Ez a dátuma életünk egyik nagy eseményének. 2011 május 21-én lesz az esküvőnk a Blue Pearl vendéglő nagytermében.
(Csak azt a képet találtam neten)
Na és akkor röviden, hogy miért ez mellett döntöttünk. nagyon nagy volt a választási lehetőségek, de egy nagyon fontos dolgot mi kifelejtettünk, így nagyon hamar leszűkült a kör. Az eredeti tervünk az volt, hogy mi nappali lagzit szeretnénk, ami úgy 10 órakor kezdődik és éjfélig tart, de elfelejtettünk azt, hogy a vendégeink Csíkból illetve Szatmárról kell jöjjenek autóval, busszal vagy mikrobusszal, az út meg legjobb esetbe is 5-6 órát felvesz, az emberektöl meg nem várhatjuk el, hogy éjfélkor induljanak el, hogy időben ideérjenek. Két megoldás volt, vagy toljuk az esküvő kezdési időpontját délutánra és éjszakai lagzi lesz, vagy szállást biztosítunk mindenkinek. Mondanom sem kell, többek közt a piszkos anyagiak miatt, az első megoldás választottuk, így a lehetséges helyszínek közül 3 maradt összesen, az Európa, a Blue Pearl és a Caesar. Az Európa kiesett, mivel félős, hogy nem lesz elég nagy a terme, így maradt a másik kettő. A következő szempont az időpont volt, és teljes egyetértés volt abban, hogy a május lenne a legjobb hónap, mert akkor remélhetőleg még nincs olyan nagy meleg, nem kell félni, hogy megromlanak a kaják, sütemények. A Caesarban már csak egy májusi dátum volt 2 héttel ezelőtt is, és amikor felhívtuk kiderült, hogy azt azóta lefoglalták, így próbálkoztunk a Blue Pearl-be, ahol az általunk óhajtott dátum szerencsére még szabad volt, így gyorsan le is foglaltuk.
A vendéglő managere nagyon korrekt volt, ajánlott zenekart (XYZ zenekar - ha tud valaki valamit róluk s, várom a megjegyzéseknél), és felajánlotta segítségét a virágok, sütemények, szállás megszervezésére is (bár lehet, hogy majd utólag benyújtja a számlát nekünk erre, de nem úgy nézett ki, mind aki át akar vágni). Foglalkoznak teremdíszítéssel is, jelenleg 3 színkombinációjuk van (fehér-bordó, fehér-zöld és fehér-kék), bár ez jövőre még bővülhet. A hab a tortán, hogy mi (az ifjú pár) a vendéglő részéről kapunk egy szobát a vendéglőhöz tartozó 4 csillagos szállodában, és ha akarjuk a násznépet is kedvezményesen szállásolják el ott (de ezt lehet egy panzióban fogjuk megoldani).
Fülig ér a szám, el sem hiszem, hogy már csak 10 hónap van az esküvőig, a hétvégén pedig eljegyzés! Nagyon izgatott vagyok már. :-))
6 megjegyzés:
Gratulalok es nagyon jo bulizast a hetvegere!
én is csatlakozom Annához! Gratulálok!!! minden ilyen simán menjen ezentúl is a szervezés körül.
a Május gyönyörű hónap:-).
További boldog tervezgetést!!
Köszönjük Lányok!
gratulálok:-) csodaszép a hely, csodaszép lesz a nagy napod :-))) Jó tervezgetést és kérünk képeket az eljegyzésről:-))
Gratulálok az esküvőhöz! Sok boldogságot kívánok nektek!!!
Köszönjük a gratulációkat és a biztatásokat!
Megjegyzés küldése