csütörtök, április 21, 2011

Lemaradások

Megint elmaradtam a beszámolni valómmal, mostanában valahogy nem tudom napirenden tartani ezt a blogot, ezért bocsánat mindenkitől. Remélem azért továbbra is maradtok az olvasóim, én meg próbálok, ha utólag is de mindenről beszámolni.
Így az esküvő előtt egy hónappal, már minden az körül forog, de április elején két hétvégét azért még sikerült megmenteni. Április első hétvégéjén nagyon szép idő volt, így ezt kihasználva kimentünk kicsit a természetbe. Szombaton a - már jó párszor meglátogatott - Faragói tavaknál voltunk egy kis sütésre, vasárnap viszont már egy sokkal izgalmasabb helyen a Szászrégen melletti Mocsárerdőt csodáltuk meg Jácinték társaságában. Jácinték fedezték fel ezt az elvarázsoló helyet netten, és mivel csak pár tíz kilométerre van  Vásárhelytől egy vasárnapi kiruccanást mindenképpen megért. Bár csak április 3.-a volt, az idő igazán késő tavaszias volt, rövid ujjú blúzoson töltöttük az egész napot. A Mocsárerdő egy természetvédelmi terület, ahol több száz éves (akár 5-700 éves is) kocsányos tölgyek vannak. Sajnos a fák nagy része már nem él, de így is lenyűgöző látvány a sok vastag, öreg fa. A hely neve nem hiába Mocsárerdő, hisz a fák a mezőn is és az erdő közt is elég mocsaras helyen nőnek, vigyáznunk kellett a megközelítésüknél, mert egy egy óvatlan lépéssel bokáig lehetett a vízben állni. A nagyobb fákat persze mind lemértük, hogy melyik a legvastagabb, végül az erdőben találtunk egy olyan széles törzsűt amit négyen is alig értünk át. Jókor mentünk, mert az erdő még nem volt kizöldülve, így jól lehetett látni a vastag törzsű matuzsálemeket. Én nem is szaporítom tovább a szót, beszéljenek a képek helyettem.
Vén tölgyek
Együtt
Szélles
Kukucs
Vagy én vagyok pici, vagy a fa nagy ... de lehet, hogy mindkettő
Az egyik legépebb koronájú tölgy
Évgyűrű számolás (100 év csak az épen maradt rész)
Beleférnék :-)
Harc a fényért
Mi és a The Big One (4 személyes kerület)

The Big One
Jácint az odúban
Kakasmandikó
Pirosló Hunyor
 Egy másik fontos esemény április elején Zsombi keresztfiunk születésnapja volt, így április második hétvégéjét, a hagyományokhoz híven Sepsiszentgyörgyön töltöttük. Októberben láttuk utoljára a Kislegényt, amikor nálunk voltak, azóta nagyon sokat fejlődött, ügyesedett, okosodott. Mindenek előtt leszokott a pelusról teljesen, egyik napról a másikra, amire nagyon büszkék vagyunk, de a beszéde is nagyon sokat fejlődött, most már válaszol a kérdésekre és nagyon logikusan, okosan beszélget. Egy igazi kis Rosszcsont, fél szemével mindig azt lesi mikor csintalankodhat egy kicsit, de hát ettől olyan zabálni való. Mi szülinapjára egy emeletes parkolóházat vettünk neki, ami a vártnál sokkal nagyobb sikert aratott, Sanyi keresztapjával naponta több órát elszórakoztak vele. Nagyon aranyos volt amikor mindig jött Sankóhoz, hogy Keresztapa játszunk, pályával? Hát lehet neki nemet mondani? A másik vicces mondása az "Ez jó móka lesz", amit mindig olyankor használt amikor valamit nagyon izgatottan várt, mind például a tortafelvágás, vagy a gyertyaelfújás. A csúnya szó nála az "átkozott áfonyák" amit a kedvenc rajzfilmjéből a Fifiböl idéz. Sok más kifejezést tanul még rajzfilmekből, de ezek a legjellemzőbbek. Szombaton bementünk Brassóba menyasszonyi cipőt és polgári esküvőre ruhát keresni, de nem találtunk semmit. Amikor hazaértünk már vártak Tündéék, így mind a két pár keresztszülei (a sok közül) ott voltak a kis ünnepelttel. Vasárnap ebédre meg megjöttek a nagymamák, nagypapák, nagynéni is és teljes volt az öröm. Nagyon jól éreztük magunkat, jó időnként találkozni a számomra oly fontos barátnőimmel, akikkel sajnos fizikailag nagyon ritkán tudunk együtt lenni (főleg így hárman) viszont nem telik el úgy nap, hogy ne jutnának valami kapcsán az eszembe.
A kis család
Táncoltam a Keresztfiammal
Medvepajtás

A kis huncut ünnepelt
Két kanállal várta a tortavágást, de a gyertyákat sem lehetett elhagyni
 A húsvéti ünnepeket Csíkban töltjük, de ez is az esküvő árnyékában fog eltelni, hisz a meghívók kiosztása lesz a legfontosabb teendőnk. De hát ez nem is csoda, hisz egy hónap és itt a nagy nap.

Nincsenek megjegyzések: