Múlt hétvégén, június 4-5, rendezték meg az első Marosvásárhelyi Ralit, az országos rali bajnokság harmadik futamát. Rólam azt érdemes tudni, hogy nő létemre imádom az autókat és az autó sportot. A forma 1 minden futamát megnézem és naponta követem a híreket, és a tévében is ha lehetőség van minden autós műsort meg szoktam nézni, élőben viszont soha nem láttam még versenyt, így nagyon izgatottan vártam a hétvégi ralit.
A verseny péntek este a régi szerpentinen (az egyetemmel szemben) kezdődött egy 2 km-es szuperspeciális szakasszal, igazi csemege volt a rajongók számára. Nagyon élveztem ahogy felbőgtek a motrok és száguldoztak a szerpentinen, majd egy kialakított kis sikán után kézifékes fordulás az ifjúsági ház előtt, majd vissza a célhoz. Mi az elején a kanyaroknál álltunk, majd egyre fennebb kerültünk , és mire az igazán erős autók jöttek már a fordulónál álltunk. Hát így, hogy csak néztem az egekbe szökött bennem az adrenalin, el sem tudom képzelni mit érezhet a pilóta vagy a másodpilóta de egyszer beülnék egy edzés erejéig az anyós ülésbe. Már az első nap kedvencem is lett (pedig eddig soha nem követtem a rali országos bajnokságot) egy Jack Daniels-es kis Renault Clio R3 Maxi Evo , amit mind utólag megtudtam Keleti Edwin/Victor Ponta vezet, és az A csoportban indulnak. Ez a kis autó azzal lopta magát a szívembe, hogy mindig mikor a pilóta felfele kapcsolt egyet robbant a kipuffogójánál - pont a fülem mellett - így mindig tudtam hogy épp ök jönnek, a hangja és a kinézetele is nagyon tetszett, így ők lettek a kedvencek.
The Black Beast (Beauty)
A szakaszon volt egy kisebb baleset, de szerencsére senki nem sérült meg, aki megnyerte a szakaszt az olasz Tempesta a célba érkezés után és nekicsúszott a járdaszegélynek- kis-híján elütve az ott állókat - így kitörött az autója két kereke és a versenyt nem tudta folytatni.
Szuperspeciális a Régi szerpentinen
A szombati gyorsasági szakaszok a Vásárhely-Nárádszereda-Nyárádremete-Szováta-Parajd-Borzont útvonalon voltak, oda és vissza, a verseny fénypontja természetesen a Parajd-Borzont majdnem 30 km-es szakasz volt, át a Bucsin tetőn és vissza. Szombaton reggel korán keltünk, mert olvastuk az újságba, hogy a szakaszok helyszínét másfél órával hamarább lezárják mi meg ki akartunk menni a második szakaszra a Kebelei tetőre. Sokat gondolkodtunk, hogy kimegyünk a Bucsinra, de mivel nagyon felhős idő volt, nem mertük megkockáztatni, hogy egész nap állunk az esőbe (ami végül szerencsére nem jött el.). Mivel időben kiértünk Lakit leparkoltuk egy mellékúton és kiválasztottunk egy jó helyet, ahonnan aránylag sokat lehetett látni. Itt már az erős autókat engedték elöl, így a jók lejártak a baleset előtt amikor Nistor Duval a Citroën C2-vel felborult, így a szakaszt le is fújták. Sajnos a pilótát kórházba kellett szállítani, két bordája eltörött, de kiengedték, így azt mondhatni, hogy szerencsésen megúszta a bukást. Ahogy felszabadították az utat, aztán hazajöttünk és a neten követtük tovább az eredmény alakulását.
A kedvencem :-) (pukk az 1. és 10. másodpercnél)
2. Gyorsasági a Kebelei tetön: Keleti Edwin/Victor Ponta, Renault Clio R3 Maxi Evo
2. Gyorsasági a Kebelei tetön: Keleti Edwin/Victor Ponta, Renault Clio R3 Maxi Evo
Szép lassan egy magyar házi-csata alakult ki a Szabó Gergő/Csegzy Levente (Mitsubishi Lancer EVO 9), Spitzmüller Csaba/Bahor Bea (Mitsubishi Lancer EVO 9) vezette egységek között, ami végül a Spitzmüller/Bahor páros győzelmével zárult, de ennyire ne szaladjunk előre. Szombaton délután aztán ismét a Kebelei tetön voltunk, megnéztük a visszafele futamot is, de most már egy másik helyről, ahonnan még jobb volt a kilátás, az autók a lábunk alatt 2-3 méterrel mentek el, lassítottak úgy 160-ról 70-re és vették be a kanyart. Nagyon izgi volt. :-))
11. Gyorsasági a Kebelei tetőn: Szabó Gergő/Csegzy Levente, Mitsubishi Lancer EVO 9
Mivel a Kebelei szakaszról későn értünk vissza a városba, a záró szuperspeciálist már nem láthattuk sajnos, viszont lementünk a díjkiosztóra, ahol aztán fotókat készíthettünk autókról pilótákról.
A végeredmény:
Abszolút győztes:
1. Spitzmüller Csaba/Bahor Bea, Mitsubishi Lancer EVO 9
2. Szabó Gergő/Csegzy Levente, Mitsubishi Lancer EVO 9
3. Dan Gîrtofan/MihaiLăzărescu, Subaru Impreza N2010
Az abszolút győztesek egyben az N csoportos bajnokság éllovasai is, az A csoportos gépek versenyét a Keleti Edwin/Victor Ponta (Renault Clio Maxi R3), a H csoportosok versenyét a korábbi többszörös bajnok Gunther Graef/Cibu Cristian (Toyota Celica ST 205), míg a Dacia Logan Kupa versenyében az Ivan Viorel/Popa Răzvan kettős győzött.
A győztes autók
Összességében nagyon vagány hétvége volt, én nagyon élveztem, és újabb rajongót szerzett magának a román rali bajnokság, ezután öket is követni fogom neten és ha még jönnek Vásárhelyre biztos ott leszek a nézők között. És megszületett az elhatározás, egyszer biztos kimegyünk a Hungaroringre a F1 Magyar nagydíj ideje alatt, még akkor is ha kevesebbet látunk mind a tévében. Hallani akarom az autók hangját élőben. :-))
10 megjegyzés:
hát én szorítok nektek, remélem már jövőre ott álltok a Mogyoródi pálya mellett és hallgatjátok:-), hacsak nem jön össze még augusztusban:-).
Annyira nem sürgős, idén biztos nem megyünk és még jövőben sincs rá igazi esély (főleg hogy Sanyi igazából nem rajong annyira az ötletért) de azért nem adom fel. :-)
En is imadom a Forma 1-et es minden idomerot es futamot megnezek!:) Nagy McLaren-es, Hamilton-os vagyok!:))) A ferjem Ferrari-s!:)
Muci, azért én drukkolok:-)
Mi is Robival McLaren/ Ferrai-s párosítás vagyunk, de én Coulthard óta nem néztem már:-(
Mi is alapvetöen Ferrarisok vagyunk, Räikkonen drukkerek, de mióta ö nincs nálam Vettel a favorit meg a Ferrari az örök. :-)
Tegnap beszéltünk Robival a F1ről és mondom neki hogy márpedig Häkkinen a legjobb pilóta és hogy én neked is megírtam és akkor eszembe jutott, hogy nem is azt írtam:-(((. de ezek a hormonok... az agyamra mennek... :-D
:-) Timi mi rendkivül örülünk ezeknek a hormonoknak, és nem áruljuk el sem Häkkinennek sem Hamiltonnak, hogy nagy valószínűséggel összekeverted őket. :-))
Hihi, pedig egyik szoke s a masik jooo barna...akarom mondani fekete!:))))
Hamiltont senkivel nem keverem össze csak azzal a Dél-afrikai focistával... mi is a neve??... :-))))))))))
Nem is tudtam csajok hogy ekkora F1 rajongók vagytok:-))) Én azt se tudom ki kivel van, és hogy ki kicsoda:-)))
Megjegyzés küldése