Elmaradások

Elmaradtam egy picit a Sanyi szülinapjáról, a Pünkösdi búcsúról és más fontos eseményekről szóló beszámolókkal, de most pótolom a hiányt!

Mint már írtam Sanyi pont a születésnapján ért haza a Csehországi továbbképzőjéről, így előtte való nap éjszaka 3-ig csináltam a tortáját és készültem a nagy eseményre.  (Sanyi szülinapjáról annyit kell még tudni, hogy 19.-én született, de az anyakönyvébe elírták a dátumot 18.-ára, így 2 nap ünnepeljük a születésnapját) .Jácinttal közösen megszerveztünk egy meglepetés bulit Sanyinak, így én egész nap meg sem említettem a születésnapot (rám egyáltalán nem jellemző módon). Szegénykém a vacsoránál már ö emlegette fel, nehogy elfelejtsem. Vacsora után még megbeszéltük, hogy akkor másnapra felhívjuk a többieket :-) én csak pisolyogtam magamban, aztán 9 óra körül megérkezett a társaság, Sanyi legnagyobb csodálkozására. Jácint szólt fel a kaputelefonon, románul, Sanyi, meg csak csodálkozott, hogy hogy engedek be én valakit fél román szó után, csak úgy :-P. Jó volt látni az arcát, ahogy meglepődött. Ezt már csak fokozta, amikor meglátta az én  meglepetésem, a zongora alakú tortáját. (Ehhez hozzá tartozik azt tudni, hogy az én kedvesem tanult zongorázni, nagyon ügyes és néha most is gyakorol.) 

 Zongoratorta

Szép kis este kerekedett belőle, örülök, hogy így alakultak a dolgok.

Alig múlt el Sanyi szülinapja, pénteken már érkeztek is Sanyi szülei és egy autóval mentünk haza Csíkba a Csíksomlyói búcsúra. Péntek este elég későn érkeztünk meg mivel már elég nagy volt a forgalom, Anyukám viszont nagyon várt már minket. Apukámra még egy picit kellett várni, hisz ö át kellett menjen Comanasti-re, hogy Öcsém hazahozza. Sanyi szülei még soha nem voltak nálunk, így nagy volt az izgalom, de mivel már találkoztak, így hamar feloldódott a hangulat. Szombaton délelőtt, reggelibe, már nagy volt az izgalom, szépen felvettük a székelyruhánk (a szüleim és én, mert Öcsémnek még nincs) és elindultunk ki a nyeregbe a búcsú helyszínére. Sanyinak a szülei és Sankóm is volt már egyszer 3 évvel ezelőtt így mindenki tudta, hogy nagyjából mire számítson. Megint  jó nagy tömeg (több százezer ember) gyűlt össze a rossz idő ellenére.  Az előrelátóbbak gumicsizmába jöttek, a fontos mindenkinek az volt hogy ott lehet. Az idei búcsú rendkívüli volt olyan szempontból, hogy két nagy külföldi egyházi elöljáró is jelen volt (a bukaresti apostoli nuncius, illetve a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója) így a szentmise egy része latin nyelven volt. A szentbeszédet Böjte Csaba atya mondta aki az összefogásról és egymás bátorításáról beszélt. A szentbeszédet meg lehet nézni illetve hallgatni ITT, teljes szívemből ajánlom mindenkinek. A búcsú másik érdekessége az volt, hogy bár egész idő alatt lógott az eső lába, csak egy pár csepp esett a mise alatt egész addig, amíg el nem kezdtük a magyar himnuszt és be nem fejeztük a székelyt. Ez idő alatt ugyanis zuhogott az eső. (klikk) Az első akkordtól az utolsóig ... utána meg semmi, rendesen kirázott a hideg ettől, azt hiszem ezt az élményt soha el nem felejtem. Lelkiekben feltöltődve, aztán aztán elindultunk haza, de mivel az úton nagyon sokan voltak ígya mezőn, árkon-bokron át mentünk haza. 

Búcsús hangulat

Délután még sétáltunk egyet a városba, találkoztunk Sankó egyik barátjával, és voltunk egy jótékonysági koncerten is, ahol egy csíkszeredai kisLegény Ákos szemműtétére gyűjtöttek. Szegény mikroftalmiával (kisszeműség) született, egyik szemével egyáltalán nem lát, a másik szemével meg csak akkor fog, ha Bostonban megcsinálják a retinaátültetést neki, ami viszont nagyon sokba kerül, Akit érdekel a története megnézheti a blogjukon. Sokat nem tudtunk adni, de amit adtunk tiszta szívünkből tettük. Vasárnap délelőtt még megnéztük a Csíki Székely Múzeumban a 19. századi magyar festők kiállítását, aztán ebéd után jöttünk vissza, hogy Sanyi szülei Selyében a nagymamájánál is töltsenek egy kis időt. Mi is kimentünk velük Selyébe, pünkösd hétfőt ott töltöttük aztán jöttük haza, mert kedden munkába kellett menni.

A múlt héten kiderült, hogy a Marosvásárhelyen megszűnő kazánházak között van a miénk is így minél hamarabb saját központi fűtést kell szereljünk, mert lehet hogy július 1-töl, de legkésőbb október 1-töl meleg víz nélkül maradunk. Természetesen ezt mi idén ősszel szerettük volna csak megcsinálni, de mese nincs egy hónapon belül meg kellene valósuljon a dolog. A hátamon a szőr égnek áll, ha arra gondolok, hogy hogy felfordul a lakás és a konyhát majdnem teljesen szét kell bombázni, mert különben sehová nem fér be a kazán. Na de legalább ez is meglesz, és ezután nem tud megviccelni a távhőszolgáltató, hogy elzárja egy hétre a meleg vizet, mind ahogy volt rá a példa április folyamán.
Múlt szerdán Mikházára mentünk Zsuzsiékkal, hogy találkozzunk Annával, aki hazajött egy pár hétre Amerikából. A Reneszánsz panziónál találkoztunk velük, ami egy csodálatos hely. Gyönyörű kertje van, apartmanszerű lakrészei és az egészet a megfizethetetlen csend veszi körül, ami igazi felüdülés volt számunkra a húzós munkanap után. Annáék finom kemencébe sült füstölt csülökkel vártak, ami után mindenki mind a 10 ujját megnyalta. Jó volt találkozni újra, vacsora után a kertbe kiülve picit beszélgetni és átadtuk a blogos ajándékjáték ajándékit is egymásnak. Majd ha mindenki megkapta a saját ajándékát megírom én is, hogy miket kaptam, addig nem, nehogy valakinek elrontsam a meglepetését.
A hétvégén szintén Zsuzsiékkal és egyik barátjukkal elmentünk a Rapsonné várához, Parajd mellé. Huni ötlete volt a kirándulás, így vasárnap reggel indultunk autókkal. Menet Szovátáról mentünk ki a helyre, elég rossz mezei úton, de azért megérte, mert nagyon szép helyeken jártunk. Beszéltük is Sankóval, hogyha közelebb lenne és jobb lenne az út, mi oda járnánk piknikezni. :-)) A vár állítólag az Árpád korban állt, így most már egy sziklán kívül nem nagyon lehet látni semmit, viszont ahhoz a sziklához egy jó meredek erdőn kellett felmászni, még szerencsére nem túl hosszan mert én így is enyhén szólva kidobtam a taccsot fél úton, kifehéredtem, zsibbadt a talpam, hányingerem volt. De megérte kimászni, mert gyönyörű kilátás volt a szikláról a környező hegyekre, völgyekre, falvakra, erdőkre és a Bekecsre is. Mikor kiértünk picit kezdett cseperegni, de szerencsére eső nem lett belőle, sőt, kis idő után már a nap is kisütött. Ha tudtam volta, hogy hova kell kimenni, biztos el sem indulok, de így nem bántam meg egyáltalán. Miután nagy nehezen leereszkedtünk a hegyről, ahonnan az egyik táskánk a gravitációnak köszönhetően olyan sebességgel gurult le, hogy csak a hegy legaljába  találtunk rá, picit megmosdottunk a közeli hegyi patakban, aztán indultunk vissza. Sankóm kellett menjen a mamájához, én így Makkfalvától Zsuzsiékkal jöttem haza. Még megálltunk a Bözödi tónál egy picit, szedtünk bodzát és akácvirágot aztán estére hazaértünk Vásárhelyre. (Képek a kirándulásról itt lesznek majd, ha megkapom egy részüket Hunitól. :-) )
Ezzel most már pótoltam az elmaradásom, de nemsokára jelentkezem megint. :-)