hétfő, március 01, 2010

Fogyókúra

Aki régebb óta ismer tudja róla, hogy elég vékonyka-normál testalkatú voltam az egyetem alatt, meg előtte. Aztán elkezdtem dolgozni ... napi 8.5 óra a számítógép előtt, mozgás nulla, így 2 év alatt felszedtem jó 15-20 kilót, ami elég drasztikus hízásnak mondható. Persze próbáltam mindent, 90 napos diétát, de fogytam vele 3 kilót az elején aztán a végére visszahíztam 2 kilót, pedig mindent betartottam amit írtak. Vettem szobabiciklit is, de hiába tekertem minden nap 50 percet egy hónap alatt semmi eredmény nem lett így az is elmaradt szép lassan. Aztán tavaly januárban Sankóval közösen álltunk neki fogyózni (rá is ráfér, főleg a veleszületett magas vérnyomása miatt). Úgy döntöttünk személyre szabott diétát fogunk kipróbálni, ami abból állt, hogy minden ételnek amit főztünk kiszámoltuk az energiatartalmát és vigyáztunk, hogy a napi 1000-1300 kcal-nál ne együnk meg többet. A cukrot és amennyire lehetett a kenyeret is száműztük az étrendből, és így április környékére mind a ketten egész rendesen leadtunk. (Sankó 13 kilót én meg 8at) Végre volt sikerélmény is. A számlálás aztán egyre lejjebb hagyott és szép lassan ki is maradt így aztán mostanra visszaszedtük a tavaly leadott kilókat, sajnos. Most tehát megint nincs más választás, újra számoljuk a kalóriákat mától. Ugyanazzal a módszerrel próbálkozunk ami már bevált, csak idén rendszeres mozgást is be szeretnénk iktatni, remélve, hogy így hatékonyabb és tartósabb lesz az eredmény. Persze most is úgy indulunk neki, hogy ez aztán most már végleges életmódváltás lesz, soha nem hagyjuk abba, stb, stb, aztán meglátjuk sikerül-e megvalósítani a szemléletváltást. A probléma csak az, hogy mind a ketten imádunk enni, és nem akár mit és akár hogy enni. Azt mondhatom kifejezetten ínyencek vagyunk, persze a szónak nem abban az értelmében, hogy kutyát. macskát, csigát eszünk. :-)) Na de a fűszerek használatát a mi diétánk nem tiltja meg :-) így az ízletes ételek borítékolva vannak ezután is. 
Nálam a cél -15 kiló, úgyhogy hajrá! :-))



11 megjegyzés:

Andzi írta...

Hajrá:-)) Én is számolom a kcal-t mióta megszületett Kitti, de nem indul be valahogy a fogyás. Amúgy ti hogy számoljátok a kcal? A készételekre rá van írva, de amit te főzöl? Pl egy leves hány kcal??? És egy jó kis házi gombapörkölt??? Én erre sehol sem találok számítási tippet.

Muci írta...

Szia Andzi!

Hát remélem nekünk megint aránylag könnyen beindul a fogyás, de majd elmondom, hogy hogy haladunk. A főzött ételek kalóriatartalmát csak kb tudjuk kiszámolni, mi úgy szoktuk, hogy tudjuk, hogy egy lábos levesből 3x eszünk ketten. Amikor készítjük a levest mérünk mindent amit beleteszünk, így tudjuk, hogy az összetevők mennyi energiát tartalmaznak, azt meg osszuk 6 fele, így kb-ra megvan egy tányér leves kalóriatartalma. Nem a legpontosabb, de mégis több a semminél. :-)

Bibécske írta...

hűűűű, nagyon ügyesek vagytok:) gratulálok, hogy ennyit sikerült leadnotok, mégha vissza is jött:)
De legalább megvan a módszeretek. Lehet nekem is ezt kéne, rajtam is van 20 kiló:O:O:((((
Kitartást és erőt kívánok, hogy most is sikerüljön, és meg is tartsátok ezt:)
puszi:)

Usumu (a spam) írta...

Sok sikert, s fõleg kitartást :D .

Nekem az intenzív mozgás jön be (napi 10 óra folyamatos lapátolás :)) )

"A kudarc és a mellékhatások elkerülése érdekében kérdezze meg kedvenc judosát, bírkózóját" :)

Muci írta...

Köszönöm a biztatást, én (néha) bízom benne, hogy sikerülni fog. :-))

Anna írta...

Kitartast es sok sikert! Nalunk mostanaban a salata vacsora a divat, azzal igaz a kilo nem nagyon fogy, de a zsir izom lesz.

Névtelen írta...

Egy pár megjegyzést ha szabad hozzáfűzzek:
Először is gratulálok, h megint nekifogtatok a fogyókúrának. Nem adtátok fel a kudarcok ellenére.
S itt már látom az első bökkenőt. Na, de csak sorba:

Először is tisztázzuk, mi az a fogyás: “ Átlagemberben (nem sportolókban) gondolkozva a fogyás alatt azt értjük, amikor az átlagember nem rendelkezik izomtömeggel, de túl sok zsír van rajta, és ettől szeretne megszabadulni. Jegyezzük meg, nem a testsúlyunkból kell veszítenünk, hanem a zsirból. Az izomvesztés nem jó!”

1. A kúra szóban máris benne van a kudarc. Akármennyit is fogysz (-tok), ha kúraszerűen csináljátok, és ha a "kúra" abbamarad, s visszatértek a szokásos életmódotokhoz, a kilók vissza fognak jönni. S amit vért, verítéket (habár szerintem a diéta nem egyenlő az önsanyargatással) ízzadva lekinlódtatok, az lassan lassan visszamegy, s kezdődik a következő kúra, s megint, s megint, s megint. Tehát nem kúra kell, hanem életmódváltás.
2. Rengeteg féle fogyókúra létezik, vannak egészen “ügyes fogyókóúrák”, amik csodákat igérnek. Egyet meg kell jegyezni. Nem az a fő cél, h kevesebb kiló legyen az ember. Az a fő cél, h úgy legyen kevesebb kiló, h közben a zsír csökkenjen. És ne az izmot vagy vizet veszítsen az ember. Mert annak semmi értelme. Ha az ember pár kiló, vagy pár tíz kilóval kevesebb, úgy, hogy zsirt alig veszetett, izmot viszont sokat, hát annak sok értelme nem volt. Normális fogyókúrában max 0,5-1 kg megy le HETENTE!!!!!!! Több nem szabad, mert az nem zsír. A többlet valami más lesz (izom, víz,). Tehát konkrét esetben a 15 kg min 15 hét alatt, max 30 hét alatt kell lemenjen ideális esetben!!! És persze ez elmélet. A gyakorlatban ezt megvalósítani hosszabb idő szükséges. (Mégegyszer hangsúlyozom, itt a zsirvesztésről van szó, és nem a tastsúlycsökkenésről, mert ha az ember izmot is veszít, hamarabb leadja ezt a súlymennyiséget. Mindenki döntse el maga melyik jobb: leadni a zsirt, vagy izmot veszíteni úgy, h a zsir nagy része megmarad.)
Az éhezés nem fogyaszt, aki éhezve akar fogyni, annak kudarcra van ítélve a fogyókúrája. Éhezés alatt az izom bomlik, ami gátolja zsírégetést. A táplálkozásnak felkeléstől lefekvésig kell tartani, a “ hat óra után nem eszünk” elv baromség és káros. A 6 óra után tilos enni elvet eszünk ágában se legyen betartani, baromság! Amint kihagyunk étkezést, azonnal izmot bontunk és visszatartjuk a zsírvesztést!
3. Mozgás nélkül a fogyás mérsékelt lesz. Ajánlott edzések: súlyzós (nőknél is!!!) és aerob vagy kardió edzés. Az edzések milyenségére helyszűke miatt nem térek ki.
4. A rossz minőségű táplálékot nem tudod jól felhasználni, könnyedén lerakódik zsírként. A jó minőségű táplálék csak akkor rakódik le zsírként ha túl magas a kalóriabevitel. Tehát, ha “szemét” kaját eszel, nagyon nehéz, vagy lehetetlen diétázni. Sőt, mondhatni a diéta alatt a “szemét” kaja fogyasztása tilos!!

Névtelen írta...

Tehát, amit ajánlok első körben:
• Nem elég mérni az összkalóriát, a főbb komponensek összetételét is mérni kell. Vagyis figyelembe kell venni a fehérje, szénhidrát, zsír összetételét. Kiindulás: fehérje min 2 g/kg, szénhidrát 3 g /kg, zsír 10 %. Egy kicsit matekozni kell. Össze kell adni a fehérje és szénhidrát mennyiséget és meszorozni 4-el (ennyi a kalóriája 1 g fehérjének ill szénhidrátnak). Ez lesz a kalóriamennyiség 90%-a. A maradék 10 % kcal-át el kell osztani 9-el (1 g zsír 9 kcal tartalmaz). Ennyi zsirt szabad fogyasztani. DE FIGYELEM!!!!! Diétában nyilván a telített zsírokat kerüljük és próbáljunk csakis telitetlen zsírokat fogyasztani (növényi olajok, magvak.). Konkrétan egy 60 kg-ra számolva: 2g*60 kg – 120 g fehérje, 3 g* 60 kg – 180 g szénhidrát. 120g+180g – 300g*4 – 1200 kcal. Ez az összkalória 90%-a. 133,33 kcal / 9 – 14,81 g - telítetlen zsír.
• Hetente egyszer méretkezni, ha nem volt 0,5-1 kg fogyás, akkor azt jelenti, h nem jó a kcal, a kalóriabevitel nem negativ. Ilyenkor a szénhidrátot csökkenteni kell egy kicsit, mondjuk 50 g-al, vagy 2,5 g/kg-ra, és a fehérjét növelni 2,5 g/kg-ra. A telítettlen zsír meg kell maradjon 10 % körül a diéta teljes ideje alatt!!!
• A nem sportoló diétázók kell vigyázzanak a fehérjebevitelre, ne legyen túl magas (3,5-4 g/kg), mert veseproblémákat okozhat. Ennek kivédésére sok vizet kell inni.
• A vízbevitel magas kell legyen. Min 1 l/20 kg. Tehát a konkért példánál maradva egy 60 kg-os ember 3 l vizet kell megigyon MINIMUM!! És ebben nincs benne a sport következtében kiízzadott víz pótlása.
• Ha két személyre főztök, a nyers alapanyagokat mérjétek meg, utána kiszámítani a kész ételt. És ezután osszátok két felé a főtt kaját. Ha nem osszátok két felé, csak kb fogjátok tudni ki mennyit evett. És ez is egyenes út a bukáshoz.
• Kaják:
Fehérje:
elsőrangú: csirke, pulyka, halak, marhahús (ezek fehérjetartalma 20%), tojásfehérje (10%), ezekre alapozzunk.
másodrangú: proteinek (étrendkiegészítő porok), sovány sajtok, túrók, ezeket kiegészítésnek használjuk
Szénhidrát:
elsőrangú: rizs (szénhidráttartalma 70%), pufirizs, zabpehely (60%)
másodrangú: főtt burgonya (20%), durum és teljes kiőrlésű tészta (70%), gabonák, hüvelyesek, teljes kiőrlésű kenyér
Rostanyag: zöldségek
Zsír:
elsőrangú: lenmagolaj, MCT, olajos magvak, halolajak, olívaolaj (főzés), extra szűz olívaolaj (öntet) stb. másodrangú: telített zsírok (fizikailag minden olyan zsír, ami szilárd, állati zsiradékok stb.) ezeket a zsírforrásokat tartsuk lent az étrendünkben!

A kaja tetszőleges módon elkészíthető, fűszerezhető és sózzunk! Finom legyen! A diétázás nem egyenlő az önsanyargatással. Legyünk kreatívak és változatosak. A monoton étkezés megtöri a kedvet. Kevés gyümölcs megengedett, édesség, cukor, liszt tilos! Szószok és egyéb dzsuvák tilosak!

Kicsit hosszúra sikerült. Remélem tudtam segíteni. Ha van kérdés, állok rendelkezésre.

Muci írta...

Kedves Névtelen!

Köszönöm a hasznos tanácsokat és a segítség felajánlását.
Ami a kalóriaszámolást illeti a főtt kajáknál tényleg csak hozzávetőlegesen tudjuk az egyszeri adag értékét, hisz levest például több napra főzünk egyszerre, így tudjuk, hogy abból a lábosból 6 tányér leves jön ki. Általában a legnagyobb értékkel szoktunk számolni, így kevés az esély, hogy a ténylegesen elfogyasztott kalóriaérték meghaladja a napi maximumot.
Ami a rendszeres mozgást illeti, az is megvan most-már. Minden nap szoba-biciklizünk benn (amíg kinn nem lehet sportolni) aztán jön a kosarazás, szaladás, kinti biciklizés, stb. A szoba-biciklinek van kalóriaszámláló funkciója, így ha többet viszek be a megengedettnél, többet tekerek, így a mínusz minden nap kb ugyanannyi kalória lesz.
A táplálkozásra visszatérve próbálunk a lehető legváltozatosabban étkezni. Jelentősen növeltük a bevitt zöldség és gyümölcs mennyiséget, hogy ne unjuk meg, mert akkor kudarcra van ítélve az egész. Remélem ezzel az alkalommal sikerül a tényleges életmódváltás, és sikerül ennél a módszernél megmaradni hosszú távon.

Névtelen írta...

Mondjuk én a leveseket nagyon ellenzem. Főleg diétában. Semmi értelme a leveseknek. Az emberiség egyik nagy tévedése. Sok a macera vele, szinte semmi normális tápanyag nincs benne. Valamikor én is nagy leveses voltam, kardoskodtam a levesek mellett. De ha az az összetevőt, züldségeket, amivel készül a leves, nyersen megeszi az ember, sokkal jobb. Tápértékileg is, na meg nem mindegy, haz ember nyersen fogyassza, vagy összefőzve, összezsugorodva (arról nem is beszélve, h sokan eldobják a zöldséget a levesből). Ha megvan a napi 4-5 l víz, fölösleges a leves.
A minden napi aerob edzéssel is óvatosan csak! Nem kell túlerőltetni a szervezetet. Kell hagyni pihenőnapokat is!
Majd számolj be az eredményről.
Szép napot

Muci írta...

Nálunk a leves kötelező, főleg, mert amúgy sem iszunk elég vize, folyadékot, így azt is pótolja, na meg mikor zörgő szemekkel hazaérek munkából megeszem a tányér levesem (folyadék + kevés kalória) és a hasam majdnem tele van, így kevesebb másodikot eszek, ami megint kevesebb kalória. A zöldségeket amúgy eszük nyersen meg párolva is, úgyhogy vitamin is van elég. :-))