vasárnap, augusztus 09, 2009

Elsö vendégek

Most, hogy végre szabadságra jöttünk pénteken, péntek délután voltak az első igazi vendégeink amióta átköltöztünk. A megtiszteltetés Timiéket érte. :-) Igaz péntek délben feljártak Sanyi édesapja meg öccse, de hát ők családtagnak számítanak.
Nagy izgalomban vártam már Timiéket, mert nagyon rég nem találkoztunk és bár a blogok miatt eléggé tájékozottak vagyunk egymás dolgaiban, azért mégis jó volt újra találkozni. Na meg azért Gergő élőben sokkal aranyosabb mint a fényképeken, bár azért ott sem kutya. :-) Mivel Timi azt mondta, hogy a hét folyamán felhív és ügyes bajos dolgai miatt ez nem jött létre, már kezdtem nagyon izgulni csütörtök este, hogy valami közbejött és mégsem tudnak eljönni hozzánk. Írtam neki sms-t a magyar számára, küldtem üzenetet a blogján, hogy remélem nem felejtett el, szóval mindent megtettem, hogy ne maradjuk ki a programjukból. Aztán péntek reggel megjött a várva várt telefon, délután 4 körül jönnek. Hát mondanom sem kell, nekiálltam sütit sütni (ez volt az első sütim itt, jó lapos is lett, de az ízével nem volt semmi gond). Kitaláltam azt is, hogyha nem hivatalosak sehová vacsira akkor itt marasztalom őket, úgyhogy a vacsit is előkészítettük. És szerencsénk volt, tényleg tudtak maradni. Gergő nagyon aranyos pofa volt, az elején még kis félénk, de már akkor huncutul mosolygott, aztán mikor előkerült a ropi meg a kiskanalak a kávéhoz teljesen felszabadultan jött ment a lakásban. Persze a szőnyegeket mindenhol fel kellett szedni, mert nagyon csúsznak a parketten, és még egy nagyember számára is veszélyes, nem egy KisEmbernek. De így volt a legjobb. Nem kellett folyamatosan attól félni, hogy elesik, és huncutkodhatott kedvére. Itt kell hozzátennem, hogy egy nagyon okos KisLegényröl van szó, mindent megért amit mondunk neki, és egy nagyon szófogadó Legényke. Igazi kisAngyal. Timi büszke lehetsz a fiadra, na meg magatokra is! A vacsi nagyon jól sikerült, még Gergő is evett belőle, pedig Timi panaszkodott, hogy mióta itthon vannak nem eszik rendesen. Sajnos vacsi után kellett is menjenek, mert Gergő nagyon álmos volt már és rájuk vár még egy hosszú út haza Szatmárra. Nagyon jó volt újra találkozni velük, remélem hamarosan újra találkozunk!

1 megjegyzés:

cztimi írta...

Köszönjük szépen a szíves vendéglátást és a finom vacsit:-). Remélem a következő vendégségnél már mi lehetünk a házigazdák:-)
Jól éreztük magunkat, puszi
timiésafiuk