Az előző bejegyzésem azzal fejeztem be, hogy megvan a lakás. És ugyebár ilyenkor kezdődnek a bonyodalmak. A lakást fel kellene újítani egy kicsit, mert a falak eléggé feketék már, rég nem volt festve benne. Na meg a plafonok is meg vannak repedezve (szerencsére csak a vakolat). A festés nem egy egyszerű dolog nálunk, minden szobába valamit el kell követni a fallal: 2 szobába tapéta van, a nagyszobában budai föld, a konyhában, fürdőben meg az előszobában olajfesték. A munkával mindenki egyet ért, hogy meg kell csinálni, festés, ablakcsere, új bútorok, stb., csak a sorrenddel van gond. Én legfontosabbnak az tartanám, hogy fessünk ki rendesen, és a plafonokat csináltassuk meg, aztán ha lesz pénz az ablakokra most akkor azt is megcsináltassuk, ha nem akkor majd később. A bútorok mindenképpen maradnak most, a néni elég sok bútort itthagy, az egy ideig elég lesz. Aztán idővel az is kicserélődik. Sanyi szülei szerint, most csak egy felületes festést csináltassunk, aztán majd ha meglesz a pénzünk hogy egyszerre mindent megcsináltassunk, festés, ablakcsere, konyha- és fürdőfelújítás bútorok stb. akkor majd megcsinálunk mindent egyszerre. A néni jövő csütörtökön megy el, akkor kapjuk meg a kulcsokat, aztán akkor majd eldöntjük. Megtudjuk mit mennyiért csinálnának meg, mi fér bele most a költségvetésünkbe és mi marad későbbre. Biztos ami biztos a mostani albérletünk még jövő hónap végéig kifizetjük, hogy legyen idő mindenre, ne kelljen a munkálatok közbe beköltözzünk.
Én jövő szerdán megyek Budapestre egy egynapos kurzusra, és pénteken jövök vissza, Sankó meg 5.-én megy Eforie Nordra valami nyáriegyetemre és ott lesz egész 11.-ig. Még gondolkodik, hogy elmenjen-e, de ezt majd akkor közelebbről meglátjuk. Megérné elmenni, mert a úton kívül mindent fizetnek nekik. Azon is gondolkodunk, hogy menjek én is vele, de mit csinálok én egész nap amíg a fiúk okosodnak egyedül? Na meg az sem biztos, hogy nekik ez a szabadságukból megy le, és én ha kiveszem erre a szabadságom, akkor mikor neki lesz szabija nekem már elfogynak a napjaim. Na és akkor a lakásfelújítás ebben az időszakban lehetetlen lesz. Szóval szép kis dilemma előtt állunk.
Na de sose volt úgy hogy ne lett volna valahogy, hát nem ez lesz az első ilyen alkalom. :-)
Én jövő szerdán megyek Budapestre egy egynapos kurzusra, és pénteken jövök vissza, Sankó meg 5.-én megy Eforie Nordra valami nyáriegyetemre és ott lesz egész 11.-ig. Még gondolkodik, hogy elmenjen-e, de ezt majd akkor közelebbről meglátjuk. Megérné elmenni, mert a úton kívül mindent fizetnek nekik. Azon is gondolkodunk, hogy menjek én is vele, de mit csinálok én egész nap amíg a fiúk okosodnak egyedül? Na meg az sem biztos, hogy nekik ez a szabadságukból megy le, és én ha kiveszem erre a szabadságom, akkor mikor neki lesz szabija nekem már elfogynak a napjaim. Na és akkor a lakásfelújítás ebben az időszakban lehetetlen lesz. Szóval szép kis dilemma előtt állunk.
Na de sose volt úgy hogy ne lett volna valahogy, hát nem ez lesz az első ilyen alkalom. :-)
5 megjegyzés:
Én személy sezerint mindent megcsináltatnék amire marad pénz,aztán aprádonként folytatnám. Nekem a konyha és a fürdő a legfontosabb azzal kezdeném, de kinek kinek prioritások szerint. jó lenne ha kifestenétek mielőtt beköltöztök, hogy aztán ha már bent vagytok akkor ke akkor kezdjetek összepakolni miatta.
én az ablakokat hagynám legutoljára!
Nem könnyű a dolgotok, de már alig várom, hogy nekünk is ilyen gondjaink legyenek.
jó munkát, kitartást!
Igazad van Timi, de mivel a konyha meg a fürdő lakható állapotban van, csak nekem egy kicsit "ómódi", na meg a konyhabútort kicserélni most nincs pénzünk, így azt hagynánk jövő nyárra. A festést én is azért szeretném most rendesen megcsináltatni, mert most még csak a néni által hagyott bútorok lesznek, még mi sem lakunk ott és így lenne a legkönnyebb. Na meg ezeknek a bútoroknak ha valami bajuk is lesz nem olyan nagy tragédia, úgysem véglegesek. Az ablakok a télire lennének jók, mert a fűtésszámlán biztos érződne a hatásuk. És egy felfordulással jó lenne azon is átesni.
Na de majd ha kiköltözik a néni utánaszámolok a dolgoknak.
En is a festesre helyeznem a hangsuly, az ablak berakas utan egy ket nap es mindent rendbe lehet tenni, csak esetleg azt a falat kene ujra mazolni. Es eleg fontos az egezseges fal a kellemes kozerzethez.
JO szerencset megoldani a dilemmat es jo szakembereket talalni.
Azert egyet ertek Timivel en sem bannam, ha mar mi is a ti cipotokben jarnank!
Esetleg hagyjatok meg abbol a szinu festekkekbol, hogy majd talaljon a tobbivel. Habar mostanaban divat a tobbszinu szoba is.
Kitartast! Nagyon ugyesek vagytok!
Először is gratulálok nektek az új lakáshoz.Szuper,hogy végre a saját otthonotokban lakhattok.A festést én is mindenképp megcsináltatnám,habár egy kicsit gondolom macerás lesz a budai föld miatt meg a tapétákat leszedni sem egyszerű dolog,de szerintem nagyot fog dobni a lakáson.Őszig meg hátha tudtok egy kis pénz összegyűjteni az ablakokra és a tél beállta előtt kicserélnétek.Szóval nem egyszerű a dolog sok munka kevés pénz(bacca meg)de legalább a tietek és ha lassan is teszitek rendbe a végeredmény majd kárpótol mindenért.Mégegyszer gratula és sok sikert az új lakáshoz meg sok sok sok boldog pillanatot kívánok nektek ott.
Megjegyzés küldése