hétfő, március 23, 2009

Sándorozás

A múlt héten volt Sándor névnapja, és mivel szerdára esett, így a napján kettesben ünnepeltünk. Hát nagyon jól sikerült a dolog. nemrég vettünk egy aragázon használható grillsütőt és azon csináltunk egy kis rablóhúst az ünnepi vacsira. A nagyobb ünneplést péntekre halasztottuk, hogy reggel senki ne kelljen munkába menjen. A közeli baráti körünket hívtuk meg, Jácintékat, Lóriékat, Attiláékat és Rékáékat. Mondjuk így 10-en elegen is voltunk abban a kis garzonban. A hangulat szerencsére nagyon jól alakult, az elfogyasztott Jägermeister, bor és sör egész jót tett (pedig nem is fogyott sok belőlük). Március 8. kaptam Sankótól egy kis cserepes Iriszt. Azóta elvirágzott, de a levelei, nagyon nagyot nőttek és úgy néznek ki mint a hagyma. Mindenki zsíros kenyeret kért melléjük, annyira tetszett nekik, hogy én "hagymát termesztek".
Kb 3 órát ültünk csak nálunk, aztán elmentünk bulizni. Már nagyon rég nem voltunk sehol, és hallottuk, hogy a Jazzbe csináltak még egy termet, ahol állítólag nem szabad cigizni, gondoltuk megnézzük magunknak. Hát nem csalódtunk. Nagyon jól sikerült ez az új terem. Volt hely táncolni, nem volt cigifüst és a zene is olyan volt, mint a régi szép időkben. Nagyon jól telt. Addig táncoltam, hogy a végén már fájt a térdem. Látszik el vagyok szokva már ettől is. De ha ilyen jó helyek lesznek akkor visszaszokunk. :-)
3 óra körül kerültünk haza, szombat délben aztán Sankóm hazament Selyébe a mamájához én meg kipihentem fáradalmakat a hétvégén.
Péntek délután még más vendégeink is voltak. Jöttek Tünde "hugicámék" az esküvői meghívójukkal. Április 18.-án megyünk lagziba Udvarhelyre.

2 megjegyzés:

cztimi írta...

Ha legközelebb megyünk Vhelyre együtt is elmegyünk bulizni, ugye:-)?

Muci írta...

Természetesen :-) Várlak hozzánk titeket!