csütörtök, március 05, 2009

Beszámoló

Sziasztok!

Legelőször is szeretnék elnézést kérni a késői bejegyzésért, de az az igazság, hogy az utóbbi időben annyira a megszokott kerékvágásban folyik az életünk, hogy nem igazán történik semmi említésre méltó. Na de azért nagyvonalakban összefoglalom az elmúlt majd 1 hónapot.
Bálint napon az ünneplés nálunk abból állt, hogy elmentünk ebédelni a Laci csárdába. Nagyon jól telt, picit fenékbe rúgtuk az "életmódváltásunkat" és belaktunk a finom kajákból. Aztán meg hazasétáltunk, hogy azért kicsit megnyugtassuk a lelkiismeretünket. 2 hónap egészségesebb táplálkozás után Sanyi 10 én meg kb 6-7 kilót adtam le, és reméljük már vissza sem jönnek ezek a kilók.
2 héttel ezelőtt Sanyi édesapja hazahozta a nagymamáját, mi hazamentünk 1 nappal hamarább, hogy fűtsünk be a lakásba. Most már van ahová hétvégén menni. :-) Múlt hétvégén én pénteken hazamentem Csíkba, mert nagymamámnak 79. szülinapja volt, Sankóm meg hazament a Selyébe.
Volt egy kis komplikáció Sanyi első fizetése körül. Csináltatott egy bank kártyát a BancPost-nál, hogy arra kapja a fizetést, amihez egy megtakarítási számla tartozik. Vártuk az első fizetést, de a többiek megkapták Sankóm meg nem. Mikor bement a bankba kiderült, hogy bárki bármennyi pénzt tehet a kártyára, csak fizetést nem lehet rá kapni, de azért várjon 5 óráig és ha addig nem jön meg a pénz menjen vissza. Persze pénz nem volt a vicc csak az volt, hogy 5 órakor a bank bezárt. Aztán másnap leadta az én kártyán számlájának az adatait és a többiek után 1 héttel Sankóm is megkapta az első fizetését! Hurrá!
A legnagyobb változás az utóbbi időben, hogy úgy néz ki Sanyinak lakást vesznek, vagy veszünk közösen. Minden héten megvesszük a Flasht, de még meg nem néztünk egyet sem. Szeretnénk végre kiköltözni ebből a lyukból egy 2 szobásba. Majd, ha megnéztünk valamit beszámolok róla.
A munkahelyen minden rendben, csak most nagyon sok a munka, na de elmúlik ez az időszak is. Na épp ideje visszaállni dolgozni.
Puszi!

Nincsenek megjegyzések: