Nászút

Már eltelt a nyár, pár hónapja hazaértünk a nászútról, de valahogy nem jött az ihlet, hogy megírjam a beszámolót, pedig eddigi legjobb nyaralásunk volt, egy elbűvölő szigeten, Korfun, ahol két teljes hétet töltöttünk. Azóta nagyon gyorsan visszarázódtunk a mindennapokba, nem érjük utol magunk, rossz idő volt, aztán kánikula, hétvégenként hazalátogattunk, esküvőkbe voltunk, Czáher-Ölvedi-Lakatos találkoztunk, újra nyaraltunk stb. stb., sok kifogás van az eddigi szótlanságomra, de most megpróbálom pótolni az elmaradások.

Június 13-án, hétfőn indultunk Bukarestből repülővel, így már hajnalban az egyik menetrend szerinti maxi-taxin zötykölődtünk. Az 6 órás út aránylag hamar eltelt, hisz izgatottak voltunk, főleg én, mivel még soha nem repültem. A reptéri 3 órás várakozás a becsekkolásig is gyorsan eltelt, aztán problémamentesen becsekkoltunk és még vártunk másfél órát :-), mondanom sem kell az még gyorsabban eltelt, hisz itt már láttuk a fel és leszálló gépeket, a gépek előkészítését stb.Úgy éreztem magam, mind egy kisgyerek, rátapadtam az ablakra és csak bámultam tátott szájjal. Aztán eljött a be- és felszálláspillanata is. Nagyon élveztem, és szerencsénk is volt mert,  menet is, jövet is, az ablak mellé kaptuk a jegyeket, bár menet pont a szárny mellé, de azért kiláttam elég jól, még a a felhők ellenére is. :-) Az út összevissza másfél óra volt beszállással, kiszállással együtt, szegény utaskísérő csajok épp, hogy kiosztották a kaját és az innivalót, már ereszkedtünk is, alig volt idejük összeszedni a tálcákat. Leszállás és a csomagok sikeres kihalászása után az utazási irodánk egyik ottani alkalmazottja tájékoztatott mindenkit, hogy melyik buszba kell szálljon, melyik busz viszi a hoteljéhez.
A buszon már egy másik idegenvezető, egy fiatal, energikus, szimpatikus, román srác várt, elmondta mindenkinek, hogy mikor lesz a programismertetés a hoteljében, a busz meg mindenkit a hotel ajtajáig vitt. Mi az ipsosi Hotel Jasonben voltunk megszállva. Nekünk mind három csillagos szállodát adták el itthon, viszont mind ott kiderült csak két csillagos, de ez nem zavart különösebben. Egy hegyre és tengerre néző szobában laktunk, ami egy kis előtérből, az onnan nyíló picurka fürdőszobából és egy összetolt ágyat tartalmazó hálószobából állt. A szobából még nyílt egy terasz, amiről gyönyörű volt a kilátás, és mivel volt kinn szék meg asztal jó volt reggelente és esténként kiülni oda. A szállás árában benne volt a reggeli is, bár mint utólag kiderült az azért nem volt nagy szám, egy étkezésnek viszont tökéletesen megfelelt. Általában reggel jól belaktunk aztán kora délután ebédeltünk valahol valamit, este meg rendszerint a teraszon költöttük el a szupermarketből beszerzett hideg kajánkat. Szerencsénk volt, hogy tiszta véletlenül betett Sankó egy bicskát csomagoláskor, az úton elfogyasztandó narancsok pucolására, így volt egy evőeszközünk legalább, különben nehezen oldottuk volna meg a vacsit. :-) Este 9-kor jött vissza az idegenvezető srác és bemutatta az általuk ajánlott kirándulásokat, elmondta mit kell tudni az ottaniakról, mire vigyázzunk és figyeljünk, mit nézzünk meg és mindenki kérdéseire türelmesen válaszolt. Szegényt mindenki letámadta, olyan problémákkal is, amihez semmi köze nem volt, de szó nélkül állta a sarat. Akkor jöttem rá, hogy nem is tiszta nyaralás az idegenvezetői meló. :-) Este még lesétáltunk a partra vacsizni és felfedeztük Korfu szigetének legjobb gíroszosát, Sakit. Mind utólag kiderült, sehol ilyen finom gíroszt nem lehetett kapni, mind itt, így ha tehettük napi egy étkezést nála ejtettünk meg. A szállásunk úgy 400 m-re volt a tengertől, egy dombon, így bár jó meredek úton kellett lemenni a partra, csodaszép volt a kilátás.

Hotel Jason, a legfelső emelet 7.szobája (balról számolva) a miénk volt

Másnap, kedden otthon ülős, pihenős napunk volt, nem mentünk kirándulni sehová, csak élveztük a tengert, sétáltunk a főutcán és kipróbáltuk a szálloda medencéjét is. A part apró köves volt, de ahogy bementünk a tengerbe, fél méter után már homokos volt, így lehetett sétálni, lazítani, úszkálni a vízbe. A víz tiszta volt, annak ellenére, hogy homokos nem volt zavaros, így jól lehetett látni a kis szürke halacskákat, akik körülöttünk úszkáltak. A víz hőmérséklete is kellemes volt, picit hűvös, de könnyen megszokható.

Ipsosi part

Korfui kirándulásaink

Szerda reggel felhős napra ébredtünk, így úgy döntöttünk reggeli után bérelünk egy robogót és bemegyünk Kerkyrába (Corfu Town, Korfuváros), a sziget fővárosába. Már előző este kinéztünk a főutcán egy jó kis robogó bérlő helyet, bár amikor a tulaj meghallotta, hogy soha nem robogóztunk még, a legkopottabb kis robiját adta ide, de nem csalódtunk benne. Semmi nem működött rajta, csak a motor meg a féket, ennek ellenére nagyon jó kis járgánynak bizonyult. Három napra béreltük ki a "lelkem" szerdára és a hétvégére, szombat vasárnapra, hisz csütörtök-pénteken hajókirándulásra voltunk feliratkozva. Rövid robogózás alatt beértünk a fővárosba, és a kis járművünknek köszönhetően gyorsan és ingyenesen találtunk is parkoló helye (csak a sisakokat kellett magunkkal vinnünk), hisz gyalog vetettük be magunk a város sűrűjébe. A város két részre tagolódik – a déli Garitsa városrészre, és az északira, amit Agios Nicolaosnak neveznek. Ez az északi rész az óváros, mely az évszázadok során alig-alig változott, inkább csak kialakult, mintsem kiépítették, és ma már toldozott-foldozott szűk utcácskái csak a gyalogosok számára járhatóak. Az évek teltével párhuzamosan változott a város is, és manapság magán viseli az összes itt megfordult hódító kultúrájának sajátos jegyeit. Városképe, a belváros keskeny homlokzatú, többszintes, elegáns házaival – néhányuk még a velencei időkből való, 300-400 éves -, noha a távolból Olaszország városaira emlékeztet, mégis sajátos arculatú. Ezt a benyomást a különböző európai kultúrák elemeinek keveredése még inkább erősíti. Kerkyrában vannak Velencére emlékeztető, girbe-gurba utcácskák és sikátorok, magas, árkádos házakkal, melyek zsongnak az élettől, franciás épületek, tipikus, angol stílusú középületek és nem utolsósorban görögös házak. Éppen ez a keveredés hangsúlyozza a város sajátos báját. Mi a sétánkat az Új erődnél kezdtük, melyet a velenceiek egy sikertelen török támadás után 1576-1589 között építettek, felső részét pedig az angolok 1815-ben megerősítették. A kikötő felőli oldalon, az északi falban lévő egykori kapu felett ma is látható a „Szent Márk oroszlánja”-ként emlegetett dombormű. Az erődből már csak a vaskos falak maradtak meg, a termekbe bemenni nem szabad, de viszont nagyon szép kilátás nyílik innen az óváros részre és a régi kikötőre. Átellenben a város fölött átnézve látszik a Régi erőd és a Agios Spiridon (Szt Szpiridon) templom tornya is, amelyeket a nap folyamán szintén felkerestünk. Természetesen, mire ideértünk már hét-ágra sütött a nap, csak egy pár felhő volt az égen. Szerencsénkre vittünk kalapokat és napolajat, így csak mérsékelten égtünk meg. Az Új erődből távozva bevetettük magunk a város sikátoraiba. Legelőször, ami az utunkba esett az az erőd lábánál található halpiac volt, ahová Sankóm nagy erőszeretettel vetette be magát, bár ha korábban érkezünk biztos több mindent látott volna. Én, mivel nem nagyon szeretem a halszagot, sőt kifejezetten nem szeretem a halszagot, inkább megvártam egy picit odébb. Ahogy haladtunk a Régi erőd felé, a főutcán nagy tömeget vettünk észre, mind utólag kiderült tüntetés volt, épp akkor voltak a nagy zavargások Athénban. Kerkyrában, ebből annyi érződött, hogy zászlókkal felszerelkezett emberek álltak a városháza előtt és egy másik csoport épp ment valahová. Békés demonstráció volt csak. A reneszánsz stílusú városházát a velenceiek emelték 1663-ban a városi kereskedők kaszinójaként, majd 1720-ban színházzá építették át. Homlokzatát domborművek díszítik. A városháza mellett áll a Keresztelő Szent János templom, mely a középkorban igen fontos szerepet töltött be a sziget életében. Vallási központ és temetkezőhely is volt egyidejűleg. A bejárat freskóját a krétai Damaskinos mester készítette, aki El Greko első tanítója volt. A városháza előtti nagy tömeg láttán úgy döntöttünk, jobb ha nem kísértjük a sorsot és tovább álltunk a Régi erőd felé véve utunkat. A fősétálóutca Kerkyra egyik legnagyobb teréhez vezet a „Szpianada” azaz Esplanadehoz. Ez választja el az óvárost a Régi erődtől. A teret számos ház elbontásával a velenceiek alakították ki. Egyrészt biztosította az erőd védőinek szabad kilátását, másrészt gyakorlótérnek használták. Az Esplanade óváros felőli oldalán található a Liston árkádos épülete. Ez az épült emlékeztet leginkább Párizsra, igazi francia hangulata van. Valamikor csak nemesemberek sétálhattak itt. Ma a turisták vették birtokukba a nyári nap elől kellemes menedéket nyújtó árkádsort. Az éttermek és kávézók terasza éjjel nappal zsúfolt, esélyünk sem volt helyet találni, így a tér egyik árnyékos padjára telepedtünk le egy kis pihenésre és némi csokis kifliből álló ebéd elköltésére. Ez azonban nem tartott soká és kíváncsiságtól hajtva bevetettük magunk a Régi erődbe. A Régi erőd helyén az V. század körül kisebb földsáncból és kövekből épült vár állott. Ezt erősítették meg bizánciak, akik a vandálok, gótok és szlávok ellen védekezésül telepítették ide a fővárost. A mai erődöt 1386-ban emelték és 1550-ben kibővítették. A lakóépületeket földalatti labirintusokkal kötötték össze (amik nem látogathatóak). A tenger felőli falakat megmagasították. A sziklatetőn egy világítótorony segíti mai napig a tengeri közlekedést. A 18. században az építményt széles vizesárokkal vették körül, melyet ma kikötőnek használnak. A csatorna fölött felvonóhíd vezet át. Természetesen, ide délben, a legnagyobb melegbe érkeztünk, de azért ez sem akadályozott meg minket abban, hogy felmásszunk az erőd legmagasabb pontjához, a világítótoronyhoz. Csodálatos onnan a kilátás, az erőd lábánál az óváros, de belátni egész Kerkyrát, átlátni egész a szárazföldi Görögországig és Albániáig, de varázslatos látványt nyújt Pantokrator csúcs is, nem beszélve a város melletti öbölben található két szigetről a Vidos és a Lazaretto szigetekről. Az erőd két oldalán a két kikötő látható: a Garitsas öbölben a régi kikötő tele jachtokkal, a Vidos sziget felé az új kikötő ahonnan a kompok és hajók indulnak és érkeznek a szárazföld, Olaszország és a világ minden csücske irányába/ból. Miután kigyönyörködtük magunk a kilátásba, és kellőképpen megsüttettük a fejünk a nappal, leindultunk az erődből, de még a domb déli lábánál álló 1840 körül, dór stílusban épült brit helyőrségi templomot az Agios Georgiosnak szentelt kápolnát megnéztük. Nagyon fura, hisz az erőd lábánál áll, sziklafalak és a rég leomlott várfalak romjai közt egy tökéletes állapotban levő templomocska. Nekem kicsit "nem talált" oda, de talán épp ez volt a varázsa. Az erőd déli udvarán régi ágyuk vannak kiállítva, mindenik mellett tábla a tudnivalókkal, a fiúk és férfiak álma. :-) Az erődöt elhagyva ismét az Esplanaden kötöttünk ki. Sétáltunk egyet a parkban megcsodálva a Maitland emlékművet és a zenepavilont, majd tovább haladtunk, végig a Listonon, egészen az Esplanade északi részéig, ahol a Szt Mihály és György palota található, amelyben ma az Ázsia múzeum működik. Az oszlopos épület neoklasszicista stílusban épült az 1820-as évek környékén. Eme impozáns építmény a történelem folyamán brit főkormányzók, a Jón-szenátus és a görög uralkodók rezidenciájaként szolgált. A palota előtti virágos kertben lévő tógás bronzszobrot Sir Frederick Adam, brit kormányzó emlékére emelték, aki Korfu ivóvíz rendszerét létesítette, amely a mai napig használatban van. A szobor egy tavacska közepén áll a kormányzó keze a vízre mutat, ezzel állítva emléket a kormányzó nagy tettének. A palotához van épülve két árkád, a két oldalán amelyen át vezet az út a régi kikötőbe. Egy kis pihenő után, egy közeli árnyékos padon, vissza indultunk a kis robogónkhoz, útba ejtve az Agios Spiridon templomot. Szent Szpiridon Korfu védőszentje. A IV. században Ciprus püspöke volt. A templomot 1589-ben építették a Szent, 1456-ban Konstantinápolyból idemenekített csontjainak őrzésére. Csontjait csodatevőként tisztelik. A hagyomány szerint ez az ereklye mentette meg a szigetet 1630-ban egy pestisjárványtól, 1716-ban a törököktől és később egy éhínségtől is. A mumifikálódott szent díszes szarkofágjához most is zarándokolnak a vallásos görögök, meg az ilyen koca turisták mind mi, azzal a különbséggel, hogy mi csak megnéztük és nem csináltuk végig a vallásos szertartást. Amire a templomból kijöttünk már elég éhesek voltunk, így visszafelé menet az robogónkhoz beléptünk egy kis élelmiszerboltba és a robogó melletti jó árnyékos padon elfogyasztottuk az aznapi ebédünket, uzsonnánkat. :-)

Kerkyra a Régi erődből

 Mivel még nem voltunk nagyon fáradtak felpattantunk a robira és irány Kanoni, a híres neves Vlacherna kolostor. A főváros és Perama között van a Halikiopolusz lagúna. Ennek töltésére épült Korfu repülőterének kifutópályája. Ez az egyik legrövidebb kifutópálya, egészen belóg a tengerbe, nagyon érdekes volt látni, ahogy a repülök, tőlünk pár méterre szállnak le és fel. A sziget jelképének számító Vlacherna kolostor egy félszigeten áll a lagúna kijáratánál, mögötte pedig a kis Pontikonissi azaz Egér sziget. A Vlacherna és környéke Korfu leglátogatottabb és legtöbbet fényképezett látványossága, ha képeslap készül Korfuról ez a két kis sziget a két kis kolostorával biztos, hogy rajta van. A Vlacherna kolostort a 17. században építették, egy Szűz Mária tiszteletére felszentelt férfikolostor, ahol ma is élnek szerzetesek. A kolostorhoz keskeny földnyelven lehet besétálni, amely mentén több kis hajó horgonyoz amelyek az Egér szigetre viszik ki a turistákat. Mi nem mentünk ki ide, de távolról megcsodáltuk a kis zöld, fával borított szigetet, amelyen egy 12. században épített bizánci stílusú kolostor tornya kukucskált ki a fák közül. A meredek falú zöld növényzettel borított domb tetején épült teraszos kávéházból pazar kilátás nyílik a kolostorokra és a mindig más színben játszó tengerre. Szebbnél szebb képeket csináltunk a kávézó teraszáról a két szigetről, miközben isteni frappét ittam, Sankóm meg egy óriási fagyikehellyel próbált megbirkózni, teszem hozzá sikeresen. Ezután már csak a hazaút maradt, amit a kis robink maradéktalanul teljesített.

A Vlacherna és az Egér sziget

 Csütörtökön, egy az utazási iroda által szervezett, hajókirándulás volt a tervbe, Paxos kék barlangjai, Antipaxos türkizkék tengere és Gaios meglátogatása. A busz a szálloda elől vett fel minket és Kerkyra új kikötőjének egyik nagy 300 személyes hajójához a Ionia Sun-hoz vitt minket, ahol már várt a román idegenvezető srác. Román, szlovák és lengyel közös kirándulás volt, és sok érdekességet mondtak el az út folyamán. Az útvonal a következő volt: beszállás Kerkyrában és Benitsesben, aztán végighajóztunk Korfu keleti partjai mentén dél fele, ahol megpillantottuk Paxos szigetét. Paxos nyugati oldalán megnéztük a Kék barlangokat, onnan irány Antipaxos keleti partja, ahol fürödtünk egy fél órát, majd visszafele megálltunk ebédszünetre Gaiosba, Paxos "fővárosában" ami a keleti partján található, aztán vissza Benitses érintésével Kerkyrába. Na de lássuk részletesebben. A hajóra felszállva a tetőn kerestünk helyet, jól bekentük magunkat napolajjal és élveztük az utazás minden percét a szikrázó napsütéssel és a kellemes szellővel. Jó 2 órás út volt, amire megpillantottuk Paxost. Ehhez egyszer el kellett hajózzunk Korfu legdélebbi pontja az Asprokavos mellett, na meg a keleti part városai, falvai mellett. Ezen a kiránduláson lehetett Korfu földrajzát jól megfigyelni: északon hegyes, középen dombos, délen viszont sík. Na de Paxosra visszatérve, ez a kis sziget, összesen 10 km hosszú és 4 km szélles, a lakossága meg mindössze 2500 fő. A sziget egy végtelen olajfa liget. A keletkezéséről két monda is fennmaradt. Paxos szigete valamikor Korfu része volt. Poszeidón (a tenger istene) egy nyugodt helyet keresett, ahol a szeretett Amfirtiával lakhat, ezért a hatalmas tridentjével Korfu legdélibb részét leválasztotta, melyet ma Paxos néven ismerünk. Másik mítosz szerint Poszeidón hazatérésekor Korfuról Lefkadara a tenger habjaiból szigetet hozott létre, hogy itt megpihenhessen és ez lett a mai Paxos. Mi nyugat felől közelítettük meg először a szigetet, ahol barlangokkal és éles sziklákkal van tele a tenger. Pár barlangba be is vitt a hajó, egészen amíg az árboca engedte. Ezek Paxos híres Kék barlangjai. A kék szín ennyi árnyalatát soha nem láttam még egy helyen, lenyűgöző volt. Miután a harmadik barlangba is kigyönyörködtük magunk, és bekukucskáltunk abba a barlangba is, hová a görögök a tengeralattjáróikat rejtették a II. világháború alatt a németek elöl, magunk mögött hagytuk Paxost és Antipaxos felé vettük az irányt ami pár percnyi hajókázásra volt csak Paxostól. Antipaxos még Paxosnál is picibb sziget, összesen 5 km2, lakossága meg nyáron kb 120 fő, télen viszont 3. :-). Ha Paxos olajfa liget, akkor Antipaxos egy nagy szőlőskert. Kikötője nincs akkora, hogy egy ekkora hajó, mind a miénk ki tudjon kötni, ezért, a parttól kicsit távolabb horgonyoztunk le és a hajóról lehetett egyenesen a vízbe menni, fürödni. De még milyen vízben ... én ilyen színű vizet még nem láttam: élénk, eleven türkizkék, csodálatos és jéghideg.:-) Természetesen hat ökörrel sem lehetett volna minket kinn tartani a vízből, hideg ide, vagy oda abban a vízben meg kellett fürödni. A szín oka a fehér homok volt, ami a parton és abban az öbölben található, bár a partra nem mertünk kiúszni, mert igen távolinak tűnt. A kristálytiszta vízben 4-5 méter mélységben látszott az emberek és a hajók árnyéka, így a fotókon olyan, mintha lebegnének. Lenyűgöző! Oda vissza akarok még legalább egyszer menni!

Antipaxos

 Amikor már majdnem jégkockává fagytunk, letelt a fürdésre szánt fél óra, és a vizes, fagyott, de annál jobb kedvű társaság továbbindult Paxos sziget keleti oldala fele, pontosabban Gaios "városába". A tetőn a meleg napsütésben hamar átmelegedtünk, és nagyjából a fürdőrucink is megszáradt mire megérkeztünk. A város kikötőjét két kicsi sziget védi, Agios Nicolas és Panagia, mindkettőn egy egy kolostor. Az így kialakult kis öböl, amiben a kikötő van egy nagy patkóra emlékeztet. A város a kikötő menten helyezkedik el, egymásra épített fehér házakkal, szűk sikátorokkal. Különleges hangulata van a helynek. Itt ebédeltünk meg, a fárasztó nap után és sétáltunk is egyet még a környéken a hajónk indulásáig.  A visszaút egy kicsit hullámosra sikerült a két sziget között, de ahogy beértünk Korfu mellé lecsendesedett a tenger és Kerkyráig a hajó orrába kiállva utaztunk. Nagyon romantikus volt, olyan Titanicos az elsülyedést leszámítva persze, hisz mi épségben kikötöttünk Kerkyrában. :-)

Titanicos

 A szállodába visszaérve, sajnos rossz hírek fogadtak otthonról. Meghalt nagymamám, de az otthoni kupaktanács azt döntötte, hogy ne menjünk haza, maradjunk és próbáljuk élvezni tovább a lehetősségekhez mérten a nászutunk, így maradtunk, és másnap újabb hajókirándulásra mentünk.
Pénteken is utazási irodás hajókirándulásra voltunk feliratkozva, ezúttal a busz a sziget egyik leggyönyörűbb fekvésű üdülőhelyére vitt Paleokastritsára. A Paleokastritsához tartozó öblöket először a hegyoldalból lefele kanyarodva pillantottuk meg, lélegzetelállító látvány volt, ahogy a hegyek a tengerből kiemelkednek, alól meg különböző árnyalatú kristálytiszta tenger. Egy kis "üvegfenekű" hajóval vittek ki el egy kirándulásra, ahol megnéztük különböző barlangokat, többek közt Nausika barlangját és egy olyan partra vittek, amit csak a tenger felől lehet megközelíteni, hisz magas sziklafalak veszik körül, grill ebédet kaptunk és fürödhetünk is kedvünkre a szép tiszta átlátszó vízben. Mi csak a hajó tatjában kaptunk helyet, így az üvegfenék (az a 4 ablak a hajó fenekén) nálunk nem játszott, viszont legalább friss levegőn voltunk. A kikötőt ahogy elhagytuk, egy érdekes képződményre hívták fel az idegenvezetők a figyelmünk, egy majom arc volt a természet által belevésve az egyik sziklába. A görögök humorérzékét bizonyítja, miszerint ők úgy tartják, hogy, ahogy az amerikaiak kifaragták a sziklába az elnökeik arcképet, a természet is kifaragta nekik az ő elnökük arcképet is. :-)) Közvetlen ez a szikla alatt van egy barlang aminek állítólag a leghidegebb a vize, hisz ide soha nem süt a nap. A meredek fal mellett hajókázva, a következő barlang amibe bementünk a hajónkkal az a Sasok barlangja volt, ami onnan kapta a nevét, hogy sasszárny alakú cseppkövek lógtak az oldalfalakról. Itt láttuk először a jellegzetes lila korallokat, amelyek a víz szint alatt pár centivel voltak a barlang falára körbe rakódva. Ezeket nevezik jónoknak és állítólag ezekről kapta a Jón tenger a nevét. Az utolsó barlang amit megnéztünk Nausika barlangja volt. Nausika Alkinosz király, a phaiák uralkodójának (ők lakták Korfut), lánya volt, aki rátalált Odüsszeuszra a hajótörés után. Nausika barlangja nem is annyira barlang, inkább egy mélyedés a sziklafalban. Ennek a sziklafalnak a különlegessége, hogy vízszintes törések, rétegek vannak benne, olyan mintha sok lapos sziklát tettek volna egymásra, amik tökéletesen illeszkednek.  A Nausika barlangtól nem messze kikötöttünk Paradise beachen. Ez az a bizonyos, csak a tenger felől megközelíthető idilli part. Finom szénen süt csirkecombok, görögsaláta és narancs várt itt bennünket. Finom és laktató ebéd, ami után jöhetett a jól megérdemelt úszkálás a kristálytiszta vízben. Persze itt is jéghideg volt a víz. Nem tudom, ahol szép volt a víz ott hideg is, ahol tiszta, átlátszó de nem olyan különösen szép, ott viszont jó meleg. Ki érti ezt a logikát. :-))

Paradise beach

 A part apró köves és homokos keveréke, tényleg igazi paradicsomi hely. Az picit rontott a dolgon, hogy a hajónk elment és egy újabb szállítmány turistával tért vissza, így egy adott pillanatban elég sokan lettünk már a "paradicsomba" de azért jól éreztük magunk. Aránylag hamar visszaindult a hajónk, így már délután Ipsoson találtuk újra magunk. A délután hátralévő részét az ipsosi strandon töltöttük, Saki gíroszának társaságába. :-)
A hétvégét megint a kis robogónk társaságában töltöttük, szombaton a keleti parton északra, vasárnap a sziget közepére vitt el minket, de kezdjük a szombattal. Szombat reggel kivettük a robogónk ismét a kölcsönzőből és útnak indultunk Ipsostól északra, a keleti parton. Az út a hegy oldalában kanyarog végig, nagyon szép a kilátás majdnem mindenhol lehet látni a tengert és a szemben lévő görög és albán partokat. Ahol gondoltuk lementünk a partra, aztán egy két helyen meg is fürödtünk. Első megállónk Barbati volt, Ipsoshoz az egyik legközelebbi üdülőfalu. Apró köves gyönyörű partja van, élvezet volt egy rövidet lubickolni benne. A következő part amit megnéztünk Nissaki partja volt, ami hasonló volt Barbatihoz. Itt felfedeztünk egy plakátot, mi szerint vasárnap este "Big Traditional fest" lesz, ami igencsak felkeltette érdeklődésünket, így vasárnap este még visszamentünk oda. Tovább haladva észak felé, szebbnél szebb tájak és kilátókat találtunk.

Vadmotorosok

 Felkerestük a sziget azt a pontját, Agios Stefanost, ahol a legközelebb esik az albán partokhoz, a tengerszoros itt mindössze 2,5 km széles, jól kivehető a szemben lévő kis falu és a város is. A sziget érdekessége, hogy több falu is viseli ugyan azt a nevet, így például Agios Stefanosból is vagy hármat találtunk a térképen. Szegény helyi postásokat nem irigylem. Ebéd körül érkeztünk meg Kassiopiba, a sziget egyik régen nagy jelentőségű városába.A város már a római korban is fontos településnek számított. Híres színháza volt, melynek olyan híres vendégei is voltak, mint maga Néró császár. A római időben a sziget fővárosának tették meg a hódítók. A bizánci megszállás kezdeti szakaszában fontosabb szerepet töltött be Korfu életében, mint Kerkyra. Első utunk a városban a középkori kikötőbe vezetett, ahol egy hangulatos tavernában elfogyasztottuk a szokásos napi frappénkat, aztán megújult erővel indultunk neki a város felfedezésének. A régi kikötőből egy a domboldalban vezető utcán sétáltunk ami a városi stranding vezetett, mi azonban hamarább letértünk az útról, hisz találtunk egy kis elhagyatott strandot. Egy piciny partszakaszt, ahol csak mi ketten voltunk. Ez a kis idill, csak az első úszkálásunkig tartott, de akkor is tökéletes volt. Miután kiúszkáltunk magunk és még egy kicsit a hasunk is megsüttettük a nappal visszakeveredtünk a robogónkhoz és továbbhajtottunk még északabbra, egészen Agios Spiridonas beachig. Itt már homokos volt a part, és a parttól pár méterre egy tenyérnyi szigetre ki volt téve a görög zászló. Nagyon szép helyen volt ez a partszakasz is, sok  olajfával körülvéve az út, ahogy lejutottunk ide és egy tó is volt a közelben. Innen visszamentünk még Kassiopiba, hogy felmenjünk az erődbe. A Kassiopi fölé emelkedő domb tetején áll egy Anjou kori (13. század) bizánci stílusú erőd, amelynek már csak a falaiból marad meg egy kevés, a falak között meg egy gondozott olajliget van, a sziget szellemének megfelelően. Jó kis séta volt körbejárni, és helyenként a kilátás lélegzetelállító volt. Búcsúzóul még sétáltunk egyet a kikötőbe aztán felpattantunk a "vasszamárra" aztán irány vissza Ipsos.

Kassiopi erődromjai

 Vasárnap már a parkolóba vár miket a kis robi, hisz aznap két érdekes helyre akartunk elmenni. Első úticélunk a már egyszer meglátogatott Kanoni félsziget volt, ahol először a római kori Kerkyra fennmaradt romjait kerestük fel. Nagyon sok római rom található ezen a kis félszigeten, csak sajnos kevés van kitáblázva, nehéz őket megtalálni és utána kinyomozni, hogy mit is láttunk. Ezt követően az Analipsis dombra épített Mon Repos kastélyt és az elbűvölő kertjét látogattuk meg. A kastély a más említett Sir Fredrick Adam brit kormányzó építette 1826-ban. A kastély érdekessége, hogy 1921-ben itt született Fülöp Edinburgh hercege, II Erzsébet angol királynő férje. Nem túl nagy, de annál bájosabb ha egyszer eladó lenne szívesen lennék a tulajdonosa :-). A kastély parkja tele van  óriási fákkal, dús növényzettel, így árnyékos sétányokon lehet romantikázni. Jól is esett a sok árnyék a déli hőségben. A park is rejteget pár római romot, amit mindenképpen érdemes meglátogatni. Sankó már meg is unta a sok bolyongást egy picit, de azért minden ott töltött perc emlékezetes marad. Mon Repos után egy számunkra, magyarok számára, sokkal fontosabb kastély következett, az Achilleion. Természetesen, ide is a kis vasszamár segítségével jutottunk el, keskeny szerpentines utakon. Az 576 méter magas Agios Deka hegy észak-keleti oldalán Gastouri falucska közelében elterülő birtokot 1890-ben vásárolta meg Erzsébet osztrák-magyar császárné és királyné (Sissi). Az építkezés 1891-ben ért véget, a kastély pompeji stílusban épült, a díszítésről és bebútorozásról pedig maga Sissi gondoskodott. A görög mitológia iránti szeretetét tükrözi a palota elnevezése is, amely a trójai háború legvitézebb hősének, Sissi kedvenc mitológiai alakjának, Akhilleusznak a nevét viseli. A nagy vaskapun belépve egy csodálatos part tárul elénk, ami csak részben látogatható, sajnos. Egy rövid feljárat után megpillantottuk a palotát ... lenyűgöző a teljes pompájában megmaradt épület.

Achilleion

 A palota is csak részben látogatható, de amit megmutatnak belőle az is mesés. Közvetlen a bejárat mellett Sissi életnagyságú szobra vigyázza a kedvenc kastélyába belépőket. A kastély belülről pazaron díszített, az előcsarnok mennyezete a "Négy évszak" freskóval van díszítve. Az előcsarnokból különböző szobákat lehet meglátogatni a földszinten, a fenti szintek sajnos zárva vannak a nagyközönség előtt. Először a palota kápolnáját néztük meg. Ez egy kis alapterületű boltíves oltárbeugrással rendelkező pici szoba. Az oltárképen a Szűzanya, mint a tengerészek védőszentje látható, a bécsi festő Franz Matsch, a császári jachtot a Miramar-t is ráfestette. A boltozatot díszítő freskó Jézus Krisztust ábrázolja, amint Pilátus előtt áll, az oltárt két oldalán egy-egy beugróban Krisztus és a Szűzanya szobra díszíti. A kápolna megtekintése után Sissi szobáit néztük meg, ahol a királyné és a király személyes tárgyai vannak kiállítva, ékszerek, bútorok, fényképek, fegyverek, és még sok más, ami a palota egykori berendezésére enged következtetni. Achilleion Sissi 1898-as tragikus halála után 1907 II. Vilmos német császár tulajdonába került. Így a megnyitott szinten egy szobát az ö tiszteletére is berendeztek, a császár személyes tárgyaival, többek közt egy nyereggel, melyen előszeretettel ült a császár munka közben. A felsö szinteken a szobákat nem lehet megnézni, viszont egy káprázatos lépcsősoron lehet kimenni a palota teraszára és onnan a kertbe. A "lépcsőház" nagyon gazdagon díszített és minden szinten a felmenő lépcsővel szemben egy óriási tükör van, aminek köszönhetően sokkal nagyobbnak és díszesebbnek néz ki a feljárat. Az alsó szinten a széles lépcsőfeljáró két oldalán Zeusz és Héra bronzszobra fogadja az érkezőket. Az utolsó emeleten tárul elénk Erzsébet királyné kérésére Franz Matsch bécsi festő által megfestett "A diadalmas Akhilleusz" című festmény impozáns méretével (4m x 10m) amely egy egész falat díszít. A palotából kilépve a múzsák oszlopcsarnokán találtuk magunk amelyet a kilenc múzsa és a három kharisz szobrai díszít. A múzsák szobrai az oszlopok előtt állnak, míg az árkádok alatt a 13 híres filozófus és költő mellszobra "rejtőzik". A teraszon található egy kis mesterséges tavacska amelyet két oldalról körülvesznek a múzsák. A tóból éppen egy delfin (Achilleion jelképe) menti ki Ariónt, az énekest, akit a mitológia szerint a kalózok dobtak a tengerbe. A tó partján álló szobor pedig egy szatírt ábrázol, aki a vállán viszi a bor és a vigasság istenét, a még gyermek Dionüszoszt. A teraszról gyönyörű a kilátás a kertre és a tengerre, lelátni egész a kikötőig. Egy lépcső vezet a kertbe amelyet az olümposzi istenek szobraival ékesítettek: Apollón, a fény és a zene istene, Hermész, az istenek hírnöke, Artemisz, a vadászat istennője és Aphrodité, a szerelem és szépség istennője. A kert lenyűgöző a sok virágágyással, pálmafákkal, virágárkádokkal. Itt található Achilleion jelképe a "Haldokló Akhilleusz" szobor, a német Ernst Herter alkotása. A szobor egy hosszú, keskeny talapzaton áll, félig leheveredve ábrázolja a mitológiai hőst, amint éppen jobb kezével próbálja kihúzni sarkából a halálos nyílvesszőt, melyet Paris lőtt belé. Arca fájdalmat tükröz. Ez volt Sissi kedvence. A palota legnagyobb szobrát Vilmos császár állíttatta a 11,5 m magas "Győztes Akhilleusz" bronzszobor. Innen is lélegzetelállító a kilátás a tengerre és Kerkyrára. Sok időt töltöttünk a palotában és kertjében, és legszívesebben még tovább maradtunk volna, annyira lebilincselő volt a látvány, de ezt sajnos nem engedhettük meg magunknak és újra a kis robin száguldoztunk le a hegyről Benitses irányában. Az eredeti terv szerint itt fürödni akartunk egyet, de végül megváltoztattuk a tervünk és visszaindultunk a szállásunk felé. A fürdést aznap a Gouvia-i öbölben, Kontokali mellett ejtettük meg, vacsira meg visszamentünk Nissakira, arra a bizonyos "Big Traditional fest"-re amit már említtettem. Hát kérem szépen ez nem más, mint az itthoni jól ismert falubúcsú megfelelője. Volt ott minden, ami itthon szokott lenni, kipakolt árusok a kínai játékokkal, léggömbárusok na meg az elmaradhatatlan grillezők. Itthon miccset sütnek, ott mg souvlakit, azaz rablóhús-féleséget. Egyet egyet vettünk ezekből a souvlakikból. Nem volt rossz, bár még hagyhatták volna egy kicsit sülni. A templom elé asztalok és székek voltak kitéve, és ahogy vége lett az istentiszteletnek kezdődött a buli. A rögtönzött színpadon egy (gondolom) helyi zenekar húzta a jó kis görögös beütésű mulatóst, de nem népzenét. Nagyon jó hangulatot csináltak, bár mi a táncra perdülést nem tudtuk megvárni, mert vissza kellett vigyük imádott kis vasszamarunkat a kölcsönzőbe.
A hétfői napra szabadott vettünk ki, lementünk fürödni a partra, délben a medencénél hűsöltünk, igazi nyaralós pihenős nap volt a sok nézelődés után, bár fejben már tervezgettük a következő 3 napot, amikor autóval akartuk bejárni az eddig nem látott részeit a szigetnek.
A keddi nap különleges volt számunkra, aznap töltöttük az egy hónapot, mind házaspár. Nem készültünk különösebb ünnepléssel, hiszen nem ünnepelhet meg az ember minden hófordulót, de azért egész nap ott lógott a levegőben, sokszor eszünkbe jutott, hogy mit is csináltunk épp abban az órában egy hónappal azelőtt. Már hétfő délután kinéztük az autókölcsönzőt, ahová kedd reggel elindultunk, így gyorsan megkaptuk a kis Kia Picantonkat, amit gyorsan elkereszteltem Töpörtyűnek és már indulhattunk is, az aznapi tervezett kirándulásra. Mivel már egyszer jártunk arra busszal és nagyon tetszett a terep Paleokastritsa irányába vettük az utunkat. Átszelve keresztbe a szigetet hamarosan megpillantottuk az öblöket, de először a híres Bella Vista kilátóhoz akartunk kimenni, Lakones picurka faluja mellett. Addig is láttuk, hogy milyen érdekesen építkeznek ott a falvakban, mivel kevés a hely, nagyon sűrűn vannak a több emeletes házak, keskeny utcák, ahol vagy csak egy autó, vagy csak gyalog lehet elmenni, de így hogy autóval voltunk saját bőrünkön tapasztaltuk ezeket. Egy egy kanyarnál egyszer dudálni kellet, és ha nem dudált senki szembe akkor lehetett menni. Nagyon izgi volt, főleg nekem aki csak lestem, mikor minék fogunk nekimenni, hol húzatjuk meg az autót. A Bella Vista kilátót nem hiába nevezték el így. Gyönyörű a kilátás Paleokastritsa öbleire, a kolostorra és Angelokastrora. Azt mondják, innen lehet a legszebb képeket készíteni és hogy a Korfuról készített képeslapok nagy hányada innen készült, hát lehet valami benne, mert tényleg káprázatos a hely. És ha a hely az, akkor az árak is :-) 7 eurót fizettünk egy frappéért, de legalább finom volt és a teraszon fogyaszthattuk el. Miután kigyönyörködtük magunk, tovább folytattuk az utunk a kis falvacskán, Krinin keresztül, Angelokastroig. Angelokastro, Paleokastritsa feletti dombon található, a sziget nyugati partján, inkább az észak felé eső részén. A 13. században Mikhael Angelosz építtette, egy 160 méter magas szikla tetejére ezt a fellegvárat. A bizánci erődből csodálatos kilátás nyílik a környékre, és Paleokastritsára egyaránt.

Háttérben Paleokastritsa

 Ebbe a kilátásba gyönyörködve újból megállapítást nyert, hogy Korfu volt a tökéletes választás a nászútra, és sokadszorra is beleszerettem ebbe a szigetbe. Stratégiai szempontból ideális szigetvédő feladatot látott el. Három oldalról tenger védi, az egyetlen megközelítési lehetőség egy keskeny szárazföldi híd, és egy meredek, felfelé kanyargó ösvény. Kulcsfontosságú szerepe a törökök Korfu elleni, 1571-es, a sziget észak-nyugati részét ért támadásának sikeres kivédésében volt. Felkapaszkodva a keskeny ösvényen és belépve a várkapun lenyűgöző volt látni, hogy ebből az erődből több maradt meg mind a Kassiopiban meglátogatottból, és ebből nem csináltak olajfaligetet a "szorgos" görögök. A falakon belül még látni az egykori épületek romjait. A szikla csúcsán helyezkedik el az egyedüli még álló épület (bár, hogy csak újjáépítették) egy picike kápolna. A fellegvár egy másik látványossága egy sziklába vésett barlang szerű remetelak. Miután körbefényképeztük a tájat, hogy semmit el ne felejtsünk, tovább indultunk, ezúttal vissza felé, leereszkedtünk a domboldalból Paleokastritsába. Úgy gondoltuk egyszer felmegyünk a Theotokos kolostorba avagy, a híres paleokastritsai férfi monostorba, aztán élvezzük a partot és a gyönyörű napsütést. Szerencsénk volt, hisz pont az ebédszünet előtti utolsó csoporttal be tudtunk menni. Az épületegyüttes Paleokastritsa központjában egy dombon áll, ahova egy kiépített aszfalt úton juthatunk fel. Állítólag a legrégebbi monostor a szigeten és a mai napig is szerzetesek lakják, akik itt élnek és alkotnak. A korabeli feljegyzések alapján 1228-ban épült, ám mai formáját csak a 18. században nyerte el. A monostorban megcsodálhatunk egy gazdagon díszített templomocskát, melyet Szűz Máriának szenteltek, illetve egy ikonfestő múzeumot is berendeztek, amelyben rengeteg korabeli tárgyat nézhetünk meg. Az ikonok és szent könyvek mellett bálnacsontok és óriási kagyló is látható. Az ikonmúzeum mellett egy olívaolaj sajtoló műhelyt is berendeztek, így a korabeli technikát is meg lehet csodálni és természetesen vásárolni is lehet különböző olívából készült termékeket. A monostor kertje meseszép virágokkal és növényekkel tarkított, és innen látni az alattunk elterülő paleokastritsai öblöket és sziklákat is, köztük az Odüsszeusz megkövesedett hajóroncsának mondott sziklaképződményt.  Amikor a monostorból kijöttünk a szerzetesek már ebédhez készülődtek, nagyon jó illatok terjedtek a levegőben. A monostor mellett egy kilátó szerű sziklakiszökellésen egy óriási fémkereszt van felállítva, ahová egy keskeny ösvényen lehet kisétálni. Innen is lélegzetelállító látvány terült elénk, sokadszorra az ott tartózkodásunk alatt. (Lehet, hogy úgy tűnik majd, hogy túl sokszor használom a csodálatos, elbűvölő, lélegzetelállító jelzőket, de egyszerűen rengeteg olyan hely van a szigeten, amit nem lehet másképp leírni, és még így is, úgy érzem, közel sem járok a valósághoz.) A monostorhoz felvezető út egy két öböl közé fogott keskeny földsávon halad, így leérve a dombról azzal a "nagy dilemmával" küzdöttünk, hogy melyik kis öbölbe fürödjünk meg. Végül megfürödtünk mind a kettőbe. :-)) Ekkorra már nekem is vettünk búvárszemüveget meg pipát, így a közösen bámultuk a színes kis halakat a sziklák között. Miután teljesen megfagyva kikecmeregtünk a vízből, mert ugyebár, itt is jéghideg víz volt beültünk egy part menti kis vendéglőbe az ünnepi ebédre. Mivel ez volt az első alkalom, hogy étteremben kajáltunk, természetesen a helyi gasztronómia remekeit próbáltuk ki a sofrito-t (marhahús fokhagyma-szósszal, petrezselyemmel, fehér borssal, fehér borral, sóval és ecettel) és a pastitsada-t. (A legnépszerubb étel Korfun, elegánsabb vacsorák alkalmával tálalják. Marhahúsból készítik, amit megszórnak fokhagymával, petrezselyemmel, sóval és borssal. A paradicsom-szószhoz olíva olajat, hagymát, fahéjat, szegfűszeget, sót, borsot, szerecsendiót, köménymagot és babérlevelet használnak.) Mind a kettő nagyon finom volt, megállapítottuk, hogy szeretjük az ilyen fűszeres kaját, és vásároltunk is fűszereket hazahozni. Ebéd után már nem tudtuk rávenni magunk, hogy újra megfürödjünk abba a hideg vízben, így egy rövid séta után tovább indultunk. Olvastuk az egyik útikönyvünkben, hogy Pelekas nevű falucskában található kilátóról nagyon szép a naplemente, és bár még sok volt estig, arra vettük az irányt, átvágtuk a Ropa fennsíkot, azzal az ötlettel, hogy majd elütjük a délutánt a közeli parton a híres Glyfadaban. Mind utólag kiderült Glyfada csak egy üdülőtelep, nem nagyon van amivel az időt elütni az óriási 2 km hosszú homokos strandján kívül, de az azért megér egy látogatást. Fürödni már nem akartunk, de a kellemes délutáni melegben és a hűs tengeri szellőben végigsétáltunk a parton, és bár elég sokan voltak, mégis olyan kis romantikus séta volt. Még a délután folyamán felmentük Pelekasba, a hangulatos kis hegyi faluba. Itt meglátogattuk Vilmos császár kedvelt tartózkodási helyét, a Császár Trónja (Kaiser's Throne) néven ismert kilátót. Mivel nem igazán tudtuk, hogy autóval meglehet-e közelíteni a kilátót, és ha igen, milyen utcákon, így inkább leparkoltuk Töpörtyűt és gyalog indultunk neki. Mind utólag kiderül egyszerűen fel lehetett volna autóval is menni, de azért a kis mozgás nekünk sem ártott meg. A kilátótól mesés látványban gyönyörködhettünk, ellátni egész Kerkyráig, a Pantokrator hegyig és le Glyfadaig. Teljesen keresztbe lehet látni a szigetet, dél fele meg látszanak a dombok oldalába épül kompakt kis falvak. Állítólag gyönyörű innen a naplemente, Vilmos császár is azért járt ide, mi azonban úgy ítéltük meg, hogy egy domb pont eltakarja a tengert, ahol a nap le fog menni, így itt sem vártuk meg a napnyugtát, visszamentünk az autóhoz egy pár keskeny (egy személyes) utcácskán át rövidítve, és kiterítettük a térképünk, hogy azon keressünk egy olyan helyet, ahol nem zavarja semmi a kilátást. Találtunk is egy pár ilyen helyet, de az első próbálkozások nem jöttek be, vagy az út fogyott el, vagy nem volt jó a kilátás. Szerencsére még elég sok időnk volt, így addig autókáztunk amíg végül megtaláltuk a tökéletes helyet: az Agios Gordisba vezető szerpentin egyik szakaszán volt egy kis parkoló, kilátó, ahonnan gyönyörű volt a kilátás. Az autót szembeállítottuk a nappal, mi meg a motorháztetőre támaszkodva vártuk a nagy pillanatot. Sajnos más is ezt a helyet találta tökéletesnek a naplemente nézésre, így nem kettecskén voltunk, de azért megvolt a varázsa így is. Este későn értünk haza, de egy cseppet sem bántuk, hogy másnap reggel kelni kell és indulni, egy újabb kirándulásra.

Naplemente

 Szerdán a sziget észak-nyugati és északi része volt terítéken, a Pantokrator hegycsúccsal együtt, így nem néztük egy unalmas nap elé. Reggeli után indultunk is, hisz sok kilométer állt még előttünk. Egy másik úton, mint előző nap, átmentünk a sziget nyugati felére, és végigvettük a partokat Agios Georgiostól Sidariig. Először Agios Georgiosnál álltunk meg, itt megittuk a szokásos napi frappénkat, kicsit sétáltunk a homokos strandon de a fürdést elhalasztottuk Sidariig. Tovább haladva megálltunk még Arillas és Agios Stefanos homokos strandjain, ez utóbbi helyen egy ajándékboltban megvásárolt a hazahozandó ajándékainkat, és még dél előtt megérkeztünk Sidariba. Kacagtuk Sankóval, hogy annyi strandon megfordultunk Korfun, hogy igazán jegyzetelhettünk volna és kiadhatnánk egy összehasonlító táblázatot, a többi turista megsegítésére, de mivel inkább a szemünk legeltettük a tájon, mintsem jegyzeteljünk, így elmarad a táblázat. Sidariban hallottuk a legtöbb magyar szót, azt hiszem ide szervezik a magyar utazási irodák leginkább a nyaralásaikat, pár éve apósomék is itt nyaraltak. Mire ide értünk már, az első gondolatunk a fürdés volt. Sidarinak szélles és hosszú homokos partja van, a víz csak nagyon lassan mélyül, így jó messze be kell menni az embernek, ha úszkálni szeretne, viszont a tengerbe benyúló homokkő falak látványa mindent kompenzál. Persze, tudom én, hogy csak nekünk hátrány, hogy sekély a víz, a sok kisgyerekes családnak a parton kifejezetten előnyös volt. Jellegzetes, évezredek nyomát őrző csíkos homokkő falai, víz és szél formálta sziklaalakzatai minden Korfui képeslapon feltűnnek. Itt található a sziget egyik nevezetessége, a homokdűnék közötti természetes átjáró, a "Szerelmesek csatornája" avagy Canal d' Amour, mely arról biztosítja a szerelmes és hiszékeny párokat, hogyha együtt átúsznak a csatornán örökre együtt maradnak. Én nem vagyok babonás, de azért mi is átúsztuk (széllel szemben), amolyan biztos ami biztos alapon, bár néha láttam Sankó vigyázó szemeit, hogyha itt elfáradok és belefúlok, akkor gyorsan vége lesz az örök szerelemnek. :-)) De szerencsére, bár fáradtan de vettem az akadályt. Ezen már nem múlik semmi. :-) Miután kellőképpen kifárasztottuk magunk, sétáltunk egyet a homokkő falakon, napoztunk egy kicsit még aztán ebéd után tovább indultunk.

Sidari homokkő falai

 Még meg akartuk nézni Korfu egyik leghosszabb homokos partját a Rodát és Acharavit összekötö 7-8 km hosszú partszakaszt, aztán a hegyek felé vettük az irány, nekivágtunk a Pantokratornak. Sok kanyaros szerpentinen át, egy fél óra - óra múlva már fent is voltunk 906 m magasan. Itt "szokás szerint" egy kolostor áll. A görögök nagyon vallásosak, minden szigeten, dombtetőn kolostort állítanak. A Pantokrator tetején a kolostort és a csodás kilátást kicsit elcsúnyítja a hatalmas tévéantennák, de azért így is megéri felmenni oda. Bár elég párás volt a levegő, azért jól lehetett látni az albán partokat, Kerkyrát, Rodát és Sidarit, de ha nagyon figyeltünk még Paleokastritsa is feltűnt a távolban. Miután kigyönyörködtük magunk leereszkedtünk Pirgibe, az Ipsosszal összenőtt üdülőfaluba, így gyorsan hazaértünk. Szerencsénk volt, hogy sokat kellett lejtőn jönni és a főúton hamar találtunk egy benzinkutat, mert igen csak fogytán volt már e benzinünk. Este átugrottunk még Kerkyrába, sétáltunk a kivilágított Listonon és Esplanaden. Itt tényleg pezsgett az élet, a sok turista, az utcazenészek, olyan volt mintha egy világvárosban lettünk volna.
Csütörtök volt az utolsó napunk Töpörtyűvel, így aznap sem ülhettünk otthon, a sziget déli része került sorra. Először Benitses volt az úti célunk. Az egyik memóriakártyánk a fényképezőgépben kezdett vacakolni, de szerencsére kibírta a megpróbáltatásokat és így megfelelően tudtuk dokumentálni a hátra lévő időnk is. Benitsesben csak egy kis sétát tettünk, aztán tovább indultunk dél fele a parton. Nem álltunk meg Moraitikába és Messongiba, hisz le akartunk menni egész Kavosig, avagy Asprokavosig, Korfu legdélebbi csücskéig. A part mentén akartunk haladni, de valahol eltértünk és megint egy dombtetőn találtuk magunk, kilátással a sziget mindkét partjára, Agios Dimitros közelében. Leérve Lefkimibe rövid tanakodás után, úgy döntöttünk keresünk egy strandot, de hosszabb autókázás során sem találtunk rá, viszont rábukkantunk egy kis templomocskára. Feladtuk a strand keresést Lefkimiben, reménykedve, hogy majd Kavosban nagyobb sikerrel járunk. Nem találtuk meg az Asprokavosba  vezető utat, így meg kellett elégedjünk Kavossal. Kavos az angol tinédzserek fellegvára. Görög szót nem is lehetett hallani, olyan érzésem volt, mintha Ibizán sétáltam volna (bár ott még nem voltam soha). A nagy népsűrűségnek és vele járó zajnak köszönhetően innen is tovább álltunk, hamarosan azonban rátaláltunk egy olyan partra, ahol rajtunk kívül max 20 ember volt egy 1 kilométeres homokos parton, a déli Agios Gordisnál.

Agios Gordis délen

 Ez volt az igazi nekünk való kis strand, nagyon jó kis délutánt töltöttünk el úszkálással, napozással. Még két helyet akartunk megnézni a sziget déli részén a Korission tót és a Gardiki erődöt. Az erőd egy 13. századi bizánci nyolcszögletű várrom, amelynek csak a falai egy része maradt meg, de azért nagyon elbűvölő, középen olajfaligettel, amelyet a kabócák erős ciripelése még varázslatosabbá tett. Az erőd bejárata mellett egy több száz éves olajfa éldegél még, bizonyítva, hogy a romok ellenére itt még nagyon is van élet. Ritka dolog, hogy olyan szoros közelségben van a tenger, a sivatag, és egy tó egymás mellett, mint Korfun., a Korission tónál, ahol szinte csak pár lépésnyi homokdűne választja el a tavat a tengertől. Északi csúcsánál mindössze 50 méter a távolság, vagy még annyi sem. Rövid séta után hazaindultunk, hisz még messze voltunk Ipsostól. Vacsinkat szokás szerint a teraszon elköltött hideg kaja jelentette, amit előzőleg a szupermarketből szereztünk be. Nagyon jó volt így, hisz minden nap volt meleg kajánk, valamikor ebéd környékén, este és reggel meg a szállodában kajáltunk, reggel az étkezöben, este meg a teraszon. Este unaloműzésként autóval átmentünk Dassiára egy esti sétára, de olyan későre értünk át, hogy már alig járt valaki az utcákon.
Pénteken könnyű lazítós napot tartottunk, megvásároltuk a még hiányzó ajándékokat, és próbáltuk kiélvezni minden hátramaradt percet a nászutunkból. Délutánra és estére óriási szél támadt, alig lehetett végigmenni a sétálóutcán, de azért mi nekivágtunk és vacsizni beültünk az egyik sétálóutcai vendéglőbe. Én megkóstoltam a muszakát, Sankó viszont biztosra ment a pizzával. A muszaka isteni volt, vinettával és krumplival rakott darált hús, sok sok sajttal a tetején, finoman fűszerezve. Annyira ízlett, hogy már amióta itthon vagyunk, itthon is készítettünk egyszer. Nagyon macerás de megéri.
Szombaton nem akartuk az utolsó előtti napunk otthon eltölteni, így egy újabb robogó bérlés mellett döntöttünk. Ez egy nagyobb robi volt, de nem szerettük annyira, főleg ha figyelembe vesszük a nap további részét is. Először észak felé vettük az irányt, Kouloura kis halászfalucskájába, ami jellegzetes majdnem kör alakú kikötőjéről híres. A kikötő mellett volt egy kis kavicsos part, ahol élveztük az utolsó fürdési lehetőségeket. Ilyen szempontból is nagyon különleges nyaralás volt, hisz volt olyan 9 egymást követő nap, amikor 9 különböző strandon fürödtünk. Kouloura után visszamentünk Dassiába, Ipsos szomszéd üdülőfalujába, ott is végigsétáltunk a parton, de rájöttünk, hogy ott is ugyan olyan, mind Ipsoson és még sokan is vannak, így egy hirtelen jött ötlet mentén elindultunk Paleokastritsa fele, még egyszer utoljára megcsodálni, de nem jutottunk messzire, Ipsostól kb 10 kilométerre ugyanis defektet kaptunk és úgy vittek vissza autóval a kölcsönzősök Ipsosra.
Vasárnap már a csomagolás és búcsúzás jegyében telt. Délelőtt lementünk a partra, de szégyen szemre, nem tudtunk megfürödni, mert az esti erős szél nagyon hideg vizet hozott a partra és fel is zavarta, koszosnak nézett  ki, így inkább a szálloda medencéje mellett döntöttünk. Búcsúeste Sakinál megettünk az utolsó fincsi gíroszunk, amit azóta sem ettem itthon, mert nem akarom elrontani azt a nagyon jó emléket, olyan finom biztos nem lesz.

Kilátás a szobánkból

 Hétfőn nagyon korán kellett keljünk hisz reggel 7re már a reptéren kellett legyünk, ahová az utazási iroda busza vitt ki. A hazaút is olyan hamar eltelt, mind az oda, bár a Bukarest-Vásárhely mikrobuszos járatnál már azt hittem, soha nem érünk ide.
Összességében véve felejthetetlen, nem mindennapi nászutunk volt, sok kirándulással, viszont sok fürdéssel és pihenéssel is. Beleszerettem a szigetbe (neten még annak is utánanéztem, hogy mennyibe kerülne egy nyaraló ott :-) ), bármikor visszamennék oda, de Sankóval úgy egyeztünk, hogy legközelebb a 10 éves házassági évfordulónkra megyünk oda vissza, most úgy bejártuk minden zegét-zugát. Azért biztos akadna még látnivaló. További képeket a fotóalbumban találtok, itt.