péntek, március 25, 2011

Dühös vagyok ...

... mert kirabolták Apukámat Olaszországban. Fényes nappal, egy nagy benzinkút kamionokkal és autókkal tele parkolójában. Egyelőre  én még nem beszéltem vele, csak azt tudom, amit Anyukámnak elmondott, de eléggé el volt keseredve szegény. Apukám kamionsofőr, járja egész európát, most ép Franciaországba ment. Megállt kivenni a kötelező pihenőjét, bezárta az autót és elment kenyeret venni. Mikor visszaért az ajtó fel volt feszítve és a kabint teljesen felhányták, mindent elvittek, ami értékes volt, az autós tévéjét, fényképezőgépét, két GPS-t (az egyik kölcsön kapott volt), az útra vitt cigijét, a céges bankkártyáját (amit nem hordott magával, mert csak tankolni és autópályadíjat fizetni használta) és vagy 400 eurót, amit azért vitt, hogy italt vegyen az esküvőre. Mindent módszeresen átkutattak, még a felsö ágyat is lenyitották, a papírjait szerencsére nem vitték el, csak szétdobálták a kabinba. Kihívta a rendőrséget is, de azok azt mondták, hogy semmi esély, hogy elkapják a tettest, ha gondolja menjen be holnap az örsre és írjon egy nyilatkozatot, de azt meg minek, ha úgysem kap vissza semmit. A legbosszantóbb az, hogy senki nem látott semmit, mellette állt egy olasz kamion, az épp aludt, el volt húzva a függönye, és senki más egy forgalmas parkolóba. A másik dolog ami bosszant, hogy általában nincs nála ennyi pénz, csak annyi amit a pénztárcájába hord, mintha tudták volna, hogy pont akkor van nála nagyobb összeg. Tudom, hogy más sokkal többet is vesztett és vannak akik sokkal rosszabb helyzetbe vannak mind mi de akkor is Felháborító.
Ami viszont elkeserít, hogy ilyen emberek vannak a világon. Jó, persze eddig is tudtam, de nagy naivan azt hittem, minket nem érhetnek el, nem lehetünk mi célpontja egy rablásnak, hisz nem vagyunk gazdagok, de úgy néz ki, ebben is tévedtem. Felháborít, hogy hogy jön valaki ahhoz, hogy más, becsületes kétkezi munkával megkeresett javait elvegye, ott hagyja az út szélén pénz nélkül. Szerencsére, Apumnak van saját bankkártyája, amire tudtak pénzt tenni, így tud menni tovább, de mi lenne, ha azt is elviszik. Meg miért dolgozzak én becsületesen, ha jön egy ilyen genya és elviszi amiért én dolgoztam meg?

2 megjegyzés:

Anna írta...

Ohh Istenem! Eleg sajnos, hogy ilyenek vannak, de hala Istennek o jol van, sajnos mostanaban eleg sokat lehet hallani meg bantalmazott soforokrol is.

Muci írta...

Tényleg az a legfontosabb, hogy Ö jól van, a többit előbb vagy utóbb pótoljuk. A legrosszabb most, hogy neki viszont lelkiismeret furdalása van azért ami történt és nagyon el van keseredve, de remélem, hogy ha hazaért meg tudjuk vigasztalni majd.