Mint már írtam a Húsvéti Ünnepeket mind a ketten otthon töltöttük a családjainknál. Nekem Nagypéntek rövid van volt, már 2kor hazamentem munkából, Sankóm meg szegény már12kor el szeretett volna indulni haza, de végül csak 3 után tudott. Az én hazamenetelem nagyon sokáig kérdéses volt, hogy mivel valósul meg, de végül egy tökéletes megoldást találtunk. Apukám péntek délután ért be az országba és Öcsém szembe kellett hozzon vele valami papírt Vásárhelyig, így én Öcsémmel mehettem haza. Már nagyon rég nem találkoztunk, úgyhogy jól esett kicsit beülni együtt kávézni amíg Apukám ideért, aztán együtt hazamenni. A mi családunkban az ilyen ünnepeknek már nem csak maga az ünnep ad egy különleges töltetet, hanem az is, hogy újra együtt lehetünk mind a négyen (öten Kormoskával együtt). Nagyszombat a szokásos kerékvágásban telt már. Anyukámmal sütöttünk, főztünk, befejeztük az elmaradt takarítást, Öcsémmel elmentünk gyónni és az egész család este 9re mentünk a Feltámadási szentmisére, aminek 12 körül lett vége. Teljesen feltöltődtem lelkileg az ünnepek alatt. Vasárnap reggel Apukám mit a családfő elvitte az ételt szenteltetni. Nálunk Szeredába nagyon jól van megoldva az ételszentelés. A város központjában van egy nagy tér a "Tapstér van Placc", oda hívják az embereket ott tartják az ételszentelős szentmisét. Az emberek szépen sorban vannak felállva elvégre "Katona nemzet vagyunk" (szokta mondogatni a főesperes) és közöttük a papok nyugodtan tudják végezni a dolguk. Ez így leírva lehet nem nagy szám, de töltünk az ablakból jól lehet látni az egészet én nagyon megérintő az a sok ember.
Miután megreggeliztünk a szenteltetböl elmentünk a vasárnapi nagymisére, aztán ebédre vendégül láttunk a nagymamákat és néhány unokatestvéremet. Nagyon jó hangulatban telt az ebéd, rég nem találkoztunk egymással. délután felmentünk keresztszüleimékhez, hogy nekik is kellemes ünnepeket kívánjunk, úgyhogy hamar eltelt a Húsvét napja. Másodnapján Apukám végre kiélhette a "kertészlegény" mivoltát. Mindig ö az első locsoló. Reggel mikor még mindenki ágyban van és éppen csak ébredezik ö jön a ruhaspriccolóval és segít az ébredésben. Aztán minden 5-10 percben visszatér, hogy nehogy véletlenül elhervadjunk Anyukámmal. 10 órakor már oda jutottunk, hogy eldugtuk a spriccolót hátha kicsit megfeledkezik róla. Persze ez csak addig volt érvényes, míg el nem kezdte keresgélni, hogy milyen kölnivel menjen locsolni, mert akkor mindeniket ki akarta próbálni rajtunk. Szóval érdekes nap nálunk ez a "Vízbevetőhétfő". Persze azért volt más locsolóm is. Sándor telefonon, Gergő netten, Zsombika meg sms-be locsolt meg. Köszönöm mindannyiuknak. Hétfőn persze én már vissza kellett jöjjek. Jöhettem volna az egyik kollégámmal Udvarhelyről, de ö már 3 óra körül vissza akart jönni, úgyhogy végül a vonat mellett voksoltam. Így 4 órával többet ülhettem otthon és este 11re értem be a lakásba.

Kedd óta megint munka, ami van most dögivel. Kedden visszajött Sankóm is, és már készülünk a holnapi esküvőre. megyünk Udvarhelyre holnap délután és egész éjjel mulatunk. :-)