Muci blogja

Ünnepek, sízés és miegymás

2012-02-07T12:24:00.000+02:00

Megint lemaradtam a beszámolókkal, úgy néz ki inkább visszatekintő bejegyzésekre vagyok képes. Pedig nem így szeretném. Már vagy egy hónapja készülök írni, minden reggel elhatározom, hogy na ma aztán írok erről is arról is és este meg eszembe jut, hogy megint elmaradt. Néha amikor valami nagyobb esemény, vagy élmény után vagyok, már a fejembe fogalmazom, hogy hogy is kellene nektek elmondanom, amik történtek, aztán mikor leülök a gép elé, hogy na most írok elszáll az ihlet és amit már kigondoltam az sem jut eszembe. Most viszont nem állok addig fel, amíg be nem pótoltam a lemaradásokat.
Már régecske elteltek az ünnepek, de hát kezdjük azokkal. Mivel tavaly Fényen voltunk, idén Csíkba töltöttük a karácsonyt. Minden évben nagy fejtörést okozott az ajándékok becsomagolása, viszont idén találtam netten egy egyszerű de nagyszerű ötletet. Mindenki ajándékát egyszerű fehér papírba csomagoltam, mindenkiről nyomtattunk egy fekete-fehér fotót és ráragasztottam a csomagra, így mindenki tudta melyik a csomagja.

Készen a csomagolás

Karácsony Csíkban

Az ünnepek amúgy nagyon jól teltek, igazi családias hangulatban. Karácsony harmadnapján vettük a sátorfánk és átautókáztuk Erdélyt, hogy Fényen is töltsünk pár napot. Ott is nagyon jól éreztük magunk, csak egy picit azt sajnáltuk, hogy Apósomék munkába kellett menjenek már akkor, de azért próbáltak minél több szabadidőt csinálni a kedvünkért.
Hogy nehogy túl sokat üljünk egy helyen, dec. 30-án hazajöttünk Vásárhelyre, de még aznap tovább is utaztunk Galonyára, a szilveszterezésünk helyszínére. Az Auguszta vadászkastélyt béreltük ki, sokad magunkkal, de a társaság nagy vonalakban ugyan az volt akikkel egy évvel azelőtt is szilvesztereztünk, így legalább ismertük egymást már. A vadászkastély nagyon szép környezetben van, az Isten széke lábánál, egy kis falu végén.

Auguszta vadászkastély

Havas erdő a Funtineli mező felé

Kis csapatunk

31-én délután elmentünk egyet sétálni, ki akartunk menni a Wass Alberttől ismert Funtinel mezőre, de mivel az út kifele nagyon csúszós volt, csak a fiúk közül páran jutottak ki, mi 3/4 útról visszafordultunk, hogy ne sötétedjünk meg az erdőbe, de így is csodálatos látvány volt a hóval borított erdő. Szilveszter éjjelén 4en maradtunk talpon Atiékkal, de olyan jót buliztunk, hogy még nagyon sokáig fogjuk emlegetni szerintem. Összességében nagyon jó kis szilveszter volt, elbúcsúztattunk egy nagyon mozgalmas évet és kíváncsian nézünk az új kihívások elé.
Januárban aztán megjött a várva várt kellő hó mennyiség a sízéshez, így ki is használtuk és Maroshévízen kezdtük e a szezont, aztán Jácinték unszolására januárba csináltunk egy csütörtöki szabadnapot és elmentünk Brassó Pojánára.

Kis ideig volt ilyen szép a kilátás

Tudtuk, hogy hétvégén rengetegen vannak, így egy csütörtöki napot választottunk, ami mind utólag kiderült, igen jó döntés volt. Az eddigi leghosszabb pálya amin síztem a maroshévízi Fenyő pálya, ami 1.2 km, ehhez képest a brassói könnyű pálya, a Drumul rosu 4.6 km, úgyhogy mire leértem egy kör aljára rendesen reszkettek a lábaim, de nagyon élveztem. A legjobb az egészben az, hogy telekabinnal visznek fel a pályák tetejére, így amíg az felér az ember leülhet és nyugodtan megpihenhet, így történt az, hogy egy nap alatt 8x csúsztunk le, ami nálam nagyon nagy teljesítmény. Nap végére elfáradtunk, de megérte és remélem idén télen még legalább egyszer eljutunk oda. Egy hétvégén viszont kipróbáltuk a Bucsinon a Bodgán pályát, ahol még soha nem voltunk.

Csúszkálok

A Bogdán pálya háttérben a Déli kárpátok

Nagyon jó kis pálya, az idő meg csodálatos volt. Reggel elég hideg volt amikor Vásárhelyről indultunk, de már akkor sütött a nap és ez így is maradt egész nap. A levegő annyira tiszta volt, hogy tisztán lehetett látni a Fogarasi havasokat, a Déli Kárpátokat, mintha karnyújtásnyira lettek volna. A pálya is jó volt, bár egy picit rövid, de mivel nem voltak sokan, így sokszor lehet lecsúszni. Nem tudom legközelebb hová megyünk sízni, de most már ezt a pályát is felvettük a lehetséges célpontok közé.
Az elmúlt hétvége nagy eseménye meg az, hogy újra keresztszülők lettünk és a legények után ezúttal egy tündéri kis keresztlányunk lett, Niki baba.

Keresztleányunk, Niki baba és az Apukája (Unokatesóm)

Niki unokatestvérem kislánya, aki pont az esküvőnk estéjén született, megakadályozva ezzel szüleit, hogy részt vegyenek a mi nagy napunkon, de ezzel egyértelművé vált az is hogy mi is keresztszülei leszünk. A kis Tündér nagyon jól bírta a ceremóniát, ugyanis a Tiszteletes Úr két mondatot sem mondott el a leányzó már bealudt és meg sem ébredt sem a keresztelés alatt, sem azalatt amíg a keresztszülők kézről kézre adtuk, hogy mindenki csináljon vele egy egy fényképet. A buli is nagyon jó volt, de hát ez borítékolható is volt, hisz unokatesóm nagy mulató. Nagyon örültünk, hogy eme megtisztelő feladatra felkértek minket és remélem mindenben segíteni tudunk majd a leányzónak, ha szüksége lesz ránk.
Hát nagy-vonalakban összefoglalva ez történt az elmúlt másfél hónapba. Nagyobb esemény egyelőre kilátásba nincs, de ha valami történik megpróbálok ezután nem ilyen nagy késéssel beszámolni róla.

Mostanság

2011-12-23T12:31:00.000+02:00

Rég nem írtam már aktuális dolgokról, így most megpróbálom végre utolérni magam.

Nagyon mozgalmas az életünk amióta összeházasodtunk, nem nagyon volt olyan hétvégénk amit itthon töltöttünk volna, vagy Csíkba, vagy Fényen vagy ha egyik helyen sem akkor Selyébe vagyunk. Ezen kívül ha maradt némi üres hétvégénk arra biztos bejött egy esküvő, esetleg Sankónak ügyelet, de ha egyik sem akkor kiruccantunk valahová, nehogy már otthon ülnénk. Na meg ne feledkezzünk meg arról sem, ami egész október novemberbe lekötött engem. Október elején nekifogtam a sofőriskolának, ami a munka utáni szabadidőm lényeges részét ki is töltötte, de november 21-én szerencsésen levizsgáztam, így már én is vezetek, Sankó legnagyobb megelégedésére. Ha ö nem tuszkol biztos még pár évig halogattam volna. Köszönöm!
Két egy napos kirándulásunk volt az utóbbi időben. Az első a december 1.-i szabadnapot kihasználva tettünk egy nagyobbacska körutat Régen, Harina, Beszterce, Somkerék, Dézs és Szamosújvár útvonalon. Hosszú hétvégének ígérkezett, de mivel Sankó szombaton ügyeletes volt, így csak egy napra tudtunk elmenni, de így is jó volt. Persze friss sofőrként majdnem végig én vezettem, hogy szokjam az autót és a forgalmat, így még jobban élveztem a kirándulást. Sok szép régi templomot láttunk kívülről, de bemenni sajnos egyikbe sem tudtunk, így a részletes leírásuk majd akkor jön, ha újra elmegyünk és megnézzük rendesen őket, kívülről belülről.
A másik egy napos kirándulásunk múlt vasárnap volt, amikor is Jácintékkal közösen lementünk a szebeni karácsonyi vásárba. Nagyon jól éreztük magunk, csodálatos nap volt. Egész estig ott kóvályogtunk a központba, végigjártuk párszor a vásárt, felmentünk az óratoronyba, majd este 6tól meghallgattuk az evangélikus templomba a karácsonyi koncertet, ami tiszta németül volt, de a hangulata nagyon felemelő volt. Végül megcsodáltuk még a kivilágított vásárt is, és indultunk haza, telve lendülettel és karácsonyi hangulattal.
Az Ünnepeket idén Csíkba töltjük, de harmadnapját átautókázunk Fényre, aztán szilveszterre vissza Galonyára (a Maros völgyén, Déda közelében) az Auguszta vadászkastélyba, úgyhogy idén sem lesz kilométerhiányunk :-) Majd jövök a képekkel, beszámolókkal.

Ezúttal szeretnék Minden Kedves olvasómnak Kegyelmekben Gazdag, Istentől Megáldott Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Sikeres Boldog Új Évet kívánni!

Fekete tenger és Duna delta

2011-12-06T19:38:00.000+02:00

Egy rövid bejegyzés mindenképpen érdemel az idei második nyaralásunk is. Augusztus 12-21 között voltunk a barátokkal egy hazai kis nyaraláson a Fekete tenger partján és a Duna deltában.

Pénteken hajnalban indultunk két autóval 4 pár, de mivel kaptunk egy jó kis dugót az autópálya kijáratánál, így csak délutánra értünk le Neptunra, ahol a Zodiac kempingbe szerettünk volna pár éjszakát eltölteni, de sajnos már nem kaptunk helyet, így a szomszédos kemping mellett döntöttünk, mondván 3 éjszakát akárhol kibírunk, utána meg úgyis megyünk be a Deltába, ahol még ilyen sem lesz. :-) Hétfő reggelig maradtunk a tengerparton, napoztunk, úszkáltunk és ugráltunk a hullámok közt, mert néha igen csak hullámzott a tenger. Mivel hosszú hétvége volt, elég nagy volt a tömeg, de mindennek ellenére jól éreztük magunk.

A tengerparton

Hétfőn aztán szedtünk csapot-papot és irány Tulcea. Itt kerestünk egy helyet ahol az autókat egy hétre leparkoljuk és hajóval mentünk be a Deltába egészed Crisanig, ahol várt ránk a lipován (A lipovánok orosz ortodox óhitűek, akik többnyire orosz eredetűek. A Duna deltájában élnek, Románia keleti részében, Tulcea megyében, illetve Ukrajnában, az Odesszai területen és a Csernyivci területen.), aki tovább vitt az általunk kiszemelt sátorozó helyre.
Ha a Duna Deltáról kerül szó, az első dolog ami az emberek eszébe jut az a szúnyoginvázió, ami nem is túlzás, hisz mi is elég sokat hadakoztunk velük. Vittünk mi mindenféle szúnyogirtót, de nem sok esélyünk volt ellenük. Napközben még elviselhető volt, de este és reggel, napkelte előtt és napnyugta után egy-két órán át nem nagyon lehetett kinn ülni, még ruhán keresztül is megcsíptek. Kellemetlen, de megéri. Az a csend és nyugalom, az a természeti szépség ami ott van, minden csípést feledtet. Nálunk 3 fiú horgászott, fogtak is elég sok halat, a csajok és Sankó meg pihentünk, olvastunk, beszélgettünk és az ott hagyott botokra vigyáztunk. Igazi kikapcsolódás volt.
Két csónakot kaptunk, mind a kettő evezős, mert a motoros csónakra jogosítvány kellett volna, viszont a közeli tóra azokkal is be tudtunk evezni, ahol rendeget madár fészkelt, táplálkozott. Láttunk pelikánokat, hattyúkat, gémeket, sirályokat, kócsagokat és még nagyon sok olyan madarat amiről halvány elképzelésünk sem volt, hogy mik, viszont nagyon szépek voltak. Óvatosan közelítettük meg, így elég közél tudtunk menni hozzájuk, anélkül, hogy zavartuk volna őket.
A sátrunk a tóhoz bevezető kis kanális mellett volt, így a víz sodrása nem volt túl nagy, tudtunk fürödni is minden nap. A falutól pár kilométerre voltunk, így amikor a vizünk, a kenyerünk és a sörünk, vagy felgyűlt a fogott hal, a fiúk a nyakukba vették az utat és bementek a faluba vásárolni, a lipován meg lefagyasztotta nekünk a halat, így azt haza is tudtuk hozni.
Sokáig féltem ettől a kirándulástól, de nem bánom, hogy elmentünk, sőt akár jövőre is visszamennék szó nélkül, annak ellenére, hogy nem szeretem a halat. :-) Mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti látogassa meg ezt a csodát. További képek itt.

Irány a Delta

A Delta

Madárcsapat

Pelikánok

A tábor

Sanyit fogtam

A fogás és a halászok

Romantikus csónakázás

Egy hetes szakállas pasijaink

Úton haza

Nászút

2011-11-09T11:23:00.000+02:00

Már eltelt a nyár, pár hónapja hazaértünk a nászútról, de valahogy nem jött az ihlet, hogy megírjam a beszámolót, pedig eddigi legjobb nyaralásunk volt, egy elbűvölő szigeten, Korfun, ahol két teljes hétet töltöttünk. Azóta nagyon gyorsan visszarázódtunk a mindennapokba, nem érjük utol magunk, rossz idő volt, aztán kánikula, hétvégenként hazalátogattunk, esküvőkbe voltunk, Czáher-Ölvedi-Lakatos találkoztunk, újra nyaraltunk stb. stb., sok kifogás van az eddigi szótlanságomra, de most megpróbálom pótolni az elmaradások.

Június 13-án, hétfőn indultunk Bukarestből repülővel, így már hajnalban az egyik menetrend szerinti maxi-taxin zötykölődtünk. Az 6 órás út aránylag hamar eltelt, hisz izgatottak voltunk, főleg én, mivel még soha nem repültem. A reptéri 3 órás várakozás a becsekkolásig is gyorsan eltelt, aztán problémamentesen becsekkoltunk és még vártunk másfél órát :-), mondanom sem kell az még gyorsabban eltelt, hisz itt már láttuk a fel és leszálló gépeket, a gépek előkészítését stb.Úgy éreztem magam, mind egy kisgyerek, rátapadtam az ablakra és csak bámultam tátott szájjal. Aztán eljött a be- és felszálláspillanata is. Nagyon élveztem, és szerencsénk is volt mert, menet is, jövet is, az ablak mellé kaptuk a jegyeket, bár menet pont a szárny mellé, de azért kiláttam elég jól, még a a felhők ellenére is. :-) Az út összevissza másfél óra volt beszállással, kiszállással együtt, szegény utaskísérő csajok épp, hogy kiosztották a kaját és az innivalót, már ereszkedtünk is, alig volt idejük összeszedni a tálcákat. Leszállás és a csomagok sikeres kihalászása után az utazási irodánk egyik ottani alkalmazottja tájékoztatott mindenkit, hogy melyik buszba kell szálljon, melyik busz viszi a hoteljéhez.
A buszon már egy másik idegenvezető, egy fiatal, energikus, szimpatikus, román srác várt, elmondta mindenkinek, hogy mikor lesz a programismertetés a hoteljében, a busz meg mindenkit a hotel ajtajáig vitt. Mi az ipsosi Hotel Jasonben voltunk megszállva. Nekünk mind három csillagos szállodát adták el itthon, viszont mind ott kiderült csak két csillagos, de ez nem zavart különösebben. Egy hegyre és tengerre néző szobában laktunk, ami egy kis előtérből, az onnan nyíló picurka fürdőszobából és egy összetolt ágyat tartalmazó hálószobából állt. A szobából még nyílt egy terasz, amiről gyönyörű volt a kilátás, és mivel volt kinn szék meg asztal jó volt reggelente és esténként kiülni oda. A szállás árában benne volt a reggeli is, bár mint utólag kiderült az azért nem volt nagy szám, egy étkezésnek viszont tökéletesen megfelelt. Általában reggel jól belaktunk aztán kora délután ebédeltünk valahol valamit, este meg rendszerint a teraszon költöttük el a szupermarketből beszerzett hideg kajánkat. Szerencsénk volt, hogy tiszta véletlenül betett Sankó egy bicskát csomagoláskor, az úton elfogyasztandó narancsok pucolására, így volt egy evőeszközünk legalább, különben nehezen oldottuk volna meg a vacsit. :-) Este 9-kor jött vissza az idegenvezető srác és bemutatta az általuk ajánlott kirándulásokat, elmondta mit kell tudni az ottaniakról, mire vigyázzunk és figyeljünk, mit nézzünk meg és mindenki kérdéseire türelmesen válaszolt. Szegényt mindenki letámadta, olyan problémákkal is, amihez semmi köze nem volt, de szó nélkül állta a sarat. Akkor jöttem rá, hogy nem is tiszta nyaralás az idegenvezetői meló. :-) Este még lesétáltunk a partra vacsizni és felfedeztük Korfu szigetének legjobb gíroszosát, Sakit. Mind utólag kiderült, sehol ilyen finom gíroszt nem lehetett kapni, mind itt, így ha tehettük napi egy étkezést nála ejtettünk meg. A szállásunk úgy 400 m-re volt a tengertől, egy dombon, így bár jó meredek úton kellett lemenni a partra, csodaszép volt a kilátás.

Hotel Jason, a legfelső emelet 7.szobája (balról számolva) a miénk volt

Másnap, kedden otthon ülős, pihenős napunk volt, nem mentünk kirándulni sehová, csak élveztük a tengert, sétáltunk a főutcán és kipróbáltuk a szálloda medencéjét is. A part apró köves volt, de ahogy bementünk a tengerbe, fél méter után már homokos volt, így lehetett sétálni, lazítani, úszkálni a vízbe. A víz tiszta volt, annak ellenére, hogy homokos nem volt zavaros, így jól lehetett látni a kis szürke halacskákat, akik körülöttünk úszkáltak. A víz hőmérséklete is kellemes volt, picit hűvös, de könnyen megszokható.

Ipsosi part

Korfui kirándulásaink

Szerda reggel felhős napra ébredtünk, így úgy döntöttünk reggeli után bérelünk egy robogót és bemegyünk Kerkyrába (Corfu Town, Korfuváros), a sziget fővárosába. Már előző este kinéztünk a főutcán egy jó kis robogó bérlő helyet, bár amikor a tulaj meghallotta, hogy soha nem robogóztunk még, a legkopottabb kis robiját adta ide, de nem csalódtunk benne. Semmi nem működött rajta, csak a motor meg a féket, ennek ellenére nagyon jó kis járgánynak bizonyult. Három napra béreltük ki a "lelkem" szerdára és a hétvégére, szombat vasárnapra, hisz csütörtök-pénteken hajókirándulásra voltunk feliratkozva. Rövid robogózás alatt beértünk a fővárosba, és a kis járművünknek köszönhetően gyorsan és ingyenesen találtunk is parkoló helye (csak a sisakokat kellett magunkkal vinnünk), hisz gyalog vetettük be magunk a város sűrűjébe. A város két részre tagolódik – a déli Garitsa városrészre, és az északira, amit Agios Nicolaosnak neveznek. Ez az északi rész az óváros, mely az évszázadok során alig-alig változott, inkább csak kialakult, mintsem kiépítették, és ma már toldozott-foldozott szűk utcácskái csak a gyalogosok számára járhatóak. Az évek teltével párhuzamosan változott a város is, és manapság magán viseli az összes itt megfordult hódító kultúrájának sajátos jegyeit. Városképe, a belváros keskeny homlokzatú, többszintes, elegáns házaival – néhányuk még a velencei időkből való, 300-400 éves -, noha a távolból Olaszország városaira emlékeztet, mégis sajátos arculatú. Ezt a benyomást a különböző európai kultúrák elemeinek keveredése még inkább erősíti. Kerkyrában vannak Velencére emlékeztető, girbe-gurba utcácskák és sikátorok, magas, árkádos házakkal, melyek zsongnak az élettől, franciás épületek, tipikus, angol stílusú középületek és nem utolsósorban görögös házak. Éppen ez a keveredés hangsúlyozza a város sajátos báját. Mi a sétánkat az Új erődnél kezdtük, melyet a velenceiek egy sikertelen török támadás után 1576-1589 között építettek, felső részét pedig az angolok 1815-ben megerősítették. A kikötő felőli oldalon, az északi falban lévő egykori kapu felett ma is látható a „Szent Márk oroszlánja”-ként emlegetett dombormű. Az erődből már csak a vaskos falak maradtak meg, a termekbe bemenni nem szabad, de viszont nagyon szép kilátás nyílik innen az óváros részre és a régi kikötőre. Átellenben a város fölött átnézve látszik a Régi erőd és a Agios Spiridon (Szt Szpiridon) templom tornya is, amelyeket a nap folyamán szintén felkerestünk. Természetesen, mire ideértünk már hét-ágra sütött a nap, csak egy pár felhő volt az égen. Szerencsénkre vittünk kalapokat és napolajat, így csak mérsékelten égtünk meg. Az Új erődből távozva bevetettük magunk a város sikátoraiba. Legelőször, ami az utunkba esett az az erőd lábánál található halpiac volt, ahová Sankóm nagy erőszeretettel vetette be magát, bár ha korábban érkezünk biztos több mindent látott volna. Én, mivel nem nagyon szeretem a halszagot, sőt kifejezetten nem szeretem a halszagot, inkább megvártam egy picit odébb. Ahogy haladtunk a Régi erőd felé, a főutcán nagy tömeget vettünk észre, mind utólag kiderült tüntetés volt, épp akkor voltak a nagy zavargások Athénban. Kerkyrában, ebből annyi érződött, hogy zászlókkal felszerelkezett emberek álltak a városháza előtt és egy másik csoport épp ment valahová. Békés demonstráció volt csak. A reneszánsz stílusú városházát a velenceiek emelték 1663-ban a városi kereskedők kaszinójaként, majd 1720-ban színházzá építették át. Homlokzatát domborművek díszítik. A városháza mellett áll a Keresztelő Szent János templom, mely a középkorban igen fontos szerepet töltött be a sziget életében. Vallási központ és temetkezőhely is volt egyidejűleg. A bejárat freskóját a krétai Damaskinos mester készítette, aki El Greko első tanítója volt. A városháza előtti nagy tömeg láttán úgy döntöttünk, jobb ha nem kísértjük a sorsot és tovább álltunk a Régi erőd felé véve utunkat. A fősétálóutca Kerkyra egyik legnagyobb teréhez vezet a „Szpianada” azaz Esplanadehoz. Ez választja el az óvárost a Régi erődtől. A teret számos ház elbontásával a velenceiek alakították ki. Egyrészt biztosította az erőd védőinek szabad kilátását, másrészt gyakorlótérnek használták. Az Esplanade óváros felőli oldalán található a Liston árkádos épülete. Ez az épült emlékeztet leginkább Párizsra, igazi francia hangulata van. Valamikor csak nemesemberek sétálhattak itt. Ma a turisták vették birtokukba a nyári nap elől kellemes menedéket nyújtó árkádsort. Az éttermek és kávézók terasza éjjel nappal zsúfolt, esélyünk sem volt helyet találni, így a tér egyik árnyékos padjára telepedtünk le egy kis pihenésre és némi csokis kifliből álló ebéd elköltésére. Ez azonban nem tartott soká és kíváncsiságtól hajtva bevetettük magunk a Régi erődbe. A Régi erőd helyén az V. század körül kisebb földsáncból és kövekből épült vár állott. Ezt erősítették meg bizánciak, akik a vandálok, gótok és szlávok ellen védekezésül telepítették ide a fővárost. A mai erődöt 1386-ban emelték és 1550-ben kibővítették. A lakóépületeket földalatti labirintusokkal kötötték össze (amik nem látogathatóak). A tenger felőli falakat megmagasították. A sziklatetőn egy világítótorony segíti mai napig a tengeri közlekedést. A 18. században az építményt széles vizesárokkal vették körül, melyet ma kikötőnek használnak. A csatorna fölött felvonóhíd vezet át. Természetesen, ide délben, a legnagyobb melegbe érkeztünk, de azért ez sem akadályozott meg minket abban, hogy felmásszunk az erőd legmagasabb pontjához, a világítótoronyhoz. Csodálatos onnan a kilátás, az erőd lábánál az óváros, de belátni egész Kerkyrát, átlátni egész a szárazföldi Görögországig és Albániáig, de varázslatos látványt nyújt Pantokrator csúcs is, nem beszélve a város melletti öbölben található két szigetről a Vidos és a Lazaretto szigetekről. Az erőd két oldalán a két kikötő látható: a Garitsas öbölben a régi kikötő tele jachtokkal, a Vidos sziget felé az új kikötő ahonnan a kompok és hajók indulnak és érkeznek a szárazföld, Olaszország és a világ minden csücske irányába/ból. Miután kigyönyörködtük magunk a kilátásba, és kellőképpen megsüttettük a fejünk a nappal, leindultunk az erődből, de még a domb déli lábánál álló 1840 körül, dór stílusban épült brit helyőrségi templomot az Agios Georgiosnak szentelt kápolnát megnéztük. Nagyon fura, hisz az erőd lábánál áll, sziklafalak és a rég leomlott várfalak romjai közt egy tökéletes állapotban levő templomocska. Nekem kicsit "nem talált" oda, de talán épp ez volt a varázsa. Az erőd déli udvarán régi ágyuk vannak kiállítva, mindenik mellett tábla a tudnivalókkal, a fiúk és férfiak álma. :-) Az erődöt elhagyva ismét az Esplanaden kötöttünk ki. Sétáltunk egyet a parkban megcsodálva a Maitland emlékművet és a zenepavilont, majd tovább haladtunk, végig a Listonon, egészen az Esplanade északi részéig, ahol a Szt Mihály és György palota található, amelyben ma az Ázsia múzeum működik. Az oszlopos épület neoklasszicista stílusban épült az 1820-as évek környékén. Eme impozáns építmény a történelem folyamán brit főkormányzók, a Jón-szenátus és a görög uralkodók rezidenciájaként szolgált. A palota előtti virágos kertben lévő tógás bronzszobrot Sir Frederick Adam, brit kormányzó emlékére emelték, aki Korfu ivóvíz rendszerét létesítette, amely a mai napig használatban van. A szobor egy tavacska közepén áll a kormányzó keze a vízre mutat, ezzel állítva emléket a kormányzó nagy tettének. A palotához van épülve két árkád, a két oldalán amelyen át vezet az út a régi kikötőbe. Egy kis pihenő után, egy közeli árnyékos padon, vissza indultunk a kis robogónkhoz, útba ejtve az Agios Spiridon templomot. Szent Szpiridon Korfu védőszentje. A IV. században Ciprus püspöke volt. A templomot 1589-ben építették a Szent, 1456-ban Konstantinápolyból idemenekített csontjainak őrzésére. Csontjait csodatevőként tisztelik. A hagyomány szerint ez az ereklye mentette meg a szigetet 1630-ban egy pestisjárványtól, 1716-ban a törököktől és később egy éhínségtől is. A mumifikálódott szent díszes szarkofágjához most is zarándokolnak a vallásos görögök, meg az ilyen koca turisták mind mi, azzal a különbséggel, hogy mi csak megnéztük és nem csináltuk végig a vallásos szertartást. Amire a templomból kijöttünk már elég éhesek voltunk, így visszafelé menet az robogónkhoz beléptünk egy kis élelmiszerboltba és a robogó melletti jó árnyékos padon elfogyasztottuk az aznapi ebédünket, uzsonnánkat. :-)

Kerkyra a Régi erődből

Mivel még nem voltunk nagyon fáradtak felpattantunk a robira és irány Kanoni, a híres neves Vlacherna kolostor. A főváros és Perama között van a Halikiopolusz lagúna. Ennek töltésére épült Korfu repülőterének kifutópályája. Ez az egyik legrövidebb kifutópálya, egészen belóg a tengerbe, nagyon érdekes volt látni, ahogy a repülök, tőlünk pár méterre szállnak le és fel. A sziget jelképének számító Vlacherna kolostor egy félszigeten áll a lagúna kijáratánál, mögötte pedig a kis Pontikonissi azaz Egér sziget. A Vlacherna és környéke Korfu leglátogatottabb és legtöbbet fényképezett látványossága, ha képeslap készül Korfuról ez a két kis sziget a két kis kolostorával biztos, hogy rajta van. A Vlacherna kolostort a 17. században építették, egy Szűz Mária tiszteletére felszentelt férfikolostor, ahol ma is élnek szerzetesek. A kolostorhoz keskeny földnyelven lehet besétálni, amely mentén több kis hajó horgonyoz amelyek az Egér szigetre viszik ki a turistákat. Mi nem mentünk ki ide, de távolról megcsodáltuk a kis zöld, fával borított szigetet, amelyen egy 12. században épített bizánci stílusú kolostor tornya kukucskált ki a fák közül. A meredek falú zöld növényzettel borított domb tetején épült teraszos kávéházból pazar kilátás nyílik a kolostorokra és a mindig más színben játszó tengerre. Szebbnél szebb képeket csináltunk a kávézó teraszáról a két szigetről, miközben isteni frappét ittam, Sankóm meg egy óriási fagyikehellyel próbált megbirkózni, teszem hozzá sikeresen. Ezután már csak a hazaút maradt, amit a kis robink maradéktalanul teljesített.

A Vlacherna és az Egér sziget

Csütörtökön, egy az utazási iroda által szervezett, hajókirándulás volt a tervbe, Paxos kék barlangjai, Antipaxos türkizkék tengere és Gaios meglátogatása. A busz a szálloda elől vett fel minket és Kerkyra új kikötőjének egyik nagy 300 személyes hajójához a Ionia Sun-hoz vitt minket, ahol már várt a román idegenvezető srác. Román, szlovák és lengyel közös kirándulás volt, és sok érdekességet mondtak el az út folyamán. Az útvonal a következő volt: beszállás Kerkyrában és Benitsesben, aztán végighajóztunk Korfu keleti partjai mentén dél fele, ahol megpillantottuk Paxos szigetét. Paxos nyugati oldalán megnéztük a Kék barlangokat, onnan irány Antipaxos keleti partja, ahol fürödtünk egy fél órát, majd visszafele megálltunk ebédszünetre Gaiosba, Paxos "fővárosában" ami a keleti partján található, aztán vissza Benitses érintésével Kerkyrába. Na de lássuk részletesebben. A hajóra felszállva a tetőn kerestünk helyet, jól bekentük magunkat napolajjal és élveztük az utazás minden percét a szikrázó napsütéssel és a kellemes szellővel. Jó 2 órás út volt, amire megpillantottuk Paxost. Ehhez egyszer el kellett hajózzunk Korfu legdélebbi pontja az Asprokavos mellett, na meg a keleti part városai, falvai mellett. Ezen a kiránduláson lehetett Korfu földrajzát jól megfigyelni: északon hegyes, középen dombos, délen viszont sík. Na de Paxosra visszatérve, ez a kis sziget, összesen 10 km hosszú és 4 km szélles, a lakossága meg mindössze 2500 fő. A sziget egy végtelen olajfa liget. A keletkezéséről két monda is fennmaradt. Paxos szigete valamikor Korfu része volt. Poszeidón (a tenger istene) egy nyugodt helyet keresett, ahol a szeretett Amfirtiával lakhat, ezért a hatalmas tridentjével Korfu legdélibb részét leválasztotta, melyet ma Paxos néven ismerünk. Másik mítosz szerint Poszeidón hazatérésekor Korfuról Lefkadara a tenger habjaiból szigetet hozott létre, hogy itt megpihenhessen és ez lett a mai Paxos. Mi nyugat felől közelítettük meg először a szigetet, ahol barlangokkal és éles sziklákkal van tele a tenger. Pár barlangba be is vitt a hajó, egészen amíg az árboca engedte. Ezek Paxos híres Kék barlangjai. A kék szín ennyi árnyalatát soha nem láttam még egy helyen, lenyűgöző volt. Miután a harmadik barlangba is kigyönyörködtük magunk, és bekukucskáltunk abba a barlangba is, hová a görögök a tengeralattjáróikat rejtették a II. világháború alatt a németek elöl, magunk mögött hagytuk Paxost és Antipaxos felé vettük az irányt ami pár percnyi hajókázásra volt csak Paxostól. Antipaxos még Paxosnál is picibb sziget, összesen 5 km2, lakossága meg nyáron kb 120 fő, télen viszont 3. :-). Ha Paxos olajfa liget, akkor Antipaxos egy nagy szőlőskert. Kikötője nincs akkora, hogy egy ekkora hajó, mind a miénk ki tudjon kötni, ezért, a parttól kicsit távolabb horgonyoztunk le és a hajóról lehetett egyenesen a vízbe menni, fürödni. De még milyen vízben ... én ilyen színű vizet még nem láttam: élénk, eleven türkizkék, csodálatos és jéghideg.:-) Természetesen hat ökörrel sem lehetett volna minket kinn tartani a vízből, hideg ide, vagy oda abban a vízben meg kellett fürödni. A szín oka a fehér homok volt, ami a parton és abban az öbölben található, bár a partra nem mertünk kiúszni, mert igen távolinak tűnt. A kristálytiszta vízben 4-5 méter mélységben látszott az emberek és a hajók árnyéka, így a fotókon olyan, mintha lebegnének. Lenyűgöző! Oda vissza akarok még legalább egyszer menni!

Antipaxos

Amikor már majdnem jégkockává fagytunk, letelt a fürdésre szánt fél óra, és a vizes, fagyott, de annál jobb kedvű társaság továbbindult Paxos sziget keleti oldala fele, pontosabban Gaios "városába". A tetőn a meleg napsütésben hamar átmelegedtünk, és nagyjából a fürdőrucink is megszáradt mire megérkeztünk. A város kikötőjét két kicsi sziget védi, Agios Nicolas és Panagia, mindkettőn egy egy kolostor. Az így kialakult kis öböl, amiben a kikötő van egy nagy patkóra emlékeztet. A város a kikötő menten helyezkedik el, egymásra épített fehér házakkal, szűk sikátorokkal. Különleges hangulata van a helynek. Itt ebédeltünk meg, a fárasztó nap után és sétáltunk is egyet még a környéken a hajónk indulásáig. A visszaút egy kicsit hullámosra sikerült a két sziget között, de ahogy beértünk Korfu mellé lecsendesedett a tenger és Kerkyráig a hajó orrába kiállva utaztunk. Nagyon romantikus volt, olyan Titanicos az elsülyedést leszámítva persze, hisz mi épségben kikötöttünk Kerkyrában. :-)

Titanicos

A szállodába visszaérve, sajnos rossz hírek fogadtak otthonról. Meghalt nagymamám, de az otthoni kupaktanács azt döntötte, hogy ne menjünk haza, maradjunk és próbáljuk élvezni tovább a lehetősségekhez mérten a nászutunk, így maradtunk, és másnap újabb hajókirándulásra mentünk.
Pénteken is utazási irodás hajókirándulásra voltunk feliratkozva, ezúttal a busz a sziget egyik leggyönyörűbb fekvésű üdülőhelyére vitt Paleokastritsára. A Paleokastritsához tartozó öblöket először a hegyoldalból lefele kanyarodva pillantottuk meg, lélegzetelállító látvány volt, ahogy a hegyek a tengerből kiemelkednek, alól meg különböző árnyalatú kristálytiszta tenger. Egy kis "üvegfenekű" hajóval vittek ki el egy kirándulásra, ahol megnéztük különböző barlangokat, többek közt Nausika barlangját és egy olyan partra vittek, amit csak a tenger felől lehet megközelíteni, hisz magas sziklafalak veszik körül, grill ebédet kaptunk és fürödhetünk is kedvünkre a szép tiszta átlátszó vízben. Mi csak a hajó tatjában kaptunk helyet, így az üvegfenék (az a 4 ablak a hajó fenekén) nálunk nem játszott, viszont legalább friss levegőn voltunk. A kikötőt ahogy elhagytuk, egy érdekes képződményre hívták fel az idegenvezetők a figyelmünk, egy majom arc volt a természet által belevésve az egyik sziklába. A görögök humorérzékét bizonyítja, miszerint ők úgy tartják, hogy, ahogy az amerikaiak kifaragták a sziklába az elnökeik arcképet, a természet is kifaragta nekik az ő elnökük arcképet is. :-)) Közvetlen ez a szikla alatt van egy barlang aminek állítólag a leghidegebb a vize, hisz ide soha nem süt a nap. A meredek fal mellett hajókázva, a következő barlang amibe bementünk a hajónkkal az a Sasok barlangja volt, ami onnan kapta a nevét, hogy sasszárny alakú cseppkövek lógtak az oldalfalakról. Itt láttuk először a jellegzetes lila korallokat, amelyek a víz szint alatt pár centivel voltak a barlang falára körbe rakódva. Ezeket nevezik jónoknak és állítólag ezekről kapta a Jón tenger a nevét. Az utolsó barlang amit megnéztünk Nausika barlangja volt. Nausika Alkinosz király, a phaiák uralkodójának (ők lakták Korfut), lánya volt, aki rátalált Odüsszeuszra a hajótörés után. Nausika barlangja nem is annyira barlang, inkább egy mélyedés a sziklafalban. Ennek a sziklafalnak a különlegessége, hogy vízszintes törések, rétegek vannak benne, olyan mintha sok lapos sziklát tettek volna egymásra, amik tökéletesen illeszkednek. A Nausika barlangtól nem messze kikötöttünk Paradise beachen. Ez az a bizonyos, csak a tenger felől megközelíthető idilli part. Finom szénen süt csirkecombok, görögsaláta és narancs várt itt bennünket. Finom és laktató ebéd, ami után jöhetett a jól megérdemelt úszkálás a kristálytiszta vízben. Persze itt is jéghideg volt a víz. Nem tudom, ahol szép volt a víz ott hideg is, ahol tiszta, átlátszó de nem olyan különösen szép, ott viszont jó meleg. Ki érti ezt a logikát. :-))

Paradise beach

A part apró köves és homokos keveréke, tényleg igazi paradicsomi hely. Az picit rontott a dolgon, hogy a hajónk elment és egy újabb szállítmány turistával tért vissza, így egy adott pillanatban elég sokan lettünk már a "paradicsomba" de azért jól éreztük magunk. Aránylag hamar visszaindult a hajónk, így már délután Ipsoson találtuk újra magunk. A délután hátralévő részét az ipsosi strandon töltöttük, Saki gíroszának társaságába. :-)
A hétvégét megint a kis robogónk társaságában töltöttük, szombaton a keleti parton északra, vasárnap a sziget közepére vitt el minket, de kezdjük a szombattal. Szombat reggel kivettük a robogónk ismét a kölcsönzőből és útnak indultunk Ipsostól északra, a keleti parton. Az út a hegy oldalában kanyarog végig, nagyon szép a kilátás majdnem mindenhol lehet látni a tengert és a szemben lévő görög és albán partokat. Ahol gondoltuk lementünk a partra, aztán egy két helyen meg is fürödtünk. Első megállónk Barbati volt, Ipsoshoz az egyik legközelebbi üdülőfalu. Apró köves gyönyörű partja van, élvezet volt egy rövidet lubickolni benne. A következő part amit megnéztünk Nissaki partja volt, ami hasonló volt Barbatihoz. Itt felfedeztünk egy plakátot, mi szerint vasárnap este "Big Traditional fest" lesz, ami igencsak felkeltette érdeklődésünket, így vasárnap este még visszamentünk oda. Tovább haladva észak felé, szebbnél szebb tájak és kilátókat találtunk.

Vadmotorosok

Felkerestük a sziget azt a pontját, Agios Stefanost, ahol a legközelebb esik az albán partokhoz, a tengerszoros itt mindössze 2,5 km széles, jól kivehető a szemben lévő kis falu és a város is. A sziget érdekessége, hogy több falu is viseli ugyan azt a nevet, így például Agios Stefanosból is vagy hármat találtunk a térképen. Szegény helyi postásokat nem irigylem. Ebéd körül érkeztünk meg Kassiopiba, a sziget egyik régen nagy jelentőségű városába.A város már a római korban is fontos településnek számított. Híres színháza volt, melynek olyan híres vendégei is voltak, mint maga Néró császár. A római időben a sziget fővárosának tették meg a hódítók. A bizánci megszállás kezdeti szakaszában fontosabb szerepet töltött be Korfu életében, mint Kerkyra. Első utunk a városban a középkori kikötőbe vezetett, ahol egy hangulatos tavernában elfogyasztottuk a szokásos napi frappénkat, aztán megújult erővel indultunk neki a város felfedezésének. A régi kikötőből egy a domboldalban vezető utcán sétáltunk ami a városi stranding vezetett, mi azonban hamarább letértünk az útról, hisz találtunk egy kis elhagyatott strandot. Egy piciny partszakaszt, ahol csak mi ketten voltunk. Ez a kis idill, csak az első úszkálásunkig tartott, de akkor is tökéletes volt. Miután kiúszkáltunk magunk és még egy kicsit a hasunk is megsüttettük a nappal visszakeveredtünk a robogónkhoz és továbbhajtottunk még északabbra, egészen Agios Spiridonas beachig. Itt már homokos volt a part, és a parttól pár méterre egy tenyérnyi szigetre ki volt téve a görög zászló. Nagyon szép helyen volt ez a partszakasz is, sok olajfával körülvéve az út, ahogy lejutottunk ide és egy tó is volt a közelben. Innen visszamentünk még Kassiopiba, hogy felmenjünk az erődbe. A Kassiopi fölé emelkedő domb tetején áll egy Anjou kori (13. század) bizánci stílusú erőd, amelynek már csak a falaiból marad meg egy kevés, a falak között meg egy gondozott olajliget van, a sziget szellemének megfelelően. Jó kis séta volt körbejárni, és helyenként a kilátás lélegzetelállító volt. Búcsúzóul még sétáltunk egyet a kikötőbe aztán felpattantunk a "vasszamárra" aztán irány vissza Ipsos.

Kassiopi erődromjai

Vasárnap már a parkolóba vár miket a kis robi, hisz aznap két érdekes helyre akartunk elmenni. Első úticélunk a már egyszer meglátogatott Kanoni félsziget volt, ahol először a római kori Kerkyra fennmaradt romjait kerestük fel. Nagyon sok római rom található ezen a kis félszigeten, csak sajnos kevés van kitáblázva, nehéz őket megtalálni és utána kinyomozni, hogy mit is láttunk. Ezt követően az Analipsis dombra épített Mon Repos kastélyt és az elbűvölő kertjét látogattuk meg. A kastély a más említett Sir Fredrick Adam brit kormányzó építette 1826-ban. A kastély érdekessége, hogy 1921-ben itt született Fülöp Edinburgh hercege, II Erzsébet angol királynő férje. Nem túl nagy, de annál bájosabb ha egyszer eladó lenne szívesen lennék atulajdonosa :-). A kastély parkja tele van óriási fákkal, dús növényzettel, így árnyékos sétányokon lehet romantikázni. Jól is esett a sok árnyék a déli hőségben. A park is rejteget pár római romot, amit mindenképpen érdemes meglátogatni. Sankó már meg is unta a sok bolyongást egy picit, de azért minden ott töltött perc emlékezetes marad. Mon Repos után egy számunkra, magyarok számára, sokkal fontosabb kastély következett, az Achilleion. Természetesen, ide is a kis vasszamár segítségével jutottunk el, keskeny szerpentines utakon. Az 576 méter magas Agios Deka hegy észak-keleti oldalán Gastouri falucska közelében elterülő birtokot 1890-ben vásárolta meg Erzsébet osztrák-magyar császárné és királyné (Sissi). Az építkezés 1891-ben ért véget, a kastély pompeji stílusban épült, a díszítésről és bebútorozásról pedig maga Sissi gondoskodott. A görög mitológia iránti szeretetét tükrözi a palota elnevezése is, amely a trójai háború legvitézebb hősének, Sissi kedvenc mitológiai alakjának, Akhilleusznak a nevét viseli. A nagy vaskapun belépve egy csodálatos part tárul elénk, ami csak részben látogatható, sajnos. Egy rövid feljárat után megpillantottuk a palotát ... lenyűgöző a teljes pompájában megmaradt épület.

Achilleion

A palota is csak részben látogatható, de amit megmutatnak belőle az is mesés. Közvetlen a bejárat mellett Sissi életnagyságú szobra vigyázza a kedvenc kastélyába belépőket. A kastély belülről pazaron díszített, az előcsarnok mennyezete a "Négy évszak" freskóval van díszítve. Az előcsarnokból különböző szobákat lehet meglátogatni a földszinten, a fenti szintek sajnos zárva vannak a nagyközönség előtt. Először a palota kápolnáját néztük meg. Ez egy kis alapterületű boltíves oltárbeugrással rendelkező pici szoba. Az oltárképen a Szűzanya, mint a tengerészek védőszentje látható, a bécsi festő Franz Matsch, a császári jachtot a Miramar-t is ráfestette. A boltozatot díszítő freskó Jézus Krisztust ábrázolja, amint Pilátus előtt áll, az oltárt két oldalán egy-egy beugróban Krisztus és a Szűzanya szobra díszíti. A kápolna megtekintése után Sissi szobáit néztük meg, ahol a királyné és a király személyes tárgyai vannak kiállítva, ékszerek, bútorok, fényképek, fegyverek, és még sok más, ami a palota egykori berendezésére enged következtetni. Achilleion Sissi 1898-as tragikus halála után 1907 II. Vilmos német császár tulajdonába került. Így a megnyitott szinten egy szobát az ö tiszteletére is berendeztek, a császár személyes tárgyaival, többek közt egy nyereggel, melyen előszeretettel ült a császár munka közben. A felsö szinteken a szobákat nem lehet megnézni, viszont egy káprázatos lépcsősoron lehet kimenni a palota teraszára és onnan a kertbe. A "lépcsőház" nagyon gazdagon díszített és minden szinten a felmenő lépcsővel szemben egy óriási tükör van, aminek köszönhetően sokkal nagyobbnak és díszesebbnek néz ki a feljárat. Az alsó szinten a széles lépcsőfeljáró két oldalán Zeusz és Héra bronzszobra fogadja az érkezőket. Az utolsó emeleten tárul elénk Erzsébet királyné kérésére Franz Matsch bécsi festő által megfestett "A diadalmas Akhilleusz" című festmény impozáns méretével (4m x 10m) amely egy egész falat díszít. A palotából kilépve a múzsák oszlopcsarnokán találtuk magunk amelyet a kilenc múzsa és a három kharisz szobrai díszít. A múzsák szobrai az oszlopok előtt állnak, míg az árkádok alatt a 13 híres filozófus és költő mellszobra "rejtőzik". A teraszon található egy kis mesterséges tavacska amelyet két oldalról körülvesznek a múzsák. A tóból éppen egy delfin (Achilleion jelképe) menti ki Ariónt, az énekest, akit a mitológia szerint a kalózok dobtak a tengerbe. A tó partján álló szobor pedig egy szatírt ábrázol, aki a vállán viszi a bor és a vigasság istenét, a még gyermek Dionüszoszt. A teraszról gyönyörű a kilátás a kertre és a tengerre, lelátni egész a kikötőig. Egy lépcső vezet a kertbe amelyet az olümposzi istenek szobraival ékesítettek: Apollón, a fény és a zene istene, Hermész, az istenek hírnöke, Artemisz, a vadászat istennője és Aphrodité, a szerelem és szépség istennője. A kert lenyűgöző a sok virágágyással, pálmafákkal, virágárkádokkal. Itt található Achilleion jelképe a "Haldokló Akhilleusz" szobor, a német Ernst Herter alkotása. A szobor egy hosszú, keskeny talapzaton áll, félig leheveredve ábrázolja a mitológiai hőst, amint éppen jobb kezével próbálja kihúzni sarkából a halálos nyílvesszőt, melyet Paris lőtt belé. Arca fájdalmat tükröz. Ez volt Sissi kedvence. A palota legnagyobb szobrát Vilmos császár állíttatta a 11,5 m magas "Győztes Akhilleusz" bronzszobor. Innen is lélegzetelállító a kilátás a tengerre és Kerkyrára. Sok időt töltöttünk a palotában és kertjében, és legszívesebben még tovább maradtunk volna, annyira lebilincselő volt a látvány, de ezt sajnos nem engedhettük meg magunknak és újra a kis robin száguldoztunk le a hegyről Benitses irányában. Az eredeti terv szerint itt fürödni akartunk egyet, de végül megváltoztattuk a tervünk és visszaindultunk a szállásunk felé. A fürdést aznap a Gouvia-i öbölben, Kontokali mellett ejtettük meg, vacsira meg visszamentünk Nissakira, arra a bizonyos "Big Traditional fest"-re amit már említtettem. Hát kérem szépen ez nem más, mint az itthoni jól ismert falubúcsú megfelelője. Volt ott minden, ami itthon szokott lenni, kipakolt árusok a kínai játékokkal, léggömbárusok na meg az elmaradhatatlan grillezők. Itthon miccset sütnek, ott mg souvlakit, azaz rablóhús-féleséget. Egyet egyet vettünk ezekből a souvlakikból. Nem volt rossz, bár még hagyhatták volna egy kicsit sülni. A templom elé asztalok és székek voltak kitéve, és ahogy vége lett az istentiszteletnek kezdődött a buli. A rögtönzött színpadon egy (gondolom) helyi zenekar húzta a jó kis görögös beütésű mulatóst, de nem népzenét. Nagyon jó hangulatot csináltak, bár mi a táncra perdülést nem tudtuk megvárni, mert vissza kellett vigyük imádott kis vasszamarunkat a kölcsönzőbe.
A hétfői napra szabadott vettünk ki, lementünk fürödni a partra, délben a medencénél hűsöltünk, igazi nyaralós pihenős nap volt a sok nézelődés után, bár fejben már tervezgettük a következő 3 napot, amikor autóval akartuk bejárni az eddig nem látott részeit a szigetnek.
A keddi nap különleges volt számunkra, aznap töltöttük az egy hónapot, mind házaspár. Nem készültünk különösebb ünnepléssel, hiszen nem ünnepelhet meg az ember minden hófordulót, de azért egész nap ott lógott a levegőben, sokszor eszünkbe jutott, hogy mit is csináltunk épp abban az órában egy hónappal azelőtt. Már hétfő délután kinéztük az autókölcsönzőt, ahová kedd reggel elindultunk, így gyorsan megkaptuk a kis Kia Picantonkat, amit gyorsan elkereszteltem Töpörtyűnek és már indulhattunk is, az aznapi tervezett kirándulásra. Mivel már egyszer jártunk arra busszal és nagyon tetszett a terep Paleokastritsa irányába vettük az utunkat. Átszelve keresztbe a szigetet hamarosan megpillantottuk az öblöket, de először a híres Bella Vista kilátóhoz akartunk kimenni, Lakones picurka faluja mellett. Addig is láttuk, hogy milyen érdekesen építkeznek ott a falvakban, mivel kevés a hely, nagyon sűrűn vannak a több emeletes házak, keskeny utcák, ahol vagy csak egy autó, vagy csak gyalog lehet elmenni, de így hogy autóval voltunk saját bőrünkön tapasztaltuk ezeket. Egy egy kanyarnál egyszer dudálni kellet, és ha nem dudált senki szembe akkor lehetett menni. Nagyon izgi volt, főleg nekem aki csak lestem, mikor minék fogunk nekimenni, hol húzatjuk meg az autót. A Bella Vista kilátót nem hiába nevezték el így. Gyönyörű a kilátás Paleokastritsa öbleire, a kolostorra és Angelokastrora. Azt mondják, innen lehet a legszebb képeket készíteni és hogy a Korfuról készített képeslapok nagy hányada innen készült, hát lehet valami benne, mert tényleg káprázatos a hely. És ha a hely az, akkor az árak is :-) 7 eurót fizettünk egy frappéért, de legalább finom volt és a teraszon fogyaszthattuk el. Miután kigyönyörködtük magunk, tovább folytattuk az utunk a kis falvacskán, Krinin keresztül, Angelokastroig. Angelokastro, Paleokastritsa feletti dombon található, a sziget nyugati partján, inkább az észak felé eső részén. A 13. században Mikhael Angelosz építtette, egy 160 méter magas szikla tetejére ezt a fellegvárat. A bizánci erődből csodálatos kilátás nyílik a környékre, és Paleokastritsára egyaránt.

Háttérben Paleokastritsa

Ebbe a kilátásba gyönyörködve újból megállapítást nyert, hogy Korfu volt a tökéletes választás a nászútra, és sokadszorra is beleszerettem ebbe a szigetbe. Stratégiai szempontból ideális szigetvédő feladatot látott el. Három oldalról tenger védi, az egyetlen megközelítési lehetőség egy keskeny szárazföldi híd, és egy meredek, felfelé kanyargó ösvény. Kulcsfontosságú szerepe a törökök Korfu elleni, 1571-es, a sziget észak-nyugati részét ért támadásának sikeres kivédésében volt. Felkapaszkodva a keskeny ösvényen és belépve a várkapun lenyűgöző volt látni, hogy ebből az erődből több maradt meg mind a Kassiopiban meglátogatottból, és ebből nem csináltak olajfaligetet a "szorgos" görögök. A falakon belül még látni az egykori épületek romjait. A szikla csúcsán helyezkedik el az egyedüli még álló épület (bár, hogy csak újjáépítették) egy picike kápolna. A fellegvár egy másik látványossága egy sziklába vésett barlang szerű remetelak. Miután körbefényképeztük a tájat, hogy semmit el ne felejtsünk, tovább indultunk, ezúttal vissza felé, leereszkedtünk a domboldalból Paleokastritsába. Úgy gondoltuk egyszer felmegyünk a Theotokos kolostorba avagy, a híres paleokastritsai férfi monostorba, aztán élvezzük a partot és a gyönyörű napsütést. Szerencsénk volt, hisz pont az ebédszünet előtti utolsó csoporttal be tudtunk menni. Az épületegyüttes Paleokastritsa központjában egy dombon áll, ahova egy kiépített aszfalt úton juthatunk fel. Állítólag a legrégebbi monostor a szigeten és a mai napig is szerzetesek lakják, akik itt élnek és alkotnak. A korabeli feljegyzések alapján 1228-ban épült, ám mai formáját csak a 18. században nyerte el. A monostorban megcsodálhatunk egy gazdagon díszített templomocskát, melyet Szűz Máriának szenteltek, illetve egy ikonfestő múzeumot is berendeztek, amelyben rengeteg korabeli tárgyat nézhetünk meg. Az ikonok és szent könyvek mellett bálnacsontok és óriási kagyló is látható. Az ikonmúzeum mellett egy olívaolaj sajtoló műhelyt is berendeztek, így a korabeli technikát is meg lehet csodálni és természetesen vásárolni is lehet különböző olívából készült termékeket. A monostor kertje meseszép virágokkal és növényekkel tarkított, és innen látni az alattunk elterülő paleokastritsai öblöket és sziklákat is, köztük az Odüsszeusz megkövesedett hajóroncsának mondott sziklaképződményt. Amikor a monostorból kijöttünk a szerzetesek már ebédhez készülődtek, nagyon jó illatok terjedtek a levegőben. A monostor mellett egy kilátó szerű sziklakiszökellésen egy óriási fémkereszt van felállítva, ahová egy keskeny ösvényen lehet kisétálni. Innen is lélegzetelállító látvány terült elénk, sokadszorra az ott tartózkodásunk alatt. (Lehet, hogy úgy tűnik majd, hogy túl sokszor használom a csodálatos, elbűvölő, lélegzetelállító jelzőket, de egyszerűen rengeteg olyan hely van a szigeten, amit nem lehet másképp leírni, és még így is, úgy érzem, közel sem járok a valósághoz.) A monostorhoz felvezető út egy két öböl közé fogott keskeny földsávon halad, így leérve a dombról azzal a "nagy dilemmával" küzdöttünk, hogy melyik kis öbölbe fürödjünk meg. Végül megfürödtünk mind a kettőbe. :-)) Ekkorra már nekem is vettünk búvárszemüveget meg pipát, így a közösen bámultuk a színes kis halakat a sziklák között. Miután teljesen megfagyva kikecmeregtünk a vízből, mert ugyebár, itt is jéghideg víz volt beültünk egy part menti kis vendéglőbe az ünnepi ebédre. Mivel ez volt az első alkalom, hogy étteremben kajáltunk, természetesen a helyi gasztronómia remekeit próbáltuk ki a sofrito-t (marhahús fokhagyma-szósszal, petrezselyemmel, fehér borssal, fehér borral, sóval és ecettel) és a pastitsada-t. (A legnépszerubb étel Korfun, elegánsabb vacsorák alkalmával tálalják. Marhahúsból készítik, amit megszórnak fokhagymával, petrezselyemmel, sóval és borssal. A paradicsom-szószhoz olíva olajat, hagymát, fahéjat, szegfűszeget, sót, borsot, szerecsendiót, köménymagot és babérlevelet használnak.) Mind a kettő nagyon finom volt, megállapítottuk, hogy szeretjük az ilyen fűszeres kaját, és vásároltunk is fűszereket hazahozni. Ebéd után már nem tudtuk rávenni magunk, hogy újra megfürödjünk abba a hideg vízben, így egy rövid séta után tovább indultunk. Olvastuk az egyik útikönyvünkben, hogy Pelekas nevű falucskában található kilátóról nagyon szép a naplemente, és bár még sok volt estig, arra vettük az irányt, átvágtuk a Ropa fennsíkot, azzal az ötlettel, hogy majd elütjük a délutánt a közeli parton a híres Glyfadaban. Mind utólag kiderült Glyfada csak egy üdülőtelep, nem nagyon van amivel az időt elütni az óriási 2 km hosszú homokos strandján kívül, de az azért megér egy látogatást. Fürödni már nem akartunk, de a kellemes délutáni melegben és a hűs tengeri szellőben végigsétáltunk a parton, és bár elég sokan voltak, mégis olyan kis romantikus séta volt. Még a délután folyamán felmentük Pelekasba, a hangulatos kis hegyi faluba. Itt meglátogattuk Vilmos császár kedvelt tartózkodási helyét, a Császár Trónja (Kaiser's Throne) néven ismert kilátót. Mivel nem igazán tudtuk, hogy autóval meglehet-e közelíteni a kilátót, és ha igen, milyen utcákon, így inkább leparkoltuk Töpörtyűt és gyalog indultunk neki. Mind utólag kiderül egyszerűen fel lehetett volna autóval is menni, de azért a kis mozgás nekünk sem ártott meg. A kilátótól mesés látványban gyönyörködhettünk, ellátni egész Kerkyráig, a Pantokrator hegyig és le Glyfadaig. Teljesen keresztbe lehet látni a szigetet, dél fele meg látszanak a dombok oldalába épül kompakt kis falvak. Állítólag gyönyörű innen a naplemente, Vilmos császár is azért járt ide, mi azonban úgy ítéltük meg, hogy egy domb pont eltakarja a tengert, ahol a nap le fog menni, így itt sem vártuk meg a napnyugtát, visszamentünk az autóhoz egy pár keskeny (egy személyes) utcácskán át rövidítve, és kiterítettük a térképünk, hogy azon keressünk egy olyan helyet, ahol nem zavarja semmi a kilátást. Találtunk is egy pár ilyen helyet, de az első próbálkozások nem jöttek be, vagy az út fogyott el, vagy nem volt jó a kilátás. Szerencsére még elég sok időnk volt, így addig autókáztunk amíg végül megtaláltuk a tökéletes helyet: az Agios Gordisba vezető szerpentin egyik szakaszán volt egy kis parkoló, kilátó, ahonnan gyönyörű volt a kilátás. Az autót szembeállítottuk a nappal, mi meg a motorháztetőre támaszkodva vártuk a nagy pillanatot. Sajnos más is ezt a helyet találta tökéletesnek a naplemente nézésre, így nem kettecskén voltunk, de azért megvolt a varázsa így is. Este későn értünk haza, de egy cseppet sem bántuk, hogy másnap reggel kelni kell és indulni, egy újabb kirándulásra.

Naplemente

Szerdán a sziget észak-nyugati és északi része volt terítéken, a Pantokrator hegycsúccsal együtt, így nem néztük egy unalmas nap elé. Reggeli után indultunk is, hisz sok kilométer állt még előttünk. Egy másik úton, mint előző nap, átmentünk a sziget nyugati felére, és végigvettük a partokat Agios Georgiostól Sidariig. Először Agios Georgiosnál álltunk meg, itt megittuk a szokásos napi frappénkat, kicsit sétáltunk a homokos strandon de a fürdést elhalasztottuk Sidariig. Tovább haladva megálltunk még Arillas és Agios Stefanos homokos strandjain, ez utóbbi helyen egy ajándékboltban megvásárolt a hazahozandó ajándékainkat, és még dél előtt megérkeztünk Sidariba. Kacagtuk Sankóval, hogy annyi strandon megfordultunk Korfun, hogy igazán jegyzetelhettünk volna és kiadhatnánk egy összehasonlító táblázatot, a többi turista megsegítésére, de mivel inkább a szemünk legeltettük a tájon, mintsem jegyzeteljünk, így elmarad a táblázat. Sidariban hallottuk a legtöbb magyar szót, azt hiszem ide szervezik a magyar utazási irodák leginkább a nyaralásaikat, pár éve apósomék is itt nyaraltak. Mire ide értünk már, az első gondolatunk a fürdés volt. Sidarinak szélles és hosszú homokos partja van, a víz csak nagyon lassan mélyül, így jó messze be kell menni az embernek, ha úszkálni szeretne, viszont a tengerbe benyúló homokkő falak látványa mindent kompenzál. Persze, tudom én, hogy csak nekünk hátrány, hogy sekély a víz, a sok kisgyerekes családnak a parton kifejezetten előnyös volt. Jellegzetes, évezredek nyomát őrző csíkos homokkő falai, víz és szél formálta sziklaalakzatai minden Korfui képeslapon feltűnnek. Itt található a sziget egyik nevezetessége, a homokdűnék közötti természetes átjáró, a "Szerelmesek csatornája" avagy Canal d' Amour, mely arról biztosítja a szerelmes és hiszékeny párokat, hogyha együtt átúsznak a csatornán örökre együtt maradnak. Én nem vagyok babonás, de azért mi is átúsztuk (széllel szemben), amolyan biztos ami biztos alapon, bár néha láttam Sankó vigyázó szemeit, hogyha itt elfáradok és belefúlok, akkor gyorsan vége lesz az örök szerelemnek. :-)) De szerencsére, bár fáradtan de vettem az akadályt. Ezen már nem múlik semmi. :-) Miután kellőképpen kifárasztottuk magunk, sétáltunk egyet a homokkő falakon, napoztunk egy kicsit még aztán ebéd után tovább indultunk.

Sidari homokkő falai

Még meg akartuk nézni Korfu egyik leghosszabb homokos partját a Rodát és Acharavit összekötö 7-8 km hosszú partszakaszt, aztán a hegyek felé vettük az irány, nekivágtunk a Pantokratornak. Sok kanyaros szerpentinen át, egy fél óra - óra múlva már fent is voltunk 906 m magasan. Itt "szokás szerint" egy kolostor áll. A görögök nagyon vallásosak, minden szigeten, dombtetőn kolostort állítanak. A Pantokrator tetején a kolostort és a csodás kilátást kicsit elcsúnyítja a hatalmas tévéantennák, de azért így is megéri felmenni oda. Bár elég párás volt a levegő, azért jól lehetett látni az albán partokat, Kerkyrát, Rodát és Sidarit, de ha nagyon figyeltünk még Paleokastritsa is feltűnt a távolban. Miután kigyönyörködtük magunk leereszkedtünk Pirgibe, az Ipsosszal összenőtt üdülőfaluba, így gyorsan hazaértünk. Szerencsénk volt, hogy sokat kellett lejtőn jönni és a főúton hamar találtunk egy benzinkutat, mert igen csak fogytán volt már e benzinünk. Este átugrottunk még Kerkyrába, sétáltunk a kivilágított Listonon és Esplanaden. Itt tényleg pezsgett az élet, a sok turista, az utcazenészek, olyan volt mintha egy világvárosban lettünk volna.
Csütörtök volt az utolsó napunk Töpörtyűvel, így aznap sem ülhettünk otthon, a sziget déli része került sorra. Először Benitses volt az úti célunk. Az egyik memóriakártyánk a fényképezőgépben kezdett vacakolni, de szerencsére kibírta a megpróbáltatásokat és így megfelelően tudtuk dokumentálni a hátra lévő időnk is. Benitsesben csak egy kis sétát tettünk, aztán tovább indultunk dél fele a parton. Nem álltunk meg Moraitikába és Messongiba, hisz le akartunk menni egész Kavosig, avagy Asprokavosig, Korfu legdélebbi csücskéig. A part mentén akartunk haladni, de valahol eltértünk és megint egy dombtetőn találtuk magunk, kilátással a sziget mindkét partjára, Agios Dimitros közelében. Leérve Lefkimibe rövid tanakodás után, úgy döntöttünk keresünk egy strandot, de hosszabb autókázás során sem találtunk rá, viszont rábukkantunk egy kis templomocskára. Feladtuk a strand keresést Lefkimiben, reménykedve, hogy majd Kavosban nagyobb sikerrel járunk. Nem találtuk meg az Asprokavosba vezető utat, így meg kellett elégedjünk Kavossal. Kavos az angol tinédzserek fellegvára. Görög szót nem is lehetett hallani, olyan érzésem volt, mintha Ibizán sétáltam volna (bár ott még nem voltam soha). A nagy népsűrűségnek és vele járó zajnak köszönhetően innen is tovább álltunk, hamarosan azonban rátaláltunk egy olyan partra, ahol rajtunk kívül max 20 ember volt egy 1 kilométeres homokos parton, a déli Agios Gordisnál.

Agios Gordis délen

Ez volt az igazi nekünk való kis strand, nagyon jó kis délutánt töltöttünk el úszkálással, napozással. Még két helyet akartunk megnézni a sziget déli részén a Korission tót és a Gardiki erődöt. Az erőd egy 13. századi bizánci nyolcszögletű várrom, amelynek csak a falai egy része maradt meg, de azért nagyon elbűvölő, középen olajfaligettel, amelyet a kabócák erős ciripelése még varázslatosabbá tett. Az erőd bejárata mellett egy több száz éves olajfa éldegél még, bizonyítva, hogy a romok ellenére itt még nagyon is van élet. Ritka dolog, hogy olyan szoros közelségben van a tenger, a sivatag, és egy tó egymás mellett, mint Korfun., a Korission tónál, ahol szinte csak pár lépésnyi homokdűne választja el a tavat a tengertől. Északi csúcsánál mindössze 50 méter a távolság, vagy még annyi sem. Rövid séta után hazaindultunk, hisz még messze voltunk Ipsostól. Vacsinkat szokás szerint a teraszon elköltött hideg kaja jelentette, amit előzőleg a szupermarketből szereztünk be. Nagyon jó volt így, hisz minden nap volt meleg kajánk, valamikor ebéd környékén, este és reggel meg a szállodában kajáltunk, reggel az étkezöben, este meg a teraszon. Este unaloműzésként autóval átmentünk Dassiára egy esti sétára, de olyan későre értünk át, hogy már alig járt valaki az utcákon.
Pénteken könnyű lazítós napot tartottunk, megvásároltuk a még hiányzó ajándékokat, és próbáltuk kiélvezni minden hátramaradt percet a nászutunkból. Délutánra és estére óriási szél támadt, alig lehetett végigmenni a sétálóutcán, de azért mi nekivágtunk és vacsizni beültünk az egyik sétálóutcai vendéglőbe. Én megkóstoltam a muszakát, Sankó viszont biztosra ment a pizzával. A muszaka isteni volt, vinettával és krumplival rakott darált hús, sok sok sajttal a tetején, finoman fűszerezve. Annyira ízlett, hogy már amióta itthon vagyunk, itthon is készítettünk egyszer. Nagyon macerás de megéri.
Szombaton nem akartuk az utolsó előtti napunk otthon eltölteni, így egy újabb robogó bérlés mellett döntöttünk. Ez egy nagyobb robi volt, de nem szerettük annyira, főleg ha figyelembe vesszük a nap további részét is. Először észak felé vettük az irányt, Kouloura kis halászfalucskájába, ami jellegzetes majdnem kör alakú kikötőjéről híres. A kikötő mellett volt egy kis kavicsos part, ahol élveztük az utolsó fürdési lehetőségeket. Ilyen szempontból is nagyon különleges nyaralás volt, hisz volt olyan 9 egymást követő nap, amikor 9 különböző strandon fürödtünk. Kouloura után visszamentünk Dassiába, Ipsos szomszéd üdülőfalujába, ott is végigsétáltunk a parton, de rájöttünk, hogy ott is ugyan olyan, mind Ipsoson és még sokan is vannak, így egy hirtelen jött ötlet mentén elindultunk Paleokastritsa fele, még egyszer utoljára megcsodálni, de nem jutottunk messzire, Ipsostól kb 10 kilométerre ugyanis defektet kaptunk és úgy vittek vissza autóval a kölcsönzősök Ipsosra.
Vasárnap már a csomagolás és búcsúzás jegyében telt. Délelőtt lementünk a partra, de szégyen szemre, nem tudtunk megfürödni, mert az esti erős szél nagyon hideg vizet hozott a partra és fel is zavarta, koszosnak nézett ki, így inkább a szálloda medencéje mellett döntöttünk. Búcsúeste Sakinál megettünk az utolsó fincsi gíroszunk, amit azóta sem ettem itthon, mert nem akarom elrontani azt a nagyon jó emléket, olyan finom biztos nem lesz.

Kilátás a szobánkból

Hétfőn nagyon korán kellett keljünk hisz reggel 7re már a reptéren kellett legyünk, ahová az utazási iroda busza vitt ki. A hazaút is olyan hamar eltelt, mind az oda, bár a Bukarest-Vásárhely mikrobuszos járatnál már azt hittem, soha nem érünk ide.
Összességében véve felejthetetlen, nem mindennapi nászutunk volt, sok kirándulással, viszont sok fürdéssel és pihenéssel is. Beleszerettem a szigetbe (neten még annak is utánanéztem, hogy mennyibe kerülne egy nyaraló ott :-) ), bármikor visszamennék oda, de Sankóval úgy egyeztünk, hogy legközelebb a 10 éves házassági évfordulónkra megyünk oda vissza, most úgy bejártuk minden zegét-zugát. Azért biztos akadna még látnivaló. További képeket a fotóalbumban találtok, itt.

Fotók

2011-06-07T12:15:00.000+03:00

Megjöttek az esküvői fotók, digitális változatban. Itt találtok nagyobb menyiséget belőlük.

Nászút

2011-06-03T13:25:00.002+03:00

Megvan a nászutunk. Hurrá!

Kedden lefizettük az árát. Korfura megyünk, két hétre, a Jason hotelbe, reggeli ellátással. Bukarestből repülünk és oda is érkezünk, úgyhogy azt meg kell oldjuk, hogy hogy megyünk be a reptérre, de hát legrosszabb és legvalószínűbb esetben mikrobusszal. Már nagyon izgatottan várom, még soha nem repültem :-).

Jövő szombaton kell menjünk egy lagziba, azt épp kipihenjük és hétfőn hajnalban indulunk is. Úgy tervezzük, hogy bérelünk egy kisautót vagy robogót és keresztül kasul bejárjuk a szigetet. Majd csinálunk rengeteg képet és képözönt zúdítok rátok. De addig is, akinek van tapasztalata Korfuval kapcsolatban várom hozzászólásban vagy emailben. Minden infó érdekel. :-)

Esküvő

2011-05-27T16:12:00.003+03:00

Mivel a szombatra ígért világvége elmaradt, így ma nyugodtan be tudok számolni az elmúlt hét és hétvége nagy eseményeiről.

Először is csütörtökön volt a polgárink, amiről már tettem fel képeket. A polgári esküvőnk szűk családi körben zajlott a tanukon kívül más "idegen" nem volt, bár mivel nagyon közeli barátokról van szó ők sem idegenek. A tény mellett, hogy az imádott férfi felesége lehettem, teljesen felvillanyozott a gyönyörű napraforgó csokrom. Már a télen megrendeltem, amikor először a dekoros növel beszéltünk, de nem hittem igazán, hogy május végén napraforgót tudnak nekem szerezni, de mégis, így a polgárin a kedvenc virágomból készült csokrot szorongathattam. A szertartás két nyelvű volt, mivel Vásárhelyen nem lehet csak magyar esketést kérni, de így is bő 15 perc alatt lezajlott az egész. Egy kis fotózás után otthon nálunk finom ebéd mellett, sok sok jókívánság közepette és igazi családi hangulatban telt a délután. Anyukám és Anyósom eljöttek velem az utolsó menyasszonyi ruha próbára és aznap haza is vittük a ruhám. Délután Apósom és a Férjecském társaságában beadtuk a papírokat az új személyimre, amit rá egy hétre ki is vettem. Este a szüleim és öcsém még hazamentek Csíkba, mert a sok sütemény dobozolása még a pénteki nap nagy kihívása volt számukra. Anyósomék, Sanyi nagymamái és öccse is hazamentek Selyébe, így kettecskén töltöttük az első házas estünk.

Pénteken még takarítottunk egy kicsit a lakásba és az utolsó simításokat végeztünk a szervezkedésben. Egy kicsit stresszesebb az este volt, amikor az asztalokat próbáltuk elrendezni és az ültetési rendet megcsinálni, de Sankó segítségével és nyugtató jelenlétével ezen is átestünk, Közben Apukám megérkezett a dobozolt sütikkel (az összes 20 féle süti házi sütésű volt, Anyukám és a rokonság hozzájárulásával és mondanom sem kell, isteni finom) azokat is behordtuk a hűtökbe, aztán megint hazament Csíkba, hogy reggel jöjjenek újra, az egész család együtt.

A péntek esti talpalás jól kifárasztott minket, így az esküvő előtti éjszaka nagyon nyugodtan telt, kifejezetten jól aludtunk, viszont reggel 6kor mindkettőnk szeméből kiugrott az álom, és már kora reggel talpon voltunk. Összedugtuk a fejünk és megírtuk friss fejjel a köszönő beszédünk, én elmentem gyónni és még egyeztetni a pappal Sankó meg megtanulta a szöveget és várta, hogy hazaérjek. Nem igazán izgultam addig amíg be nem léptem a reggeli misére, akkor esett le nekem igazán, hogy mire is készülünk mi abban a templomban 10 óra múlva, de olyan simán ment minden, a káplán olyan laza és megnyugtató volt, hogy mire hazaértem már megint fülig ért a szám és egyáltalán nem izgultam. Izgatott és kíváncsi voltam, természetesen, de stresszes vagy izgulós az nem. Fél 10re mentünk a fodrászatba Anyósommal, ahol az én borzos hajamból egy nagyon jó kis frizurát csinált a fodrásznő, két nagy fehér orchideával a hajamban és a fátylam is feltűzte már ott, úgyhogy egész nap fátyollal a fejemen járkáltam. :-) Mire hazaértünk megjöttek az én szüleim is, akik hozták Nagymamámat, úgyhogy nagyon gyorsan ment a lépcsőház és a templom díszítés, a barátok segítségét igénybe sem kellett vegyük. A szülök elmentek a szállodába átöltözni mi meg nyugodtan kettecskén megebédeltünk. Három körül aztán megjöttek újra a szülök és Anyukám és helyenként Apukám segítségével magamra öltöttem álmaim menyasszonyi ruháját. A bérelt ruhára tetettem egy széles pántot, amitől teljesen megváltozott a ruha karaktere, elegánsabb, különlegesebb és nemes egyszerűséggel szebb lett. Akkor abban a pillanatban éreztem én is azt, amit gondolom minden menyasszony érez, szépnek, csinosnak igazi menyasszonynak éreztem magam. Örültem, hogy végül is ez a ruha mellett döntöttem, hogy megvettem azt az ékszerszettet amibe beleszerettem, de elég borsos ára volt, egyszerűen tökéletes volt minden (a menyasszonyi csokromat nem egészen ilyennek képzeltem el, én azt hittem, hogy tulipán csokor lesz néhány fréziával és orchideával, ehelyett apró rózsa csokor volt néhány tulipánnal, fréziával és orchideával, de ez legyen további közös életünk legnagyobb problémája és én leszek a legboldogabb nő a világon). Otthonra nem hívtunk sok vendéget, csak a násznagyok és egy pár barát jött fel hozzánk a rövid köszöntöt meghallgatni. Én a hálószobába kellett várjak, amíg mindenki meg nem jött és a vőfély (gazda) ki nem engedett a nagyközönség elé, pedig már nagyon kíváncsi voltam az Uram arcára amikor meglát teljes díszbe. Szerencsére kerültek szórakoztató személyek Rita, Tünde, Zsófi és a Násznagyasszonyom kellemessé tették számomra a várakozást. A furcsa az volt nekem, hogy még akkor sem izgultam, csak türelmetlen voltam. Én szórakoztattam a társaságot. :-) Aztán eljött fél 5 és kiengedtek a szobából. Jó volt látni Sankó arcát amikor először pillantott meg teljes menyasszonyi díszben. Láttam azt az arckifejezést rajta, ami akkor jelenik meg az arcán, ha tetszik amit lát, a szája is a füléig ért és biztos ami biztos alapom még meg is súgta nekem, hogy nagyon szép vagyok. Akkor éreztem, hogy elolvadok. A vőfély egy rövid beszéddel megköszönte a szülőknek mindent amit eddig nekünk nyújtottak, de szándékosan nem kértünk búcsúzásos szöveget mert nem megyünk mi sehová, hogy el kellene búcsúzzunk tőlük, minden marad a jól megszokott kerékvágásba, csak épp összeházasodunk. Persze pár könny így is elcseppent a szülőknél, de ez érthető is. Rövid koccintások és puszik után elindult a menet a templomhoz, ahová már megérkeztek a csíki és a környékbeli vendégek.

Én az autóban várakoztam amíg mindenki be nem ment, majd Apukám kíséretében utolsónak mentem be a templomba. Nagyon felemelő érzés volt, jó volt látni, ahogy Sankó vár rám a násznagyai gyűrűjében. A Szentmise ökumenikus mise volt, Keresztmamám, Násznagyasszonyom olvasta fel a Szentleckében a Szeretet himnuszát, majd a református tiszteletes prédikált, aki Nagykárolyból érkezett, Apósom jó barátja ezért helyenként meg is hatódott egy kicsit. Nagyon szépen beszélt, és a nagy öblös hangja visszhangzott a templomban. Maga az esketési szertartás első fele a katolikus liturgia, az ómagyar eskü meg a református szerint ment, úgyhogy teljes volt az egyetértés. Fura volt, mert ekkor sem igazán izgultam. Végig Sankó szemébe néztem, ahogy ö is az enyémbe, úgyhogy ránk senki nem mondhatja, hogy a pappal házasodtunk össze :-). A Picim néha elérzékenyült, az esküm alatt apró könnycseppek bújtak meg a szeme sarkában, nagyon megható volt az egész ceremónia.

A templomból, ahogy kijöttünk jött az első pusziözön, mindenki gratulált nekünk és sok sok jó tanácsot kaptunk. Egy apró szervezési hiba csúszott itt be, mert elfelejtettünk szólni Apósoméknak a programváltozásról, miszerint, nem a várnál, hanem az egyetem előtti parkban fogunk fényképezni, így a vendég sereg egy része oda ment, de rövid telefonos egyeztetés után (majdnem) mindenkivel készült fénykép. A fotós nagyon jól tette a dolgát, abszolút felszabadultan pózoltunk, pedig egyikünk sem igazán szereti, ha fényképezik. Már nagyon várom a képeket és a videót, nagyon kíváncsi vagyok rájuk.

Amire végeztünk mi is a fotózással a vendégek már be voltak ülve a vendéglőbe, így rövid bevezetés után mi is csatlakoztunk hozzájuk egy egy pohár pezsgő kíséretében. Az előétel már ki volt téve az asztalra, aminek én már nagyon örültem, mert igen csak éhes voltam és féltem, hogy a pezsgő rögtön a fejembe száll. Az est első nagy eseményére nem kellett sokat várni, hisz az előétel és a kávé után rögtön megkezdtük a táncot. A nyitótáncra külön koreográfiával készültünk, amit a tánctanárnőnk állított össze nekünk Elvis Presley - Unchained Melody című számának angolkeringősített verziójára. A táncunknak mondhatom hivalkodás nélkül, hogy elsöprő sikere lett, bár mi tudjuk, hogy sokkal szebben is tudunk mi táncolni, csak menyasszonyi ruhában nem próbáltunk egyáltalán és Sanyi 2x én meg egyszer léptem rá a ruhára, úgy hogy majdnem elestem. Picit izgultunk a tánc miatt, mert a szüleink tudták, hogy járunk órákra és külön tánccal készülünk, és volt bennünk egy megfelelési kényszer, de szerencsére mindenkinek nagyon tetszett amit mutattunk. Ha lesz videó majd megosztom veletek is. A stressz levezetésére aztán jártunk teljesen spontánul egy jó kis jive-ot, de azt sajnos azt hiszem senki nem vette fel, pedig igen csak jól sikerült.

A leves után ellopták a menyasszonyi csokrom, majd egyszerre engem és Sanyit is, úgyhogy pár percre menyasszony és vőlegény nélkül maradt a vendégsereg. A menyasszonyi csokor kiváltásával kezdődött a szórakozás, a násznagyok cipőt cseréltek és kacsatáncot kellett járjanak. Csak a kedves csokortolvaj azt felejtette el megmondani, hogy ki kivel cseréljen cipőt, így a násznagyasszonyok egymás közt és a násznagyurak egymás közt cseréltek cipőt. A csokrom így aránylag könnyen visszaszereztük, már csak mi voltunk ellopva. Minket az én barátaim tulajdonítottak el, szerencsére egyszerre, így egész lagzi alatt egy percig sem kellett a kis Férjecském nélkülözzem. A mi feladatunk volt visszaváltani egymást, megadott szavakkal kellett szerelmes verset írjunk egymásnak. A szavaink a következők voltak: elektromos, fúrópisztoly, egérlyuk, prosztata, C-vitamin, tintahal, lepedő, hárpia, úthenger, neuron. Igaz ketten a terem két végében írtuk a verseket, de mind a kettőnknek akadt komoly segítőtábora. Na és akkor a remekművek:

Az enyém:

Egy lepedőnyi C-vitamin hárpiának való,
Az elektromos fúrópisztoly egérlyukat fúró.
Az úthengernyi szerelem neuron pusztító,
A sült tintahal prosztata javító.
Szeretlek Sankó!

A Sanyié:

Megcsapott az elektromos áram,
Mikor megláttalak Drágám nálam.
Mint a fúrópisztoly áthalad a falon,
Úgy tüzel a neuron az agyon.
Úthenger az egérlyukon
Szeretlek Drágám nagyon, nagyon.
Akkor sem vagy hárpia,
Mikor sok bennem a pia.
Elfogyott a tinta, hallod?
C-vitamin jó, ha prosztata a bajod.
A tiszta lepedőt nem garantálom
És ezt a verset most bezárom.

A tolvajok meg voltak elégedve a teljesítményünkkel, így folyatódhatott tovább a buli.

Már csak Sanyi barátai nem loptak el semmit, ami gyanús is volt, és láttuk is, hogy nagyon készülnek valamire. Az én cipőmet próbálták ellopni, de, hogy nem sikerült Sanyit vették ölbe a fiúk és így az ö cipőjét vitték el. A cipőt megint csak mi kellet kiváltsuk egy mindenki számara igen csak vicces feladattal. Egy lepedőre rávarrtak egy csecsemő rugdalózót Sanyi kidugta a fejét a fej helyén én a kezem a kezeinél, Sanyi a kezét a lábánál és így életre kelt Picurka. Én a lepedő mögött nem sokat láttam, de mivel én voltam Picurka keze nekem kellett neki a mindennapi feladatokban segíteni, mind a reggeli ásításban, mosakodásban, fogmosásban, borotválkozásban, na meg egy kis sör elfogyasztásában. Nagyon jó kis feladat volt, mindenki nagyon élvezte, kíváncsian várjuk erről is a videót.

A cipő visszaszerzés után aztán megvágtuk a menyasszonyi tortát, ami nagyon szép volt, bár csak mi tudtuk, hogy csak a legfelső szintje ehető, a többi makett. :-) Nagyon finom torta volt kakaós piskóta erdei gyümölcs krémmel és fehér csoki bevonattal. Amit megvágtunk a díszítés miatt marcipánnak nevezett mandula aromás cukormassza volt, így nem azt szolgálták fel, de amit megettünk az nagyon fincsi volt. Ami nagyon tetszett még, és úgy volt, ahogy én szerettem volna, hogy amikor hozták a tortát gyertyák égtek körülötte, nem ez a fényes tűzijáték volt. Sokkal meghittebb volt ezáltal a pillanat.

Az ajándékgyűjtés után már csak egy "kötelező" momentuma volt a lagzinak, méghozzá a menyasszonytánc, ami egy kicsit a mi egy kicsit a vőfély hibájából igencsak rövidre sikeredett. A probléma az volt, hogy a vőfély mind azt kiabálta, hogy eladó a menyasszony 100-ért vagy 500-ért, így mindenki azt hitte, hogy 100 lej alatt nem is lehet velem táncolni, ami azért igen csak sok pénz, így kevesen álltak fel. Utólag hallottuk, hogy sokan készítették a pénz otthon már a menyasszonytáncra, na de ennyi baki kellett. Az elején kellett volna szóljunk a vőfélynek, de hát így is jó volt. A menyasszonytánc után aztán már csak a felhőtlen bulizás maradt. A zenekar nagyon jól tette a dolgát, nagyon meg voltunk elégedve a zenészekkel, énekesekkel és a vőféllyel is. Meglepetés is volt számunkra, mert mi úgy tudtuk, hogy 5 tagú a zenekar, de mint utólag kiderült elhozták az énekesnőjüket is, aki az étkezések és a nem táncolós időszakokban nótákkal szórakoztatta a vendégsereget, ami igazán jó ötlet volt, tekintve, hogy mindkettőnk családja szeret nótázni. Ajándék-képpen meg kaptunk egy iránytűt a hölgytől, ami mutatja majd nekünk az utat a közös jövőnkön át. Az utolsó vendégek hajnali fél 6 körül mentek el nótaszó közepette, és mire kifizettünk mindenkit és mindent fél 7 körül kerültünk ágyba a hotelszobánkban. Reggel 9kor már felébredtünk és indult a nap. Elköszöntünk az ott elszállásolt vendégektől, összeszedtük a cuccaink, a sok maradékot és 4 autót teljesen megpakolva kora délután értünk haza. Az anyukák ügyesen elosztották az étel- és süteménymaradékot, az apukák az italokat és még vasárnap délután hazaindultak az én szüleim Csíkba, a Sanyi szülei Selyébe.

Hétfőn még volt egy pár intézni valónk. Fájó szívvel megváltam a menyasszonyi ruhámtól, kifizettük a tortát és a dekort, délbe meg hazamentünk mi is Selyébe, hisz a rengeteg virágból vittünk (vagy küldöttünk) a nagytaták sírjára is, akik sajnos már egy sem lehetett velünk ezen a nagy napon. Keddtől viszont már minden visszaállt a megszokott kerékvágásba, dolgozunk és tervezgetjük a nászutunk.

Nem hiszem, hogy igazából le tudom írni azt amit éreztem aznap. Olyan volt minden mintha álmodnék és néha még most sem hiszem el, hogy ez megtörtént. Nagyon várom már a videót, hogy újra átélhessem azokat az érzéseket. Egy biztos, ez volt eddigi életem legszebb és legemlékezetesebb napja.

Hivatalos fotóink még nincsenek, de egy párat kaptam a rokonoktól ezekből teszek most közzé, aztán jön majd a képözön is.

Meghívónk

Napraforgó csokrom a polgárin

Kiegészítőink

Anyukám öltöztet

Apukámmal a templomba bemenet

Várt rám

Itt már friss házasokként

Beértünk a vendéglőbe

Puszi

Nyitótánc

Megcsináltuk :-)

Cipőcsere a csokorért

Ihletre várok

Picurka

Tortavágás

Menyasszonytánc után

Foly köv. :-)

Képek a polgári esküvőnkről

2011-05-20T08:58:00.000+03:00

Tegnap déltől hivatalosan Lakatos Annamária lett a nevem. :-)

Most többre nincs időm, de íme pár kép a nagy eseményről:

Jön a hajrá

2011-05-04T11:45:00.000+03:00

Így két és fél héttel az esküvő előtt vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba. Ne ijedjen meg senki nem a férjhez menésben kételkedem, abban az egyben nagyon biztos vagyok, maga az esküvővel kapcsolatban vannak szélsőséges érzelmeim. Egy nap folyamán többször változnak az érzelmeim, egyik percben azt várom, hogy itt legyen és csináljuk, mert kíváncsi vagyok és szeretném megélni minden pillanatát, a másik percben meg a hátam borsózik az egésztől és azt várom, hogy legyünk túl rajta már egyszer.

Most már tényleg az utolsó száz méteren belül vagyunk. A meghívókat kiosztottuk, bár az sem ment zökkenő mentesen. Úgy 200-220 meghívottra számítottunk ezért, biztos ami biztos alapon rendeltünk 160 meghívót, hogy az biztos elég lesz, sőt. Hát nem. Cakkra elég, még nekünk sem biztos, hogy marad egy példányunk. Nem tudom, hogy számoltuk így el, szóval sejtem, inkább csak, hogy hol hibáztunk. Amikor a meghívókat rendeltük csak egy kb vendéglistánk volt, inkább csak a személyekre figyeltünk, így azt hittük 100-120 meghívó biztos elég. Azt hiszem itt tévedtünk. Ajánlom mindenkinek, már az elején legyen egy pontos névsoruk, amin persze még lehet változtatni, de akkor is könnyebb az ilyen helyzeteket elkerülni. És természetesen mindig kell tartalékot rendelni. Minket az mentett meg.

Aztán megvettem a menyasszonyi cipőmet. Kompromisszumot kötöttem, de nem bántam meg. Én pántos cipőt szerettem volna, de nem találtam semmi szépet, ami meg szép volt nem volt a méretemben, így egy pánt nélküli mellett döntöttem. A sarka is kicsit magasabb, mint amilyent szerettem volna, ilyen magas sarkúm nincs is több, de minden nap gyakorolom a járást benne, és elég jól megy. Természetesen táncolni lesz egy alacsonyabb sarkúm is, de ezzel is menni fog azt hiszem.

Aztán, hogy ne unatkozzunk és nehogy már nyugodtan üljünk tegnap kiderült, hogy a vendéglő vezetője, akivel mi eddig mindent megbeszéltünk, május 15.-étöl már nem dolgozik ott, helyette egy másik hölgy lesz, aki Anyósomékkal nagyon kedves volt. Az egyedüli előnye a helyzetnek, hogy magyar ez a nő, viszont nekünk egy számlán kívül, hogy kifizettünk bizonyos összegű előleget semmi papírunk nincs, remélem amit megbeszéltünk a régi vezetővel, ez most nem fogja azt mondani, hogy nem lehet. Egy kis plusz stresszet ez is jelent így a finishben.
A hétvégén voltunk egy esküvőbe a Sanyi rokonságában, és érdekes módon akkor nem izgultam, inkább izgatottan vártam a miénket és ugyan ez az érzés kerített magába a hercegi esküvő nézése közben is. Természetesen azt is néztem, hisz engem most minden érdekel ami a témába vág.
A hétvégén megyünk haza Fényre, megyünk jegyes képzés szerűségre a református paphoz, de előtte el kell menjünk még a katolikushoz is, hogy beszéljünk meg vele is amit a református üzent. Ma ha minden jól megy megrendeljük a tortát is. Ami még mindig nincs meg az a polgári esküvői ruhám, hisz az pár nappal előtte lesz, így nem mehetek oda is menyasszonyi ruhába. Ha a városba a héten nem kapok, akkor szombaton megyünk Mátészalkára ruhát venni és addig haza sem jövünk míg nem találunk valamit. :-) Jövő hét elején kell menjünk a polgármesteri hivatalba, leadni a papírokat a polgárira, aztán ideje órára pontos beosztást csinálni a nagy napra, hogy mindenkivel tudjunk újra beszélni, fotóssal, zenészekkel, dekorossal stb.
Azt hiszem nem fogunk unatkozni az elköventkezentö 17 napban, föleg ha még azt is beleszámítjuk, hogy jövő hétvégén némi nemű legény-, illetve lánybúcsú is kinéz.

Lemaradások

2011-04-21T10:14:00.000+03:00

Megint elmaradtam a beszámolni valómmal, mostanában valahogy nem tudom napirenden tartani ezt a blogot, ezért bocsánat mindenkitől. Remélem azért továbbra is maradtok az olvasóim, én meg próbálok, ha utólag is de mindenről beszámolni.

Így az esküvő előtt egy hónappal, már minden az körül forog, de április elején két hétvégét azért még sikerült megmenteni. Április első hétvégéjén nagyon szép idő volt, így ezt kihasználva kimentünk kicsit a természetbe. Szombaton a - már jó párszor meglátogatott - Faragói tavaknál voltunk egy kis sütésre, vasárnap viszont már egy sokkal izgalmasabb helyen a Szászrégen melletti Mocsárerdőt csodáltuk meg Jácinték társaságában. Jácinték fedezték fel ezt az elvarázsoló helyet netten, és mivel csak pár tíz kilométerre van Vásárhelytől egy vasárnapi kiruccanást mindenképpen megért. Bár csak április 3.-a volt, az idő igazán késő tavaszias volt, rövid ujjú blúzoson töltöttük az egész napot. A Mocsárerdő egy természetvédelmi terület, ahol több száz éves (akár 5-700 éves is) kocsányos tölgyek vannak. Sajnos a fák nagy része már nem él, de így is lenyűgöző látvány a sok vastag, öreg fa. A hely neve nem hiába Mocsárerdő, hisz a fák a mezőn is és az erdő közt is elég mocsaras helyen nőnek, vigyáznunk kellett a megközelítésüknél, mert egy egy óvatlan lépéssel bokáig lehetett a vízben állni. A nagyobb fákat persze mind lemértük, hogy melyik a legvastagabb, végül az erdőben találtunk egy olyan széles törzsűt amit négyen is alig értünk át. Jókor mentünk, mert az erdő még nem volt kizöldülve, így jól lehetett látni a vastag törzsű matuzsálemeket. Én nem is szaporítom tovább a szót, beszéljenek a képek helyettem.

Vén tölgyek

Együtt

Szélles

Kukucs

Vagy én vagyok pici, vagy a fa nagy ... de lehet, hogy mindkettő

Az egyik legépebb koronájú tölgy

Évgyűrű számolás (100 év csak az épen maradt rész)

Beleférnék :-)

Harc a fényért

Mi és a The Big One (4 személyes kerület)

The Big One

Jácint az odúban

Kakasmandikó

Pirosló Hunyor

Egy másik fontos esemény április elején Zsombi keresztfiunk születésnapja volt, így április második hétvégéjét, a hagyományokhoz híven Sepsiszentgyörgyön töltöttük. Októberben láttuk utoljára a Kislegényt, amikor nálunk voltak, azóta nagyon sokat fejlődött, ügyesedett, okosodott. Mindenek előtt leszokott a pelusról teljesen, egyik napról a másikra, amire nagyon büszkék vagyunk, de a beszéde is nagyon sokat fejlődött, most már válaszol a kérdésekre és nagyon logikusan, okosan beszélget. Egy igazi kis Rosszcsont, fél szemével mindig azt lesi mikor csintalankodhat egy kicsit, de hát ettől olyan zabálni való. Mi szülinapjára egy emeletes parkolóházat vettünk neki, ami a vártnál sokkal nagyobb sikert aratott, Sanyi keresztapjával naponta több órát elszórakoztak vele. Nagyon aranyos volt amikor mindig jött Sankóhoz, hogy Keresztapa játszunk, pályával? Hát lehet neki nemet mondani? A másik vicces mondása az "Ez jó móka lesz", amit mindig olyankor használt amikor valamit nagyon izgatottan várt, mind például a tortafelvágás, vagy a gyertyaelfújás. A csúnya szó nála az "átkozott áfonyák" amit a kedvenc rajzfilmjéből a Fifiböl idéz. Sok más kifejezést tanul még rajzfilmekből, de ezek a legjellemzőbbek. Szombaton bementünk Brassóba menyasszonyi cipőt és polgári esküvőre ruhát keresni, de nem találtunk semmit. Amikor hazaértünk már vártak Tündéék, így mind a két pár keresztszülei (a sok közül) ott voltak a kis ünnepelttel. Vasárnap ebédre meg megjöttek a nagymamák, nagypapák, nagynéni is és teljes volt az öröm. Nagyon jól éreztük magunkat, jó időnként találkozni a számomra oly fontos barátnőimmel, akikkel sajnos fizikailag nagyon ritkán tudunk együtt lenni (főleg így hárman) viszont nem telik el úgy nap, hogy ne jutnának valami kapcsán az eszembe.

A kis család

Táncoltam a Keresztfiammal

Medvepajtás

A kis huncut ünnepelt

Két kanállal várta a tortavágást, de a gyertyákat sem lehetett elhagyni

A húsvéti ünnepeket Csíkban töltjük, de ez is az esküvő árnyékában fog eltelni, hisz a meghívók kiosztása lesz a legfontosabb teendőnk. De hát ez nem is csoda, hisz egy hónap és itt a nagy nap.

Vissza az esküvőszervezéshez

2011-03-30T13:30:00.000+03:00

Bár a nagy jóslók újabban 2011 május 21.-ére jósolják a világ végét, mi azért folytatjuk az esküvőnk megszervezését, lehet mégsem jön be nekik.

Idén a Sándor napozásra feljöttek megint a szülők és elmentünk az étterembe megkóstolni a kajákat és kiválasztani a menüt. 4 féle menüt kóstoltunk meg, mindenki csipegetett mindenikből és végül közös nevezőre jutottunk. Most nem árulom el, hogy mit választottunk, hogy legyen meglepetés mindenkinek, de azt elárulom, hogy nagyon finom kaja lesz, bármit választottunk volna, nem tudtunk volna mellé nyúlni. Majd az esküvői beszámolókor ígérem pótolom ezt az infót is.

Közben megrendeltük a meghívókat és kész is lettek időben, így a szülőket egy egy adaggal "megajándékoztuk", hogy akinek tudják adják át ők. Erről is utólag fogok majd képeket feltenni.

Tegnap délután a 3. öltöny felpróbálása után megvettük a Vőlegény uram hacukáját is. Hát ha elfelejtettem volna, hogy többek közt miért is akarok hozzámenni feleségül tegnap újra eszembe juttatta, olyan jól áll rajta. Nagyon csini lesz, azt garantálom mindenkinek.

Most már nagy vonalakban megvagyunk a szervezkedéssel, még be kell szerezzünk pár "apróságot", mint menyasszony és vőlegény cipő, kiegészítők, torta és italok, polgári esküvőre ruha, és szét kell hordjuk a meghívókat. Április végén meg kezdünk mindent előröl, mindenkivel megbeszélni a részleteket, pontosításokat és jöhet is a nagy nap.

Már csak 52 nap van hátra, nagyon gyorsan el fog repülni.

Dühös vagyok ...

2011-03-25T10:22:00.000+02:00

... mert kirabolták Apukámat Olaszországban. Fényes nappal, egy nagy benzinkút kamionokkal és autókkal tele parkolójában. Egyelőre én még nem beszéltem vele, csak azt tudom, amit Anyukámnak elmondott, de eléggé el volt keseredve szegény. Apukám kamionsofőr, járja egész európát, most ép Franciaországba ment. Megállt kivenni a kötelező pihenőjét, bezárta az autót és elment kenyeret venni. Mikor visszaért az ajtó fel volt feszítve és a kabint teljesen felhányták, mindent elvittek, ami értékes volt, az autós tévéjét, fényképezőgépét, két GPS-t (az egyik kölcsön kapott volt), az útra vitt cigijét, a céges bankkártyáját (amit nem hordott magával, mert csak tankolni és autópályadíjat fizetni használta) és vagy 400 eurót, amit azért vitt, hogy italt vegyen az esküvőre. Mindent módszeresen átkutattak, még a felsö ágyat is lenyitották, a papírjait szerencsére nem vitték el, csak szétdobálták a kabinba. Kihívta a rendőrséget is, de azok azt mondták, hogy semmi esély, hogy elkapják a tettest, ha gondolja menjen be holnap az örsre és írjon egy nyilatkozatot, de azt meg minek, ha úgysem kap vissza semmit. A legbosszantóbb az, hogy senki nem látott semmit, mellette állt egy olasz kamion, az épp aludt, el volt húzva a függönye, és senki más egy forgalmas parkolóba. A másik dolog ami bosszant, hogy általában nincs nála ennyi pénz, csak annyi amit a pénztárcájába hord, mintha tudták volna, hogy pont akkor van nála nagyobb összeg. Tudom, hogy más sokkal többet is vesztett és vannak akik sokkal rosszabb helyzetbe vannak mind mi de akkor is Felháborító.

Ami viszont elkeserít, hogy ilyen emberek vannak a világon. Jó, persze eddig is tudtam, de nagy naivan azt hittem, minket nem érhetnek el, nem lehetünk mi célpontja egy rablásnak, hisz nem vagyunk gazdagok, de úgy néz ki, ebben is tévedtem. Felháborít, hogy hogy jön valaki ahhoz, hogy más, becsületes kétkezi munkával megkeresett javait elvegye, ott hagyja az út szélén pénz nélkül. Szerencsére, Apumnak van saját bankkártyája, amire tudtak pénzt tenni, így tud menni tovább, de mi lenne, ha azt is elviszik. Meg miért dolgozzak én becsületesen, ha jön egy ilyen genya és elviszi amiért én dolgoztam meg?

Vége a síszezonnak

2011-03-25T10:00:00.000+02:00

Hát igen, ez is lejárt, jövő decemberig szögre akasztottuk a bakancsokat. Bár egy kicsit nehezen indult a szezon, hisz csak szilveszterkor tudtunk először sízni és januárban sem sok hó hullott azért egy jó második szezont zártunk. Úgy érzem, mindketten elég sokat fejlődtünk, úgy technikában, mint gyorsaságban. Idén kipróbáltunk egy pár új pályát: a gyergyócsomafalvit, borszékit, hargitafürdöit és a maroshévízit.Persze, volt amelyik nem jött be és egyhamar nem hiszem, hogy visszamegyünk, de ahhoz képest, hogy tavaly csak a Havas bucsinon síztünk ez már nagy előrelépés. Idén is maradt továbbra is favorit a Havas bucsin és hozzá csatlakozott a maroshévízi pálya is. Ide jártunk a legtöbbet. Aki látott engem már sízni, az tudja, hogy én a "nagymama" stílust képviselem, azaz, sok kanyarral és lassan ereszkedek, mert mindig félek, hogy ha valaki elém kerül nem fogok tudni megállni és elütöm. A szezon végére viszont picit összeszedtem a bátorságom és a magabiztosságom és már egész gyorsan, Sanyit is utolérve ereszkedtem a legutolsó sízésünkön Maroshévízen. Söt, leereszkedtem vagy négyszer a piros, azaz közepes nehézségű, pályán is. Igaz itt továbbra is nagymama stílusba és mindkét lábam reszketett amikor először leereszkedtem a nagyon feszült koncentrálástól, de élveztem. Természetesen a második alkalommal már lazábbra vettem a figurát és nagy lazaságomba oda is csaptam magam, azt hittem fennebb tudom tolni a szemüvegem de a bot beakadt a lábam közé és estem egyet mint egy nagykabát. Különösebben nem ütöttem meg magam, csak a jobb térdem belső fele kékült meg egy sávban, ahogy a másik lécemmel nekimentem. Mellesleg ez volt ez első és utolsó nagy esésem a szezonban. (Kisebbek a borszéki pályán voltak, amikor végül a hátamon hoztam le a lécet. :-) ) De a kedvem nem vette el kis pihenés után még kétszer lecsúsztam a piros pályán. Hát igen ezelőtt két évvel még léc sem volt a lábamon, most meg már sajnálom, hogy vége a télnek és a síszezonnak.

Összességében jó kis szezonon vagyunk túl, remélem a következő is legalább ilyen jó lesz.

Hétvégéink

2011-03-09T22:17:00.001+02:00

Mivel mostanában leginkább az esküvőszervezésről szólt a blog, ideje egy kicsit másról is írni. Az utóbbi pár hétvége nagyon mozgalmasra sikeredett és az elkövetkezendőkön sem fogunk unatkozni előreláthatóan. Voltunk otthon Csíkban egy hétvégén a következőn Hargitafürdőn sízni és szülinapozni, majd sízni a Bucsinon, végül múlt hétvégén táncversenyt nézni és sízni Maroshévízen. Tegnap meg a Nők napja alkalmából a kollégákkal beültünk egy pizzázóba és kicsit beszélgettünk szórakoztunk. Nagyon jó volt kicsit a munkahelyen kívül is együtt lenni, mert jó kis társaság lennénk, ha többet találkoznánk. Sajnos sokan nem jöttek el, mert kihasználva, hogy 2 órakor elengedtek mindenkit, inkább hazamentek, de én nem bántam meg, hogy így döntöttem.
Részletesebb beszámolt igazából a Hargitafürdői kiruccanásról és a táncversenyről szeretnék írni, mert tervezek az idei síszezonnak egy külön beszámolót, a sízésekről majd akkor.
Február 19-20 között voltunk Sanyi egyik volt évfolyamtársáékkal, barátainkkal és az ö baráti társaságukkal Hargitafürdőn egy kis pihenős, sportolós, szórakozós hétvégén. Mind utólag kiderült, szülinapi meglepetés is volt ez a "buli" de mivel minket az ünnepelt hívott meg, így ezt csak a helyszínen tudtuk meg, amikor mindenki sustorogni kezdett, hogy akkor jöhetnek az ajándékok, mi meg csak néztünk, mind borjú az új kapura, de végül ebből is egy jó poén és hatalmas kacagás lett. Szombaton reggel indultunk Vásárhelyről, ahol hónak már nyoma sem volt, Hargitafürdőre pedig délben amikor megérkeztünk amíg tudtunk kimenni a főútról a fürdőre, akkora hó volt. Volt is nagy öröm, hisz az alapötlet a sízés, korcsolyázás, hópánkózás (snow tubing) volt. A ház egy csendes helyen volt, 100 m-re a sípálya aljától. Nagyon jól felszerelt nyaraló volt, minden szobában sok-sok ággyal, úgyhogy kényelmesen elfértünk, és a fűtés is központilag volt megoldva, így csak egy kazánban kellett tüzelni.

A ház előtt

A szombati nap nagy része sízéssel, illetve snowboardozással telt, a legjobb viszont az volt, hogy együtt maradt a társaság nagy része, így a pályán is jól szórakoztunk.

Irány a sípálya - A pálya ördögei

Mind utólag kiderült az egyik volt 9-12ös osztálytársam is ott kellett volna legyen, mivel a férje vásárhelyi és jó barát a mi társaságunkkal, de végül csak a férje jött el a legnagyobb sajnálatomra. (Ismét bebizonyosodott, hogy kicsi a világ.) Este aztán jött a meglepetés torta felvágása, illetve az ajándékos "eset", amin jót derült a társaság. Az elfogyasztott alkohol mennyiség növekedésével egyre filozofikusabb témák kerültek elő, megbeszéltük az élet és a család értelmét, végül különböző társasjátékokkal ütöttük el az időt. Vasárnap reggel kellemes sétával kezdtük a napot, elmentünk hópánkózni, korcsolyázni. A hópánkót nagyon élveztem, én csúsztam a legtöbbet a társaságból. :-) Kicsit visszatért a gyermekkorom.

Hópánkózás

Délután aztán készült mindenki már haza. Amíg ott voltunk majdnem végig havazott, így jó araszos havat kellett az autókról letakarítani, viszont egyáltalán nem volt hideg, tökéletes időjárás volt a szabadban töltéshez.

A Hargita télen - csodálatos

Mi még miután bepakoltunk az autóba, síztünk még pár kört, aztán mi is hazaindultunk, egy nagyok kellemes, aktív, de ugyanakkor pihentető hétvége után.
A másik esemény amiről írni szerettem volna, most hétvégén volt, két napos táncversenyt szerveztek Vásárhelyen, a Muresul kupát, a román bajnokságot, és Románia történelmében először a Standard táncok Európa kupáját. Két napos rendezvényről volt szó, szombaton volt a Muresul kupa első napja, a román bajnokság különböző korosztályokra osztva, egyik korosztálynak standard a másiknak latin táncok, illetve a Standard táncok Európa kupája, vasárnap meg a Muresul kupa második napja és a román bajnokság folyatása. Mivel nekem a szombati program jobban tetszett, így vasárnapra terveztük be a sízést, szombat délután meg lementünk a sportcsarnokba táncversenyt nézni. Nagyon sok jelentkező volt, így egy kicsit korán is mentünk, nagyon sok selejtezőt végignéztünk, aztán az elődöntőket és a döntőket, így éjszaka 2-kor lett vége a programnak, de megérte ott maradni. Egy élmény volt az Európa kupában szereplő 22 országot képviselő párosok táncát nézni, a román bajnokság felnőtt korosztályának latin táncai is ámulatba ejtettek, így mindkét táncnemben a legjobbakat láthattuk. Én arra a következtetésre jutottam, hogy ha a 13-14 évesek szintjén tudnánk táncolni, én nagyon meg lennék elégedve vele. Fényképezőgépet sajnos nem vittem, de a Román Sporttánc szövetség honlapján találtam képeket, elsősorban az Európa kupáról, aki kíváncsi rájuk megnézheti itt. Találtam pár videót a youtube-on azokat is megosztom veletek .

Európa kupa - Angol keringő a döntőben

Európa kupa - Tangó a döntőben

Európa kupa - Quick step a döntőben

Remélem még rendeznek hasonló eseményeket Vásárhelyen, rám mint nézőre akkor is számíthatnak.
Az elkövetkezendő hétvégéink sem lesznek unalmasok, ezen a hétvégén megyünk Fényre, aztán következő hétvégén újabb szülőtalálkozót tartunk, Sándor napozással és esküvői menü kóstolással egybekötve.
Nemsokára jövök a sízős, és újabb esküvőszervezős bejegyzéssel.

Tegnap először ...

2011-02-08T14:23:00.000+02:00

... borultam ki az esküvőszervezéssel kapcsolatban. Ahhoz képest, hogy mennyi mindenen vagyunk már túl, nem is olyan rossz teljesítmény. A sarkalatos pont természetesen a dekoráció, illetve virágdekoráció. Ez az a pont, ahol igazából csak nagyon halvány elképzelésem van arról, hogy mit szeretnék, és ez meglehetősen frusztrál. A másik dolog ezzel kapcsolatban ami "nyomja a csőröm" az az, hogy nem igazán olyan szempontokat kell figyelembe vegyek az amúgy is nehezen alakuló díszítéseknél, amilyeneket én szeretnék, mind például, hogy mi tetszik, melyik a legszebb, hanem olyan szempontokat, amiket soha nem szerettem volna, nem hogy figyelembe venni, hanem teljesen törölni az agyamból, mind a mibe megy bele a vendéglő, fogják-e hagyni megvalósítani az elképzelésem, na meg persze az anyagiak. Így történt, hogy miután beszéltünk egy növel, aki elvállalná a dekoráció, aránylag jó árban, és elég sok választási lehetőséggel, amikor hazamentünk és előkerült, hogy ez mind jó és tökéletes, de kérdéses, hogy a vendéglő megengedi-e, hogy ne az ö dekorjukat vegyük, hanem más fogadjuk, nálam kiborult a bili. Szegény Sankóm azt sem tudta mit kezdjen velem, hogy kicsit megnyugodjak és ne akarjam az egész lagzit felrúgni, mondván, nekem elég a polgári. Néha nagyon megsajnálom öt ilyenkor, mert tudom, hogy nagyon csúnya hisztis, makacs és mártíroskodó vagyok ilyenkor. Szerencséje, hogy nem gyakran törnek rám ilyen rohamok. Idővel aztán lenyugodtam egy kicsit és megegyeztünk, hogy ha hagyja a vendéglő akkor megfogadjuk azt a nőt, ha meg nem akkor választunk egyet a vendéglő dekorjai közül és rendelünk hozzá virágokat valahonnan.

Ami a virágokat illeti a beszélgetés a növel azért annyit segített, hogy most már tudom, hogy mivel tavasszal lesz az esküvőnk szeretném, ha tavaszi virágaink lennének, első jelöltünk a tulipán, de nekem szimpatikus a gyöngyvirág, az orgona és a jácint is. Ha valakinek van tapasztalata ezekkel a virágokkal kapcsolatban szívesen látom a véleményét.

Fejlemények

2011-02-01T12:02:00.000+02:00

Az új évben eddig minden időnk és energiánk a munka mellett az esküvőszervezés foglalta le. Mondjuk ez nem meglepő, hiszen rohamosan közeleg a nagy nap és még nagyon sok elintéznivaló van hátra. Na de lássuk mire is jutottunk az elmúlt egy hónapban:

Először is megvan a polgári esküvő dátuma, pontos időpontja: 2011 május 19.-én 12:15 órai kezdettel lesz a polgárink, a templomi esküvő hetének csütörtökjén. Két okból is ezt a dátumot szerettük volna. A templomi esküvő napján úgy gondoltuk, hogy lesz elég intézkedni valónk, az egész nagy násznép úgysem fér be a hazásságkötő terembe, úgyhogy hamarább szerettük volna megtartani a polgárit. A május 19 meg amúgy is fontos nap a családban, hisz az én imádott Vőlegényem születésnapja is erre a napra esik, így idén kap egy Feleséget szülinapjára. :-))

A másik nagy fejlemény, hogy megvan a menyasszonyi ruhám. A rendszeres olvasóim tudják, hogy nagy dilemmába voltam a ruhával kapcsolatban. Édesanyám feljött az egyik hétvégén és elkezdtük körbejárni a szalonokat. Péntek délután kezdtük a körutunk a Mária szalonnal. Itt volt egy ruha ami elég aranyos volt, de nem győzött meg igazán, és az ott dolgozók hozzáállása sem tetszett igazán, úgyhogy elég gyorsan továbbálltunk. A következö a Happy End volt. Itt is voltak aranyos ruhák, de itt sem kacsintott velem szembe az igazi, és a ruhák minősége sem volt a legjobb, úgyhogy itt is nagyon gyorsan végeztünk. Még maradt időnk egy szalonra aznap, így a főtéri Evi White House felé vettük az irányt. Itt már két ízig-vérig kereskedő eladóval találkoztunk. Én eredetileg egy egyszerűbb A vonalú ruhát szerettem volna, de itt egyből egy hercegnő típusút adtak rám, és rá kellett jöjjek, hogy jól áll nekem ez a fazon is. A második ruha amit itt felpróbáltam elrabolta a szívem. Gyönyörű volt, igazi hercegnőnek éreztem magam benne, tudtam, hogy az Igazi ruha, csak volt egy kis bökkenő ... mivel gondolom nagyon sok lány érzett így ez a ruha iránt, előttem, már eléggé látszott rajta a sok kölcsönzés. Néhol inkább szürke volt mind fehér. Itt meg felpróbáltam két ruhát, az egyik nagyon szép volt és jól is állt, de mivel az alja díszített volt, így nem tudtak felhajtani belőle, így az kiesett a "versenyböl". Hazafele menet próbáltam meggyőzni magam, hogy nem is olyan szép az a ruha, meg nem is ilyent akartam én, de elég nehezen ment. Otthon aztán megmutattam a képeket Apukámnak és Sanyinak is (nem hiszek a babonába, miszerint a vőlegény nem láthatja a menyasszony a ruhába csak az oltár előtt), elküldtük Sanyi szüleinek is, de mindenkinek az a ruha tetszett a legjobban. Este aztán azzal az elhatározással feküdtünk le, hogy másnap még megnézzük a többi szalonba is, és ha sehol nem találunk hasonlóan jól állót de szép fehéret, esetleg újat, akkor maradunk annál a ruhánál. Szombaton Anyukámmal elmentünk a tudori Nunta Perfecta szalonba. Itt is nagyon szép ruhák voltak, látszott rajtuk hogy újak és volt egy ami kifejezetten jól is állt, jó nem annyira mint "A ruha", de ez volt a második a sorban. Anyukámék ezután haza kellett menjenek, így Sanyival ketten folytattuk a nézelődést. A Rubin Szalonban is nagyon szép ruhák voltak, aránylag tiszták is, bár némelyiken már látszott a sok próbálás. Itt is kiválasztottunk kettőt, amin még gondolkodtunk. Már csak egy szalonunk volt hátra, a Szeléna. Itt is volt egy nagyon szép ruha, amelyik picit vetekedett "A ruhával", de ennek a mell része egy picit szűk volt, túlságosan kiadta a formáim, így erről is lemondtunk. A hétvége további része teljesen a ruhák képeinek a nézegetésével telt, próbáltam eldönteni, melyik is legyen a Kiválasztott. Hétfőn aztán vettem Sankóm és elmentünk még egyszer a Nunta Perfecta-be, és végül ott is hagytuk az előleget, a második legjobban álló ruhára. Az Evi White House-ba nem mertem visszamenni, hogy még egyszer felvegyem, illetve megnézzem egy kicsit jobban a ruhát, mert az a típusú eladók voltak, hogy azok biztos rábeszéltek volna a ruhára, még ha látom is hogy nincs a legjobb állapotba, így jobbnak láttam nem kockáztatni. A Nunta Perfecta másik előnye, hogy még folyamatosan hoznak új ruhákat és ha valamelyik megtetszik bármikor kicserélhetem, és még a 10% kedvezményt is megtartom. Őszintén szólva van bennem egy kis hiányérzet a ruhával kapcsolatba, bár tudom, hogy ha nem próbálom fel a másik ruhát, csak ezt én lennék a legboldogabb menyasszony és úgy érezném az enyém a legszebb ruha a világon. Most majdnem naponta megnézem a képet, hogy szokjam és barátkozzam a Kiválasztottal.

Járunk táncórákra. :-) Pontosabban társasági tánc tanfolyamra a Dance Art-hoz. Minden kedden és csütörtökön este másfél óra tánctanulás 11 héten keresztül. Eddig a bécsi keringőt és a merenguet tanultuk, de nagyon élvezzük a tanulást. Amikor lejár ez a kezdő csoport lehet menni tovább középhaladó tanfolyamra, és már azon is gondolkozunk, hogy folytatjuk. Bár arra rájöttünk már, hogy nagy valószínűséggel ennyi nem lesz elég a lagzi kezdőtáncának betanulására, de ha a kezdő tanfolyamon túl leszünk majd veszünk pár magánórát és az alatt összeállítunk egy szép kis koreográfiát az esküvőre.

Most a dekoráció a fő téma. Sanyi és az Édesapja voltak a vendéglőnél, lefényképeztek egy pár dekorációt amit a vendéglő csinál. Van kettő ami színben esetleg tetszene is, a bordó-fehér vagy a narancssárga-fehér (bár csak magában ez a dekoráció elég szegényes legalább virággal fel kellene dobni), viszont virágokkal nem foglalkoznak, és nem tudom, hogy hogy rendeljem meg a virágokat, hogy utólag találjanak színben a szövet-díszítéssel. Azt is csinálhatnánk, hogy a virágostól vesszük az egész dekorációt szék-, asztal és teremdíszítéssel együtt, viszont azt nem nagyon nézi jó-szemmel a vendéglő, bár így könnyebb lenne virágokat választani a dekorhoz. Elég nagy a tanácstalanság a fejembe, nem igazán tudom, hogy lenne jobb, szebb és olcsóbb ...

A másik nagy fejtörést okozó téma a nászút. Az esküvő utáni napokban szeretnénk elmenni nászútra kettecskén. A pontos helyszínt még nem tudjuk, csak azt, hogy tengerpartot és meleget szeretnénk, ami elég nagy kihívás így május végén. Sajnos egy Maldív-szigeteki, vagy Tájföldi kiruccanást nem engedhetünk meg magunknak, így marad Dél-Európa vagy Észak-Afrika. Az első lehetséges célpont Andalúzia volt, de egy kis keresgélés után rájöttünk, ott még nem elég meleg a tenger abban az időszakban. A következő lehetőség Egyiptom volt, a Vörös-tenger partja, de hát az utóbbi egy hét eseményei meggyőztek arról, hogy idén Egyiptomot is hanyagoljuk. Most Ciprust és Krétát nézegetjük, de már az a lehetőség is felmerült, hogy esküvő után vagy előtt pár nappal választunk majd egy jó last minute utat, így olcsón megkaphatunk valami jó kis all inclusive nyaralást. A másik megoldás, hogy június 11 után megyünk csak el nászútra (akkor lesz a barátaink esküvője, amin ott kell legyünk), amikor már bárhová lehet menni, mert elég meleg van mindenhol, de én nem szeretném, hogy esküvő után vissza kelljen menjek dolgozni, bár lehet, hogy ez lesz a vége.

Most hétvégén megyünk haza, hogy otthonról is szedjem össze az egyházi esküvőhöz szükséges papírokat, hogy menjünk el itt a paphoz, szögezzük le a templomi szertartás pontos időpontját, hogy tudjuk megrendelni a meghívókat is.
És már csak egy megjegyzés ehhez a bejegyzéshez: kezdünk izgulni :-)

Visszatekintés az ünnepekre

2011-01-24T22:30:00.001+02:00

Lejártak az ünnepek is, és egy hete már azon vagyunk, hogy visszarázódjunk a mindennapok megszokott kerékvágásába.

Az ünnepek jól teltek, annak ellenére, hogy féltem egy kicsit tőlük. December 22-én délután mentünk Fényre, bár a jókedvet kicsit beárnyékolta, hogy az ajándékba rendelt könyvek nem érkeztek meg. Végül, az utolsó percben selyei mamát is sikerült meggyőzni, így ö is velünk tartott. Sanyi családja már nagyon várt haza minket, az ünnepekre Péter is hazajött Kolozsvárról, így az egész nagy család együtt volt. Nagyon jól teltek az ünnepek, nem érzetem magam kívülállónak, az igazi második családommal lehettem. Persze az otthoniak ennek ellenére nagyon hiányoztak, minden nap legalább egyszer beszéltem velük telefonon, és ha az ünnepi köszöntést nem a Szentesti vacsora előtt közösen ejtjük meg biztos eltörött volna a mécses. Érdesek volt, mert amikor a templomban ültem várva a Szentmisére, vagy hallgatva a gyerekek köszöntő verseit akkor éreztem leginkább, hogy ők nincsenek velem, és ott kicsurrant biza egy pár csepp könny is.

A Lakatos család

Aztán karácsony másodnapján amikor eljöttünk Fényről az ottaniak voltak szomorúak, hogy ilyen hamar el kellett jöjjünk. Hazahoztuk Mamát, és, estére már otthon voltunk Csíkba. Nagyon jó volt még az ünnep utolsó estéjét otthon a saját kis családom körébe tölteni, meginni egy pohár bort Apukámmal, beszélgetni egy kicsit Anyukámmal és persze csipkelődni egy kicsit Öcskössel is. Azt már tudom, hogy akkor tudja az ember igazán értékelni a szeretteit, ha nem lehet velük egy ilyen ünnepen. Otthon egy este elmentünk az osztálytalálkozóra, amelyre évről évre kevesebben mennek el, így idén csak öten voltunk. Szerettem volna, ha több emberrel tudok találkozni, mert sajnos a 10 éves érettségi találkozóra nem fogok tudni hazamenni, hisz egy nappal az esküvőnk előtt lesz. Na de ez van. A másik nagy esemény az otthon töltött pár nap alatt a disznóvágás volt, amit idén sem sikerült megúszni, de azért csak óvatosan vettem ki a részem belőle. :-))

Csíki karácsonyfa

Csütörtökön aztán kisebb késéssel ugyan (az autónk megfázott a csíki -20 fokba és nem akart elindulni) de megérkeztünk Gyergyócsomafalvára a szilveszterezésünk helyszínére, az Emi kulcsosházban. A házat még november folyamán foglaltunk le, és bár a külseje alapján nem gondolná az ember de belül egy nagyon szépen rendbe rakott emeletes ház 12 személy részére. Mindkét emeleten van zuhanyzó és wc, 2-2 szoba 3-3 ember részére. A konyhából lehet bejutni a fűtő kamrába, ahol a préselt fűrészporos kazán van. A ház hátránya az csak, hogy ha meleget akar az ember akkor fél óránként kell rakni a tűzre. A többiek előttünk már megérkeztek, így amikor mi is odaértünk elindultunk egy felfedező körútra. Aránylag könnyen megkaptuk a sípályát, ami meredekebb volt mind azt elképzeltem, de kipróbálni aznap már nem tudtuk, hisz sötétedett már be. Visszafele menet megtaláltuk a korcsolyapályát, amit Sanyival gyorsan ki is próbáltunk, mivel csak nekünk volt ott korcsolyánk. :-) Nem hiába érkeztünk mi Csíkból. :-)) Estére aztán teljesen összegyűlt a társaság egy kis borozgatás, társasjátékozás mellett egész jól eltelt az első nap.
Pénteken, szilveszter napján sízés volt a program, és bár a társaság egyik fele a Bucsinra ment, mi gondoltuk kipróbáljuk a csomafalvi pályát. Már a felvonónál éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, de hát próba szerencse alapon nekimentem én is a piros (közepes nehézségű) pályának. Mondanom sem kell a pálya sem volt a legjobb állapotban, elég jeges volt, én sem síztem még ebben a szezonban, úgyhogy az lett a vége, hogy a pálya közepén hátraestem, lefeküdtem a lécekre és csúsztam le, hogy majd csak megállok valahol. A jég miatt esélyem sem volt fékezni, úgyhogy majdnem az aljáig csúsztam le. Szerencsére nem lett semmi bajom, még csak meg sem ütöttem magam, de azt már tudtam, hogy még ebben a szezonban nem merészkedek piros pályákra (ezt azóta megszegtem sajnos, szintén esések lett a vége, úgyhogy tanultam a helyzetből). Délután aztán újra nekilendültünk, csak ezúttal a jól bevált Havas Bucsin pályára mentünk, ahol egész múlt szezonban tanulgattunk sízni, úgyhogy itt már ment minden mint a karikacsapás. Este aztán kellemesen elfáradva jót buliztunk. Mind a két éjfélkor kinn a friss hidegben köszöntöttük az újévet, benn meg finom meleg bor, póker, tánc és karaoke biztosította a jó hangulatot.

A csipet-csapat (Réka utólagos engedélyével)

Szombaton, Újév napján dél körülre már akadt két vezetni tudó ember a társaságban, úgyhogy ismét felkötöttük a síbakancsokat, ezúttal a maroshévízi pályán. Itt két pálya van egy piros meredekebb és egy kék, azaz könnyü pálya. Mi a kéket választottuk természetesen, de azért előrébb léptünk, mert egy kicsit meredekebb volt ez mind a Havas Bucsin. Egész napot ott töltöttük, nagyon élveztem a csúszkálást, másnap aztán már nem annyira a teljes izomzatra kiterjedő izomlázat. Este már kezdett megfogyatkozni a társaság, de a hideg ellenére egy kis szabadtéri grillezéssel koronáztuk meg az elmúlt pár napot.
Vasárnap teljes egészében a hazajövetellel telt, meg akartunk állni egy kicsit sízni még a Bucsinon, de annyian voltak mind a törökök, úgyhogy kihagytuk, na meg siettünk is haza, hisz teljesen fűtés nélkül hagytuk a házat, és féltünk, hogy elfagyott a frissen beszerelt központi fűtésünk. Szerencsére ez nem következett be, de a hálószobában mindössze +5 fok volt, tehát nem sokon múlott a dolog. El is határoztuk, hogy veszünk egy termosztátot, de még azóta sem került rá sor. :-)
Összességében nagyon jól teltek az ünnepek és a szilveszteri buli is egy örök emlék marad, remélem az előttünk álló év is hasonlóan jól fog sikerülni, a nagy változásaival amik előttünk állnak.

Karácsony

2010-12-22T13:49:00.000+02:00

Napról napra közeleg az év legfontosabb ünnepe, de engem valahogy még nem ragadott magával a karácsonyi hangulat. Ma van az utolsó munkanapom az évben, következő alkalommal már csak egy év múlva jövünk munkába. Amióta dolgozom nem tudok annyira az ünnep hatása alá kerülni, nincs idő és kedv este a kivilágított városba sétálni, órákat nézegetni a kirakatokat az ajándékok után, nem kerülök haza Karácsony előtt egy héttel legalább, hogy részt vegyek az ünnepi sütés főzésbe, és egyáltalán jobban odafigyelni a szeretteimre. Ez az időszak is csak ugyanolyan, mind az én többi része, nagyon zsúfolt bevásárlóközpontok közötti rohangálással fűszerezve. Nagyon sajnálom, mert mindennél más ünnepnél jobban szerettem és szeretem a Karácsonyt a szeretet, a család, a békesség ünnepét. Abban reménykedem, hogy ha majd nekünk is gyermekünk lesz visszakapja igazi varázsát az ünnep.

Idén különleges lesz a Karácsony. Az öt év alatt amióta együtt vagyunk Sanyival, még egyszer sem töltöttük együtt az ünnepeket, mindenki a saját családjával ünnepelt, idén viszont, amikor már mi is félig egy család vagyunk, úgy döntöttünk, ideje együtt lenni. Nehéz volt eldönteni, hogy melyikünk szüleihez menjünk, viszont a gyergyói szilveszter segített. Sanyiéknál töltjük a Szentestét, és Karácsony napját, majd Karácsony másodnapján átmegyünk hozzánk, Csíkba, és otthon maradunk egész 29-30-áig, amikor indulunk szilveszterezni. Nehéz volt belenyugodni a gondolatban, hogy bár a Vőlegényemmel és a második családommal leszek az ünnepekkor, de nem lehetek a Szüleimmel és Öcsémmel. 28 év után ez lesz az első ilyen alkalom. Nagyon sokszor megkönnyeztem már a gondolatát is, de elhatároztam, hogy Fényen nem fogok sírni, mert nem szeretném, hogy az ottani családom szomorúnak lásson az ünnepek alatt. Ennek is el kellett jöjjön az ideje. Jövőben fordítva lesz, mind a két nagy ünnepet, a Húsvétot és a Karácsonyt is Csíkban töltjük, aztán meglátjuk, hogyan tovább.

Ide nem tudom, hogy mikor tudok újra írni, mert sok sok minden vár ránk az elkövetkezendő másfél hétben, ezért szeretnék minden kedves olvasómnak:

Kegyelmekben Gazdag, Istentől Megáldott Nagyon Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Sikeres Boldog Új Évet kívánni!

(Ez az a vers és előadás amely az év bármely időszakában ünnepi hangulatot tud teremteni, remélem most is sikerül neki.)

Születésnap

2010-12-21T13:25:00.000+02:00

A múlt hétvégén volt a születésnapom és úgy gondoltam pár sorban megemlékezem róla. Nem a magam ünnepeltetése a célom (ezért is vártam több mind egy hetet), hanem, hogy ezúton ( is megköszönjem a hozzám közelállóknak, hogy gondoltak rám.

Nálunk benn a gyárban az a szokás, hogy a felső 2 emelet mindenki szülinapjakor összepótolunk és közösen veszünk ajándékot az ünnepeltnek, az ünnepelt viszont egy egy tányér süteménnyel köszöni meg a megemlékezést. Az évek során olyan 25 személyre dagadt az ünneplő társaság, így nekem kezdő háziasszonynak külső segítségre volt szükségem, hogy hétfőre elkészüljek a sütikkel. Tavaly hazamentünk Csíkba és otthon sütöttünk Anyummal, de idén ez a lehetőség elszállt, hisz Sankóék épp azon a szombaton vágtak disznót Selyében. A "vészhelyzetet" megoldotta drága Édesanyám, aki péntek délután autóba ült és Nagymamámmal feljöttek Vásárhelyre, hogy segítsenek nekem és velem ünnepeljenek. Péntek este még megérkezett Sanyi Édesapja és Öccse is, de ők a párommal együtt már péntek este hazamentek Selyébe, mi meg maradtunk hármasban (négyesen, mert Kormi kutya is jött :-) ). A szombati program az volt, hogy sütünk és elmegyünk menyasszonyi ruhát próbálni, hogy valami ünnepi is legyen a szülinapomon, ne csak dolgozzunk. Hogy minden menjen mind a "karikacsapás" csütörtökön felhívtam Vásárhely egyik legnagyobb menyasszonyi ruha szalonját a Salonul Maria-t, hogy ruhát szeretnék próbálni szombatin, hány órától mehetek. Mondta a nő nagyon kedvesen, hogy este 6-ig nyitva vannak, menjek nyugodtan amikor akarok, így teljes nyugodtsággal vártam Anyukámékat pénteken. Mondjuk ez nem teljesen igaz, mert kezdett havazni amikor indultak, úgyhogy kicsit féltem, hogy hogy érnek fel, de minden rendben volt, hála a Jóistennek.
Szombat reggel korán ébredtünk, már fél 9-kor be volt gyújtva a sütő és sült az első rend sós sütink. Közös megegyezésre úgy döntöttünk, egyszer készüljünk el a munkával, aztán a szórakozás, úgyhogy egyszer megsütöttünk még 3 féle édes süteményt is. 4 órára sikeresen befejeztünk mindent, és bár elég fáradtak voltunk, azért az izgalom dolgozott bennünk, hogy akkor most jön a ruhapróba, így felkerekedtünk, de hamarosan nagy csalódás ért minket. A szalon szombaton csak 2-ig van nyitva, hétköznap van este 6-ig, így az ünnepi műsor elmaradt. Természetesen csalódottak voltunk mindketten, de hát ez van. majd januárba újra próbálkozunk.
Sanyi selyei nagymamája, amikor meghallotta, hogy Anyukám hozza az én nagymamámat is, mese nem volt ki kellett menni az egész társaságnak Selyébe, hogy találkozzanak a nagymamák (akik amúgy az eljegyzés óta telefonon tartják a kapcsolatot). A túl rövidre sikeredett ruhapróba után, gyorsan szedtük magunk és indultunk, hogy ne érjünk túl későn Selyébe, ahol közben Sankóék már teljesen feldolgozták a fél disznót, amit a mamája vett, így mi csak a finom disznótoros vacsorára futottunk be. Nagyon jó volt, így újra együtt a két család egy-egy része, ahogy barátian, családiasan beszélgettek egy asztalnál. Egyre inkább olyan érzésem van, hogy tényleg egy család leszünk, és ez nagyon jó érzés.
A vasárnap már nagyon rövidre sikerült. Délelőtt elmentünk templomba, abba, ahol nagy valószínűséggel az esküvőnk lesz, hogy Anyukám és Nagymamám is láthassák, véleményt mondjanak. Ebéd után aztán indultak is haza, mert havazott és nem akartak megsötétedni az úton. Megkönnyeztem amikor elmentek. Nagyon jó volt velük tölteni azt a pár napot, főleg a születésnapom.
Vasárnap este még befejeztük Sankóval a süteményeket, aztán hétfő reggel ö hozott be munkába. A kollégákkal egy pár perces jó kis beszélgetés alakult ki, amikor felköszöntöttek, a sütijeim ízlettek szerencsére, csak a wireless routert amit tőlük kaptam nem tudtam még beüzemelni, de az már az én hibám.
Hétfő este volt a nagy "buli" a barátokkal. Nagyon jól esett, hogy feljöttek, felköszöntöttek. Sokáig úgy éreztem magam ebben a társaságban, hogy nem az én barátaim, csak mind Sanyi barátnője vagyok jelen ... most már tudom, hogy ez nem így van, és ez nagyon jól esik nekem. Köszönöm!
És végül, de nem utolsó sorban, szeretném mindenkinek megköszönni a megemlékezést mindenkinek aki felhívott telefonon, akik smsben, iwiw-en, facebook-on vagy más eszközökkel felköszöntöttek.

Köszönöm szépen, nagyon jól esett!

Előrelépések az esküvőszervezésben

2010-12-03T15:25:00.000+02:00

A legutóbbi ilyen tárgyú bejegyzésem óta sikerült ezt azt elintézni és felmerültek újabb problémák, így elérkezettnek láttam az időt a téma felfrissítéséhez.

A terem lefoglalása óta két fontos dolgot intéztünk el, az egyik a zenész, a másik a fotós-videós. A zenészekkel nagy dilemmába voltunk, hisz nem sokat tudtunk azokról akiket a vendéglőből ajánlottak nekünk, de idővel kaptunk egy pár jó véleményt rólunk számunkra elég fontos és megbízható forrásokból, így október elejére beszéltünk meg egy találkozót a zenekarvezetővel, Szilágyi Sándor Úrral. Az eredeti terv úgy volt, hogy bemegyünk egy lagzira amin ők zenélnek, meghallgatjuk őket aztán döntünk, de ez sajnos nem jött össze, mert pont azon a hétvégén kellett hazamenjünk Fényre. A személyes találkozó alkalmával engem teljesen meggyőzött és Sankót is, így le is foglaltuk őket. A zenészeink az XYZ zenekar lesznek. Remélem nem okoznak csalódást.

A fényképésszel, illetve videóssal is ugyan így voltunk, Szilágyi Úr és a vendéglő manager-e adta meg Kerekes György Úr telefonszámát, hogy ők hárman már sokat dolgoztak együtt, összeszokott társaság, próbáljunk meg megegyezni mindenkivel. Kerekes Úr mutatott egy pár képet amelyeket készített eddigi fotózásai során, és mivel tetszettek és az árai is tűrhetőek, így vele is megegyeztünk. Ö fog videózni is, így még egy problémával kevesebb.

Amit még ebben az évben szerettünk volna elintézni az a templom lefoglalása. Itt alapból van egy kis bökkenő, méghozzá az, hogy én római katolikus vagyok, Sankóm meg a református vallást gazdagítja, az esküvőt viszont amennyiben lehetséges szeretnénk egy templomba tartani, természetesen mind a két vallású tiszteletes jelenlétében. A másik bökkenő, hogy egyikünk sem tartozik vásárhelyi egyházközséghez. Ezt a problémát olyan szinten megoldottuk már, hogy megtudtuk, hogy a hozzánk legközelebbi katolikus templom papja hajlandó a közös esketésre, tegnap beszéltem vele telefonon, elmondta, hogy milyen papírokra van szükségem, hogy itt esküdhessünk és a templom foglalást ráér majd februárban elintézni. Még egy dolog kipipálva a hosszú listánkon, már csak Sankó kell eljárja a saját részét. :-)

Így az év vége felé és amikor már kevesebb mind fél év van az esküvőig központi téma kezd lenni a menyasszonyi ruha és a tánctanulás kérdésköre. A tánccal az a helyzet, hogy nagyon hamar rájöttünk, hogy nem igazán tudunk klasszikus társastáncokat együtt táncolni, úgyhogy egyelőre netröl letöltött film segítségével fogjuk megpróbálni orvosolni a problémát, és ha ez nem megy akkor tánctanárhoz fordulunk. A nyitótáncnál még nem döntöttük el, hogy koreográfiát vagy spontán táncot fogunk lejteni, de ez is eldől amint meglátjuk, hogyan is haladunk a tanulással.

Ami a menyasszonyi ruhát illeti rengeteg dilemma van. Először is, megvegyem vagy béreljem? Én is, mint megannyi kis- illetve kamaszlány amióta az esküvőmről ábrándozok mindig is saját menyasszonyi ruhát szerettem volna. És nem csak azért, hogy én abba legyek menyasszony, hanem, hogy legyen amit a lányomra hagyjak majd, hogy ha szeretne ö is abba a ruhába legyen menyasszony mind én. (Az Anyukám ruhája megvan még, de olyan kis vékony csaj volt, hogy semmi esély, hogy rám jön valaha, úgyhogy szertefoszlottak ezen elképzeléseim.) Ez szép és jó is lenne, de először is nagyon drágák az új ruhák, másodszor meg mit csinálok vele az esküvő után? Az előnye viszont az, hogy rajtam van először az a ruha és az esküvőn nem kell folyamatosan attól féljek, hogyha elszakad a ruha, vagy lepecsételődik akkor lesz hadd-el-hadd a visszaadáskor. A kölcsönzés előnye, hogy jóval olcsóbb és a tárolás is megoldva. Köztes megoldás is kettő van, először is ha idejében foglal az ember kölcsönzőbe, akkor felár ellenében addig nem adják ki másnak a ruhát, így rajtam lehet először, másodsorban meg megvehetnék egy új ruhát, amit majd az esküvő után megpróbálok eladni, vagy beadni egy kölcsönzőbe, így visszakapom az árának egy részét és helygazdaságos megoldás is. Amióta szó van az esküvőről én minden gép előtt töltött szabad időmben ruhákat nézegettem a neten, olvastam cinkeket is a témában, úgyhogy most már elég határozott elképzelésem van, hogy milyen ruhát szeretnék, illetve milyen állna nekem nagy valószínűséggel jól. Ezekből a ruhákból találtok egy kisebb ízelítőt itt. Eddig még egy ruhát sem próbáltam fel, de ha minden jól megy jövő szombaton a születésnapomat azzal fogjuk megünnepelni,, hogy Édesanyámmal elmegyünk ruhát próbálni. Öt viszem magammal, mert benne feltétel nélkül megbízom, és tudom, hogy ha valamire azt mondja, hogy "Fiam ez neked nem áll jól, mert akkora hátsó feled van benne mind egy prázsmári kemence" akkor az úgy is van, és azt is tudom, hogy ö őszintén megmondja a véleményét, még akkor is ha látja, hogy én teljesen beleszerettem a ruhába. Merthogy ez a probléma már felmerült. Keresgélések közben találtam rá Maggie Sottero Monica névre keresztelt ruhájára és első látásra beleszerettem.

Utána néztem a dolgoknak, de egész Romániában csak Bukarestben van olyan szalon, ahol fel lehet próbálni és 1000 euró alatt esély sincs az eredeti ruha megvásárlásának, így alternatívák után néztem. A neten rengeteg kínai ruhamásolatokat árusító honlapot találtam, amelyek az eredeti ár tízedéért megcsinálják és leszállítják a világ bármely részére a ruhát (250 euró körül), de félek, hogy nagyon rossz minőségű anyagból készítik majd el, és izzadni fogok egész nap benne. Több fórumot

olvastam a témában, de a vélemények nagyon eltérőek. Találtam egy román honlapot is, akik szintén ilyesmivel foglalkoznak és ök 1750 Ron-ért azaz 410 euró-ért csinálnák meg a ruhát nekem, ami jóval több mind a kínai, viszont az előnye, hogy Kolozsváron január végén lesz egy esküvői vásár, ahol jelen lesznek és meg lehet nézni az anyagot amiből dolgoznak, így mégsem annyira zsákba macska a ruhavásár tőlük és még kedvezmény is van ha a vásár alatt rendeli meg a menyasszony tőlük a ruhát. Így a lehetőségek száma végtelen, van amin gondolkodni ezerrel. Ami biztos az az, hogy ha minden jól megy jövő szombaton felpróbálok egy hasonló ruhát, hogy lássam, hogy áll nekem ez a fazon, aztán gondolkodunk tovább. :-)

Ha van valami jó tanácsotok a ruhával, vagy bármi mással kapcsolatban szívesen veszem.

Elmaradások

2010-11-27T16:19:00.001+02:00

A nyaralós bejegyzés igen csak hosszúra sikeredett így amíg írtam történt ez az, most azt próbálom bepótolni, rövid beszámolókkal és pár képpel, remélem most már napirendre kerülök a blogírással és újra a jelenről szólnak majd a bejegyzéseim.

Először is augusztus végén miután hazaértünk a nyaralásról következő hétvégén hazamentünk Csíkba Apukám és Öcsém névnapját, Istvánt köszönteni. A buli megint Zsögödbe volt, szokás szerint, és nem is volt semmi blogbejegyzést érdemlő, de azért ejtenék róla pár szót, mert már rég akarok írni arról, ahogy a családom befogadta a párom. Amióta bemutattam a nagyobb családomnak, értem ez alatt a nagyszüleim, a szüleim testvéreit, illetve unokatestvéreim, mindenki nagyon közvetlen és barátságos volt vele. Nagyon örültem neki, és az eljegyzéssel ez még inkább pozitív irányba változott. Ez jól észrevehető volt a névnapozáson, amikor keresztszüleim (olyanok akiket én nem tegezek) kérték Sankómat, hogy ezután tegezze őket és a pertut is megitta velük. Mondanom sem kell, hogy melengeti a lelkem, hogy a választottamat az egész nagy családom már igazi családtagnak tekinti.

A szeptemberünk legnagyobb eseménye a központi fűtésünk beszerelése volt. A twitter bejegyzéseknél már említettem, de itt még nem írtam róla, hogy hogy jártunk a "kedves" városvezetésnek köszönhetően. Május végén jelentették be, hogy a városban több kazánház, köztünk a miénk, október elsejétől megszűnik és az a több ezer lakás akik tőlük kapják a meleg vizet és fűtést a nyár folyamán oldják meg a problémát. Mi is nekifogtunk a szervezkedésnek július folyamán, de sajnos nagyon sokáig elhúzódott a gáz beszerelésének engedélyeztetése, így szeptember vége felé jöttek szerelni a gázt, aztán a lakásba a központi fűtést. A munkálatokkal teljesen felfordult a lakás, miután elmentek a szerelők jó nagy lyukak tátongtak minden falon, ahol a csöveket elvezették, és nagy igyekezetükbe a konyhába átfúrták a lefolyócsövet, így azt is ki kellett cserélni teljesen (ami egy még sokkal nagyobb lyukat eredményezett) de örültünk, hogy jönnek és csinálják. Közben szeptember 23-án teljesen elvették a meleg vizet, hogy teljes legyen az örömünk. A lakást szép lassan helyrepofoztuk, kitakarítottunk a problémánk csak az volt még egészen november második hetéig, hogy mivel a gázszolgáltatónál nagyon nagy volt a tolongás és sok a kérés nagyon lassan tudták feldolgozni a kéréseket és november második hetéig nem kaptunk gázórát, így hiába volt beszerelve minden, nekünk nem volt meleg vizünk meg fűtésünk. Hát átéreztem szüleink nehéz helyzetét, amikor Cseu időben napi 2 órát volt csak meleg víz. Senkinek nem kívánok azt a kínlódást amit végigcsináltunk, amikor nagy fazekakkal melegítettük a vizet a kályhán és hordtuk a fürdőbe, hogy mosakodni tudjuk. Szerencsére nem volt nagy hideg kinn, így a fűtés nem hiányzott annyira, de azért ki kellett költözzünk a hálószobából a nappaliba, mert 15 fok körüli hőmérsékletek uralkodtak, és amikor már a nappaliba is 20 fok alá csökkent vettünk egy villanyradiátort. Persze nagyon örültünk amikor végre meghozták a gázórát és most már újra örülhetünk a civilizáció eme vívmányainak.
Szeptember második felében Anyukámmékkal együtt mentünk Fényre, Sanyi szüleihez szüretre. Ez volt az első alkalom, amikor a szüleim Fényen jártak, de nagyon jól sikerült ez a hétvége is. Leszedtük azt a kevés szőlőt ami a nem megfelelő időjárás miatt lett, de azért jól szórakozott mindenki.

Október elején egy hétvégére kiruccantunk a Maros-völgyén található Gödemesterháza melletti faluba, ahol Lóri barátnője szerezett egy jó kis hétvégi házat. Nagyon jól esett egy kicsit a friss levegőn sétálni, pingpongozni, finom grillezett husit enni, este meg vízipipa mellett beszélgetni. Nem voltunk sokan, csak ötön Lóriék, Jácint és mi, és nem is maradtunk sokat, mert szombat délben értünk ki és vasárnap este jöttünk haza, de nagyon jól telt, igazi pihentető hétvége volt, úgy éreztem magam hétfőn reggel, mintha akkor jöttem volta vissza szabiról.

Dolgoznak a fiúk :-)

Házikó

A táj

Október közepén volt az országos gyógyszerész kongresszus itt Vásárhelyen, és bár én nem vettem részt rajta, egyik legjobb barátnőm és komámasszonyom., Rita jött és nálunk aludt. Jó volt az egyetem után újra együtt tölteni 4-5 napot. A látogatásának a csúcspontja persze az volt, hogy péntek este feljött hozzánk a férje is és persze hozták az imádott keresztfiunk is, akit már április óra nem láttunk. Nagyon nagyot nőtt a Kislegény, már nagyon jól beszél, és igazi kis huncut örökmozgó. Szombaton délelőtt elvittünk az állatkertbe, amit ez alkalommal sokkal jobban élvezett mind egy évvel ezelőtt. Akkor még minden négylábú állat miam, azaz macska, és minden madár kakas volt neki, most már nagyon gyorsan megtanulta, hogy mi micsoda és minden meg szeretett volna simogatni, még az oroszlánt is. :-) Sajnos, mivel Ritának vasárnap éjjelre munkába kellett menjen, már szombat este hazaindultak, de azért így is nagyon örültünk, hogy legalább ennyi időt együtt tölthettünk.

Kis vigyori Angyalka

Jó volt újra együtt lenni

A távirányítós autóval kicsit nehezen boldogultunk, egyik gombját előre a másikat oldalra kellet mozgatni, és sehogy nem esett kézügybe, de azért kitartóan próbálkoztunk

Próbáltuk rávenni az alvásra, de nem nagyon volt kedve hozzá

Október másik nagy eseménye első unokatestvérem -Gabika (Gábor) - esküvője volt. Mivel ö a legnagyobb közöttünk, így nem meglepő, hogy ö kezdte a sort de azért mi sem maradunk nagyon le, sőt a mi esküvőnk után másfél hónappal lesz Gabikának az öccsének a lagzija is, úgyhogy az Anyum felőli unokatestvérek nagyon egyszerre aktiváltuk magunk. Szombat délután volt a templomi esküvő Csíkszeredában a Millenniumi templomban. A miséző pap egy nagyon fiatal pap volt, aki egy rövid ám frappáns és humoros prédikációt mondott. Egy dolgot jegyeztem meg majdnem szó szerint, a zárógondolatát, miszerint a jó házassághoz két alapdolog és három vitamin kell. A két alapdolog a kapcsolat az Istennel és a kapcsolat a házastársak között a három vitamin meg a három H, azaz a hit, hűség és humor. A templomi szertartás után rövid fénykérezkedés következett, majd útnak indultunk a Gyimesek felé, hisz ott, pontosabban Hidegségen a Fatányéros panzióban volt a mulatság. Ez egy nagyon hangulatos hely, igazi rusztikus környezet rönklábú asztalokkal és padokkal, kézzel hímzett falvédőkkel, korondi csuprokkal a falon, és még a plazmatévének is fakerete volt, hogy ne üssön el a terem díszítésétől. ha valaki arra jár, meleg szívvel merem ajánlani bárkinek a helyet egy vacsora, vagy akár hosszabb idő eltöltésére is, hisz az étterem felett szobák is vannak. A teremben jól elfértünk és táncolni is volt helyünk. A szüleim voltak a násznagyok, így ők a főasztalhoz ültek. A hangulat és a zene nagyon jó volt, látszott, hogy a zenészek nem először húzzák a láb alá valót ennek a társaságnak, pontosan tudták, milyen zenével lehet itt jó bulit csinálni. A kaja is nagyon finom volt, és nagyon jól volt beosztva, nem hozták a fogásokat túl sűrűn, így volt idő az egyiket megemészteni, letáncolni, amire hozták a másikat, nem éreztem úgy magam mind egy tömött lúd a végére. Nálunk felé szokás, hogy a fiatal pár ismerősei akik nem kaptak meghívót az esküvőre cigány ruhába öltöznek és ajándékot hoznak a fiatal párnak (plüss állatot a leendő gyerekeknek, és még valami humoros kis dolgot) majd jól megtáncoltatják a vendégsereget, végül meg egy kis útravaló társaságában távoznak. Ezen a lagzin két rendben is jöttek "cigányok". Az elsők senkit nem kértek fel közöttünk, a második rend azonban sorra vettek minket, először Öcsémet, aztán Sankót aztán végül engem is. Amikor elmentek kiderült, hogy az egyik Apum felőli unokatesóm volt az egyik "cigány". A buli összességében nagyon jó volt, reggel 7kor indultunk haza. Az egész esküvő alatt ott motoszkált a fejünkbe Sankóval, hogy a következő esküvő a családban a miénk lesz, mit hogy csinálunk majd mi :-). A Gabikáék esküvőjének a pikantériája az volt, hogy ez egészet szeptember közepén döntötték el, és egy hónap alatt tető aláhozták az egészet, amikor mi már mindjárt fél éve szervezkedünk. Azt hiszem ők csinálták jól. :-))

Öcsém és Nagymamám

Az ifjú pár és a nagy család

Nyitótánc

Buliznak a szüleim

Mi is

Apukám jól megforgatott

Az elmaradhatatlan nótázás

Csónakozás a menyasszonyi csokorért

Öcsém és a "Cigány" unokatestvérem

A novemberi jó időt kihasználva 7-én még az erdő szélén sütögettünk a finomabbnál finomabb falatok. Hihetetlen volt, hogy amikor sütött a nap még nyugodtan lehetett nyári blúzokba lenni, csak árnyékban volt kicsit hűvös. Ahogy az ebédet próbáltuk lesétálni hat őzikét láttunk legelészni, nagyon vagány volt. Követtük őket elég sokáig, egyszer úgy 20 méterre sikerült megközelíteni.

A múlt szombaton egy hirtelen jött ötlettől vezérelve elmentünk a tordai sóbányához. A ma is létező sóbányát 1690-ben nyitották meg. A sót legelőször -statikai okok miatt- a harang formájú nagytermekben termelték ki (József, Mária Terézia és Antal termek), majd 1850 után a trapéz alakú aknákban folytatták. Ezzel az ásási móddal nagyobb mennyiség kitermelése vált lehetővé ugyanabban a mélységben. 1853-ban elkezdték a Ferenc József galéria ásását, melynek teljes hossza 917 méter. Ezzel egy időben felújították a Mária Terézia aknát, és mellette megnyitották a Gizella és Rudolf aknákat is. Egy-egy ilyen akna méreteire jellemző, hogy több százezer tonna sót biztosított, több évtizeden keresztül. A sót mindvégig szakképzett bányászok termelték ki (kivéve a József aknát, ahol rabok dolgoztak, mert a tizenháromszoros vízhang miatt nagyon hamar megsüketültek), a függőleges kiemelés pedig lovak által húzott csigaszerkezettel történt. A só kitermeléséhez soha nem használtak robbanóanyagot, csak kizárólag emberi erőt. A sóbányában 1932-ben állt le a munka, ma már csak turisztikai látnivaló és gyógyhely. A benti hőmérséklet állandóan 10-12 fok között van, a relatív nedvességtartalom 70-80%. A bányának két bejárata van, mi a Sóvölgy felőlit találtuk meg. A Ferenc József galérián át egy rövid sétával gyalog lehet lemenni a bányába, onnan először a József akna erkélyére mentünk, ahol egy egy kiáltáskor tényleg meg lehet számolni a sok sok vízhangot. Ezután megnéztük a kiemelő szerkezetet, amely körül még jól látható a sánc amit a körbe körbe járó lovak patái koptattak. A következő látnivalónk a Rudolf akna volt. Pár lépcsőfok után lejutottunk az akna galériájára. Ez egy keskeny, fakorláttal védett, függőfolyosó, ahonnan megdöbbentő, és egyben lélegzetelállító látvány tárul elénk, a Rudolf akna hatalmas terme a benne található szórakozóhelyekkel és a Mária Terézia akna tavával.. A Rudolf akna hosszúsága 80 m, szélessége 50 m, magassága 40 m, felső harmada trapéz alakú, oldalfalai teljesen függőlegesek. A tárnába egy 13 szinten át keringő fenyőfából ácsolt lépcsőházban vagy egy panorámalifttel lehet lejutni. Mi a lépcsőket választottuk, mivel elég nagy sor volt a liftnél. Minden emelet magasságában egy-egy évszámot látunk a sófalba vésve. Ezek jelölik, hogy abban az esztendőben hol volt a bánya alsó szintje. A Rudolf aknából 1867 és 1932 között bányászták a sót. A tárnában egy kisebb vidámpark található, játszótérrel, minigolf- és bowling pályákkal, biliárd asztallal, kosár-, illetve teremfocipályával, amfiteátrummal, illetve egy óriáskerékkel. Minden gyönyörüen ki van világítva, fenyőfa padokon lehet megpihenni és le lehet nézni a Mária Terézia akna csónakázó tavára, űrbázisra hasonító pihenőhelyeire is. Miután jól szemügyre vettük a Rudolf aknát egy lifttel leereszkedtünk a Mária Terézia aknába. Itt egy kis hídon telet átmenni a tavacska közepén kialakult kis sószigetre, ahol jól kivilágított padok, szeparék voltak, amelyek fentről űrbázisnak néztek ki. Lehet csónakot is bérelni, és csónakázni a tavon. Mi megpihentünk az egyik padok, közben meg megcsodáltuk az akna falán kialakult sózuhatagot. Ez egy érdekes képződmény, a kintről beszivárgott víz kioldja a sót és a felszínen meg "leteszi" így só-cseppkövek jöttek létre. A kis pihenő után visszamentünk, ezúttal lépcsőn a Rudolf aknába, onnan meg a panorámalifttel vissza a galériákhoz. A Rudolf akna galériájáról át lehet menni a Mária Terézia akna erkélyére, ahonnan 100 m magasból lehet lenézni az akna mélyébe. Innen már csak pár lépcső választott el a Névsorolvasás termétől, ahol egy só-oltár és a gazdagok lépcsője is helyet kapott. Innen már nem nagyon volt amit nézni, szép lassan vége lett a sétánknak. A Ferenc József galérián visszasétáltunk a kijárathoz. A bányaséta után már eléggé megéheztünk de Torda központjában nem igazán találtunk pizzázót, vagy éttermet, így egy bevásárlóközpontba vettünk valami kifliket, azzal húztuk ki a hazautat. Torda központjában még megnéztük az a templomot ahol 1568-ban először a világon kimondták a vallásszabadságot. Rövid autóban evés után aztán hazaindultunk, és örültünk, hogy elmentünk erre a rövid de nagyon érdekes kis kirándulásra, sok szép helyet láttunk.

A bejárat

Lépcsők le a bányába

Ferenc József galéria (érdemes megfigyelni a felől sima, alól kristályos falat)

A Rudolf akna galériája

Lelátás a galeriáról

Óriáskerék a Rudolf aknában

Sózuhatag

A kedvencem

A Mária Terézia aknában, fent a Rudolf akna

Beülő

Az Űrbázis

Felvétel a panorámaliftből

Lelátás a Mária Terézia tárna erkélyéről a 98 méter mélyben levő tóra és szigetre

Múlt vasárnap aztán hazamentünk Selyébe, és ebéd után Lakit (az autónk) kicsit megkínozva kimentünk a Bekecsre, idén talán utoljára. Habár minden szürke és szürkésbarna volt, azért így is megvolt a hely varázsa.

Ösz a Bekecsen

Nagy vonalakban azt hiszem most már napirenden vagyok a bloggal. Ezen a hétvégén nyugis hétvégénk lesz, nem nagyon tervezünk semmit, főleg, hogy Sankóm holnap ügyeletes is.
Nemsokára jövök egy bejegyzéssel az esküvői előkészületekkel is.

Nyaralás

2010-11-05T23:17:00.003+02:00

Már egy ideje halogatom ennek a bejegyzésnek a megírását, mert nem szeretném elfuserálni, és tudom, hogy hosszú lesz, de azért csapjunk a lovak közé.
Augusztus 7 és 14 között voltunk idén nyaralni Zsuzsiékkal és Timiékkel az észak-olaszországi Lignano Sabbiadoro városkába. A lányokkal már január óta tervezgetjük ezt a nyaralást, úgyhogy nagyon izgatott voltam már az utolsó napokban, főleg azért, mert úgy éreztem nem tudtam eléggé felkészülni rá az eljegyzés miatt, de szerencsére tévedtem és minden nagyon jól sikerült.
Az indulás hetén én még szerdáig dolgoztam, aztán szerda estére hazamentünk Fényre, Sankó szüleihez. Az indulást onnan terveztük, mert Zsuzsiék már előző szombaton hazamentek Szatmárra és mi négyen egy autóval mentünk, a Sanyi szüleitől kölcsön kapott BMW-vel. Csütörtökön még átléptünk Mátészalkára a Tescoba beszerezni némi-nemű kaját, aztán péntek éjszaka indultunk is fel Szatmárra Zsuzsiékért. Az út nagyon jó hangulatban telt, bár az időjárásnak nem volt épp olyan jó kedve. A Magyarország, Szlovénia, Olaszország útvonalat választottuk, így majdnem végig autópályán tudtunk menni. Magyarországon nagyon hamar átértünk, nem is sokszor álltunk meg. Szlovéniát nagyon sokat dicsérte már nekem apukám, és ezzel az alkalommal meggyőződtem én is róla, hogy gyönyörű ország, a hegyeivel és a domboldalon szétszórt házaival.

Egy kis Szlovénia

Sajnos csak egyszer álltunk meg itt is, mert eléggé szomorú volt az idő, így már dél körül Olaszországba voltunk, legnagyobb meglepetésünkre. A nagy időfölöslegtől felbuzdulva Olaszországba már nem mentünk fel az autópályára, hanem nézelődtünk egy kicsit a falvakon átvezető utakon. Hogy ne érjünk oda túl korán megálltunk egy kisvárosba, Cervignano del Friuliba. Ez egy elbűvölő kis olasz város az Ausa és a Taglio folyók találkozásánál. Itt már igazi nyári idö volt, úgyhogy nyugodtan elfogyasztottuk a maradék szendvicseinket és egy órácskát sétáltunk a városba.
Ez a kis kitérő után aztán már igyekeztünk Lignano felé, gondolván, kicsit szétnézünk a környéken, amíg Timiék odaérnek és kiveszik a kulcsot, amit csak 4 óra után adtak ki. Így mi már 3 óra körül megérkeztünk a leendő szállásunkhoz, az autót leparkoltuk a parkolójába mi meg elindultunk megkeresni a tengert, elvégre azért mentünk oda. :-) A tenger mindössze 10 percnyi sétára volt a szállásunktól, úgyhogy hamar megtaláltuk és bele is lógattuk a lábunk, ha már ott voltunk. Lignanonak gyönyörű homokos partja van, ami jó széles és vagy 7-8 km hosszú, úgyhogy annak ellenére, hogy jó sokan voltak, nem volt az embernek az a zsúfoltság érzete. A tengerhez menet megkóstoltuk a messze-földön híres olasz fagyit, ami méltó volt hírnevéhez, így már első kóstolás után megfogadtuk, minden nap megeszünk egy gombóc fagyit.

Először a tengerparton

Lignano tengerpartja

Mikor visszaértünk a házhoz, Timiék még mindig nem voltak sehol, így másik irányba vettük az utat és szétnéztünk a városban is. Magam a Lignano 3 részből áll: a Sabbiadoro rész maga a régi városrész, tele üzletekkel, klubokkal, ideális annak aki a nyüzsgést szereti, a Pineta rész, ahol mi is el voltunk szállásolva egy különleges csigavonalú utcával körülhatárolt rész, ahol nyaralók vannak, elég sűrűn, viszont elég sok fa és bokor van közöttük, hogy ne legyen az embernek zsúfoltság érzete. A legnyugisabb része a Riviera, ahol szintén kisebb nyaralók vannak, viszont kellemes távolságra egymástól, sok parkkal közöttük. Mi a Pineta részben néztünk akkor egy kicsit szét, ellátogattunk a Hemingway parkba, aztán szép lassan vissza a házhoz gondolván, hogy Timiék bármelyik percbe megérkezhetnek. Sajnos voltunk olyan buták, hogy nem kértük el a mobilszámukat, így nem tudtunk igazából kommunikálni velük. 6 óra körül már kezdtünk izgulni, hogy csaknem történt semmi bajuk, hogy nem érkeztek meg, körbetelefonáltunk mindenkit, hogy megszerezzük a telefonszámuk, semmi sikerrel, így utolsó lehetőségként elmentünk az utazási irodába, hátha onnan megtudjuk a számukat, vagy kiadják nekünk a kulcsot. Mondanom sem kell itt sem jártunk sikerrel, már úgy döntöttünk, hogy nem vesszük ki a kulcsot ha meg nem érkeznek, hanem első éjszaka az autóban alszunk, aztán másnap meglátjuk, hogyan tovább. Szerencsére nem került erre sor, mert fél 8kor megérkeztek ők is (8kor zárt volna az iroda), kivették a kulcsot, így érkezésünk után 5 órával benn is voltunk a lakásban. Természetesen óriási volt az öröm és a megnyugvás, már minden átcikázott az agyunkon, hogy mi történhetett velük az úton, de mind utólag kiderült, csak dugóba keveredtek, hála a Jóistennek. A lakás egy három szobás, légkondis nappalis, két teraszos, egy fürdőszobás apartman volt, elég jól felszerelve. Nekem tetszett, meg voltam vele elégedve. Pozitív meglepetésként ért, hogy ugyan olyan volt, mind a fényképeken a neten. :-)

A "házunk" előtt

Délelötti séta (Man in Black szemüveges styleban)

Lazulunk a teraszon

Vasárnap délelőtt fürdés, napozás volt a program, délután viszont elmentünk "tetraciklizni" - azaz béreltünk egy négy kerekű, kormánnyal kormányozható, viszont bicikli pedálokkal hajtható járművet. :-) Timiék mentek egy kétszemélyessel, mi meg Zsuzsiékkal egy négyszemélyessel. Hát nagyon élveztük mind a dolgot, már azon is gondolkodtunk, hogy mellékkereset-képpen nyithatnánk egy ilyen kölcsönzőt Vásárhelyen is. :-))

Tertaciklizés, látszik, hogy élvezzük?

Vigyorik

A kajálást itthonról vitt kajákból oldottuk meg, és mivel tudtunk, hogy van az udvaron egy grillező, vittünk hozzá finom husikat, meg kolbászokat, amiknek egy részét már vasárnap este elpusztítottuk. :-)

Dolgoznak a fiúk

Hétfőn megint a délelőtti tengerlátogatást, délutáni biciklizés követte, ezúttal kettesben Sankómmal, rendes biciklin. :-) Csak ekkor jöttünk rá, hogy milyen hosszú is ez a Lignano, hisz egy óra alatt alig tudtunk letekerni a Sabbiadoro rész végén található világítótoronyig és vissza a Pineta rész központjában található biciklikölcsönzőig, pedig mi tekertünk mind két mérgezett egér. Kedden sem maradtunk bicajozás nélkül, de ezúttal vízibiciklizés volt a délutáni program. Az eredeti tervünk persze az volt, hogy bemegyünk mélyebbre a biciklikkel ott meg úszunk, ugrálunk egy kicsit, de amikor megláttuk, hogy mekkora medúzák vannak a vízbe nagyon gyorsan kikászálódtunk belőle, így maradt a nézelődés.

Itt még úszkáltunk ... aztán megláttuk a medúzákat és uzsgyi ki

Kukucs

Szerdán megpróbáltunk amennyire lehet korán kelni, és idejében elindulni, hisz aznapra volt betervezve a nyaralás fénypontja: kirándulás Velencébe. Előzőleg több blogon és honlapon olvastam, hogy a legjobb megközelítése a városnak Punta Sabbioni felől van, így hát mi is ezt az útvonalat választottuk. El is indultunk aránylag jó időben, de Jesolo környékén jó kis dugóba kerültünk, így csak dél körül érkeztünk meg Punta Sabbioniba. Ott az első parkolóba, szó szerint betereltek minket, így hamar megoldódott a parkolás problémája és már mentünk is a kikötő felé. Ott megvettük a 12 órás bérletünk, amellyel a helyi vízibuszok összes útvonalán utazhattunk, és az első vízibusszal be is mentünk majdnem a Szent Márk térig.

Velence érkezéskor

Velence tele volt turistákkal, hisz annak ellenére, hogy hét közepe volt, de a nyaralások főszezonja. A várost nem hiába nevezik gyakran az „Adria királynőjének”, a „víz városának” illetve a „fény városának”. Lenyűgöző látvány volt ahogy közelítettünk felé a hajónkkal, ahogy a tengerből „kinőnek” a házak az valami pazar látvány. Velence épületeit egymáshoz közel álló, vörösfenyőből készült cölöpökre építették – mert ez a fa a víz alatt nem rothad el –, amelyek belenyúlnak a tengerfenék homokos és agyagos rétegeibe is, közel 8 méter mélységig. A cölöpök felett isztriai mészkő képezi az épületek alapjait. A hajónk kikötője a Santa Maria della Pietà o Visitazione templommal szemben volt. Ez a kis templom eredetijét még a 14. században építették, majd 1745-ben fejezték be az újjáépítését. Most látható külsejét is akkor nyerte el. Ehhez a templomhoz tartozó lányárvaházban tanított hegedűt és oboát Antonio Vivaldi, a híres olasz operaszerző, aki művei egy részét is itt szerezte. A kikötőtől elsétálva a Szt Márk tér felé a Riva degli Schiavoni-n, legelőször is Vittorio Emanuele II lovasszobra mellett sétáltunk el aki 1861-töl haláláig, az Egyesített Olasz Királyság első uralkodója volt. A szobortól több kis csatornán átívelő kis hidakon át jutottunk el a Sóhajok hídjáig. A Sóhajok hídja (olaszul Ponte dei Sospiri) Velence egyik leghíresebb hídja. A Dózse-palotát és a börtönt összekötve a Rio di Palazzo csatorna felett ível át 8 méter hosszan. A Ponte della Paglia nevű kis hídról – ahol mi is megálltunk – remek kilátás nyílik hídra. Az isztriai kőből készült hidat 1600-ban adták át. Oszlopokkal tagolt homlokzatát tekervényes, kacskaringós motívumok díszítik, az ívnyílás felett négy-négy szoborfej sorakozik. A híd romantikus elnevezése Lord Byrontól származik. A név átment a köztudatba is azzal a magyarázattal, hogy a Dózse-palotában ítélkező bíróságról a börtönbe átkísért emberek sóhaja volt hallható a hídon. A Sóhajok hídja, illetve az egész Piazzetta varázsát nagyon rontotta az óriási reklámok amikkel ezek a régi épületek oldala le volt takarva. Megértem én, hogy esetleg restaurálások vannak és a munkálatokat akarták leplezni, de akkor is nagyon ronda és illúzióromboló volt a látvány.

A Sóhajok hídja (a reklámot még azért is kihagytam :-p)

A Sóhajok hídja mellet közvetlen ott áll a Dózse-palota, az egykori Velencei Köztársaság fejének, a dózsének gótikus stílusban épült palotája. A jelenleg látható palotát 1340-ben elkezdték építeni, elsőként a vízparti szárny készült el 1365-re, teljesen 1424-ben fejezték. A Dózse-palota lagúnára és a Piazzettára néző főhomlokzatán 38 vastag oszlopon nyugvó széles árkádsor húzódik végig. Az első emelete a földszintinél karcsúbb oszlopokon nyugvó, sűrűbb loggia-sorból áll, ahol minden egyes alsó boltív fölé kettő került. Különösen szép rajzú az egymásba fonódó mérművek lóhere-nyílása, a háromkaréjos íveket lezáró körökben kiképzett keresztek sora. E fölött magasodik a sima márványfal, melyet a rózsaszínű és fehér kövek rombikus mintázata hatalmas felülete ellenére is könnyűvé tesz. A falat mindkét szárnyon hét nagyméretű, csúcsíves ablak töri át, melyek közül a középsők fülkés-tornyos, erkélyes kiképzésűek. A Dózse-palota lagúnára néző díszablaka csúcsán az Igazság-szobra áll. A Rivára, vagy rióra néző sarkon Rafael arkangyal, a kereskedelem és a hajózás patrónusa néz a tenger felé, alatta, a földszinti oszlopokon több szimbolikus értékű bibliai jelenet. A Piazzettára néző központi sarkon a földszinti oszlopfő gótikus dísze Ádám és Éva bűnbeesését jelzi, feljebb pedig Mihály, az igazságszolgáltatás és a háború arkangyala őrködik, karddal a kezében. A Bazilika felé eső sarkon Gábriel arkangyal, a bölcs kormányzás szimbóluma áll, alatta a földszinti oszlop dísze, Salamon híres ítéletét ábrázoló szobor, mely már a reneszánsz mestereit dicséri.A palota tetejét pedig fűrészfogas-lándzsás párkánysor koronázza, melyben a rózsaszínű és fehér kőfaragványok mindegyikét egy-egy márványcsepp zárja le. A Dózse-palota nyugati oldala már a Piazzettat díszíti, ez a tér köti össze a Szt Márk teret a tengerrel. Itt már megjelentek a híres Szt Márk téri galambok is, Timiék kisfiának legnagyobb örömére.

Piazzetta és a galambjai

A Dózse-palotával szemben látható lett volna a Libreria, aminek épületét a ronda nagy reklámok miatt sajnos nem csodálhattuk meg. A Piazzettára érkezőket két hatalmas gránitoszlop, az Szárnyas oroszlán- és a S. Teodoro, azaz a Sárkányőlő Tódor szobra, diadalkapuként fogadja. A gránitoszlopokat Michieli dózse hozta magával a keresztes háborúból. 1172-ben sikerült végül felállítani. A két oszlop közül a magasabbról, a Dózse-palota felé eső Marco-ról, a szárnyas oroszlán tekint a nyílt tenger felé. A Libreria felé eső oszlop neve Todaro. Ezen áll a város Szent Márk bevonulásával rangját vesztett előbbi patrónusa, S. Teodoro, a sárkányölő Tódor, amint egy krokodilszerű szörnyet szegez át a lándzsájával. A Piazzetta folytatásában található a Szt Márk tér, Európa talán legismertebb tere. A szabálytalan téglalap alakú dísztér keskenyebb, nyugati végétől a reneszánsz paloták árkádsorai közt szélesedik ki a Szent Márk-bazilikáig, innen délre a lagúnákra nyíló Dózse-palota és a Libreria márványfalai közt van a Piazza előcsarnoka, Velence díszkapuja, a Piazzetta. A tér ékessége a Szt Márk bazilika.Az evangélista első temploma már 832-ben elkészült, de másfél évszázaddal később leégett. Újjáépítették ugyan, de a velenceiek nem találták elég szépnek. 1063-ban elkezdték a harmadik, immár végleges bazilika építését, melyet 1094-ben szenteltek fel, de a kupolák csak a 13. századra épültek meg. Az épület görög kereszt alaprajzú, márvánnyal, arannyal és drágakövekkel gazdagon díszített. A homlokzatot uraló Krisztus alakja, kezében a Törvény Könyvével, a kormányzatot is szimbolizálja, melynek a nép engedelmességgel tartozik. A Szent Márk földi maradványait a bazilikába szállító személyek, a két püspöki pásztorbotot tartó főpap, vállán a szarkofággal, meg a dózse és más, a Szent Márk köszöntésére kilépő kormányzati méltóságok, a vallás és a hatalom szimbólumai. Az épületet díszítő műalkotások közül a főkapu fölötti négy aranyozott ló a leghíresebb bár ezekről nem lehet tudni pontosan, hogy mikor és milyen anyagból készültek. A hagyomány szerint 1204-ben kerültek ide a konstantinápolyi lóversenypályáról a IV. keresztes hadjárat után. Az egykor a velencei dózse imakápolnájaként szolgáló vallásos építmény híven tükrözi a város történelmét: a kelet és nyugat között elterülő Velence évszázadokon át az Adriai-tenger erős és rettegett ura volt, ma pedig épp a keleti és nyugati világ harmóniájának a szimbóluma. A bazilika alaprajza, a boltívei és kupolái, a díszítések és aranyos pompája bizánci stílust, a struktúrája pedig román stílust idéz. Két világ találkozása, mely mesterműt hozott létre.

Szt Márk bazilika elött édes kettesben (plusz az a több ezer turista, de hát azok kit érdekelnek)

A Szt Márk téren a bazilika bejáratával szemben látható a 98,6 m magas haragtorony, azaz a Campanile. Az első harangtorony 888-912 között épült, római alapokra. A ma ismert Campanile, a város legmagasabb épülete a 16. századra alakult ki. Évszázadokon át világítótoronyként is szolgált. Az épület 1902. július 14-én reggel összedőlt. Tíz év alatt építették újjá. A torony alapjánál helyezkedik el a Loggetta, a carrarai fehér márványból, isztriai kőből és porfírból készült épület.

A Campanile és a Loggetta

A tér északi részén áll az Óratorony - Torre dell'Orologio - amely a 15. században épült. Az óra fölött Madonna-dombormű látható, a torony tetején pedig két bronzszobor, a „mórok”, akik negyedóránként megkongatják a harangot. Építésének idejében csodaszerkentyűként tartották számon. Mutatja az időt, a holdfázisokat és a nap haladását az állatövekben. A teret körbeveszik a templom prokurátorainak, a legmagasabb állami méltóságoknak épült prokuráciák, melynek részei a Régi Prokuráciák (Procuratie Vecchie) és az Új Prokuráciák (Procuratie Nuove). A Szt Márk téren rengeteg ember volt és óriási volt a meleg, hisz pont délben értünk ide, mindenhol hosszú sorok kanyargóztak, ezért úgy döntöttünk, hogy a nagy hőséget egy kis hajókázással enyhítjük és felszálltunk az első a Canale Grande-n végighajózó kis vaporettora. Szándékosan nem mentünk be a fülkébe, hanem megálltunk a friss levegőn, ahol a szél kellemesen lehűtött minket és a kilátás is pazar volt. Mivel mi a hajó bal oldalán álltunk így inkább a bal oldali házakat, templomokat láttuk, de mivel nem volt egy igazán jó leírásunk a Canale Grande-t szegélyező házakról, így csak csodáltuk őket, de nem igazán tudtuk, hogy mit. A hidakat azért próbáltuk beazonosítani, hogy legalább a 4 fő hidat ismerjük fel. Először az Akadémiai híd (Ponte dell'Accademia) alatt mentünk át, mely közvetlenül az Accademia képtárához vezet. Ezt követte a Rialto híd, amely jellegzetes formája lévén nem összetéveszthető egy más általam eddig látott híddal sem. Eredetileg vitorlás hajók áthaladása céljából felnyitható fahíd állt itt, Velence legmagasabban fekvő pontján, ez azonban egyszer leégett, kétszer összeomlott a XIV-XVI. század során. A jelenlegi kőhidat 1588–1592 között emelték, ma ez Velence legrégebbi hídja. Tovább hajózva a Scalzi-híd, hivatalos nevén Ponte degli Scalzi, nevének megfelelően a Sarutlan Szerzetesek egykori rendháza helyén épült 1855-ben. Ez a vasútállomás mellet látható, így a vonattal a Santa Lucia pályaudvarra érkező turista könnyű szerrel átjuthat a Canale Grande másik oldalára. Ez a közlekedést könnyítésére szolgál még a Quarto Ponte vagy Ponte di Calatrava teljes nevén: Quarto ponte sul Canal Grande), magyarul "A negyedik híd". Terve 1996-ban, míg az építmény szerkezete 2007. augusztus 12-én készült el posztmodern stílusban. A hidat Ponte della Costituzione (Alkotmány-híd) néven 2008. szeptember 1-én éjjel, 23 óra 44 perckor avatták fel és adták át a gyalogosforgalomnak. Ez a híd köri össze a vasútállomást a Piazzale Roma-val, ahonnan indulnak a buszok Velence szárazföldi része felé a Mestre-re.

Canale Grande a vaporettóról

Itt aztán mi is búcsút vettünk a hajónktól és egy közeli parkban pihentünk egy kicsit a kellemes árnyékban, és megebédeltük az otthonról vitt kekszet és nápolyit. Közös megegyezéssel a pihenő után, az egyre kellemesebb időben újabb hajókázásra adtuk a fejünk, az úti célunk ezúttal Murano szigete volt. Murano másfél kilométerre terül el Velencétől, maga is öt apró sziget összeépüléséből keletkezett, és körülbelül a közepén vágja ketté a saját „Canal Grandéja”. 1292 óta a velencei üveggyártás központja, különösen a 16. században élte virágkorát e tevékenységnek köszönhetően. Mi a Rio dei Vetrari egyik partján sétáltunk végig a San Pietro Martire templomig majd a másik oldalon jöttünk vissza. A Rio két oldala tele van az üveggyártó műhelyekben készült szebbnél szebb alkotásokkal, az emberi képzeletet felülmúló üvegcsodákkal. Láttunk a pár eurós üvegmedáloktól a 20 ezer eurós üvegcsillárig mindent. Elképesztő, hogy azok a mesterek - művészek - mit ki nem tudnak hozni egy ilyen "egyszerű" anyagból, mind az üveg. Persze ezen a részen nagyon lassan haladt a csapat, hisz mi lányok minden üzletbe be kellett menjünk, amíg végül mindenki nem választott magának egy kis szuvenírt. Timiék fél úton elbúcsúztak a csapattól, hisz Gergőnek nagyon fárasztó lett volna az egész napos mászkálás, mi meg négyesben folytattuk tovább a sziget szépségeinek felfedezését. Amikor elértünk a San Pietro Martire templomig már mi is úgy döntöttünk, hogy vissza felé vesszük az irányt, hogy maradjon még pár óránk Velencébe is barangolni. A templommal szemben a Rio másik oldalán van a Campo Santo Stefano, a tér nevezetessége a XIX. századi óratorony, amely egy XII. századi templom harangtornyának alapjaira épült. A téren látható egy fura kék színű üveg csillag, amely akár egy üstökösre is hasonlíthat. :-) Itt minden üvegből van.

Egy üzlet Muránón

Velencébe visszaérve aztán kihasználtuk, hogy a Campanile-be nincs sor és felmentünk a harangtoronyba. Szerencsénkre lifttel lehet felmenni, így maradt bennünk szusz a kilátás csodálására, amely amúgy is lélegzetelállító volt. Minden irányba ki lehet nézni és egész Velence belátható fentről, a környező szigetekkel együtt. A toronyban 4 nagy és egy óriási harang volt. Egyszer mintha valami szirénát hallottunk volna, de nem igazán tudtuk, mi és hol szirénázott, majd pár másodperc múlva rájöttünk. Figyelmeztető sziréna volt nekünk, hogy dugjuk be a fülünk mert hamarosan harangozni fognak. :-) Két nagy harang szólalt meg egyszerre, érdekes nyomást lehetett érezni minden egyes harangszónál az ember mellkasába. Én nagyon élveztem.

Velence a Campanile-böl

Piazzetta fentröl

A harangtorony után szerettünk volna a Szt Márk bazilikába is bemenni, de arra sajnos már nem volt esélyünk, hisz amíg mi fenn voltunk a toronyba lejárt a látogatási idő a bazilikába, úgyhogy ezért még egyszer vissza kell menjünk Velencébe. Sokan mondták, hogy ha elmegyünk Velencébe legalább egyszer kötelező eltévedni a sikátorokba, így bevetettük mi is magunk a város sűrűjébe. Az óratorony alatti árkád Velence Váci utcájába, a Merceriára vezet, így mi is erre indultunk el. Először a San Zulian templomba kukkantottunk be amelyet 829-ben alapítottak, de a történelem folyamán többször át-, illetve újraépítették, jelenlegi formáját a 16. században kapta. Haladva a Mercerián a Rialto-híd fele, csak ámultunk és bámultunk a sok márkásabbnál márkásabb üzlet kirakatában, még egy Ferrari üzletet is találtunk amely kirakatába a 2002-es világbajnok autó (gondolom hű mása) volt kirakva. Hát csorgott a nyálunk rendesen. A Rialto-hídon ékszer üzletek vannak a kis ablakocskák mögött, szebbnél szebb portékákkal, amik viszont nem a mi zsebünknek vannak kitalálva. A híd két lábánál jó nagy bazár várt minket, vettünk akciósan egy kis hűtött gyümölcsöt, ami nagyon jól esett az egész napos mászkálás után.

Rialto-híd

Gondolások áradata a Canale Granden

A Rialto piacra néz a San Giacomo templom, amelyet az 5. században alapítottak és Velence legrégebbi temploma. A most látható épület a 12. századból származik, az óra a homlokzaton 14. század végi. A Rialto piacról aztán megint bevetettük magunk a város sűrűjébe, a kicsi térképünkön kinéztük a Frari-templomot és elindultunk egy irányba. Én nagyon élveztem ezt a barangolást, mentünk mentünk a keskeny sikátorokban (néha alig fértünk el bennük), egyszer csak elfogyott az út, elérünk egy csatornát, visszafordultunk és addig jöttünk mentünk, amíg kaptunk egy hidat. Kinéztünk egy irányt és azt próbáltuk tartani. Közben meg elpisolyogtuk az "Uramra lévendővel", hogy ennyi kétségbe esett arcú embert még nem láttunk sehol, mind Velencébe. Mindenki kezébe térkép volt és mindenki kétségbeesetten próbálta megtalálni, hogy épp hol van és merre kellene menjen. Mi meg ezt élveztük a legjobban. Barangolásunk közepette "belebotlottunk" a Sant'Aponal-templomba, amelyen 1034-ben alapítottak és a 15.-16. században építettek újra, tipikus velencei gótikus stílusban. Harangtornya a 12.-13. században épült, velencei-bizánci stílusban. Amikor már azt hittük, hogy megtaláltuk a Frari-templomot, kiderült, hogy a San Polo-templomra bukkantunk. Ez a 9. században alapított templom bizánci stílusban épült és az idők folyamán nem nagyon módosították szerkezetileg. A 14. és 15. században adták hozzá a homlokzatára a gótikus elemeket. Az 1800-as évek újabb átépítési hulláma neoklasszicista elemekkel gazdagította a templomot. A harangtornya 1321-ben volt építve. Ilyen sok templomot mind Velencébe, soha nem láttam még egy helyen. Vannak közöttük nagyon és impozánsak, de vannak olyan kicsit is mind egy lakóház, de jó-pár száz évesek. Ahogy haladtunk tovább még mindig nem értük el a célunkat, amikor a San Tomà-templomra akadtunk, ami 917-ben volt alapítva Szent Sergius és Bacchus tiszteletére, a mellette levő bencés apátsággal együtt. A 14. században gótikus jegyeket kapott, 1538-ban építették újjá és szentelték fel Szt. Tamás tiszteletére. A 18. században újabb felújításon ment át és ekkor kapta mai klasszikus megjelenését. Innen aztán már aránylag könnyen megtaláltuk a Santa Maria Gloriosa dei Frari-templomot. A templom helyén alapított kis ferences templomot 1250-körül kezdték el építeni, majd 1340 és 1428 között velencei gótikus stílusban bővítettek ki Velence egyik legnagyobb templomává, és Olaszország egyik legjelentősebb ferencesrendi templomává. A templom falazata egyszerű nyers tégla, támpillérjei nincsenek, a magasba nyúló belső boltívek feszítőerejét belső gerendázat köti meg. A Rio dei Frarina néző főhomlokzat portálja a velencei gótikus díszkapu. A csúcsív tetején Jézus szobra áll, a jobb pilléren a Madonna a Gyermekkel, a bal oszlop felett pedig Szt. Ferenc szobra. Az oldal fekvésű 1361-1392 között épített harangtornya Velence egyik legmagasabb pontja. Amikor ide értünk a lábunk már eléggé el volt fáradva az egész napos mászkálástól, egy kicsit leültünk a díszkapuval szembeni híd lépcsőjére, gyönyörködtünk a kilátásba és elterveztük a további úticélokat.

Frari-templom és a tornya

Úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a Dorsoduro negyed rakpartjára és onnan majd vaporettoval visszamegyünk a Szt Márk térre, ahonnan a hajónk indult vissza az autóhoz. Kinéztük az irányt és elindultunk a célunk felé. Nem meglepő módon nem sokára egy újabb templomra akadtunk a San Barnaba-templomra, ahol ép Leonardo da Vinci felfedezéseiből volt egy tárlat, de idő és az anyagiak hiánya miatt nem mentünk be, inkább csak kívülről csodáltuk meg a templomot. A templomot 809-ben alapítottak majd több ízben is átalakították, utoljára 1776-ban neoklasszicista stílusban. A templom érdekessége, hogy az "Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag" című filmet itt is forgatták, ez az épület volt a könyvtár a filmben. :-) Tovább haladva, mielőtt még kiértünk volna a rakpartra az egyik csatorna túloldalán egy pár partra húzott gondolára lettünk figyelmesek. Mind utólag kiderül, ez és a mellette levő templomocska a Chiesa e Squero di San Trovaso azaz a San Trovaso temploma és hajógyára. Az úgynevezett ’’Squero di San Trovaso’’ a mai napig Velence régi, jellegzetes és speciális műhelye, ahol már a XVII. század óta építik a vízi járműveket. Bár korábban más hajók és csónakok is készültek itt, ma már csupán gondolákat gyártanak az épületben. A San Trovaso temploma közvetlenül a műhelynél gyönyörű harangtornyával és a csatornára tekintő homlokzatával fogad. A templom újraépítésével 1657-ben készültek el, miután a IX. századi, korábban itt emelkedő templom beomlott. A templomtól már nagyon hamar kiértünk a rakpartra ahol már épp sötétedni kezdett.

Szürkület a Dorsoduro rakpartjáról

A rakparton épp felgyújtották a villanyokat és gyönyörű volt a kilátás a La Giudecca és az Isola San Giorgo Maggiore szigetekre. Miután kigyönyörködtük magunk, szép lassan elindultunk a rakparton a Szt Márk tér felé, gondolván, megkerüljük a vámházat, aztán vagy az Akadémia hídon vagy egy vaporettóval átkelünk a Canale Grande másik oldalára, hisz onnan indult a hajónk. Hamarosan majdnem közvetlen egymás mellé épült két templomnál találtuk magunk. Az első a Santa Maria della Visitazione templom volt, amelyet a 14. században alapítottak és 1494-1524 között újjáépítettek reneszánsz stílusban. A templom mellett egy ház távolságra épült a Chiesa di Santa Maria del Rosario (közismertebb nevén a Chiesa dei Gesuati - Jezsuiták temploma)templom. Ezt a domonkos rendiek építették 1726 és 1735 között gótikus stílusban, amikor a mellette lévő Santa Maria della Visitazione templom kicsinek bizonyult. Tovább haladva a rakparton sok vendéglö és azok kipakolt asztalai és székei között sétáltunk tovább, mindenhol tele volt emberekkel, itt éreztem úgy igazán, hogy egy világváros egyik menő sétálóutcáján vagyunk. :-) Tovább sétálva hamar elértünk a Punta della Dogana-hoz, arra a pontra, ahol kettéágazik a Canale Grande és a Canale di Giudecca és gyönyörü kilátás van a Szt Márk öbölre. Itt található a Vámház azaz a Dogana di Mare. A 14. században épült vámtornyot a 1677-1682 között újjáépítették. Az alacsony épület késő gótikus és neoklasszicista stílusban épült. Az épület Szt Márk öböl felé néző csúcsán egy torony található. A torony tetején egy érdekes szoborcsoport áll. Egy aranyozott bronz gömböt két Atlasz tart a vállán, a gömb tetején meg Fortuna szobra látható, amint a kezében egy zászlót (esetleg hajó kormányrudat) tart. Ez a zászló szélkakasként is működik. Mire ideértünk már majdnem teljesen sötét volt, leültünk a rakpartra és csodáltuk a Szt Márk tér és a szembeni oldal gyönyörű fényeit, a sötétben egy szál lámpával világító hajók és vaporettók útját. Próbáltunk fényképezni is természetesen, de legfőképpen magunkba szívni azt a látványt. Azt hiszem ekkor szerettem bele Velencébe.

Fények

Ekkor már sajnos kezdett közeledni a búcsúzás időpontja, így a Santa Maria della Salute templom előtti vaporetto megállóba siettünk, hogy elérjük az utolsó vízibuszunk ami átmegy a Szt Márk térre. A templom 1631–1687 között épült, nyolcszögletű barokk fogadalmi templom, felszentelése 1681-ban történt. Építését az 1630-as pestisjárvány idején határozták el és Velence egyik szimbólumává vált, ahogy őrzi a Canale Grande bejáratát. Az isztriai fehér köböl és márványból épített impozáns templom még szebbnek és elvarázsolóbbnak nézett ki az esti megvilágításban. Mikor átértünk a szembeni oldalra, még volt egy óránk a Punta Sabbioni-ba menö vaporetto indulásáig, de a sok mászkálástól már úgy el voltunk fáradva, hogy leültünk egy padra a megállóval szembe és vártuk, hogy teljen az idő, közbe meg néztük a Lido-ról és a San Giorgo Maggiore-röl átszűrődő fényeket. Közbe megérkeztek Zsuzsiék is, őket a Rialto piac után elveszítettük, de szerencsére előre megegyeztük, hogy ha ez megtörténik akkor mikor és hol találkozunk, így gond nélkül újra összeverődött a társaság. A vaporettónál próbáltunk minél előrébb lenni a sorban, hogy jó helyet kapjunk, de hazánk tolongó fiai megelőztek minket, de nem is volt baj, hisz már mind nagyon fáradtak voltunk. Az autót szerencsére gond nélkül épségben találtuk, így fél 12 körül elindulhattunk haza Lignanoba. A fura csak az volt, hogy éjszaka a táblák után tájékozódva egy teljesen más úton mentünk, mind amin oda, ez rövidebb és majdnem forgalommentes volt, így röpke másfél óra alatt otthon is voltunk.
Mivel előtte való este olyan későn értünk haza, csütörtökön megpróbáltuk kialudni magunk. Nem is keltünk korán, délelőtt fürödtünk egy kicsit, délután sétáltunk egyet Lignano Riviera felé, majd este egy nagy közös grillezés jött megint. Nagyon jó volt a hangulat ezeken a közös estéken mindig már alig vártuk mindig, hogy körbeüljük az asztalt, aztán dumáltunk, viccelődtünk, sztorizgattunk, amíg ki nem dőlt a társaság. Elvittünk egy pár társasjátékot, kártyát, hogy majd esténként jól jöhet, de nem volt szükség egyikre sem.

A fiúk megint dolgoznak

Végre egy csapatkép (Gergőt kivéve ... ö fontos mesenézési feladata miatt lemaradt a képről)

Pénteken megint kirándulós napot szerveztünk, de mivel Gergővel elég körülményes lett volna, és Timiék már jártak is azon a vidéken, így ők nem jöttek velünk, csak mi mentünk Zsuzsiékkal Padovába, Veronába és a Garda-tóhoz. Már éjszaka eset egyet az eső, így örültünk, hogy olyan napra sikerült a kirándulást tenni, amikor amúgy sem tudnánk fürödni. Ezzel az alkalommal az autópályán mentünk és mivel csak néhány gyenge minőségű nyomtatott térképünk volt a városokról picit izgultam, hogy hogy találunk parkolót és hogy találjuk meg a nevezetességeket, de Olaszország kellemesen lepett meg. Minden nagyon jól ki van táblázva, úgy az autósok, mind a gyalogos turisták számára, mindkét városban rövid időn belül találtunk parkolót közél a nevezetességekhez, és amit meg akartunk nézni mindent megtaláltunk, nagyon könnyen és gyorsan. Először Padova esett utunkba. Ahogy közeledtünk a központ felé, egyszer csak elmentünk egy nagy templom előtt és gyorsan lefényképeztem az autóból, kíváncsi voltam melyen templom lehet. Ez a Béke temploma (Tempio della Pace) volt, amit 1920-1934 között építettek, egy szentély az Első Világháborúban elhunyt 5401 katona emlékére, ahol földi maradványaik is nyugszanak. Ide temették a Második Világháború 989 civil áldozatát is. Mivel ott hirtelen nem találtunk parkolót tovább haladtunk a központ felé. Az utunkat a folyó mellett épült egykori várfal mentén haladt. A városközpontot egy 11 km hosszú 16. századi várfal veszi körül, aminek nagy része a házak kertjeiben található. A Prato della Valle és a Santa Giustina bazilika közvetlen szomszédságában találtunk egy parkolót ami nagyon jól jött, mert miután elindultunk nagyon hamar vissza kellett fussunk az esőernyőkért. Az időjárás nem nagyon volt kegyes hozzánk aznap, egész nap hol esett, hol nem de a nap egy percre sem sütött ki. Mivel ilyen közél voltunk két látványossághoz is, ezekkel kezdtük a padovai körutunkat. A Prato della Valle egy 90,000 m2-es ellipszis alakú tér, hatalmas kövezett terület (Európa egyik legnagyobb tere), középen a füves Isola Memmiavál. A csatornával körülvett középső szigetre, az Isola Memmiára négy híd vezet át és a gyönyörű szökőkút található a közepén. Az ovális sziget legnagyobb látványossága a 78 szobor (más források szerint 82 - nem tudom, mi nem számoltuk meg. :-) ), amik belülről és kívülről határolják a falat és a hidakat. Magyar vonatkozása a térnek, hogy itt található Báthory István erdélyi fejedelem szobra is, aki itt tanult a városban, de mivel ezt még akkor nem tudtuk, így nem kerestük sajnos meg a szobrot. Eredetileg római kori színház volt itt, amelyet 1775-ben építettek át jelenlegi formájában.

Prato della Valle Isola Memmiaváján

A tér egyik sarkán található a Santa Giustina bazilika és apátság. A padovai Basilica di Santa Giustina, Szent Jusztina bazilika eredetije az V. században épült, szent Jusztina mártír síremléke fölé. A mostani bazilika a XV. században épült, és a térség legjelentősebb kolostora volt, 1810-ig, mikor is Napóleon elkobozta. 1919-ben nyílt meg újra. A székesegyházban számos szent ereklyéje található a névadó szent Jusztinán kívül, Szt. Prosdocimus, Szt. Maximus, Szt. Urius, Szt. Felicita, Szt. Julianus, Szt. Mátyás apostol és Szt. Lukács evangélista ereklyéi. A bazilika egyik nevezetessége a mártírok folyosójára. Érdekessége a középen álló, 1565-ből származó kút, mely egy XIII. századi, egykor alsóbb szinten lévő mártírok kútját is őrzi. Az őskeresztény kút, ami az egykori mártírok csontjait őrzi, a XI-XII. századi ásatások során került napvilágra. Jobboldalt az a láda kapott helyet, ami eredetileg Szt. Lukács holttestét őrizte. Előrehaladva a folyosón egy csapóajtóhoz érünk, mely az egykori katakombákhoz és a régi mártírok kútjához vezet. A lépcsők felé pedig S. Prosdocimo házikápolnájához érünk. Az őskeresztény imaház görög-kereszt alaprajzú építmény hátsó falán levő timpanonon, többek között felfedezhető egy kerek babérkoszorú alakú fénypajzs, mely Opilione írását idézi, az 500-as évek elejéről. A déli szárny felé található az oltár, mely S. Prosdocimo sírját foglalja magába. Engem nagyon lenyűgözött a bazilika óriási terével és a benne foglalt sok ereklyével. Amikor innen kijöttünk elég jól esett az eső, így azon gondolkodtunk, hogy vagy tovább megyünk most Veronába, és reménykedünk, hogy ott jobb idő lesz, és majd délután visszafele menet megnézzük Padova további nevezetességeit, vagy esőben ugyan de maradunk továbbra is Padovába. Mivel Sankó kijelentette, hogy nem nagy valószínűséggel jövünk vissza, ha már továbbmentünk Padovából, így a második variáns mellett döntöttünk. Én a Szt Antal bazilikát szerettem volna megkeresni, hisz vallásos neveltetésemnek és a falunkban felszentelt Szt Antal templomnak köszönhetően Padova város nevének hallatán legelőször Páduai Szt Antal neve jutott szembe. A Prato másik sarkától egy rövid kis utca vezetett a bazilika előtti térig, így ezt is nagyon hamar megtaláltuk. Szent Antal már saját korában olyan nagy tiszteletnek örvendett, hogy halálakor a nép azonnal szenté akarta nyilvánítani, és csak úgy hívták „A Szent”. Nem csoda hát, hogy a halála után hét évvel (1238) kezdték el a róla elnevezett bazilika építését, mely 1310-ben készült el. Szent Antalt a Santa Maria Mater Domini kisebb templomban temették el, mely köré építették a mostani bazilikát, így a régebbi kisebb templom a mostani bazilika Fekete Madonna kápolnája (Cappella della Madonna Mora) lett. A XIV. és a XV. században a bazilikán számos módosítást hajtottak végre, így nem meglepő, hogy a napjainkban látható bazilikán a román, a gót és a barokk stílus elemei is láthatóak. A bazilika baloldali részében található a Fekete Madonna és a Szent Antal kápolna ahol a szent síremléke található. Itt sorban állnak a zarándokok, hogy megérinthessék a Szent fekete márvány síremlékét (koporsóját)és segítségért imádkozzanak hozzá. Mi is beálltunk Sankóval a sorba és amikor a sírhoz értem hirtelen olyan lelki feltöltődést, felszabadulást éreztem, hogy a semmiből potyogni kezdtek a könnyeim, és hirtelen azt sem tudtam mit kérjek, miért imádkozzak, csak kavarogtak a fejembe a gondolatok, a szeretteim nevei és féltem, hogy valakit kifelejtek a felsorolásból. Minket (Öcsémmel) nagyon vallásosan neveltek a szüleink, minden vasárnap közösen mentünk templomba, családi hagyomány, hogy minden évben részt veszünk a Pünkösdi búcsún, de ilyen szintű vallási élményem, megtapasztalásom még nem volt soha. Azt hiszem, ha csak ennyiből állt volna az egész olaszországi nyaralásunk én akkor is boldogan jöttem volna haza, hogy ezt megtapasztalhattam. A főoltár mögött a kincstár kápolna található, ahol számos fogadalmi ajándék között Szent Antal számos ereklyéje is megtalálható, például ezüst ereklyetartóba foglalva az épségben megmaradt nyelve, hangszálai, csontja valamint a ruhája, stb. Nekem ez a rész egy kicsit morbid volt, de nem rontotta el bennem a sírkőnél tapasztalt jó érzést. A bazilikához jobb oldalt hatalmas kolostor tartozik négy csodálatos kerengővel, érdemes ide is kimenni a szent sírjához történt zarándoklat és a bazilika végig járása után.

Szt Antal bazilika

A bazilika mellett a keringőkkel összekötve állana a San Giorgio imaház (1377) és a Szent Antal Iskola (1427). A bazilika előtti téren áll Gattamelata lovas szobra (1448-1453), mely Donatello alkotása és az első reneszánsz lovas szobor. Gattamelata, eredeti nevén Erasmo de Narni (1370-1443), zsoldosvezér (condottiere) volt, de korának egyik legműveltebb harcosa. A szobor egy magas talapzaton áll, így a térről igazából meg sem lehet csodálni. Már amikor itthon tervezgettük a lehetséges kirándulásokat, Huni mondta, hogy ö mindenképpen szeretné megnézni a Padovai egyetemet, ahol állítólag magyar címerek is vannak, így bevetettük magunk Padova utcáiba és nekiláttunk megkeresni az egyetemet. Az utcák itt is elég szűkösek voltak, keskeny járdákkal, viszont nagyon gyakoriak az árkádsorok, loggiák, ami nekünk nagyon jól jött az esőtől való védekezés okán, majdnem minden ház alsó szintjén kávézó, cukrászda, pizzázó, kegytárgy bolt, vagy bármilyen más üzlet látható. A jó kitáblázottságnak köszönhetően elég hamar megtaláltuk az egyetemet de előbb két érdekes sírhoz (koporsóhoz) értünk, amiről nem igazán tudtuk mit, illetve kit takarhat. Padovát a legenda szerint egy bizonyos trójai herceg Antenore alapította. 1274-ben találtak rá két (egy cédrusfa és egy ólom) koporsóra, amelyek egy harcos csontjait tartalmazták. Az akkori városvezetés kijelentette, hogy az Antenore koporsója, ezzel is erősítve a város mitológiai legitimitását, nemzeti fejlesztését. 1985-ben mintákat vettek a csontokból és bebizonyosodott, hogy azok nem a trójai hős csontjai, hanem egy 2.-3. században élt emberré. Antenore sírjának bal oldalán látható Lovato Lovati sírja, aki 1274-ben volt a város bírája. A két síremlékkel átellenben már az Egyetem sarkához értünk és az első adandó alkalommal be is mentünk annak udvarára. A Padovai Egyetem, az egykori Stúdium, a Bo palotában kapott helyet. Ez az 1222. alapított egyetem egykoron Európa legkiválóbb egyeteme volt. 1264 óta, midőn első ismert bejegyzett magyar hallgatója Orbác pozsegai prépost volt, 1592-ig, legjobban azonban Mátyás király idejében, a magyarok is (köztük Dávid Ferenc, Verancsics Antal, Báthory István, Forgách Ferenc, Zsámboky János) szívesen látogatták. Galilei 18 évig tanított itt. A XVI. és XVII. sz.-ban több mint 6000 hallgatója volt. Legérdekesebb és legismertebb épületrésze az ún. Teatro Anatomico, ahol először végeztek boncolást az 1500-as években (ez ekkor szigorúan tilos volt). Jelenleg jogi, orvosi, matematikai, természettudományi és filozófiai fakultása van. Az egyetem egyik kerengő szerű udvarát tudtuk megnézni, melynek falát és mennyezetét különböző címerek festett és faragott formában díszítették. Felfedeztünk közöttük egy pár Ungara felirattal díszített címert is. Az egyetemhez tartozik a világ legrégebbi botanikus kertje is amit 1545-ben alapítottak.

Címerek a padovai egyetemen

A Padovai Városháza, Palazzo municipale o del Podesta, pont a Bo palotával szemben áll. A modern homlokzatú Városháza 1922-1930 között épült. Itt találhatók az első világháborúban elhunytak nevét, valamint a győzelmi jelentést megörökítő kőtáblák. A palotaegyüttes a középkorban több palotát foglalt magába: északon az Előljárók, nyugaton az Igazságügyi és a Polgármesteri palotát, melyek megőrizték középkori jegyeiket, és a XVI. században épült Városházát, amelyet Moroni tervei szerint újjáépítették, ezért Palazzo Moroni néven is ismert. A szakértők szerint, stílusa szerint a Városháza nem csak a Padovai reneszánsz építészeti remeke, de egész Veneto tartomány egyik legtekintélyesebb épülete. A városháza mellett található Padova leghíresebb kávézója a Caffé Pedrocchi. A kávézó a világ egyik legnagyobb kávézója, amely a 19. században épült neogótikus épületben foglal helyet. A Caffé Pedrocchi egész épülete szinte múzeumszerűen hat, ahogy minden terem külön-külön elnevezést nyert a stílusa, a berendezése, a tapéta vagy a bútorzat stílusának megfelelően. Így létezik a már említett Fehér szalon, melynek falán látható egy osztrák golyó nyomát őrző tábla, emlékeztetőól az 1848. febr. 8-án az egyetemisták és az osztrák katonák közti összetűzésre, a Vörös terem a professzorok asztalával és falain térképekkel, a Zöld szalon, az egykori dohányzó meg a Tőzsde-terem. A felső emeleten pedig, ahová egy külső, az északi árkádsorra néző lépcsőn lehet feljutni, az Etruszk-terem vár, jellegzetes edényeivel. A Görög-szalon a Diogenész és Platón találkozása c. freskóval, a kerek vagy Római-szalon I. Caffi négy római tájképével, a Reneszánsz terem a sajátos bútorzatával, a Herkuláneum Pietro Paoletti ihletett temperafestményeivel és aranyozott gipsz illóolaj-párologtatóival, majd a hatalmas táncterem a tervező Jappelli barátja nevéről, Rossini-teremként is ismert, majd az egyiptomi hangulatot keltő, kékre festett, szobrokkal, halotti urnákkal s szfinxekkel teli Egyiptomi-terem s a Settecentó velencei divat szerint festett tükrökkel díszített Mór fogadóterem, melynek tükörajtaján egy mór elhúzza a függönyt. Sajnos a kávézóról is utólag szereztem tudomást, bár egy fotónk azért tudatlanul is készült róla, a leírást meg azért illesztettem ide, hogy ha valaki az én beszámolóm alapján indulna várost nézni Padovába az ne felejtse ki ezt a nevezetességet sem. A városháza melletti kis utcán végigsétálva a Piazza delle Frutti-ra értünk. Ez egy nagy piactér amelyen virágokat és gyümölcsöt lehet vásárolni. A Piazza delle Erbe, magyarul a Füvek Tere és a Piazza delle Frutti, magyarul Gyümölcsök Tere között helyezkedik el az Igazságügyi palota, Palazzo di Giustizia o della Ragione, Padova egyik legnagyobb és legszebb épülete. Az 1200-as évekből származó épleten többször is végeztek átalakításokat. A Palazzo Ragione egy hatalmas reneszánsz építmény, amely érdekessége, hogy a gravitációt legyőzve a felső emelet egy óriási(81.5x27x24 m) majdnem négyszögletes terem van, amely pilléreken alapszik. A másik érdekessége, hogy a terem fölötti tetőszerkezetet nem támasztják alá oszlopok. Az épület arculatát két egymás fölötti nyitott loggia sor határozza meg, az alsó szinten üzletek vannak, ahol a piachoz híven sok finomságot lehet kapni. Csöpögött is a nyálunk a sok finom házi sonka, és más húsipari terméke, borok és minden egyéb finomságok után. Egy kis utcán közvetlen e két piactér után található Padova harmadik piactere, amely egyben a főterének is számít, a Piazza dei Signoria. Ez Padova hatalmi központja, melyet a teret díszítő S. Marco szobor, vagyis a Szent Márk oroszlánja néven ismert, római oszlopra helyezett szárnyas oroszlán is érzékeltet. A Piazza dei Signoria déli részén áll a XV. században épült lombárd épület, a Loggia del Consiglio vagy Loggia della Gran Guardia. A legfelsőbb városi hatóságoknak helyet adó Loggia della Gran Guardia építése 1493–1526 között zajlott. A Piazza dei Signori-n a legszembetűnőbb épület a Palazzo del Capitanio (Kapitány palotája) az óratoronnyal. Azért kapta ezt a nevet, mert a velencei uralom idején Padova egyik velencei kapitányának székhelye volt. De igazán nem is maga az épület, ami vonza a tekinteteket, hanem az épületet két részre osztó különleges óratorony (Torre dell' Orologio). Az eredeti tornyot, 1427 és 1430 között, alakították át egy nyolcszög alapú kapuerőddé, melynek kupoláját ólomlemezekkel borították. Ekkor került be a toronyba a jelenleg is látható óra. Érdekessége, hogy az idő mellett a dátumot, a holdállást és az aktuális csillagjegyet is mutatja. A pazarul díszített óralap két felső kék körében az időt mutatja, értelemszerűen baloldalt, római számokkal, az órát jelzi, jobb oldalt pedig a percet. A lenti két körben a dátum látható, balra a nap, jobbra a hónap. A napocskás óramutató a külső köríven újfent az időt mutatja 24 órában, római számokkal. Majd a csillagos sáv után megkereshetjük a csillagjegyünket. A furcsa az hogy a mérleg jegy hiányzik az óráról, bár a helye megvan. A szóbeszéd szerint az óra alkotójának (Jacopo Dondi) kegyes bosszúja, mivel a megállapodott összegnél kevesebbet akartak neki kifizetni, így a mérleget egyszerűen levette az óráról. A holdállás a legbelső körben kapott helyet.

Torre dell' Orologio

Az óratoronnyal szemben a tér másik végén található a Chiesa di San Clemente amelyet 1190-ben említenek először. Jelenlegi homlokhatát a 16. században nyerte el, amikor az egész Piazza dei Signoria-t renoválták. A tértől egy kis utcányira található a Padovai dóm és a hozzá tartozó keresztelőkápolna. A dóm helyén egy őskeresztény templom volt (313-ban építették), amelyet 899-ben a hunok leromboltak. Ez a templom helyére épített 1075-ben felszentelt katedrálisban az 1117-es földrengés tett nagy károkat. Ezt kijavították de a dóm arculatát egészen az 1500-as években is változtatták még, 1754-ben fejezték be véglegesen. A dómhoz tartozik a padovai Battisterio, azaz Keresztelőkápolna, amely eredetileg egy román-lombard struktúrájú építmény. A Keresztelő Szt. Jánosnak ajánlott kápolna pontos születési dátuma nem ismert, de egyes hiteles dokumentumok alapján a XII. sz. végére tehető. Nevezetességei a mennyezetét és falait ékesítő freskók. A dómot és a kápolnát is csak kívülről tudtuk megcsodálni, hisz épp szieszta időben értünk oda, amikor minden zárva van. Bekeveredtünk a keskeny utcákba, ahol az egykori zsidó negyed, azaz a Gettó volt. Jellegzetesek nagyon keskeny, furcsa gömbölyű kövekkel kirakott utcái, ma is tökéletes talpmasszázst biztosítanak az arra sétálónak. Amikor eddig elértünk már az éhség eléggé úrrá lett rajtunk, így a Chiesa di Santa Maria dei Servi (14. század) és a Chiesa di San Daniele (18. század)mellett elviharozva visszakeveredtünk a Szt Antal bazilika mellett látott kis büféhez, ahol egy egy szelet pizzával enyhítettünk éhségünkön, aztán közös megegyezéssel visszavonultunk az autóhoz, hogy még Verona megnézésére is maradjon némi nemű időnk.
Veronába megint nagyon könnyen eligazodtunk, itt a térképünk sem volt használható igazából, de szerencsére nem volt gond ebből. Amikor hazajöttünk és egy rendes térképen megnéztem mekkora város Verona, megijedtem, hogy hogy is mertük mi csak úgy, minden tájékozódási kütyü nélkül csak úgy bevetni magunk a város sűrűjébe. Az óvárosi részt a Ponte Navin keresztül közelítettük meg. Már itt találkoztunk a várost övező Rómeó és Júlia "őrülettel", hisz a híd villanyoszlopaira rendszerint kis lakatok voltak aggatva, amelyek az épp hőszerelmes párok neveit tartalmazták. Rólam mindenki tudhatja, hogy egy aránylag romantikus, szerelmetes és bújós személy vagyok, aki bármikor el tud pityeregni egy romantikus vagy drámai filmen, de azért ez ami ebben a városban folyt már egy picit nekem sok volt, legfőképpen annak tudatában, hogy William Shakespeare híres műve, a Rómeó és Júlia bár Veronában játszódik, az eredeti verzió szerint az eset Sienában történt. Így nekem egy kicsit mű és erőltetett a sok csöpögős romantika, főleg annak fényében, hogy Verona igazi, ókori és középkori épületeinek igazi romantikája egy picit háttérbe szorul. A hídon átérve a San Fermo Maggiore templomnál találtuk magunk. A templom helyén az 5-8. században épített templom volt. 1065 és 1143 között építették a román stílusú alsó templomot, amelynek a relikviák őrzése volt az elsődleges feladata, majd ráhúztak felsö templomot, ahol a az Istentiszteleteket tartották. Ez utóbbit 1261 és 1350 között átépítették gótikus stílusban, így alakulván ki a templom mai arculata. A templom előtti kis térről több irányba indultak utcák, és mivel nem igazán tudtuk, merre is induljunk a tömeg haladási irányát követve egy sétálóutcában kezdtük a körutunk. Hamarosan kis-híján belepottyantunk egy római falmaradványokat tartalmazó ásatási helyszínbe, de szerencsére jól körbe volt kerítve. A Porta dei Leoni Kr.előtti I. században épült rom, amely valaha a város kapujához tartozott. A római kapu az itt látható szarkofág-fedélre vésett oroszlánokról (leoni) kapta nevét. Egy része még mindig megtalálható egy középkori épület falaként. Ez mellett a mai utca alatt láthatóak a római kori utca kövei, a kapu többi falának maradványai.

Római romok

Tovább haladva a sétálóutcán nagy tömegre és nyüzsgésre lettünk figyelmese. Ahogy közeledtünk nagyon hamar kiderült, hogy mi az izgalom oka: megérkeztünk az állítólagos Júlia házához, na meg az ominózus erkélyhez. A ház kívülről olyan, hogy ha nem lett volna a tömeg akkor simán elmegyek mellette. Egy elég széles kapualjon át lehet bejutni a kis udvarra, a kapualj fala viszont teles-tele van rajzolva szívekkel és nevekkel. Na nem mintha itt megállna ez a mindent összefirkálok mert szerelmes vagyok hóbort, minden ami a ház környékén van és van rajta 5 cm2 hely, nagy valószínűséggel legalább egy szívecskével van dekorálva, padok, falak, lépcsők, táblák, egyszóval minden. És persze itt is megjelennek a lakatok. A ház valójában maga egy érték (lenne), hisz 1200-as években épült, bár az erkély csak 1936-ban került fel rá. Az erkélyt lefényképezni elég nehézkes, ha nem szeretnél egy önkéntes Júliát a fotóra, hisz egymást váltják. Természetesen a Rómeók sem bízzák a véletlenre a dolgokat. Az udvaron található Júlia bronzszoborról azt tartják, hogy aki megfogja a bal mellét, arra rátalál az igaz szerelem. Szegény Júliának már fényesre kopott a melle a sok szerelemre vágyó Rómeók (meg Júliák) tapizása alatt, öt is művészet magányosan lefényképezni. Miután nagy nehezen sikerült egy egy fotót készíteni és a pasiaink úgy gondolták, ők már rátaláltak az igaz szerelemre, úgyhogy nem állnak sorba Júlia melléért, elhagytuk az udvart és egy számomra sokkal érdekesebb és értékesebb helyre értünk, a Piazza delle Erbe-re.

Piazza delle Erbe

A "Füvek tere" évezredek óta Verona főtere. Itt volt a római fórum, a város életének központja. Funkciója máig változatlan: hivatali épületekkel körülvett piactér, éttermekkel, kávéházakkal. Legérdekesebb műemléke az 1368-ban kialakított szökőkút, melyet egy ókori szobor (Kr u 380), a "veronai madonna" felhasználásával építettek és egy négy oszlopon nyugvó állvány, a Tribuna (13. század), ahol a bírák a törvényeket hirdették ki. A magasba nyúló oszlopon Szent Márk oroszlánja látható (1523) a Velencei Köztársaság jelképeként, az egész tér fölött pedig a Torre dei Lamberti (Lamberti-torony) „uralkodik”. A torony Verona legmagasabb tornya, 84 m magas, építését 1176-ban kezdték el, majd 1403-ban egy villám csapott bele. 1448 és 1464 között renoválták és bővítették ki a tornyot, ennek a nyoma ma is megfigyelhető, hisz más anyagokat használtak fel, mint pl a márvány. Az óra 1779-ban került fel a toronyra. A torony érdekessége számomra a hosszanti csíkozása volt, amely csíkozás tovább haladt az alatta lévö Palazzo del Comune, vagy Palazzo della Ragione (12. század) falán is. A Piazza delle Erbe érdekessége, hogy az öt övező házak homlokzatán gyakran látunk freskókat. A velencei oroszlán oszlopa mögött húzódik a barokk stílusú Palazzo Maffei (15. század). A palota tetejét 6 szobor ékesíti, amelyek 6 római istenséget testesítenek meg: Herkules, Jupiter, Vénusz, Merkúr, Apollo és Minerva.A palota mellet, a tér sarkán helyezkedik el a Torre del Gardello, amely már korábban a római korban épült jelenlegi formáját és magasságát (44 m) 1363-ban nyerte el. Mivel egy mechanikus órát és harangot is kapott, óratorony szerepét is betöltötte. A tér másik oldalán (A Júlia ház felőlin) látható a Domus Mercatorum vagy Casa dei Mercanti, azaz a kereskedők háza. Az épületet 1210-ben építették fából, majd 1301-ben alakították át és épült meg kőből. A tér ezen az oldalán is található egy az ókori oszlop, egy pillér amelyre egy gótikus szentélyt emeltek 1401-ben. A faragott szentély a Szűzanya, Szt Zénó, Szt Péter és Szt Kristóf domborműveit tartalmazza. A tér tele volt árusokkal, igazi bazár hangulat volt, ahol a sok romantikus szuvenír mellett velencei karnevál maszkok és muránói üvegékszerek is helyet kaptak. Itt nézelődtünk mi is egy kicsit, de miután megállapítottuk, hogy bizony muránóban olcsóbban hozzájutottunk csecsebecséinkhez tovább indultunk az Aréna irányában. Ehhez a Via Mazzini-n kellett végighaladnunk, ahol szintén minden elitebbnél elitebb világmárka képviseltette magát, de a sok csillogás mit sem ért az utca végén elénk táruló látvánnyal szemben, hisz kiértünk a Piazza Bra-ra, amelynek melynek nagy részét a város legismertebb nevezetessége, az Aréna foglalja el. Az ókori amphiteátrumot Kr. u. 30-ban építették. Ez a harmadik legnagyobb ilyen jellegű épület Olaszországban, csak a római Colosseum, és a Capuai aréna előzi meg. 139 méter hosszú, 110 méter széles, és 44 soros márvány ülései révén 25000 néző befogadására alkalmas.Építőanyaga a közeli, ma borairól ismert Valpolicellából származó mészkő. Az Aréna eredetileg három koncentrikus kör formájában épült, de a harmadik körböl már csak egy nagyon kis részlet maradt meg. Eredetileg mindegy 30000 nézőnek adott helyet, hisz azt itt rendezett előadások és gladiátor harcok messze földön híresek voltak. Felemelő érzés volt egy majdnem 2000 éves építmény árnyékában megpihenni, és nem hagyhattuk ki, hogy be ne menjünk. Szerencsére. Felmásztunk a legmagasabb sorig, ahonnan be lehetett látni az egész arénát, és ekkor lehetett igazán csak érzékelni a méreteit. Ha tehettem volna megvártam volna az esti opera előadást is, de sajnos ezt a következő alkalomra kellett hagyjuk, ugyanis az Aréna még mindig, minden nyáron hetente több opera előadásnak ad helyet. Aznap este ép a Turandot volt terítéken.

Az Aréna előtt

És bent

Fentről letekintve a Piazza Bra-ra megmosolyogtató látványt nyújtottak a teret szegélyező színes reneszánsz házak, amelyek alaksorában kávézók és pizzériák kaptak helyet és amelyeknek mind egyforma zöld napvédőjük volt. A tér jelentös épülete az Aréna mellett látható neoklasszicista stílusú Palazzo Barbieri (19. század) amely ma Városháza szerepét tölti be. A tér déli oldalán látható a Gran Guardia amely a 17. században épült, a fal mentén, katonai célokra. A Piazza Bra közepén egy zöld övezet található, igazi kis park, amelyben megtaláljuk Vittorio Emanuele II újabb lovasszobrát (1883). A térképünk alapján még két helyre szerettünk volna eljutni, a Castelvecchio-hoz és a San Zeno Maggiore-bazilikához. Először a Castelvecchio-hoz vezetett az utunk. A "régi kastély" 1354-1357 között épült vörös tégla kastély és erődítmény az Adige folyó partján, minimális dekorációval a gótikus építkezés egyik jellegzetes példája. A leginkább figyelemre méltó jellemzője az impozáns M-alakú kiemelkedések, amelyek végig futnak a vár és a híd falain. A kastélyt árok veszi körül, amelyet egykor a folyó vize táplált, egy csapóhídon lehet bejutni az udvarra, amely, bár nem nagy de szép füvesített régi romokkal, kavicsos sétányokkal tűzdelve. Nagyon hangulatos hely, itt lehet romantikázni igazából. :-) A kastélyhoz kapcsolódik a folyón átívelő hídja a Ponte Scaligero vagy Ponte di Castelvecchio. Ez egy erődített ív híd, amelynek 3 lyuka van, és érdekessége, hogy a pillérek közötti távolság egyre csökken. A pillérek bástya alakúak, és a híd két falán is végighúzódnak a jellegzetes M alakú kiemelkedések. A híd anyaga a kastélyéhoz hasonlóan vörös tégla. bár az ívek és a pillérek alsó része márványból készült.

Castelvecchio

Ponte Scaligero

A hídról szép kilátás nyílt a folyóra és hídjaira és a Szt Zénó bazilika tornyára is, de mivel elég távolinak tűnt, gyorsan le is szavaztuk a meglátogatását, tudván, hogy elég későre jár és még a Garda-tóhoz is el akarunk menni. A várfal mentén indultunk vissza az autóhoz, és mivel többé kevésbé útba esett és Sankó kijelentette, hogy ha már itt van ö biza meg akarja nézni Júlia sírját, így tettünk egy kis kitérőt, hát nem mondhatnám, hogy szerencsénkre. Épp csak, hogy megérkeztünk az egyik bejárathoz (amit mellesleg zárva találtunk, egy tábla társaságában, hogy a másik nyitva lévő bejáratot, hol találjuk) eleredt az eső, de olyan hevesen, hogy azt hittük, ez csak egy múló nyári zápor. Szerencsénkre a kapu fölött volt egy kis tető, így volt ahová félrehúzódjunk, de amikor már majdnem fél órát vártunk, és az eső intenzitása nem igazán csökkent, úgy döntöttünk, hogy a lovak közé csapunk és a lehető leggyorsabban visszamegyünk az autóhoz. Esőernyőnk volt, ami a fejünket aránylag védte, viszont folyt róla rendesen a víz a vállunkra és hátunkra. Az első pocsolyát még kikerültük, de miután a másodikra már nem volt lehetőség, így a többivel sem babráltunk sokat. Amúgy is nehéz lett volna, hisz az út szélén hömpölygött a víz, lehetetlen volt úgy lelépni a járdáról, hogy lábat ne mosson az ember. Mi szandálban voltunk, úgyhogy ami elöl bement, az hátul ki. Úgy 15-20 perc alatt amíg az autóig értünk szó szerint bugyiig áztunk. Szerencsére volt az autóban egy egy melegebb felsőnk, pulóverünk, így a vizes ruhát levetve volt amit magunkra vegyünk és egy kicsit megmelegedjünk. Én alól, csak a fehérneműt hagytam magamon, magamra tekertem a törölközőt és így legalább megszabadultam a vizes ruhától. Sankómnak szegénynek nem jutott már törölköző, de hogy ne vizezze össze az autót ö is lehúzta a rövidnadrágját és kis-gatyába és pulóverben vezetett haza, el is akadt az autópálya kasszás lányának a szava amikor bekukkantott a pulpitusáról az autóba. :-) Alapvetően nekem nagyon tetszett Verona, és egyszer még szeretnék visszamenni oda, napos időben és jobban dokumentálódva előtte, hisz most amikor írtam ezt a bejegyzést, akkor jöttem rá, mi mindent nem láttunk még ebből a csodás városból. A körülmények fényében lemondtunk a Garda-tói kiruccanást és elindultunk vissza Lignanoba. Mondanom sem kell, amikor megérkeztünk sütött a nap és már felhő sem igazán volt az égen. Timiék már elkezdtek csomagolni amikor megérkeztünk, mert ők már éjszaka 1 óra körül akartak indulni. Mi is összeszedtük nagyjából a csomagjainkat és az utolsó nagy közös vacsora alatt próbáltunk minél több megmaradt kaját elpusztítani, ami persze nem sikerült, szokás szerint megint elszámoltuk magunk. Kicsit szomorkás volt a hangulat, hisz senki nem gondolta, hogy ilyen hamar el fog telni az a hét és milyen hamar el kell újra válunk egymástól.
Szombaton reggel 9ig kellett leadnunk a kulcsot az utazási irodánál, és mivel még hazaúton meg szerettünk volna állni itt-ott, mi sem fürödtünk aznap, hanem miután leadtuk a kulcsot indultunk is. Aquileia volt az első megállónk, egy kis, csendes olasz város amely nagy kincseket rejteget. Az ókori római eredetű város, amelyet Kr e 181-ben alapítottak a határok védelmére, a birodalom kilenc legfontosabb városának egyike volt. A település pusztulását elsősorban Attila hunjai okozták 452-ben. A várost bár újjáépítették, eredeti fényében soha nem pompázott többé. Aquileia kincsei közül először a bazilikát találtuk meg. Egy hangulatos cédrusokkal szegélyezett út vezetett a térig, az út végén a fák közt középen a harangtoronnyal. A 4. században kezdték építeni a templomot Szűz Mária, valamint Szt Hermagoras és Szt Fortunatus szentek tiszteletére. A bazilikát többször lerombolták és újjáépítették. A ma látható román-gótikus épületegyüttest 1031-ben szentelték fel, amikor a 73 méter magas harangtornyot is építették. A bazilikába belépve tárult elénk az üveggel fedett járószint alatt a 760 négyzetméteres színes, ókeresztény mozaikpadló (4. század) a nyugati világban ismert legnagyobb egybefüggő mozaik. Legnagyobb meglepetésemre, a mozaik nagyon jó állapotban van megmaradva, a színek jól láthatóak, nem nagyon fakultak ki. A bazilika mennyezetét kazettás mennyezet borítja, falait meg különböző századokból (4., 11. és 12. század) származó freskók díszítik.

Aquileia híres mozaikjának töredéke

A templommal szemben egy fedett tér után látható az 5. században épült keresztelőkápolna romjai. A templom mögött található 1. Világháború áldozatainak temetője, majd tovább haladva eljutottunk a Porto Fluviale-hoz. A ciprusokkal övezett Via Sacra vezet a kikötőhöz, ahol rakodópartok és raktárépületek romjai tekinthetők meg. A még ma is jó állapotban levő 400 méter hosszú rakodópart közelében találjuk az egykori késő római erődítmény maradványait. A Via Sacra mentén elsétálhatunk az ásatások során előkerült szép kőfaragványok mellett. Nagyon hangulatos kis séta volt ez a zöld övezetben elhelyezett faragott kövek és romok a kaviccsal megszórt kis sétány és az azt körülvevő cédrusok igazi romantikus hangulatot árasztottak.

Porto Fluviale és a kilátást egy picit eltakaró egyedek, azaz mi

A sétányról ahogy kiértünk a főútra a Foro Romano tárult a szemünk elé. A 2. században épült Fórum a politikai és vallási élet központja volt. Hatalmas oszlopok, Meduza-fejes oszloptalpak és más díszes kőfaragványok láthatók a még romjaiban is lenyűgöző egykori Fórum helyén. A Fórummal szemben az út túloldalán jelenleg is ásatások folynak, hisz ennek a kis olasz városnak még nagyon sok eldugott szépsége van. Az autóhoz visszaérve, még egyet kerültünk az autóval a városban, amikor megláttunk egy újabb ókori romokhoz vezető táblát, így leparkoltunk, hogy megnézzük miről is van szó. A Sepolcreto Romano-t egy szőlőskert és egy veteményes közötti ösvényen közelítettük meg, amely egy részlegesen feltárt temetőt. A síremlékek az 1-3. századból valók. A hely érdekessége, hogy az ókori városfalon kívüli van, hisz a rómaiak nem temetkeztek a városba. Aquileia-t elhagyva Trieszt felé vettük az utunk. A térképen előzőleg kinéztünk egy utat ami a tengerparton vezet végig és inkább ezt választottuk az autópályával szembe. Ez egy nagyon jó döntés volt, hisz a terep kezdett egyre hegyesebb, sziklásabb lenni, az út meg a sziklák oldalában haladt, alatta a tengerrel. Gyönyörű útszakasz, engem a Splitet Dubrovnikkal összekötő szakaszra emlékeztetett. A tenger mivel az alja sziklás gyönyörűen átlátszó és irreálisan kék, pont mind a filmekben. Trieszt előtt pár kilométerrel találtunk rá a Miramare-kastélyra, amely a tengerbe nyúló sziklákra épült csoda. A Miramare-kastély (Castello di Miramare) egy 19. századi romantikus kastély (1856 és 1860 között építették), amely Habsburg Miksa osztrák főherceg (majd mexikói császár, I. Ferenc József öccse) és felesége, Sarolta belga királyi hercegnő részére épült isztriai fehér márványból, de Erzsébet királynénak, Sissinek is kedvenc nyári tartózkodási helye volt. A terjedelmes (22 hektáros) tengerparti parkot maga Miksa tervezte. A kertben is több látványosság kapott helyet, mint például két tavacska, egy a hattyúknak (és teknősöknek) és egy a lótusz virágoknak, a kastély melléképületei („Castelletto”), egy bronz Miksa-szobor (amely mögött minden nap gondosan kirakják kőrózsából az aznapi dátumot) és egy kis kápolna, melyben a „Novara” zászlóshajó maradványaiból készült keresztet tartják. Miksa ezen a hajón indult útnak, hogy Mexikó császára legyen. A parkban számos botanikai faj és fontos szoborgyűjtemény található. A szobrok a park számos ösvénye mellett elszórtan lelhetőek fel. Figyelemre méltó még a helyreállított istálló, melynek első emeletén eredeti dekorációja tekinthető meg, a földszintjén pedig időszakos kiállításokat tartanak, hasonlóan a régi üvegházhoz és a Castelletto-hoz. A park látogatása ingyenes (csak a parkolásért kell fizetni), bárki megnézheti, sétálhat benne és csodálhatja ez a gyönyörűséget. Jó 1 órát bolyongtunk a parkban, de csak töredékét tudtuk bejárni, és ha még valaha arra fogunk járni több időt számunk rá.

Miramare-kastély és egy vigyori

A parkolóban aztán megebédeltük a hozott alapanyagokból helyben csinált szendvicseinket, és indultunk tovább Triesztbe. A városba érkező hajósokat és autósokat az Il Faro della Vittoria, azaz a Győzelem Világítótornya (1923-1927). Két fontos funkciója van. Egyrészt a tájékozódást segítve megvilágítja a trieszti öblöt, másrészt az első világháborúban elesettek számára állít hősi emlékművet. A világítótorony arról is nevezetes, hogy Giovanni Mayer győzelem szobra alatt rögzítették az Audace torpedóhajó horgonyát, az első olasz hajóét, mely Trieszt partjait 1918. november 3-án elérte. Tovább haladva az úton egyszer csak a tengerparton pontosabban a kikötőkben találtuk magunk. Itt leparkoltuk az autót és gyalog indultunk tovább. Trieszt elhelyezkedésének köszönhetően az Adriai-tenger egyik legfontosabb kikötője, amit mi sem bizonyít jobban, mind a hatalmas kikötök és a még hatalmasabb árú szállító hajók, amelyek sokad magukkal az öbölben várakoztak, hogy lerakhassák portékájukat. Először a város főterén, a Piazza Unita d’Italia-n néztünk szét. Ez a város legnagyobb tere, egyik oldala a tengerre nyílik, a többit meg szebbnél szebb paloták szegélyezik. A teret még abban az időben építették amikor Trieszt még az Osztrák-Magyar monarchia része volt és ez az öröksége meglátszik az épületeken is. A tér egyik legfontosabb épülete az óratoronnyal ellátott városháza (Palazzo del Municipio; 1876) amely eklektikus stílusba épül, előtte VI. Habsburg Károly szoba áll (1756) egy magas ozlop tetején. Ezen kívül két híres palota áll a tenger felőli részen egymással szemben. Az egyik a Palazzo Del Governo (1901-1905) amely egyik jellegzetessége a homlokzatán látható muránói üvegből készült mozaikok. A másik pedig a Lloyd Triestino neoreneszánsz palota (1882-83), mely a Lloyd hajótársaság székhelyeként funkcionált. A téren még található egy szökőkút is a Fontana dei Quattro Continenti, azaz a Négy kontinens kútja (1751). Mind a négy kontinenst (a két Amerikát egynek számolták) egy-egy szobor képviseli, melynek vonásai az illető kontinensen honos népek vonásaira hasonlítanak. Mivel akkor még Ausztrália nem volt "felfedezve" így nem szerepel a művön.

Trieszt főtere a Piazza Unita d’Italia

A városháza mellett elhaladva a Chiesa di Santa Maria Maggiore (1682) templom előtt találtuk magunk, amely mellett a Chiesa di San Silvestro román stílusú templom áll. Ez valószínűleg Trieszt legrégebbi temploma amelyet 1100 körül építettek. A két templomhoz lépcsősor vezet fel amelyről szép a kilátás az ókori falakra. Innen tovább haladva sajnálatos módon kikerültünk (térképünk nem léve) az I században épült Római Színházat, és helyette a Piazza della Borsa-n találtuk magunkat, ahol a neoklasszicista Palazzo Della Borsa (tőzsdepalota) látható 1806-ból. Szintén itt található I Habsburg Lipót szobrát tartó oszlop is amely 1660-ból származik, de csak 1880-ba került jelenlegi helyére. Közben eldöntöttünk, hogy veszünk egy pizzát az útra, amit majd vacsorára valamelyik parkolóba elfogyasztunk, így egy jó kis pizzéria keresésére indultunk. Triesztben nagyon sok vallás temploma megtalálható, többek között elviharoztunk a szerb ortodox Tempio Serbo-ortodosso della Santissima Trinità e di San Spiridione (1869) mellett is. Hamarosan kiértünk Trieszt Canale Grande-jéhez. A csatornát a körülötte lévö piac áruforgalmának megkönnyebbítésére építették, két oldalán gyönyörü paloták húzódnak az északi oldalát meg a neoklasszicista Chiesa di Sant’Antonio Taumaturgo (1849) dominálja, illetve az előtte látható kis park és szökőkút. Itt aztán egy kávézó pizzériára bukkantunk, így amíg megsült a pizzánk egyet kávéztunk még a hamisítatlan olasz kávékból. Ekkor már elég későre járt, és még el szerettük volna csípni a belépési lehetőséget a Postojnai cseppkőbarlangokhoz, így az autó felé vettük az irányt és az Adriától elbúcsúzva a hegyek között folytattuk utunkat. Elég hamar a Postojnai barlangnál találtuk magunk, hisz csak 40 km-re van az olasz határtól (el is felejtettük). A Postojna cseppkőbarlang Európa legnagyobb és leglátogatottabb " klasszikus karszt" barlangja. Az autóban magunkra vettünk mindent ami jó meleg, hisz olvastam valahol, hogy a barlangban állandóan 8-9 fok van, mi meg kinti 25-30 fokhoz voltunk öltözve. A barlang bejárata körül nyüzsögnek a turisták és az árusok. A lelkesedésünk csak akkor törött le, amikor megláttuk a belépődíjat (20 kemény ajuró). Fájó szívvel bár, de lemondtunk a barlangtúráról és fagyival vigasztaltuk meg magunk.

A Postojnai barlangoknál, még tele izgalommal

Így aztán fél óra sétálgatás után elindultunk, most már tényleg haza. Ahogy beültünk az autóba megeredt az eső és majdnem egész Szlovénián át eset, a változatosság kedvéért. Magyarországon egyszer megálltunk vacsorázni, mert az autóban áradó pizza illat nagyon birizgálta a fantáziánk, így is nagyon nehezen bírtuk ki addig is. Az éjszakai vezetés elég jól ment a fiúknak, csak egyszer kellett megálljunk egy kicsit kinyújtózni és éjszaka 2-kor már Szatmáron is voltunk. Hazaszállítottunk Zsuzsiékat és 3-ra már mi is Sanyiék udvarán voltunk, otthon.
A nyaralás mindent összevetve tökéletes volt, igazi lazítós és mozgalmas napok egyvelege, amelyre ha tehetném most indulnék vissza. Beleszerettem Olaszországba, és biztosan tudom, hogy még vissza fogok menni oda.

Sajnálom, hogy ilyen hosszan kellett várni erre a bejegyzésre, de remélem senki nem bánta meg a várakozást. Tudom, hogy sokatoknak túlkomplikáltnak fog tűnni, rengeteg munkát fektettem bele, de elsődleges célja az, hogy ha sok sok év múlva újraolvasom, ne csak a képek maradjanak meg belőle, hanem némi infó is. Persze mindemellett azt is szolgálja, hogyha mi, esetleg valaki közületek elmegy ezekre a helyekre nálam sok sok helyről összeszedett és lefordított infót talál. További képeket a fotóalbumban találtok.

U.I.: Ha valaki szeretne lélegzetelállító képeket az általunk meglátogatott városokról kattintson a város nevére: Velence, Padova, Verona.

Eljegyzés

2010-08-04T14:33:00.000+03:00

Az Ifjú pár

Múlt hétvégén volt az eljegyzésünk, ami nagyon jól sikeredett szerencsére. A nagy esemény keresztszüleim (Apukám nővéréék) nyaralójában volt Zsögödfürdőn, Csíkszeredától nem messze.Én már szerda este hazamentem segíteni anyukámnak, így igazi házigazdaként fogadhattam a vendégeket szombat délben. Természetesen megszépültem a nagy esemény előtt és még a hajam is elhullt (jó 30 cm-re rövidebb lett). Szombaton kettő körül érkeztek meg a vendégek, Sankóm szeme kikerekedett amikor meglátta a fejem, de szerencsére tetszett neki a változás. Nem akartunk nagy felhajtást csinálni ezzel az alkalommal, így csak a nagyon közeli család volt jelen: a szülök, testvérek, nagyszülők (nagymamák) és egy egy pár keresztszülő. Miután kicsit felfrissítették magukat a társaság tagjai a hosszú út után jött az esemény hivatalos rész. Sanyi keresztapja egy nagyon szép kis rímes verset olvasott fel (egyik barátjának - Sanyi másik keresztapjának - a tanácsára megtisztelte a társaságot azzal, hogy olvassa és nem nyökögi végig :-D), megtaláltam neten, úgyhogy bemásolom nektek is:

"Tisztelt ház lakói, reám hallgassatok,
Hadd mondjam el szépen, mi járatban vagyok.
Először, gazduram, szóm hozzád fordítom,
Ne haragudj reám, hogy itt zavarkodom.
Van nékem egy páva farkú, magányos galambom,
Annak párja kéne, néked ezt elmondom.
Arról is hallottam, hogy a házi néni,
Az ő kis galambját mennyire becézi.
Megtetszett nékünk e szép magyar begyes,
A páva farkúval had legyen most jegyes.
Hogy a házi néni később megismerje,
Arany gyűrűikkel lesznek megjegyezve.
Húzzunk mostan gyűrűt mindkettő ujjára,
Had éljenek most már ezek után párba.
E ház lakóinak szívemből kívánom,
Minél több kisgalamb padlásukra szálljon,
Mielőtt a kanál fordul az ételbe,
Lássuk a tányérba, mi van itt lefedve.
Ez a házas élet lesz örök emléke.
Szívemből kívánom, hordják egészségbe.
Mielőtt a gyűrűt ujjaikra húzzák,
Mutassák be itten, hogy szeretik egymást."
/Rudinszki István Enyém a szerencse, hogy vőfély lehettem című könyvéből/

A beszéd után aztán felhúztuk a gyűrűket és fogadtuk a sok gratulációt, virágot meg ajándékot amit kaptunk. Persze a pezsgős koccintás sem maradhatott el, és így volt idö az ebéd elött, hogy a beszéd okozta könnyeket letörölje mindenki, kivéve minket, mert mi végig vigyorogtunk mind két tejbetök, mindenki más könnyekig meghatódott. Nem azért mert nem tetszett, sőt, de én megfogadtam, hogy nem fogok sírni, na meg hát madarat lehetett volna velünk fogatni akkor.

Figyelünk és pisolygunk (Hallgatjuk a beszédet)

Gyűrűhúzás, puszi és a Szónok

A nap többi része már nagyon lazán telt, ebédeltünk, aztán kinn a friss levegőn kávéztunk és tortáztunk. Nőkül egy nagyot sétáltunk az erdőben, amíg a férfiak közelebbi barátságba kerültek egymással és a boros kancsóval. :-)) Vacsora előtt már olyan hangulat volt, hogy megkezdték a nótázást és éjfélig abba sem maradt az énekszó. Még a nagymamák is énekeltek így 80 év környékén. :-))

Vasárnap aztán lejöttek a házigazdák (az eljegyzésen sajnos egy másik esküvő miatt nem tudtak ott lenni), unokatesómék és apukám unokatestvéréék, így kibővült társasággal készültünk a kerti partira, amit sajnos egy kicsit a vihar elmosott, de azért a hangulattal így sem volt gond. Vasárnap délután aztán elbúcsúztuk az otthoniaktól és velemmel kiegészülve jöttünk vissza Vásárhelyre.

Vasárnapi ünneplő társaság

Virágaink (a középső kis rózsacsokrot kaptam a Vőlegényemtől)

Összességében egy nagyon jó hétvége volt, örök emlék marad. A furcsa csak az, hogy én nagyon vártam ezt az eseményt és azt hittem, hogy valami nagy változást fog hozni, de nem hozott, mit is hozhatott volna, hisz ugyan úgy éljük tovább a mindennapjainkat mint eddig, csak már mind menyasszony és vőlegény.

2011 Május 21

2010-07-27T11:19:00.003+03:00

Ez a dátuma életünk egyik nagy eseményének. 2011 május 21-én lesz az esküvőnk a Blue Pearl vendéglő nagytermében.

(Csak azt a képet találtam neten)

Na és akkor röviden, hogy miért ez mellett döntöttünk. nagyon nagy volt a választási lehetőségek, de egy nagyon fontos dolgot mi kifelejtettünk, így nagyon hamar leszűkült a kör. Az eredeti tervünk az volt, hogy mi nappali lagzit szeretnénk, ami úgy 10 órakor kezdődik és éjfélig tart, de elfelejtettünk azt, hogy a vendégeink Csíkból illetve Szatmárról kell jöjjenek autóval, busszal vagy mikrobusszal, az út meg legjobb esetbe is 5-6 órát felvesz, az emberektöl meg nem várhatjuk el, hogy éjfélkor induljanak el, hogy időben ideérjenek. Két megoldás volt, vagy toljuk az esküvő kezdési időpontját délutánra és éjszakai lagzi lesz, vagy szállást biztosítunk mindenkinek. Mondanom sem kell, többek közt a piszkos anyagiak miatt, az első megoldás választottuk, így a lehetséges helyszínek közül 3 maradt összesen, az Európa, a Blue Pearl és a Caesar. Az Európa kiesett, mivel félős, hogy nem lesz elég nagy a terme, így maradt a másik kettő. A következő szempont az időpont volt, és teljes egyetértés volt abban, hogy a május lenne a legjobb hónap, mert akkor remélhetőleg még nincs olyan nagy meleg, nem kell félni, hogy megromlanak a kaják, sütemények. A Caesarban már csak egy májusi dátum volt 2 héttel ezelőtt is, és amikor felhívtuk kiderült, hogy azt azóta lefoglalták, így próbálkoztunk a Blue Pearl-be, ahol az általunk óhajtott dátum szerencsére még szabad volt, így gyorsan le is foglaltuk.

A vendéglő managere nagyon korrekt volt, ajánlott zenekart (XYZ zenekar - ha tud valaki valamit róluk s, várom a megjegyzéseknél), és felajánlotta segítségét a virágok, sütemények, szállás megszervezésére is (bár lehet, hogy majd utólag benyújtja a számlát nekünk erre, de nem úgy nézett ki, mind aki át akar vágni). Foglalkoznak teremdíszítéssel is, jelenleg 3 színkombinációjuk van (fehér-bordó, fehér-zöld és fehér-kék), bár ez jövőre még bővülhet. A hab a tortán, hogy mi (az ifjú pár) a vendéglő részéről kapunk egy szobát a vendéglőhöz tartozó 4 csillagos szállodában, és ha akarjuk a násznépet is kedvezményesen szállásolják el ott (de ezt lehet egy panzióban fogjuk megoldani).

Fülig ér a szám, el sem hiszem, hogy már csak 10 hónap van az esküvőig, a hétvégén pedig eljegyzés! Nagyon izgatott vagyok már. :-))

Tengeri kiruccanás

2010-07-26T22:41:00.001+03:00

Mind már utolsó bejegyzésemben is említettem július 12 és 15 között Sankóm, Jácint és még egy kolléganőjük a Fekete tengeren volt nyári egyetemen.A fiúk nagyon szerették volna, ha mi (én és Jácint barátnője) is velük tartunk, de mivel szabadságilag elég gyengén vagyok eleresztve, nem igazán volt kivitelezhető egy egész hetes szabadságolás, nyaralás. Volt egy kósza ötlet, miszerint csütörtökön (amikor a fiúk végeznek a tanulással) menjünk le a két lány autóval (Jácint barátnője szerencsére vezet és még autója is van :-) ) és maradunk mind sátrakkal a hétvégére, de a fiúk elmentek és én meg voltam győződve, hogy ebből a kiruccanásból sem lesz semmi. Aztán keddre mégis úgy alakult, hogy megyünk és szerdán munka után már indultunk is a 600 km-es útra, két lány, térképek alapján. Ploiesti-ig nem is volt probléma, még beléptünk Sepsiszentgyörgyre egy sátorért, mind a ketten többször jártunk már arra, de Ploiesti-töl Eforie Nordig teljesen új volt a terep mindkettőnk számára, és még be is sötétedett mire odáig értünk, hogy izgalmasabb legyen az út. Én persze, szokás szerint, kinyomtattam több térképet is netröl és a jól kitáblázott utaknak köszönhetően egy kisebb kitérőt eltekintve zökkenőmentesen éjjeli fél 3-ra megérkeztünk Eforie Nord-ra a fiúk szállására. Egy 4 csillagos szállodába voltak elszállásolva a Drágámék, így egy éjszaka erejéig mi is kipróbálhattuk, milyen is egy majdnem luxus szállodában aludni. Csütörtök délelőtt még kimentünk a partra, aztán kora délután a fiúk is kijelentkeztek a szállodából, és tovább már együtt élvezhettük a tengert és a gyönyörű napsütést. Miután már kezdett a nap lemenni elindultunk autókkal dél felé sátorhelyet keresni, de addig válogattunk, hogy végül 2 Mai-on kötöttünk ki egy kempingbe, ahol már azért is maradtunk egy éjszakát, hogy ne kelljen teljes sötétségben felhúzni a sátrakat. Hát ez nem volt egy nagy kemping, a mellékhelyiségek is hagytak némi kívánni valót maguk után, és egy fa sem volt a környéken, de volt egy nagyon nagy előnye: a tengertől kb 30 méterre volt a sátrunk felhúzva a homokban. Egész éjjel hallatszott a tenger morajlása (amikor nem zavarta meg némi kamion duda, vagy daru csattogás, hisz az út túl oldalán már a Mangalia-i kereskedelmi kikötő volt). Péntek délelőtt egy rövid fürdés után aztán szedtük a sátorfánk és vissza mentünk egy - csütörtökön zsúfoltság miatt elvetett - kempingbe, ahol mind utólag kiderült még nem is volt olyan zsúfoltság, mert még jó sokan befértek utánunk is. Ez a kemping a Popas Zodiac volt, Jupiteren, bárkinek szívből ajánlom, aki sátorral vagy lakókocsival akar menni a román tengerpartra. Az árai elérhetőek (16 Ron/személy/éjszaka + 7 Ron/autó/éjszaka), a mellékhelyiségek tiszták, 2-3 takarítónő folyamatosan takarít, grillező van, ami szabadon használható és egy minijátszótér homokozóval, hintával meg csúszdával a gyermekeknek. Itt vertünk aztán véglegesen sátrat a hétvége hátralevő részére. A part kb 15 perc sétára volt, bár egy picit köves volt a tenger ahogy mentünk be, de elég hamar ismét homokosra váltott, és itt már voltak hullámok is, legnagyobb élvezetünkre. A part tisztának mondható, elég gyakran voltak szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas (!!!) kukák, így egy pár homokban elnyomott cigicsikktől eltekintve nem volt szemetes, a tenger meg meglepően tiszta és átlátszó, a Fekete tengerre nem jellemző módon. Persze, soha nem lesz olyan tiszta, mind az Adria, de a maga zöldes árnyalatával szép volt. A víz olyan jó meleg volt (26-28 fokos) hogy felhevült testtel is simán bele lehetett menni, így az időnk nagy részét a vízben töltöttük. Persze azért napoztunk is, de vigyáztunk hogy a veszélyes időszakban (11-töl 4-ig) ne legyünk a napon. Szombaton volt a legmelegebb, ebéd után a sátrak körüli fák árnyékában próbáltunk volna egy kicsit hűsölni de nem sok sikerrel, így inkább a kellemesen hűvös tengervizet és a parton fújdogáló szelet választottuk. A kajálásokat önkiszolgálós kajáldákban oldottuk meg, ahol ha nem közvetlen a parton akart az ember enni, 10 Ron-ért leves másodikkal jól lehet lakni. Az esték sétákkal teltek a nyaralótelepeken, ahol sok sok turista próbálta kiélvezni a szabadságának minden percét. Szombaton reggel még felkeltünk napfelkeltét is nézni, ami különlegesre sikerült, legnagyobb szerencsénkre, hisz a nap egy vékony pára rétegen át egyszer egy felhőréteg mögé bújt, majd pár perc múlva ismét "felkelt", ezúttal a felhőkből, a ráadás meg az volt, hogy a párarétegben érdekes vöröses lila színe volt és nagyon éles kontürje. Minden alkalommal amikor a tengeren vagyunk felkelünk egy reggel napfelkeltét nézni, de ilyent még soha nem láttunk. Vasárnap reggel összeszedtük aztán a sátrakat, még egy utolsót fürödtünk és dél körül indultunk haza, hogy a csúcsforgalmat amennyire lehet elkerüljük, így már este fél 9-kor Vásárhelyen voltunk.

Egy nagyon jó kis kiruccanás volt, igazi kikapcsolós pihenés, teljesen feltöltődtem ez a pár nap alatt, megérte lemenni a fiúk után. Pozitívan csalódtam a román tengerpartban úgy árak, mind szolgáltatások minősége szempontjából.

Esküvöi szervezkedések

2010-07-12T14:13:00.001+03:00

Furcsa dolog ez az esküvő szervezés, amikor még szó nem volt esküvőről, százszor elképzeltem magunk, mind menyasszony és vőlegény, de amióta konkrétummá vált a dolog, nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz a "Nagy nap". Az biztos, hogy már most pillangók jönnek mennek a gyomromba ha rágondolok.

Most, hogy már csak 3 hét van az eljegyzésünkig nekikezdtünk esküvői helyet vadászni a városba, hogy eljegyzésen már tudjunk pontos dátumot mondani. Több vendéglőben (szám szerint 10-ben) voltunk már, és írok egy rövid összefoglalót róluk, hogy ha valaki valamelyikről tud véleményt mondani, örömmel venném. Tudom sokaknak unalmas lesz ez a poszt, mert nem ismerik a helyeket, de azért mindenkitől, minden esküvő szervezéssel kapcsolatos jó tanácsot szívesen veszünk.

Na és akkor jöjjenek a vendéglők (meglátogatásuk sorrendjében):

1. A Bod Péter Diakóniai központ által üzemeltetett Bolyai terem: ez az úgynevezett "Joly Joker". Jövőre még nincs egy hétvége sem lefoglalva, a kaja nagyon olcsó (a legolcsóbb, és hallottuk több embertől hogy nagyon finom és sok) és az árba benne van minden: dekoráció (ami van nekik - fehér, bézs), személyzet bére. Lehet vinni italt és süteményt is. A hátránya, hogy a terem nincs felújítva, elég sötét, nincs légkondija (ha jól néztem) és 22 órakor vége a bulinak. A diakóniai központban van szálláslehetőség a távoli vendégeknek.
2. La Angela vendéglő (volt egyetemi kantin): gyönyörűen felújított nagy terme van, a kaja elég jó árban van, viszont a süteményt tőlük kell venni, italt lehet vinni. A dekort vállalják pénzért, a személyzetet külön kell fizetni, viszont van légkondi. Már csak 3 szombat szabad a jövő évben és csak 22 óráig lehet maradni.
3. Sólyom vendéglő, Marosszentgyörgy: képek sajnos nincsenek róla, viszont egy nagyon szép terem ez is, elég nagy is, és jó nagy terasz van előtte, ahová ki lehet ülni, dohányozni akinek szükséges. A menü ára itt már a középkategóriába tartozik, viszont benne van 1 szelet torta és egy pohár pezsgő is. Dekorációval nem foglalkoznak, italt és süteményt lehet vinni. A személyzetet külön kell fizetni van légkondi, viszont már csak 6 szombat szabad a jövő évben és 23 óráig lehet maradni.
4. Sandoria hotel: Két nagy étterme van, nekünk a kicsi felelne meg. A terem szép, felújított hátránya, hogy elég sok oszlop van benne, így nem jól belátható. A menü ára elég sok, egyik legdrágább, viszont a fiatal pár kap ingyen egy szobát a szállodában az esküvő éjszakájára, és a többi vendégnek is megegyezés szerinti szobaárak vannak. Dekorációval nem foglalkoznak, italt és süteményt lehet vinni. A személyzetet külön kell fizetni, van légkondi, viszont már csak 6 szombat szabad a jövő évben és 23:30-ig lehet maradni.
5. Diamant vendéglő: Két nagy étterme van, amik tolóajtóval összenyithatóak, de nekünk az egyik elég lenne. A terem szép, felújított, hátránya, hogy elég sok oszlop van benne, de azért elég jól belátható. A menü ára elég sok, egyik legdrágább, és még bizonyos összeg teremdíjat is kell fizetni. Dekorációval nem foglalkoznak, italt és süteményt lehet vinni. A személyzetet külön kell fizetni, van légkondi, de már csak 3 szombat szabad a jövő évben és 23 óráig lehet maradni.
6. Európa panzió: Amikor innen kijöttünk azt hittem, itt lesz majd az esküvőnk (de azán még voltunk pár helyen és már nem vagyok olyan biztos benne). A terem szép, felújított, az egyedüli problémám vele, hogy egy kicsit kicsinek tűnik, és félek, hogy nem lesz elég nagy a táncparkett. Itt volt az egyetemi bankettünk, úgyhogy tudom, hogy a kajájuk nagyon finom. A menü ára közepes, de tartalmaz egy pohár pezsgőt. Ha az ö dekorációjukat választjuk (halványsárga, piros) akkor az ingyen van, a fiatal pár egy lakosztályt kap a nászéjszakára, és a vendégeknek is kedvezményes szállás lehetőség van (24 személynek). Italt és süteményt lehet vinni. A személyzetet külön kell fizetni, van légkondi, de már csak 5 szombat szabad a jövő évben és 24 óráig lehet maradni, viszont ha lefoglaljuk az összes szobát és a pincéreknek adunk egy kis baksist, addig maradunk, ameddig jólesik.
7. Maris vendéglő (volt TCM kantin): A terem szép, felújított hátránya, hogy elég sok oszlop van benne, így nem jól belátható. A menü ára elég olcsó, és tartalmaz egy pohár pezsgőt, tortát és gyümölcsöt is. Dekorációval nem foglalkoznak, italt és süteményt lehet vinni. A személyzetet külön kell fizetni, azt hiszem van légkondi, még csak egy szombat foglalt a jövő évben és 22 óráig lehet maradni.
8. Mobex vendéglő (kantin): A terem nem a legszebb, nincs felújítva, de egy jó dekorációval széppé tehető A menü ára nagyon olcsó, csak cukrászdából hozott süteményt lehet vinni. Italt lehet vinni. Dekorációjuk nekik nincs, viszont egy céggel dolgoznak aki a náluk rendezett esküvőre kedvezményt adnak. A személyzetet külön kell fizetni, van légkondi, de már csak 2 szombat szabad a jövő évben és 22 óráig lehet maradni.
9. Blue Pearl vendéglő: A Hotel Perla-nak 2 terme van, nekem a nagyobbik jobban tetszett, a kicsiben elég sok az oszlop. A nagyterem elég szép, bár nem felújított de jó állapotban van. Ami kicsit aggaszt, hogy a két terem között egy van tolóajtó van ami állítólag tökéletesen szigetel, bár én ebben nem vagyok olyan biztos és ha a szomszédba egy másik (esetleg román) esküvő van, lehet egy kis hangzavar. A menü ára elég olcsó és tartalmazza a tortát és a gyümölcsöket. A fiatal pár kap ingyen egy szobát a szállodában az esküvő éjszakájára, és a többi vendégnek is megegyezés szerinti szobaárak vannak. Dekorációjuk van elég kedvező áron, italt és süteményt lehet vinni. A személyzetet külön kell fizetni, van légkondi. még elég sok szombat van szabadon jövőre és addig lehet maradni amíg jólesik, nincs határ szabva.
10. Caesar vendéglő: gyönyörűen felújított nagy terme van, a kaja elég jó árban van, és a szerződés megkötésének pillanatában érvényes árak lesznek érvényesek a lagzin is. Italt és süteményt lehet vinni. A dekort egy céggel csinálják, a személyzetet külön kell fizetni, viszont van légkondi. Már csak 4 szombat szabad a jövő évben és nincs órához kötve a buli vége.

Sankóm most el van menve a Fekete-tengerre egy nyári egyetemre, aztán ha hazajön eldöntjük, hogy melyik jelölt legyen a nyerő, de addig is várom a véleményeket, észrevételeket.

Ballagás és egyéb izgalmak

2010-07-01T07:42:00.003+03:00

Múlt kedden voltunk Öcsém egyetemi ballagására Iasiban, de kezdem az elején :-)
Az eredeti terv az volt, hogy Sankóval megyünk Csíkig hétfőn munka után, aztán a szüleimmel együtt majd kedd hajnalban indulunk Iasiba. Sajnos ez csak terv maradt, mivel a Kedvesem nagymamáját befektették a kórházba, így ö nem tudott eljönni velünk. (Most hétfőn kiengedték már Mamát a kórházból, bár sajnos az állapota csak részben javult.) Szegény Apukám bánta a dolgot a legjobban, mert így több száz kilométerrel többet kellet vezessen, hisz feljöttek értem Vásárhelyre és innen mentünk tovább. Éjszaka fél 3-kor indultunk Vásárhelyről és reggel 7-kor már Iasiban is voltunk.
Nagyon büszke vagyok Öcsémre, aki civil építész szakot végzett a Iasi-i Építészmérnöki egyetemen. Számomra a legnagyobb dolog ebben az, hogy tiszta románul és román környezetben végezte az egyetemet, ami valljuk be nem egy egyszerű teljesítmény, tekintve, hogy a nyelvet addig, csak jóformán román órákon az iskolában tanulta. Persze megcsinálhatta volna, hogy elmegy Kolozsvárra, a többi volt osztálytársával együtt, ahol az egyetem továbbra is románul lett volna, de a barátai lehettek volna magyarok, régi jó barátok. Viszont ö azt mondta, hogyha Kolozsvárra megy a haverokkal csak ellógja az egyetemet és az nagyon a tanulás kárára fog menni, és románul sem fog rendesen megtanulni, így inkább Iasi mellett döntött. De ügyes volt, és nagyon jól megtanult románul is, jól beilleszkedett a csoport-, illetve évfolyamtársai közé, nem volt probléma soha, senkinek, hogy ö magyar. (Na jó első éven volt egy incidens, de azt elsősorban a "támadó" által elfogyasztott alkohol okozta, úgyhogy nem számolom ide :-P). Na de nem dicsérem tovább, mert tudom, hogy olvassa a blogot és még a végén túlságosan elbízza magát (bár önbizalom hiánya most sincs :-P).

Az Ünnepelt

Együtt a Család

Fél 10-kor kezdődött az ünnepség. amit ők szerveztek maguknak, mert ott nem szokás, hogy az egyetem szervezzen ballagást. A meglepő az volt, hogy összesen 7 tanár tisztelte meg jelenlétével a diákjait, ami elég szomorú, és az ember azt várná, hogyha már ök elvárják a tiszteletet irányukba, legalább ennyire ők is tisztelik a diákjaikat, most már kollégáikat. A műsor igazi fiatalos lendületes volt, könnyüzene zenekarral, rövid beszédekkel, műsorokkal. Nekem nagyon tetszett az a rész, amikor minden tanárt külön - külön felhívtak a színpadra, kérdést húzattak velük, amire válaszolniuk kellett. Ilyen jópofa kérdések voltak, mind: mikor ö diák volt puskázott-e, volt-e vágott vizsgája, vágott-e el már olyan diákot, akit megfogott puskázni, milyen modern puskázási módszerekkel találkozott már, hányszor hívott vissza legtöbbször egy diákot vizsgázni. A műsor egyik főpontja egy díszelőadás volt, az egyik tanáruk tartotta és a természet, emberi test felépítése és az épületek szerkezete közötti párhuzamokról beszélt. Nagyon érdekes volt, és még mi nem szakmai nézők is értettük és élveztük az előadást. Ez után már csak a fényképezkedések voltak hátra. A szervezök nagyon jó munkát végeztek, föleg a terem kiválasztásakor, hiszen egy légkondicionált teremben volt tartva a ballagás, kinn meg rekkenő, fülledt hőség volt. Az ünnepély után, felkerekedett a család, visszamentünk a bentlakásba Kormosért és Öcsém barátjáért, aztán közösen elmentünk egyet ebédelni. Teraszos helyiséget választottunk, hogy Kormit ne kelljen továbbra is egyedül hagyni. Az ebéd amúgy nagyon jó hangulatban telt, bár a kiszolgáló csaj elég süket volt, 2-3szor kellett neki megismételni valamit, és úgysem azt hozta amit kértünk, de ez szerencsére nem tudta elrontani a hangulatot. Ebéd közben kiderült, hogy Öcskös is hazajön velünk, így siettünk vissza a bentlakásba összeszedni a dolgait, hogy minél hamarább indulhassunk haza, mert még nagyon hosszú út állt előttünk. Amire összeszedtünk mindent és indultunk haza, nagyon heves eső érte el a várost, olyan szinten, hogy 20 perc alatt annyi eső esett, hogy a kanálisokból bár kifele bugyogott a víz, az útról meg a járdákról még az üzletekbe is bement. Hazafele aztán majdnem végig esős idő volt, láttunk sajnos árvizet is, de szerencsére jól megérkeztünk 10 óra körül Vásárhelyre, ahol Sankóm finom vacsorával vár minket. Vacsi után aztán Anyumék mentek tovább, hogy még éjszaka hazaérjenek.
A másik izgalom ami érte a családot, a ballagás előtti hétvégén történt. Anyukám és Kormi el voltak menve Apukámmal az egyik útjára, hogy lássanak ők is világot, viszont a hazafele úton vették észre, hogy a kutyával valami nincs rendbe. Ahogy hazaértek Apum vitte is állatorvoshoz, ahol kiderült, hogy azonnal meg kell műteni, ki kell vegyék a méhét mert teljesen elgennyesedett és szerencse, hogy hazaértek időben, mert már majdnem megtámadta a genny a veséit is. Mondanom sem kell, volt nagy izgalom a családba, hisz Kormos nálunk már igazi családtagnak számít, de szerencsére minden rendben ment és most már a lábadozáson is túl van, csak egy nagy vágás a hasán és a leborotvált hasa és első lába árulkodik a kellemetlen tapasztalatról.

Bartos Signorita alias Kormoska

Marosvásárhelyi Rali

2010-06-11T16:20:00.006+03:00

Múlt hétvégén, június 4-5, rendezték meg az első Marosvásárhelyi Ralit, az országos rali bajnokság harmadik futamát. Rólam azt érdemes tudni, hogy nő létemre imádom az autókat és az autó sportot. A forma 1 minden futamát megnézem és naponta követem a híreket, és a tévében is ha lehetőség van minden autós műsort meg szoktam nézni, élőben viszont soha nem láttam még versenyt, így nagyon izgatottan vártam a hétvégi ralit.

A verseny péntek este a régi szerpentinen (az egyetemmel szemben) kezdődött egy 2 km-es szuperspeciális szakasszal, igazi csemege volt a rajongók számára. Nagyon élveztem ahogy felbőgtek a motrok és száguldoztak a szerpentinen, majd egy kialakított kis sikán után kézifékes fordulás az ifjúsági ház előtt, majd vissza a célhoz. Mi az elején a kanyaroknál álltunk, majd egyre fennebb kerültünk , és mire az igazán erős autók jöttek már a fordulónál álltunk. Hát így, hogy csak néztem az egekbe szökött bennem az adrenalin, el sem tudom képzelni mit érezhet a pilóta vagy a másodpilóta de egyszer beülnék egy edzés erejéig az anyós ülésbe. Már az első nap kedvencem is lett (pedig eddig soha nem követtem a rali országos bajnokságot) egy Jack Daniels-es kis Renault Clio R3 Maxi Evo , amit mind utólag megtudtam Keleti Edwin/Victor Ponta vezet, és az A csoportban indulnak. Ez a kis autó azzal lopta magát a szívembe, hogy mindig mikor a pilóta felfele kapcsolt egyet robbant a kipuffogójánál - pont a fülem mellett - így mindig tudtam hogy épp ök jönnek, a hangja és a kinézetele is nagyon tetszett, így ők lettek a kedvencek.

The Black Beast (Beauty)

A szakaszon volt egy kisebb baleset, de szerencsére senki nem sérült meg, aki megnyerte a szakaszt az olasz Tempesta a célba érkezés után és nekicsúszott a járdaszegélynek- kis-híján elütve az ott állókat - így kitörött az autója két kereke és a versenyt nem tudta folytatni.

Szuperspeciális a Régi szerpentinen

A szombati gyorsasági szakaszok a Vásárhely-Nárádszereda-Nyárádremete-Szováta-Parajd-Borzont útvonalon voltak, oda és vissza, a verseny fénypontja természetesen a Parajd-Borzont majdnem 30 km-es szakasz volt, át a Bucsin tetőn és vissza. Szombaton reggel korán keltünk, mert olvastuk az újságba, hogy a szakaszok helyszínét másfél órával hamarább lezárják mi meg ki akartunk menni a második szakaszra a Kebelei tetőre. Sokat gondolkodtunk, hogy kimegyünk a Bucsinra, de mivel nagyon felhős idő volt, nem mertük megkockáztatni, hogy egész nap állunk az esőbe (ami végül szerencsére nem jött el.). Mivel időben kiértünk Lakit leparkoltuk egy mellékúton és kiválasztottunk egy jó helyet, ahonnan aránylag sokat lehetett látni. Itt már az erős autókat engedték elöl, így a jók lejártak a baleset előtt amikor Nistor Duval a Citroën C2-vel felborult, így a szakaszt le is fújták. Sajnos a pilótát kórházba kellett szállítani, két bordája eltörött, de kiengedték, így azt mondhatni, hogy szerencsésen megúszta a bukást. Ahogy felszabadították az utat, aztán hazajöttünk és a neten követtük tovább az eredmény alakulását.

A kedvencem :-) (pukk az 1. és 10. másodpercnél)
2. Gyorsasági a Kebelei tetön: Keleti Edwin/Victor Ponta, Renault Clio R3 Maxi Evo

Szép lassan egy magyar házi-csata alakult ki a Szabó Gergő/Csegzy Levente (Mitsubishi Lancer EVO 9), Spitzmüller Csaba/Bahor Bea (Mitsubishi Lancer EVO 9) vezette egységek között, ami végül a Spitzmüller/Bahor páros győzelmével zárult, de ennyire ne szaladjunk előre. Szombaton délután aztán ismét a Kebelei tetön voltunk, megnéztük a visszafele futamot is, de most már egy másik helyről, ahonnan még jobb volt a kilátás, az autók a lábunk alatt 2-3 méterrel mentek el, lassítottak úgy 160-ról 70-re és vették be a kanyart. Nagyon izgi volt. :-))

11. Gyorsasági a Kebelei tetőn: Szabó Gergő/Csegzy Levente, Mitsubishi Lancer EVO 9

Mivel a Kebelei szakaszról későn értünk vissza a városba, a záró szuperspeciálist már nem láthattuk sajnos, viszont lementünk a díjkiosztóra, ahol aztán fotókat készíthettünk autókról pilótákról.

A végeredmény:
Abszolút győztes:
1. Spitzmüller Csaba/Bahor Bea, Mitsubishi Lancer EVO 9
2. Szabó Gergő/Csegzy Levente, Mitsubishi Lancer EVO 9
3. Dan Gîrtofan/MihaiLăzărescu, Subaru Impreza N2010

Az abszolút győztesek egyben az N csoportos bajnokság éllovasai is, az A csoportos gépek versenyét a Keleti Edwin/Victor Ponta (Renault Clio Maxi R3), a H csoportosok versenyét a korábbi többszörös bajnok Gunther Graef/Cibu Cristian (Toyota Celica ST 205), míg a Dacia Logan Kupa versenyében az Ivan Viorel/Popa Răzvan kettős győzött.

A győztes autók

Összességében nagyon vagány hétvége volt, én nagyon élveztem, és újabb rajongót szerzett magának a román rali bajnokság, ezután öket is követni fogom neten és ha még jönnek Vásárhelyre biztos ott leszek a nézők között. És megszületett az elhatározás, egyszer biztos kimegyünk a Hungaroringre a F1 Magyar nagydíj ideje alatt, még akkor is ha kevesebbet látunk mind a tévében. Hallani akarom az autók hangját élőben. :-))

Elmaradások

2010-06-01T18:33:00.004+03:00

Elmaradtam egy picit a Sanyi szülinapjáról, a Pünkösdi búcsúról és más fontos eseményekről szóló beszámolókkal, de most pótolom a hiányt!

Mint már írtam Sanyi pont a születésnapján ért haza a Csehországi továbbképzőjéről, így előtte való nap éjszaka 3-ig csináltam a tortáját és készültem a nagy eseményre. (Sanyi szülinapjáról annyit kell még tudni, hogy 19.-én született, de az anyakönyvébe elírták a dátumot 18.-ára, így 2 nap ünnepeljük a születésnapját) .Jácinttal közösen megszerveztünk egy meglepetés bulit Sanyinak, így én egész nap meg sem említettem a születésnapot (rám egyáltalán nem jellemző módon). Szegénykém a vacsoránál már ö emlegette fel, nehogy elfelejtsem. Vacsora után még megbeszéltük, hogy akkor másnapra felhívjuk a többieket :-) én csak pisolyogtam magamban, aztán 9 óra körül megérkezett a társaság, Sanyi legnagyobb csodálkozására. Jácint szólt fel a kaputelefonon, románul, Sanyi, meg csak csodálkozott, hogy hogy engedek be én valakit fél román szó után, csak úgy :-P. Jó volt látni az arcát, ahogy meglepődött. Ezt már csak fokozta, amikor meglátta az én meglepetésem, a zongora alakú tortáját. (Ehhez hozzá tartozik azt tudni, hogy az én kedvesem tanult zongorázni, nagyon ügyes és néha most is gyakorol.)

Zongoratorta

Szép kis este kerekedett belőle, örülök, hogy így alakultak a dolgok.

Alig múlt el Sanyi szülinapja, pénteken már érkeztek is Sanyi szülei és egy autóval mentünk haza Csíkba a Csíksomlyói búcsúra. Péntek este elég későn érkeztünk meg mivel már elég nagy volt a forgalom, Anyukám viszont nagyon várt már minket. Apukámra még egy picit kellett várni, hisz ö át kellett menjen Comanasti-re, hogy Öcsém hazahozza. Sanyi szülei még soha nem voltak nálunk, így nagy volt az izgalom, de mivel már találkoztak, így hamar feloldódott a hangulat. Szombaton délelőtt, reggelibe, már nagy volt az izgalom, szépen felvettük a székelyruhánk (a szüleim és én, mert Öcsémnek még nincs) és elindultunk ki a nyeregbe a búcsú helyszínére. Sanyinak a szülei és Sankóm is volt már egyszer 3 évvel ezelőtt így mindenki tudta, hogy nagyjából mire számítson. Megint jó nagy tömeg (több százezer ember) gyűlt össze a rossz idő ellenére. Az előrelátóbbak gumicsizmába jöttek, a fontos mindenkinek az volt hogy ott lehet. Az idei búcsú rendkívüli volt olyan szempontból, hogy két nagy külföldi egyházi elöljáró is jelen volt (a bukaresti apostoli nuncius, illetve a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója) így a szentmise egy része latin nyelven volt. A szentbeszédet Böjte Csaba atya mondta aki az összefogásról és egymás bátorításáról beszélt. A szentbeszédet meg lehet nézni illetve hallgatni ITT, teljes szívemből ajánlom mindenkinek. A búcsú másik érdekessége az volt, hogy bár egész idő alatt lógott az eső lába, csak egy pár csepp esett a mise alatt egész addig, amíg el nem kezdtük a magyar himnuszt és be nem fejeztük a székelyt. Ez idő alatt ugyanis zuhogott az eső. (klikk) Az első akkordtól az utolsóig ... utána meg semmi, rendesen kirázott a hideg ettől, azt hiszem ezt az élményt soha el nem felejtem. Lelkiekben feltöltődve, aztán aztán elindultunk haza, de mivel az úton nagyon sokan voltak ígya mezőn, árkon-bokron át mentünk haza.

Búcsús hangulat

Délután még sétáltunk egyet a városba, találkoztunk Sankó egyik barátjával, és voltunk egy jótékonysági koncerten is, ahol egy csíkszeredai kisLegény Ákos szemműtétére gyűjtöttek. Szegény mikroftalmiával (kisszeműség) született, egyik szemével egyáltalán nem lát, a másik szemével meg csak akkor fog, ha Bostonban megcsinálják a retinaátültetést neki, ami viszont nagyon sokba kerül, Akit érdekel a története megnézheti a blogjukon. Sokat nem tudtunk adni, de amit adtunk tiszta szívünkből tettük. Vasárnap délelőtt még megnéztük a Csíki Székely Múzeumban a 19. századi magyar festők kiállítását, aztán ebéd után jöttünk vissza, hogy Sanyi szülei Selyében a nagymamájánál is töltsenek egy kis időt. Mi is kimentünk velük Selyébe, pünkösd hétfőt ott töltöttük aztán jöttük haza, mert kedden munkába kellett menni.

A múlt héten kiderült, hogy a Marosvásárhelyen megszűnő kazánházak között van a miénk is így minél hamarabb saját központi fűtést kell szereljünk, mert lehet hogy július 1-töl, de legkésőbb október 1-töl meleg víz nélkül maradunk. Természetesen ezt mi idén ősszel szerettük volna csak megcsinálni, de mese nincs egy hónapon belül meg kellene valósuljon a dolog. A hátamon a szőr égnek áll, ha arra gondolok, hogy hogy felfordul a lakás és a konyhát majdnem teljesen szét kell bombázni, mert különben sehová nem fér be a kazán. Na de legalább ez is meglesz, és ezután nem tud megviccelni a távhőszolgáltató, hogy elzárja egy hétre a meleg vizet, mind ahogy volt rá a példa április folyamán.
Múlt szerdán Mikházára mentünk Zsuzsiékkal, hogy találkozzunk Annával, aki hazajött egy pár hétre Amerikából. A Reneszánsz panziónál találkoztunk velük, ami egy csodálatos hely. Gyönyörű kertje van, apartmanszerű lakrészei és az egészet a megfizethetetlen csend veszi körül, ami igazi felüdülés volt számunkra a húzós munkanap után. Annáék finom kemencébe sült füstölt csülökkel vártak, ami után mindenki mind a 10 ujját megnyalta. Jó volt találkozni újra, vacsora után a kertbe kiülve picit beszélgetni és átadtuk a blogos ajándékjáték ajándékit is egymásnak. Majd ha mindenki megkapta a saját ajándékát megírom én is, hogy miket kaptam, addig nem, nehogy valakinek elrontsam a meglepetését.
A hétvégén szintén Zsuzsiékkal és egyik barátjukkal elmentünk a Rapsonné várához, Parajd mellé. Huni ötlete volt a kirándulás, így vasárnap reggel indultunk autókkal. Menet Szovátáról mentünk ki a helyre, elég rossz mezei úton, de azért megérte, mert nagyon szép helyeken jártunk. Beszéltük is Sankóval, hogyha közelebb lenne és jobb lenne az út, mi oda járnánk piknikezni. :-)) A vár állítólag az Árpád korban állt, így most már egy sziklán kívül nem nagyon lehet látni semmit, viszont ahhoz a sziklához egy jó meredek erdőn kellett felmászni, még szerencsére nem túl hosszan mert én így is enyhén szólva kidobtam a taccsot fél úton, kifehéredtem, zsibbadt a talpam, hányingerem volt. De megérte kimászni, mert gyönyörű kilátás volt a szikláról a környező hegyekre, völgyekre, falvakra, erdőkre és a Bekecsre is. Mikor kiértünk picit kezdett cseperegni, de szerencsére eső nem lett belőle, sőt, kis idő után már a nap is kisütött. Ha tudtam volta, hogy hova kell kimenni, biztos el sem indulok, de így nem bántam meg egyáltalán. Miután nagy nehezen leereszkedtünk a hegyről, ahonnan az egyik táskánk a gravitációnak köszönhetően olyan sebességgel gurult le, hogy csak a hegy legaljába találtunk rá, picit megmosdottunk a közeli hegyi patakban, aztán indultunk vissza. Sankóm kellett menjen a mamájához, én így Makkfalvától Zsuzsiékkal jöttem haza. Még megálltunk a Bözödi tónál egy picit, szedtünk bodzát és akácvirágot aztán estére hazaértünk Vásárhelyre. (Képek a kirándulásról itt lesznek majd, ha megkapom egy részüket Hunitól. :-) )
Ezzel most már pótoltam az elmaradásom, de nemsokára jelentkezem megint. :-)

Timinek

2010-05-27T20:52:00.001+03:00

Kedves Timi!

Ezúton is szeretnék neked nagyon sok Boldog Születésnapot kívánni!

"Az igazi barát az, aki akkor jön, amikor mindenki más megy."

Walter Winchell

Egyedül

2010-05-18T15:20:00.000+03:00

Az elmúlt egy hetet egyedül töltöttem, hisz Sankóm Prága mellett volt egy neurológiai konferencián, én meg múlt kedden egyedül maradtam itthon. Tény, hogy elég nehezen viselem az elválást, de ha az elsö egyedül töltött éjszakán túl vagyok, tovább nem szokott probléma lenni. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem hiányzik minden másodpercben.

Az egyedül töltött hét végül is nem volt olyan magányos, mint gondoltam. Csütörtök délután-este vacsoravendégem volt egy rég nem látott barátnőm, így jól elbeszélgettük az estét. Péntek délután egy továbbképző utolsó előadásán voltunk a cégtől többen, megírtuk a zárótesztet, aztán rohantam is vásárolni, hisz mint péntek reggel kiderült, jött Apukám és vele hazamentem meglepni Édesanyámat születésnapja alkalmából. Nagyon jól jött ki, amikor éjjel fél4kor kiszálltam Apukám kamionjából Anyukámnak meg leesett az álla. A hétvége nagyon hamar eltelt voltunk bérmakeresztmamáméknál és vasárnap ebédre meghívtuk a nagymamákat, hogy együtt ünnepeljük meg Anyukám 50. születésnapját.

Tegnap egész délután, éjszakába nyúlóan készülődtem, hisz ma délelőtt hazajött a Kedvesem, és nem mellesleg neki is születésnapja van. De erről majd következőben.

Összességében nagyon gyorsan és kellemesen eltelt ez a hét, de azért remélem hamarosan nem ismételjük meg. :-)

Majális

2010-05-03T18:39:00.000+03:00

Az idei majálisunk elég rövidre sikerült mivel Sankó pénteken ügyeletes volt, így csak szombaton délelőtt került haza. Ehhez még az is hozzátartozott, hogy jövendő anyósomék szombatos Vásárhelyen lagziba voltak hivatalosak, így őket is meg kellet várjuk amíg ideérnek. Így szombat délben fél egy körül tudtunk elindulni a többiek után a Székelykeresztúri halastavak mellé. A többiek más péntek este kimentek, sikerült egy ici-pici házikót foglalni, ami a tóra volt építve. A kellemetlen a többieknek az volt, hogy a szenet és a grillsütőt mi vittük, úgyhogy éhesen vártak amíg oda nem érkeztünk. Gyönyörű napsütéses idő volt, ahogy megérkeztünk gyors flekken sütés jött, utána meg már csak napoztunk és lazítottunk. A két fiú Lóri és Jácint vérbeli horgászokhoz híven több bottal is horgásztak egyszerre, fogtak is egy pár kisebb halat amit vacsorára meg is sütöttek. Én csak napozni akartak de elszunyókáltam a napon egy kicsit, de szerencsémre nem égtem meg. :-) Mivel a kis házban nem volt villany az estét a stégre kiülve fáklyák közt ä csillagokat nézve töltöttük. Nagyon jó volt hallgatni a csendet és a kuruttyoló békákat. Három pár voltunk, és mivel a ház egy összesen kb 2x3 méteres házikó volt csak 2 ággyal, így valakik mindenképpen a földön kellett volna aludjanak, és mivel mi Sankóval voltunk az utolsó érkezők, rajtunk lett volna a sor. Viszont közbe jött valami. :-)) Mind a ketten irtózunk a pókoktól és a kisházban meg hemzsegtek a pókok. Kis vacillálás után úgy döntöttünk mi kipróbáljuk a Laki-hotelt, azaz az autóban alszunk. Egy kombi Opel Astránk van, így a hátsó üléseket elöre hajtva egy elég nagy egyenletes fekvőfelületet kaptunk. Sankó is elfért benne átlósan feküdve én meg így is nyugodtan elfértem mellette.Fázni nem fáztunk, mivel jó meleg hálózsákunk volt mindkettőnknek és mivel az autó elég jól hangszigetelt a békakuruttyolás sem zavart. Aludtam mind egy kisbaba egész éjjel. Egy párszor persze megébredtem, de nagyon gyorsan vissza is aludtam. Sankónak már kicsit rosszabb volt, mert nem volt hely a kezének rendesen és gyakran elzsibbadt, de azért ö sem panaszkodott nagyon. Vasárnap reggel korán felébredt a társaság, a fiúk már horgásztak, hisz hajnalban jól húznak a halak. :-) Mi már 9 körül eljöttünk, hogy Sanyi szüleivel tudjunk még egy kis idöt tölteni.

Összességében egy nagyon jó kis, csendes pihenős majálisunk volt, szerettem volna ha legalább egy párnapig tart. :-))

Végezetül egy pár kép:

Tükör

Házikó a tavon

Horgászok

Az én nagy Ho-Ho-Ho-Horgászom

Vasárnapi nagy meglepetés

2010-04-29T15:01:00.002+03:00

A vasárnapi program egy kis kirándulás volt, a Bekecsre. Délelőtt elég borús idő volt, de megkockáztattuk a kiruccanást. Selyébe, mamánál hagytuk az autót és nekifutamodtunk a hegynek. Elég borús volt az ég, így nem mertünk egészen Bekecs tetőig kimenni, a falu fölé emelkedő dombon álltunk meg, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a falura és a környékre is, hogy lássuk ha jön az eső. Sankó tudja, hogy én nagyon szeretem az ilyen szalonna és kolbász sütős vasárnapi ebédeket, mindig az otthon töltött évek jutnak eszembe, nyáron otthon ez nálunk szokás volt, kimenni az erdőbe, csend, nyugalom és finom illatok mellé. Nagyon örültem, hogy itt is, kettesben meg tudjuk ezt valósítani. A meglepetés viszont nem ez volt. Ebéd után az én Egyetlenem igazi filmbe illően, gyűrűvel és letérdelve megkérte a kezem! Nagyon meglepődtem, de persze gyorsan Igent, illetve Természetesen-t mondtam neki. Egy különleges, nagyon szép gyűrűt kaptam, ami tökéletesen illik az ujjamra, mint utólag kiderült egy otthon felejtett gyűrűm mérte fel a kisujjára, onnan tudta a méretet. :-) A gond csak az volt, hogy a csepergő eső gyorsan véget vetett a romantikának, sietnünk kellett vissza mamához, hogy meg ne ázzunk.

Olyan gyorsan történt minden, hogy azóta is azon veszem néha észre magam, hogy azon gondolkodom, nem álmodtam-e az egészet, de elég csak a kezemre nézzek, és rájövök, hogy ez a valóság. Azóta 2 centivel a föld felett járok, minden nap 3-4 alkalommal visszagondolok a helyre és a történtekre, mert soha nem szeretném elfelejteni azt a pillanatot.

Humorfeszt

2010-04-29T14:33:00.000+03:00

A hétvégén Kolozsváron voltunk a 7. Erdélyi Humorfesztiválon.Péntek és szombat este voltak az előadások, így pénteken munkába értem jött Sankó és ahogy végeztem indultunk is. Elég nagy forgalmat kaptunk az úton, éppen csak hogy 6 előtt 10 perccel befutottunk. A helyszínen már Sanyi öccse, Péter, várt a jegyekkel, így még nyugodtan be tudtunk ülni a terembe. A humorfeszt egy viccmondó versennyel kezdődött, a közönség soraiból kerültek ki a viccmondók. Egész jó hangulat alakult ki a verseny végére. Az első fellépők az eddigi Humorfeszt nyertesek voltak, közülük elég sokat láttunk már itt Vásárhelyen, voltak ismerős poénok is, de azért jól indult az este. Volt Felméri Péter - Showder Klub -, Holovácsko Zsolt és Ősz Ferenc, valamint Zsók Levente is fellépett. A program persze csúszott, de megérte. Utánuk jöttek a trónkövetelők, a Hetek versenye. Ide 3 Vásárhely, 3 Szatmári és egy Csíki fiatalember jutott el a válogatókból. A vásárhelyiek produkcióját már láttuk, kivétel Balla Leventét, ö teljesen újat mutatott be. Az összes fellepő nagyon jó volt én nem tudtam volna a végén megmondani, hogy szerintem ki nyeri meg a versenyt. A kezdők után jöhettek a szervezők, a Szomszédnéni Produkciós Iroda, akik nagyon jó kis jeleneteket adtak elő. Nagyon profin csinálják a srácok. A záróesemény meg az Open Stage fellépése volt. A hangosítást nem egy ekkora teremhez találták ki, így eléggé torzított és nagyon hangos is volt, alig lehetett hallani, hogy mit énekelnek a srácok, így a hangulat egy kicsit alábbhagyott a végére. Miután kivigyorogtuk magunk, kajáltunk egyet az egyik gyorsbüfénél aztán lehetett hazamenni Petihez, nála aludtunk. Közben még öt is felköszöntöttük, hisz aznap volt a szülinapja, így összekötöttük a kellemeset a hasznossal.

Szombat délelőtt Petiékkel elmentünk egy kicsit kóborolni a városba, de a legtöbb időt a botanikus kertben töltöttük el. Nagyon szép volt a sok virágzó tulipán és magnólia fa. Fényképet sajnos nem tudtam csinálni, mert itthon felejtettük a fényképezőgép akkuját a töltőbe, de elhihetitek nekem megéri oda elmenni. Délután még elhoztuk Peti új laptopját aztán megérkezett Sanyi bácsi és elmentünk egyet ebédelni-vacsizni. Egy nagyon szép vendéglőben voltunk, az Agapé vendéglő Magyar termében, gyönyörű faragott és festett bútorokkal, keresztszemes terítőkkel igazi magyar terem volt. Sajnos épp esküvőjük is volt, így elég későre kaptuk meg a kaját, ami nem mellesleg nagyon sok és főleg finom volt, de szerencsére elértünk még a Humorfeszt gálára is. A gála Kovács András Péter - Showder Klub - fellépésével kezdődött. Hát tömény poén volt az egész, könnyesre kacagtam a szemem. KAP után kiosztották a Humorfeszt különdíjait és fődíjat. A versenyt Balla Levente nyerte, nagyon jó előadása volt, igazi stand-upos. A díjkiosztó után megint a Szomszédnéni PI jött, újabb jó jelenetekkel, majd az estét a szintén magyarországi vendégművész Badár Sándor zárta, nem kisebb sikerrel, mind a többiek.

Szombat este már nem aludtunk ott, fél 1re hazaértünk, mert vasárnapra más programja volt a páromnak, de ez már egy új bejegyzés.

Végkövetkeztetés: Jövöre is megyünk Humorfesztre, ha megszervezik!

Díjjak

2010-04-23T11:56:00.001+03:00

Kedves Anna és Andzi, köszönöm Díjakat!

Kreatív kezek díj!

Szeretem a blogodat díj!

Köszönöm (hogy olvashatlak) díj!

A feltételek:

1. Köszönd meg a díjat annak akitől kaptad.
2. Linkeld is be a blogját!
3. Tedd ki a logókat a blogodra!
4. Add tovább 10 bloggernek!
5. Linkeld be a blogjukat!
6. Megjegyzésben jelezd nekik, hogy díjat kaptak!

Akiknek ajánlom a díjat:
Mindenkinek aki még nem kapta meg őket.

Tavasz

2010-04-22T12:07:00.000+03:00

Kb. egy hete ez a látvány fogad, ha kinézek a hálószoba ablakán:

Virágzik a vadcseresznyefánk :-)

Mostanság

2010-04-20T10:28:00.001+03:00

Már nagyon rég készülök írni, de valahogy nem tudtam eddig rávenni magam. Volt egy kisebb önkeresési periódusom mostanában (nem nagyon találtam választ a miértjeimre, de talán ez egy másik poszt lesz, ha megérik bennem a dolog), az időjárás is folyamatosan borongós és esős, és ez kihat a mindennapi hangulatomra is. Na de most jöjjön az összefoglaló!

A húsvéti ünnepeket mind a ketten otthon töltöttük a családunkkal. Nagyon jól telt otthon, végre együtt volt a család, viszont nagyon hamar vissza kellett jönnöm sajnos. A visszaúton volt egy megmosolyogtató történet. :-) Édesapámmal jöttem vissza, ö ment útra húsvét hétfőjén. Amikor ment hazafelé a kamionja utánfutóján (a vagonon) dupla defektet kapott, így Szovátán hagyta és csak az elővel jött haza az ünnepekre. Hétfőn tehát ahogy megérkeztünk Szovátára neki kellett állni kereket cserélni. Miután apum feltette a kereket bemászott a vagon alá helyretenni a pótkereket én meg addig rácsavartam az anyákat a kerékre és kezdtem megszorítani a csavarokat. Apum nem látszott ki egyáltalán, úgyhogy érdekes látvány lehettem, ahogy egy vállamig érő kereket cserélen ki egy nagy-autó utánfutóján. Ezt onnan is gondolom, hogy minden autó ami elment mellettem lelassított, jól megbámultak, de meg nem állt volna egyik sem. :-))

Húsvét utáni hétvégén Sepsiszentgyörgyön voltunk, Zsombika keresztfiunk két éves lett, és fel kellett köszöntsük. Persze jöttek Tündéék is, Ritáékhoz mindig közösen megyünk. Nagyon jól telt, nagyon nőtt a KisLegény és már nagyon szépen beszél. Péntek este ékeztünk meg, és annyira felborítottunk a napirendjét, hogy éjjel 2kor még esze ágában sem volt lefeküdni. :-)) Amúgy igazi kis Tündérmanó, nem sírós, ha megüti magát csak megsúrolja, kér rá egy gyógypuszit az Anyukájától vagy Apukájától és azzal mehet tovább a játék. Vasárnap délelött sajnos már el kellett jöjjünk, vasárnap délbe Selyébe kellett menjünk ebédre, mert Sanyi nagymamája is betöltötte a 80 évet.

Mostanában természetesen minden az elkövetkezendő nagy események körül forog (eljegyzés és esküvő). A szüleim lakást újítanak fel, közben meg listát írnak, hogy kit kell meghívni és abból ki fog eljönni Csíkból Vásárhelyre. :-) Sankó még nagyon nyugodt, szerinte még van idő elég a szervezkedésre, én meg böngészem a netet, hogy minél több infót szerezzek.

Még egy nagyon bosszantó dologról kell sajnos beszámoljak, méghozzá arról, hogy múlt szerda óta nincs meleg vizünk és fűtésünk. És ugyan ez jellemző még sok ezer lakásra itt Vásárhelyen. A távhőszolgáltató cég nagyon sokkal tartozik a gázasoknak, így azok nemes egyszerűséggel elzárták a gázcsapot. Így oda jutottunk, hogy mi hiába fizetjük rendszeresen a rezsit, szolgáltatás nincs. A hálószobánkban az átlaghőmérséklet 16 fok, úgyhogy kiköltöztünk a nappaliba, de én már így is meghűltem. Egy dolgot ezzel viszont elértek. Ahogy összegyűl a pénzünk rá saját hőközpontot tetetünk a lakásba, ha ad rá engedélyt a polgármesteri hivatal, ha nem. Nagyon bosszantó ez az egész ügy, az elkeserítő meg az, hogy kilátásban sincs, hogy hamarosan változni fog a helyzet. Ilyen is csak Romániában történhet meg.

Hétvégén megyünk Kolozsvárra a Humorfesztivál döntőjére, majd jövök a beszámolóval!

Újabb díjat kaptam! :-))

2010-03-23T10:20:00.000+02:00

Kedves Marika, köszönöm Díjat!

Teendőim:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam.
2. A logót ki kell tennem a blogomra.
3. Ki kell linkelnem azt, akitől kaptam a díjat.
4. 7 bloggernek tovább kell adnom a díjat.
5. Be kell őket linkelnem.
6. Üzenetet kell hagynom a blogjukon, hogy tudják díjat kaptak tőlem

Akiknek ajánlom a díjat:
Mindenkinek aki még nem kapta meg.

Díjat kaptam :-)

2010-03-19T15:38:00.001+02:00

Kedves Andzi, köszönöm Díjat!